EJEB: Tízezer euró kártérítést kapott az a román édesapa, akinek egészségi állapota miatt korlátozták a kapcsolattartását

Egyesületünk kérésére – támogatás keretében – fordították le azt az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) döntést (a CÎNȚA kontra Románia esetet), mely arról szól, hogy a román édesapa kapcsolattartási jogát pszichiátriai betegsége miatt úgy korlátozták az édesanya felügyelete alatt lévőre, hogy a román hatóságok mellőzték a kérelmező gondozási képességeinek, és annak vizsgálatát, hogy veszélyezteti-e a négy éves kislányát.

A 18/06/2020. sz. 28 oldalas EJEB-ítélet a cikk alján letölthető, a verdiktből az alábbiakat emeljük ki.

BKKB – Fővárosi Törvényszék: Jogerős váltott gondoskodás ideiglenes intézkedésben!

Anyuka „robbantotta” a családot: elköltözött a közös otthonból és úgy gondolta, hogy viszi magával a két gyermeket is, amihez a családsegítő hathatós segítségét kérte, mondván, hogy ideje elkezdeni azonnal a gyermekek „átszoktatását” a szeretett otthonukból az új „helyükre”… (Ezzel egyidejűleg beadta a válókeresetet.)

Magyar Bírósági Végrehajtói Kar és a rendőrség közreműkédésével rendelt el kapcsolattartást a Siófoki Járásbíróság

Megszületett az első olyan bírósági döntés, mely a kapcsolattartás végrehajtása ügyében további jogkövetkezmény alkalmazásáról szól. A Siófoki Járásbíróság 4.Pk.50.044/2021/5. sz. végzése tagunk ügyében született. Mivel a kérelmezett-édesanya 2021. március 15. napjáig nem biztosította az elmaradt kapcsolattartások pótlását, a bíróság elrendelte a végrehajtó útján – rendőrség bevonásával – történő kapcsolattartás pótlását.

NAIH: Gyermekjóléti Szolgálat úgy kezelhet ügyfél által benyújtott video- és hangfelvételeket, ha az érintetteket téjékoztatja az adatkezelésről

Az egyik hazai gyermekvédelmi intézmény állásfoglalást kért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságtól azon tárgykörben, hogy a birtokukba került, gyermekbántalmazást igazoló video- és hangfelvételt miképp használhatják fel.

A NAIH szerint

32 hónapig tartó permanens izoláció után hazatalált az édesapjához egy salgótarjáni kislány – egyesületünk előállítatta az édesanyát

Egyesületünk alapító tagja, Kalmár László György 2021. április 6-án Salgótarjánban sikeresen őrizetbe vetette azt az édesanyát, aki a bíróság végzésével szembe menve nem adta át a gyermeket édesapa számára. Kalmár László György cikke.

Nem engedélyezhető a gyermek külföldi letelepedése addig, amíg nem dönt a bíróság a szülői felügyeleti jogról

Újfent egyesületünk tagja ügyében született egy fontos döntés, miszerint a gyámhatóságnak tájékoztatni kell az itthon maradt szülőt arról, hogy miként hajthatja végre a kapcsolattartását abban az államban ahova kiengedik a gyermeket, illetve a szülői felügyeleti jog rendezése per – értelemszerűen az újra rendezése is – előkérdése a tartózkodási hely kijelölése eljárásnak, avagy addig az amíg nem dönt a bíróság a szülői felügyeletről, fel kell függeszteni a gyermek külföldi tartózkodási helyének engedélyezése iránti eljárást.

Kapcsolattartás akadályozására buzdító ügyvéd, dr. Németh Gábor bukott meg egyesületünkkel szemben

Elítélendő az az ügyvédi magatartás, amikor a kapcsolattartás akadályozására buzdít szülőt, és jogos a vele szemben megfogalmazott (akár vulgáris) vélemény, kritika még akkor is, ha az ellenérdekű fél jogi képviselőjének nem tetszik – röviden eképp foglalható össze azon személyiségi jogi per lényege, melyet dr. Németh Gábor felcsúti ügyvéd indított, s végül vesztett el egyesületünkkel szemben.

Oldalak

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!