Hogyan befolyásolhatja személyiségünk alakulását az apához való kötődés?
Okozhat-e az apai kötődés hiánya torzulást? Dr. Keresztes Zoltán pszichiáter-pszichoterapeuta előadása
Okozhat-e az apai kötődés hiánya torzulást? Dr. Keresztes Zoltán pszichiáter-pszichoterapeuta előadása
Jelentős mértékben módosította a polgári eljárások szabályait a 2021. január 1. napján hatályba lépett, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény módosításáról szóló 2020. évi CXIX. törvény, amelyet a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A bíróságok és más jogalkalmazók jelzései alapján készült törvénymódosítás célja a polgári peres eljárások egyszerűsítése, a bírósághoz fordulás megkönnyítése – írja a birosag.hu
Az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület együttműködési megállapodást kötött Szántó Eszter mediátorral, ennek eredményeként tagjaikat érintően 15% kedvezményt biztosít mindkét fél számára mediációs szolgáltatási áraiból a több mint 10 éves gyermekvédelmi tapasztalattal rendelkező szakember. Szántó Eszter tanulmányai során gyakorlati tapasztalatokat szerzett többek közt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Ifjúságvédelmi Osztályán, évekig dolgozott a Fővárosi Gyermekvédelmi Központban is.
Mintaértékű másodfokú ítéletet hozott 2020. november 24. napján a Budapest Környéki Törvényszék dr. Csernok Emília bíróasszony vezette tanácsa: édesanya 341 napon át nem biztosította édesapa számára a kapcsolattartást, a 12, 10, 9 és 7 éves gyermekeket – megváltoztatva a Budaörsi Járásbíróság ítéletét – a felperes édesapához helyezte a másodfokú bíróság.
A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatala mellett – kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása vétségében bűnösnek mondta ki azt az édesanyát, aki 2017. novemberétől nem tett eleget a kapcsolattartási kötelezettségének. A bíróság 6 hónap – fogházban végrehajtandó – szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását egy évre felfüggesztette.
Az Apák az Igazságért Egyesület ajánlásával kapható Deliága Éva: A szemnek láthatatlan címe könyve
A könyv 3150Ft-os áron megrendelhető weboldalunkrólis!
Egyesületünk az alábbi támogatási szerződést dolgozta ki, mivel többen jelezték, hogy vállalkozásaik szívesen nyújtanának számunkra támogatást.
A Közhasznú egyesület támogatása
Jogi személyek számára az 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és osztalékadóról jogszabály (a továbbiakban: „Társasági adó törvény”) kedvező lehetőséget biztosít az Egyesület tevékenységének egyszeri vagy tartós támogatására, abban az esetben ha egyetértenek az Egyesület Alapszabályában megfogalmazott célokkal, tevékenységgel.
Milyen módon tudja végrehajtatni a gyermekével való kapcsolattartását az a különélő szülő akinek Magyarországon kelt jogerős szabályozás rendezi a gyermekével való kapcsolattartását, azonban időközben a gyermeket nevelő szülő - a kapcsolattartásra kötelezett - külföldre költözik? – tette fel a kérdést az igazságügyi Minisztériumnak Szaniszló Csaba, az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület elnöke.
A minisztérium alant olvasható válaszában többek közt azt közölte, ha és amennyiben a gyermek
Egyesületünk tagja 2020. május 12-én közérdekű tájékoztatási kérelemmel fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz azon tárgyban, hogy a kapcsolattartási kísérlet során kért rendőri intézkedésről készült jelentést kikérheti-e, és ha igen, milyen jogszabályra hivatkozással a kapcsolattartásra jogosult külön élő szülő.
2020. rendelkező évben – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint – 126 adófizető mindösszesen 988 495 Ft-ot ajánlott fel személyi jövedelemadójából az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesületnek. Köszönjük szépen támogatóink bizalmát!