Beszélnünk kell! podcast-sorozat: A mérgező anyákról
Az egyik legnagyobb taburól, a mérgező anyákról beszélget D. Tóth Kriszta újságíró Orvos-Tóth Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológussal:

Az egyik legnagyobb taburól, a mérgező anyákról beszélget D. Tóth Kriszta újságíró Orvos-Tóth Noémi klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológussal:

„Három év után lezárult az én történetem, legalábbis az itt leginkább releváns része, így szeretnék erről röviden-hosszan beszámolni, hátha van olyan tapasztalat, ami mások hasznára válhat. Röviden: nálam maradhatott a kisfiam, lezárultak a perek, s nálam maradt a szülői felügyeleti jog” – e sorokkal kezdi történetét egyesületünk tagja. Édesapa azon tagjaink közé tartozik, akik tanácsainkat megfogadták, nem haboztak azokat alkalmazni – hőbörgés helyett cselekedtek. Íme Zoltán saját szavaival előadott története.
Az AI nélkül hétvégi apuka lennék

„A kérelmezettnek a gyermeket minden szempontból megfelelően felkészítve kell a kérelmező részére átadnia a kapcsolattartás kezdetén, melybe az is beletartozik, hogy úgy kell eljárnia a kapcsolattartás kezdete előtt is, hogy ezen kötelezettségének eleget tudjon tenni, ne teremtsen olyan helyzetet, mely esetlegesen a kapcsolattartás akár részbeni meghiúsulásához vezethet.

„A különélő szülővel való kapcsolattartás is kifejezetten a gyermek érdekét szolgálja.”

Egyesületünk mediátor-partnere, Szántó Eszter ezúttal a magánéleti krízis megoldásaként alkoholt választó szülővel megkísérelt mediációról számol be,

Külön élő szülő – ezúttal egy anyuka – tájékoztatási kérelemmel fordult Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzatához azon tárgyban, hogy kaphat-e tájékoztatást az óvodától gyermekei fejlődéséről.

Egyesületünk 2020. augusztus 27-én nyílt levelet fogalmazott meg az oktatási jogok biztosának címezve.
Levelünkben többek között kértük, hogy a gyermekeitől különélő szülők tájékoztatási jogát mozdítsa elő az Oktatási Jogok Biztosa.

Mediáció és a covid – mediátor mint kommunikációs csatorna szerepéről osztotta meg gondolatait egyesületünk mediátor-partnere, Szántó Eszter.
Már az ókori, latin irodalomban foglalkoztak a filozofikus gondolkodók a betegségek összefüggésével, így maradhattak ránk Juvenalis római költő, szatíraírójának sorai is:
„Ép testben ép lélek”. Ma sokan foglalkoznak ezzel a témával különösen a pszichológiai irányzatok, miszerint fordítva is igaz-e a kölcsönhatás, azaz „Ép lélekben ép test”?

Okozhat-e az apai kötődés hiánya torzulást? Dr. Keresztes Zoltán pszichiáter-pszichoterapeuta előadása

Jelentős mértékben módosította a polgári eljárások szabályait a 2021. január 1. napján hatályba lépett, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 2020. évi CXIX. törvény, amelyet a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A bíróságok és más jogalkalmazók jelzései alapján készült törvénymódosítás célja a polgári peres eljárások egyszerűsítése, a bírósághoz fordulás megkönnyítése – írja a birosag.hu