Gyere el a Szülői elidegenítés konferenciára november 30-án!

Magyarország első konferenciája gyermekvédelmi, jogi és pszichológia szakemberek bevonásával


Viszlát, kislányom!

Becsukom a kocsi ajtaját. Indítok. Arcomon még félig ott az udvarias mosoly, ahogy az imént átadtam Hankát. Még megsimogathattam a haját, még puszit adhattam a fejére. Dús, élményekben tobzódó két hét van mögöttünk… és a nyár. A szabályozott kapcsolattartás időszeletei: júniusban egy hét, júliusban két és fél, augusztusban újabb kettő.

Váltok, gázt adok. Távolodom. Hanka most ér a kapuhoz. Most zsilipel át apu-világból anyu-világba.

Sírás szorongatja a torkomat. Tíz éves lesz. Ez a nyár hozta el neki végre, hogy megtanult úszni, biciklizni. Napokat töltött fákon lógva, barátnővel sugdolózva, ugrálás közben nevetve-visítva a gumiasztalon. Keze-lába tele csípéssel, horzsolással, lila foltokkal - így szerezte saját tapasztalatait a helyes távolságról, mellyel a valósághoz, a saját valóságához közelíthet. Nem ahhoz, amit az őt övező félelem diktált, hanem ami végre tényleg az övé. Csak az övé.

Korábbi nyarait éveken át az apától, eredeti környezetétől, rokonaitól való elszakítottság és az anya-világ apát megsemmisíteni vágyó diktátuma határozta meg. Most csillagboltos kertek tábortüzei vetettek imbolygó fényt szép kis arcára, sötét bokrok alatt tucatnyi más gyerekkel osont izgatottan, nevetve. Este az üres falun át előttem csattogott biciklijével. Néztem igyekvő mozdulatait, lobogó haját, a kerékpárt még csak szokó vádliját. Végre-végre igazi gyerekkora van!



(A kép illusztráció)

Torokszorításom a tehetetlenség érzésével keveredik. Vezetek. Látom az utcát. A szélvédőre fölvetül az utolsó tárgyalás képe. A jogerősé. Látom a három bírónőt, aki felvonul dönteni. A tanárosan engem - ötvenes férfit - kisiskolás módjára lekezelő tanácsvezetőt, mellette a másikat, akinek pszichoszomatikus bőrbetegségekkel kivert arcán, fojtott és zavart viselkedésén komoly mentális problémák jegyei mutatták meg magukat. Máig háborog bennem az igazságtalanság érzet: hát hogy történhet meg, hogy ilyen, körültekintésre képtelen, felelőtlen módon napi rutinra hagyatkozó személyek dönthessenek a gyermekem sorsáról?! Éppen ők, akik döntésképtelen gyávaságukkal már a végtelenségig nyújtott tárgyalássorozatuk révén régen kimerítették a gyermekbántalmazás tényét?! Kiknek felelőtlen hezitálása olaj a tűzre s táplálta éveken át a családi konfliktus anyai oldalról való egyoldalú fenntartását? Ez a nő (úgyis, mint “Tisztelt Bíróság”) ágál most nekem oktatólag? Aki a problématérkép parányi szeletét képes legfeljebb csak befogni, az általam látott sokkal szélesebb horizontról fogalma sincs? Ők hoznak könnyű kézzel a maguk kifacsart valóságképű logikájukkal szokványosnak tekinthető ítéletet, melyben magától értetődő, hogy az erőszakkal, rágalmakkal, jogszabálytiprások révén szétszakított gyerek és apa viszony helyett a későbbiekben sokkal több időt tölt majd a gyerek egy olyan férfi családi környezetében, akit az ítélet pillanatában még egyik szereplő sem ismer?! A megszokott szabályozásoknak ugyanis ez a valódi tétje!

Nálunk is ez a helyzet. Két hétből öt nap során tudunk valamiképpen kapcsolatban lenni. Minőségi időt persze csak a kéthetenkénti hétvégék idején. A mindannyiunk életét felszecskázó három találkozó alatt a kislányomnak zömmel átzsilipelnie is alig van ideje. Kilenc estén a kislányom olyan férfi asztalánál tölti el vacsoráját, akit a mocskos rágalmakra épített, három évig gyalázatosan elnyújtott per idején sem ő, sem az anyukája, sem a bírók nem ismertek. Nem nálam, ahonnan a legtöbb figyelmet és szeretet kapja meg, mert nem ez a bírónők szokása.

„Féltékeny vagy?” - kérdezte egyszer Hanka huncutul. Hiszen tudhatta a választ előre. „Igen - mondtam - naná! Úgy, ahogy én, mint apukád szeretlek, úgysem fog tudni szeretni más!” Szinte hallani ilyenkor, ahogy csattognak a fejében a fogaskerekek. Látom a szemén. Dolgozik. Feldolgoz. Valós helyükre rak onnan erőszakosan eltávolított szempontokat, értékeket. Még mindig dolgoznak a beléerőszakolt blokkok, megképzett hamis tabuk, de egyre kevésbé. A nyár minden napjával, hetével több és több ilyen mosódott ki a lelkéből. Hatalmas lépésekkel került közelebb egy igazi gyermekkorhoz, a számára is kötelező semmittevéshez, az éveken keresztül rá átterhelt anyai szorongások helyett a fesztelen életörömhöz, gyermeki derűhöz. A nagyon egyszerű és fontos összetartozás-érzés fájdalmas felszakítása mellett ezeket is akaratlanul újrapörgetem magamban ilyenkor… mikor szemem sarkából látom, megint napokra, hetekre becsukódik a kapu Hanka mögött, és elindul lefelé a lépcsőn az anyukája világába.

Írta: egy Édesapa
Fotó: Kolozsvári Róbert

Share this post

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!