Minden második – podcast a válásról: miként lehetne ezt „jól” vagy egyszerűen csak emberibben és jobban csinálni

Világméretű tendencia, hogy a fejlett országokban nagyon magas a házasságkötésekre jutó válások száma. Magyarországon több mint a házasságok fele végződik válással. Minden válás egy fájdalmas folyamat. Elsősorban a gyerekek sérülnek, hiszen érzelmileg, egzisztenciálisan ők a legkiszolgáltatottabbak ebben a folyamatban, de emellett a szülők is egy fájdalmas gyászfolyamaton mennek keresztül.

Mivel magam is érintett vagyok ebben a kérdésben, elvált apaként, érdekelt, hogy hogyan küzdenek meg ezzel a kérdéssel mások. Az elmúlt évek alatt sok történetet ismertem meg. Bár eleinte ezek a beszélgetések többnyire a hasonló helyzetben lévő apákra korlátozódtak, egy idő után a saját sérelmeim csillapodásával lehetőségem nyílt más nézőpontokat, más élethelyzeteket is megismerni. Az elvált édesanyák történetein keresztül bepillantást nyertem ennek a világnak a másik pólusába. Ezek a beszélgetések és az ebből fakadó felismerések juttattak el oda, hogy ezekről a kérdésekről, a megélt traumákról, az ebből kivezető utakról, majd a jelen mögé tekintve a válás, mint folyamat miértjeiről valamilyen fórumon közösen, minden oldalról beszélgetni kezdjünk.

Ennek eredményeként született meg hármunk fejében a gondolat, hogy mindezt egy podcast formájában elindítsuk, és ezt nyilvánosan is megosszuk mindenkivel, akit érdekelnek a családot, kapcsolatot, gyereknevelést, válást, válás utáni kapcsolatokat érintő emberi, jogi kérdések akár a jelenben akár egy olyan perspektívában vizsgálva, hogy miként lehetne ezt “jól” vagy egyszerűen csak emberibben és jobban csinálni.

A hármasunk minden tagja megjárta a hadak útját a maga történetén keresztül. Mindhárman sokat elemeztük a saját helyzetünket, igyekezve megtalálni az utat, amin járva a gyermekeinknek a legjobbat adhatjuk.

Más-más történetünk van, így néha eltérő nézőpontból közelítünk meg helyzeteket és akár más megoldásaink is születnek. Beszélgetéseink mégsem annyira a különbségekre, mint inkább az egymás tiszteletén, figyelmes és értő párbeszéden keresztüli hídépítésre alapoznak. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek vitáink, de azt igen, hogy ezeket a vitákat emberi módon egymást megbecsülve, az esetleg eltérő véleményt megengedve folytatjuk le.

Elindítottuk hát Minden második címmel podcastunkat, ahol a válást, mint kortünetet véve alapul, eljutunk az egyén kérdésein keresztül a családot, gyermeknevelést vizsgálva olyan aktuális kérdésekig, amik szerintünk fontosak ahhoz, hogy jobban megérthessük mi is történik velünk, hogy aztán megkereshessük a számunkra működő megoldást.

Nem célunk azonban előregyártott sablon válaszokat kínálni, már csak azért sem mert minden emberi történet a részleteiben más és más, még akkor is, ha látunk a történetekben hasonló mintázatot. Sokkal inkább önvizsgálatra, átgondolásra ösztönözzük a hallgatókat. Illetve arra buzdítunk mindenkit, hogy akár házasságban él, akár elvált, akár még nem alapított családot, gondolkozzon velünk, keresse meg a számára működő válaszokat. Vagy egyszerűen csak álljon meg egy pillanatra, és pillantson bele a “másik oldal” helyzetébe.

Reméljük, hogy az így megfogalmazódó kérdések megvitatása folytatódni fog a családokban, kapcsolatokban, barátok között.

Bízva abban, hogy akik velünk tartanak, hosszútávon eredményesebben tudnak a saját kihívásaikkal szembenézni, kívánunk mindenkinek sok sikert ezen az úton. Legyen akár érdeklődő, kíváncsi házastárs, vagy akár a válás folyamatában bárhol elakadt ember, akinek kérdései vannak.

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!