Petra cikk kép

Petra története: „Nem láttam a lányom arcán azt a boldog-bájos csillogást!”

A megoldás kulcsa sokszor csak egy apró felfedezés

Petra, a két gyermekes édesanya, ritkán tapasztalható önkritikával ismerte be, hogy hibázott, amikor a kislányukat el akarta szakítani az édesapjától. Ezt a vallomást az Apák az Igazságért Egyesület Facebook-csoportjában, a több mint 700 fős tagság „füle” hallatára tette.
Petra jelenleg mediátorként dolgozik, a párját 2007-ben ismerte meg. Petra apa nélkül élte gyermekkorát... most az Ai. kérdezett és Petra válaszolt.

Milyen gyerekkorod volt?

Pfff, nem a legjobb! Anyagi biztonságban, de érzelmi biztonság nélkül. Sokat voltam a nagyszüleimnél. Igazi apa nélkül, nevelőapákkal.

Volt apai példaképed? Nagypapa, esetleg más?

Nem igazán volt! Nem tudtam milyen az, amikor egy házaspár, anya-apa közösen beszélnek át dolgokat, és vészelik át az élet nehezebb szakaszait.

Neked mit jelent az érzelmi biztonság, mint kifejezés?

A feltétel nélküli szeretetet. Amikor a gyermek akármilyen is, de szerető anya és apa karjaiba futhat, és ott biztonságban érezheti magát. Ezt csakis egy édesanya és az édesapa tudja megadni, senki más!

Sokak szerint önmagában az édesanya is meg tudja ezt adni. Mi erről a véleményed a gyerekkorod kapcsán?

Nem tudja! Isten Ádámot és Évát teremtett, nőt és férfit, apát és anyát. Sokáig én sem hittem ebben. Úgy voltam vele, hogy elég, ha napközben dolgozok, hogy legyen pénz a megélhetéshez, majd megyek a gyerekért az oviba és ennyi. De hol marad a törődés, az életre való felkészítés, a támasz a bajban, az apa erős védelmező keze, az anya gyengéd ölelése?

Mikor kezdődtek a férjeddel a problémák?

Az elején minden tökéletes volt. Részemről a problémák a kislányunk születése után kb. fél évvel kezdődtek. A szokásos történet szerintem: „friss”, fiatal anya, hirtelen egyedül egy kisbabával. Jött az elhanyagoltság érzete...

Az egyedüllét lelki vagy fizikai megpróbáltatás volt számodra?

Lelki. Utólag visszagondolva, Ő mindig mindent a családjáért tett. Sokat dolgozott mindig is, de ezt én nem tudtam jól megélni. És ekkor kezdődött az, hogy mind a ketten hajtottuk és elkezdtük hanyagolni egymást, egymás érzéseit, szükségleteit.

Magányosnak érezted magad? Sokat voltál egyedül a gyermekeddel?

Amikor terhes lettem, az anyósomékhoz kellett költöznünk, mert veszélyeztetett terhes voltam. Szülés után mondtam, oké most már költözzünk el, hisz saját családunk van, de ő nem akart. Túl kényelmes lett neki így az élet - szerintem.

Mármint a férjed nem akart elköltözni?

Igen, ő.

Visszanézve az időben, milyen volt az anyóssal együtt élni?

Erős egyéniség vagyok és anyósom is az. Rosszat mondani nem tudok rá, hisz soha nem bántott, lányaként szeretett mindig is. Anyám helyett anyám volt. De saját családod szerettem volna. Külön tőlük. Akaratos és önző voltam.

A saját család és az elköltözés lehet egyfajta akaratosság és önzőség, de inkább természetes igény. Csupán ez lett volna a konfliktus forrása?

Szerencsére anyagi problémát nem jelentett volna az elköltözés. Ezért nem értettem, hogy ez miért nem akar külön életet velem.

Mi történt ezután?

Ez egy kicsit fájó pont még... Ezt követően beindultam, gyerek bölcsibe járt, én meg újra dolgoztam. Megismerkedtem valakivel, aki miatt elkezdődött a hazudozás a férjem felé. Egyre többet jártam haza a 450 km-re levő családomhoz Debrecenbe. Kezdtem a „saját” életemet kialakítani, amiben a lányom és én szerepeltünk csak. Teljesen kifordultam magamból. Nem úgy viselkedtem amilyen ember vagyok. Megbántottam másokat, hazudtam.

Vettem egy házat hitelből, és családi segítségből. Próbáltuk helyrehozni az életünket, de akkor már annyira elhidegültünk, hogy ez nem jött be. Vitatkoztunk. Már szinte mindenen. Éreztem, hogy ez a gyereknek sem lesz jó – ha ezt látja most, akkor mi lesz később. Ekkor döntöttem úgy, hogy hazaköltöztünk az anyukámékhoz. Szerettem volna elindulni külföldre, dolgozni. És ekkor kezdődött minden! Harcolt a férjem – harcoltam én.

Jól értem, a párod nélkül költöztél haza a szüleidhez?

Igen. Elhagytam őt, sőt azonnal beadtam a válókeresetet is.

Hogyan találkozott a párod a gyermeketekkel ebben az időben?

Nehezen. Külföldre akartam vinni a lányomat, hogy ott új életet kezdjek vele. A férjem ehhez nem akart hozzájárulni, ezért beadott egy kérelmet az azonnali gyermekelhelyezésre. Kerestem a kiskapukat, amiket meg is találtam. Elhagytam az országot egy rövid időre, és vittem a lányunkat is. Ekkor még nem mondták ki hivatalosan a válást.

