Elvált szülők gyermeke a PAS-ról

Elvált szülők gyermeke a PAS-ról

Előszó

Igaz történet. Személyesen maga az érintett, Kevin osztotta meg élete eseményeit, egy zárt Facebook csoportban, ami nem egészen 1600 embert ért el. A csoport 2011 óta fordít nagyobb figyelmet a Szülői Elidegenítési Szindróma (PAS) jelenségére és annak családjogi hatásaira. Alapítói - az osztrák Karl Maier, aki 2002 óta foglalkozik intenzíven a családjog témájával, valamint a német Jane Kingsley - a mai napig működtetik a csoportot.

Kedves Adminisztrátorok,

köszönöm szépen a felvételt a csoportba. Szeretném megosztani tapasztalataimat az elidegenítésről, esetleg reményt adni. Nem szülőként vagyok érintett ebben a helyzetben, hanem mint gyerek. 1993-ban születtem. 7 évig éltem apa nélkül.

Anyám elidegenítési taktikái gyerekkoromban kezdődtek, a válás éveiben (1999-2000). Eleinte 2 hetente hétvégén láthattam apámat, majd anyám 2006-ban távoltartási végzést kért, amivel teljesen megszakadt a kapcsolatunk.

Most 24 éves vagyok. Nincs kapcsolatom az anyámmal. Apámat rendszeresen látogatom, mára már sok korábbi sérelmet sikerült tisztáznunk, feldolgoznunk. Ennek ellenére nap mint nap szembesülök az elidegenítés hatásaival.

Az elidegenített szülő fájdalma nagyon mély, ugyanakkor a gyermek személyisége is elnyomás alá kerül, ami hatással van a fejlődésére. Én itt azzal szeretnék segíteni, hogy betekintést nyújtsak abba, hogyan zajlanak ezek a folyamatok, mik állnak a manipulációk színfalai mögött. Tudnotok kell, hogy gyermekeitek folyamatos konfliktus-helyzetben él és nem tud menekülni belőle. Mindegy, hogy mit csinál, ír vagy mond. Mindent az elidegenítő szülő irányítása alatt tesz, cselekvése sok esetben segélykiáltás is lehet.

Most pedig szeretnék Nektek bepillantást engedni az én múltamba:

1998-ból származik az első emlékképem, amikor veszekedés zajlott a szüleim között. Anyák napja volt és apám ezt valószínűleg nem megfelelően készítette elő. Hatalmas veszekedés kerekedett belőle. Anyám őrjöngött és bezárta magát a szobába, apám igyekezett nem tudomást venni róla. Én meg a konfliktus kellős közepén álltam. Ez volt az első olyan pillanat, amikor úgy éreztem, két szék közé estem. Hogy jóvátegyem a dolgot, kihoztam a szobámból egy játékrepülőt és átadtam a zokogó anyámnak. Megölelt és egy pillanatra megint minden rendben volt.

Következő évben (1999-2000) a nővérem (szül.: 1985) és én megtudtuk, hogy szüleink válni készülnek. Anyának és Apának nem volt már közös jövője, így el kellett gondolkodnunk, hogy kinél akarunk élni. Nővérem akkoriban 15-16 éves volt, én 6-7.

Apánk végül elhagyta a családi házat. Ekkor kezdődött minden. A nővérem eleve tudta, hogy anyánál akar maradni, miattam ment a harc. Anyám erőteljes nyomást kezdett gyakorolni rám.

„egy gyerek mindig az anyjához megy”
„mit akar apád veled kezdeni, neki más fontosabb dolgai vannak”
„apádnál vége a kényelmes életnek”
„nálam sokkal több szabadságot kapsz”
„apád egy hazudozó, nem fog gondoskodni rólad”
„gondolja arra, hogy az elmúlt években kire számíthattál… RÁM!”
„azt hittem szeretsz”

Sokszor váratlanul sírni kezdett és ennek okaként mindig apámat nevezte meg, mert ő egy „szemétláda”. Anyai nagymamám és nagynénim is be lettek vonva az eseménybe, rendre igazolták anyám kijelentéseit és még jobban elősegítették apám gyalázását. A szitkozódó szavak apámról mindennaposak voltak a jelenlétemben. 6 évesen egy gyerek hisz annak, aki neveli őt és szeretné boldognak látni, ezért anyám mellett döntöttem, hogy vele szeretnék élni.

Apám 2 hetente hétvégén jöhetett. Ilyenkor nála és nagypapámnál töltöttük a hétvégéket. Mindig féltem, amikor átadásra került sor és már előtte nagyon fájt a hasam. Anyám rengeteget piszkálódott, beszólogatott ilyenkor. Apám igyekezett higgadt maradni, de látszott rajta, hogy mindez nagyon zavarja. Elköszönéskor anyám mindig magához szorított és „remélem épségben hazahoz” szavakkal búcsúzott tőlem olyan hangnemben, ami komoly bizonytalanságot ébresztett bennem. Az út első 15 perce általában csendesen telt apámmal, csak akkor mondtam valamit, ha kérdezett. Át kellett állnom az új környezetre, de tudtam, hogy nála nem lesz minden szavam mérlegre állítva.

Apám igyekezett általános dolgokat csinálni velem, nem hozott szóba semmit anyámról. Sokat voltunk a nagypapámmal, együtt főztünk, állatkertbe mentünk, kirándultunk, verseny-autópályát építettünk.



Illusztráció

 

Amikor vasárnap eljött a hazatérés ideje, megint hasfájásaim voltak. Ahogy közeledtünk anyám felé egyre csendesebbé váltam, végül teljesen szótlan lettem. Lelkileg készültem, hogy újra betérek a „negatív zónába”.

Apám leparkolt a feljárón, odakísért az ajtóhoz. Csak egy egyszerű „szia”- val köszöntem el, ami újabb 14 napra szakított el minket egymástól. Tudtam, hogy anya nem szereti ha kimutatom apám iránti szeretetemet. Ezután minden vasárnap megvolt a „kihallgatás” anyám, nagymamám és nagynénim részéről, kávé és süti mellett. Odaültem hozzájuk, vettem a sütiből. „Na, milyen volt a hétvége az apádnál, törődött veled rendesen?” - kérdezték. Igyekeztem nagyon röviden, tömören válaszolni, mert minden egyes történetből azonnal valami negatív dolgot kreáltak. Egy eset a mai napig megvisel:

„A hétvégén állatkertben voltunk és utána tésztát főztünk együtt”
„Na, akkor olcsón megúszta! Elvisz az állatkertbe aztán jó kis olcsó tésztát főz… ebből is láthatod, hogy mennyit érsz neki. Szart se! Fagyit kaptál legalább? Ha én elviszlek az állatkertbe mindig kapsz fagyit!”

Gyerekként csak könnyes szemmel, némán ültem az asztalnál. Hallgattam a három ember szitkozódását és nem tudtam ellenkezni. Utáltam magam ezért. Nagymamám és nagynéném is betegesen el akarták lehetetleníteni apámat és imádták, hogy ők is szidalmazhatták őt. Többnyire felírták a történéseket, amiket meséltem, sőt költségeket is jegyzeteltek, hogy később az orrom alá tudják dörgölni, anyám mennyivel többet költött rám. Számára a szeretet megvásárlása a legtermészetesebb dolog volt a világon, apámnak jó állása volt, így könnyen le tudta őt húzni.

2 év múlva apám megismerkedett valakivel, akinek volt egy fia és mi gyerekek is jóban lettünk. Ekkor változott meg anyám teljesen. A napi szintű szidalmazások durvábbak lettek, apám új társa és annak a gyereke is célponttá vált. Szerintem anyám ekkor még mindig erős érzelmeket táplált apám felé, talán ezért használt engem ellene.

Az apámmal töltött hétvégék számomra egyre jobbak, izgalmasabbak lettek így négyesben. Apám barátnője nagyon szeretett engem, sokat törődött velem. Nála éreztem a melegséget, amit otthon nem kaptam meg. Boldog voltam. Persze olyan is előfordult, hogy apám kicsit felemelte a hangját, mert a „mostohatesómmal” épp valami hülyeséget csináltunk. Sajnos ez egy vasárnapi „kihallgatás” során ki is csúszott a számon. Soha nem bocsájtom meg magamnak. Ezt az esetet anyám egy távoltartási végzésre használta fel, 100 méteres határral. Apámat agresszív embernek állította be és minden követ megmozgatott, hogy tervét keresztülvigye.

Ekkor pszichológusi vizsgálatot rendeltek el számomra. A vizsgálat előtt anyám hetekig magyarázta, hogy mit kell mondanom. Pokollá tette a mindennapjaimat az állandó sírásaival. Mindenkit szidalmazott, démonizált, aki apámhoz valamilyen módon is kapcsolódott (a barátnője, fia, nagypapa). Üléseket szervezett a nagynénémmel és nagymamámmal, akik újabb gonosz történeteket meséltek apámról, újra és újra. Idővel megtörtem és mindent megtettem, hogy ebből a helyzetből menekülni tudjak, így mindent úgy adtam elő a pszichológusnak, ahogy azt az anyám elvárta tőlem: „félek az apukámtól” „ha meglátom erősen kalapál a szívem” „mindig csak kiabál velem ha ott vagyok hétvégén” „nagyon rossz ember, nem akarom őt többet látni”.

Úgy éreztem magam ebben a helyzetben, mint egy irányított marionett bábu. A következő hetekben anya nagyon boldog volt. Én viszont iszonyú lelkiismeretfurdalással küzdöttem. Sokat sírtam és nagyon fájt a hasam. Anya átvette a távoltartási végzést, ezt követően 7 teljes évig nem láttam az apukámat.

Az elidegenítés mindentől függetlenül továbbra is fennállt. Ahogy idősödtem, anyám egyre többet mondogatta, mennyire undorító ember volt az apám. A vasárnapi szeánszok – a kávé és süti mellett - megmaradtak. Ha bármiben ellent mondtam, agresszív válasz érkezett. