Egyesületünk sikeres fellépése a szakértői túlárazással szemben – hogyan fellebbezz a díjjegyzék ellen?
Egyesületünk gyakran szembesül azzal, hogy az egyes igazságügyi szakértők „tolla” a szakértői díjjegyzék kiállításakor meglehetősen vastagon fog. Az igazságügyi pszichológus-szakértők egy jól behatárolható csoportja nem vesz tudomást az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 1. számú melléklet, 21. pontjában írtakról. A 2023. január 1. napján módosított rendelet szerint a pszichológus-szakértő fejenként 10 ezer Ft-ot kérhet el a vizsgált személyek után, a 22. pontban nevesített „pszichológus szakértői vélemény csak tesztvizsgálatok alapján” vonatkozásában a felszámítható költség 7600 Ft. A 4/2022. (II. 1.) módosított IM rendelet szerint a szakértői óradíj 8 ezer Ft.
Tapasztalataink szerint a ródium bevonatú arany tollat kezükbe vevő egyes igazságügyi szakértők főként a szakértői óradíjakkal kerülnek meghitt viszonyba, avagy a peres iratok tanulmányozására számítanak fel több százezres indokolatlan költséget.
Némethné Galló Anikó tolla kifogyott a Budapest Környéki Törvényszéken
Egyesületünk a Budapest Környéki Törvényszéken helyeztette hatályon kívül Némethné Galló Anikó azon díjjegyzékét, melyben a szakértő asszony 513.000 Ft-ot bátorkodott – míves aranytollával a kezében – költségként érvényesíteni.
Fellebbezésünkben arra hivatkoztunk, hogy Némethné Galló Anikó díjjegyzéke téves, hiányos, mivel nem közölte azt a tisztelt szakértő asszony, hogy hány órát fordított irattanulmányozásra.
A Budapest Környéki Törvényszék alaposnak találta egyesületünk fellebbezését, miszerint „az első fokú bíróság tévesen állapította meg, hogy a szakértő a díjjegyzékét az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM. rendeletben foglaltak alapján terjesztette elő. Az alperes a fellebbezésében helyesen hivatkozott arra, hogy a fenti IM. rendelet 2. § (1) bekezdésében rögzítettek alapján, a pszichológus szakértői véleményért az esetleges az esetleges tesztvizsgálatokkal együtt 5.000 Ft [2023. január 1. napjától 10 ezer Ft – szerk.] díj illeti meg. Ezen felül a fenti IM. rendelet 2. § (6) bekezdése alapján a pszichológus szakértőt az irattanulmányozásra eltöltött időre a bírósági tárgyaláson kívüli szakértői tevékenységre megállapított óradíj illeti meg, ami az IM. rendelet 1. számú melléklet 91. pontja értelmében megkezdett óránként 4.000 Ft. [2023. január 1. napjától 10 ezer Ft – szerk.]. Az irattanulmányozással kapcsolatban felszámítható díjba nem számítható bele a tesztértékelés, mint egyéb szakértői tevékenység...”


Megismételt első fokú eljárás: Némethné Galló Anikó 103.600 Ft-ot kapott

