Hatékony bírósági intézkedés a kapcsolattatás érdekében

Hatékony bírósági intézkedés a kapcsolattatás érdekében

Köztudott, hogy 2020. március 1. napjától a bíróságok hatáskörébe került a különélő szülő és a gyermekével szabályozott kapcsolattartások végrehajtása annak elmaradása esetén. A gyámhatóságok elégtelen teljesítménye, a végrehajtási eszközök, hatékony intézkedések mellőzése oda vezetett, hogy a jogalkotó is megelégelte ezt a jogsértő állapotot.

A végrehajtási eljárások elindultak és ahogy a csatolt dokumentum is igazolja, úgy tűnik helyes döntés volt a hatáskör megváltoztatása.

Az alábbi ügyben a külön élő szülő kérte az elmaradt kapcsolattartásának a végrehajtását. A bíróság helyt is adott a kérelmének, megállapította a kötelezett felróhatóságát és felszólította a kötelezettség önkéntes teljesítésére, ahogy a jogszabály előírja.

Úgy tűnik, hogy a felszólítás eredménytelen volt, a kötelezett sem a pótlásokat, sem a soron következő kapcsolattartásokat nem biztosította. A jogosult szülő ekkor ezt jelezte a bíróságnak.

A bíróság megint megállapította a kötelezett felróhatóságát, elrendelte a rendőri közreműködést és példa értékű 200.000 Ft bírsággal sújtotta a kötelezettet. (Nem a korábban megszokott, de teljesen eredménytelen 5000 Ft-ra!)

A döntés lényege, hogy a bíróságnak a leghatékonyabb eszközt kell választania a jogérvényesítés érdekében.

Reméljük, hogy visszatartó erejű döntés született és a többi bíróság is követni fogja.

Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Csatolt fájlok: 

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!