Mi játszódott le benned akkor, amikor külföldre akartál költözni? Miért akartad kizárni a férjedet a gyermeketek életéből? Sok apa nem tudja ezt elképzelni, befogadni és ebből kifolyólag megérteni. Mit él át ilyenkor egy édesanya?

Nagyon féltem! Csak az lebegett előttem, nem veszíthetem el a lányomat, hogy el kell tartanom őt. De ugyanakkor boldog is szerettem volna végre lenni. Viszont a másik énem meg harcolt ezek ellen. Azt éreztem, nem biztos, hogy ez a kicsi javát fogja szolgálni. Apa nélkül nőttem fel én is, tudom milyen csonka és mozaikcsaládban élni. De mindezeket leszámítva már a csata azon fázisában voltunk, amikor egyedül a háború megnyerése volt a célom!

A szüleid mit szóltak a tervedhez?

Nem hallgattam senkire. Próbáltak tanácsot adni, csitítani, segíteni nekünk. Mindig azt mondtam, hogy nekem a gyerekem az első, de akkor ez nem úgy tűnt egyik oldalról sem.

Beszéljünk a láthatásokról. Hogyan viselte a viselkedésedet a férjed?

Juj, nagyon nehezen! Ugye nálunk a távolság miatt nem volt megoldható a kéthetente egy hétvége. Így maradtunk az óvodai szüneteknél, és az ünnepeknél. Ebbe belementem, de neki ennyi nem volt elég. El akarta venni tőlem, és eltökélte, hogy felügyeleti jogot szerez. Ekkor jöttek az igazi nagy viták. Fenyegetések. De én mindezek ellenére mindig odaadtam a kicsit neki. Elvihette magához. Egy ilyen láthatás minimum egy, de általában két hét volt, ekkor nála volt folyamatosan a kislányunk. Ezen idők alatt én ugyan „belerokkantam” a hiányába, de szüksége volt az apjára. Szerencsére a már volt férjem mindig visszahozta időben.

Milyen fenyegetésekről volt szó?

A testi épségemet érintő. De azt leszögezem, hogy soha életében nem bántott engem egy ujjal sem. Csupán a düh, és a kilátástalanság beszélt belőle.

Beszéljünk a bírósági eljárásról: milyen volt a per?

Két tárgyalás volt, mindkettőt végigbőgtem. Az első az ún. békítő. Ekkor elmondtuk mindketten a történetünket. Viszont mivel Ő beadott már egy azonnali gyermek-elhelyezési kérelmet, erről is szó volt. Vagyonmegosztás nem volt, mert abban meg tudtunk egyezni peren kívül. A második tárgyalás alkalmával kitértünk a láthatásra, és a tartásdíjra. Végig nem volt szó arról, hogy elvegyék tőlem a gyereket, hisz alkalmas voltam a nevelésére, és végig együttműködő voltam a láthatással kapcsolatban is. Soha nem akartam eltiltani tőle a lányát. Ekkor kimondták a válást. Egyetlen egy célom az volt, amiből nem engedtem, hogy egyedüli döntéshozó lehessek a lányunk dolgaiban. De ugye ez nem lehetséges.

Miért nem akartál ebből engedni?

Egóból, és dacból! A múlt sérelmeit és a problémáinkat belevittem ebbe. Rosszat akartam neki. Nem a lányunkat néztem elsősorban, hanem kettőnket – holott a gyermekünk a legfontosabb a világon.

A per végül hogyan zárult?

Közös megegyezéssel.

Mi volt az a fordulópont, amikor rendeződött a kapcsolatotok?

Nem láttam a lányom arcán azt a boldog-bájos csillogást! A kollégáim java mind családos ember volt, én pedig ott voltam fiatal, elvált anyukaként. El kellett gondolkoznom azon, hogy hogyan jutottunk el idáig úgy, hogy szerettük, imádtuk egymást, gyereket vállaltunk közösen, és mégis: külön, harcolva egymás ellen? Szerettem volna felelősséget vállalni a tetteimért, a kislányunkért. Újra elkezdtünk kommunikálni egymással. Lépésről-lépésre, de haladtunk egymás felé.

És most mi a helyzet veletek?

A kibékülés első napján megfogant a második gyermekünk. Attól a naptól kezdve a családunk szent és sérthetetlen. Egy védelmi burkot emeltünk magunk köré. Megtanultuk, hogy kell kommunikálni egymással. Elfogadjuk a másik érzéseit, vágyait. Sokkal jobban odafigyelünk egymásra.
Mára már egy olyan családi életünk van, amely nagyon sok sírás és aggodalom réven lett ilyen, amilyen. Mondhatom „tökéletes”, de ezért a tökéletesért nap, mint nap meg kell „dolgoznunk”.

Megosztanád a történeted tanulságát elsősorban azokkal az édesanyákkal, akik úgy gondolják, hogy nincs szüksége a gyermeknek az édesapjára? És ezzel a gondolattal sokat tesznek az apák elidegenítéséért?

Ne tegyék! Nézzenek egy kicsit hátra a múltba, hisz azzal a férfival, akire most haragszanak, akit esetleg gyűlölnek, vele közösen gyereket vállaltak, akiért felelősséggel tartoznak – onnantól kezdve, hogy megfogant az a pici csoda. Nézzenek a gyermekük szemébe, hisz benne fogják látni az apa hiányának a fájdalmát! Mindenkinek ugyanúgy szüksége van apára, mint anyára, bármelyikük hiánya súlyos következményekkel járhat a gyermek későbbi életében!

Készítette: Antal Béla és Kálmán Zsuzsanna

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!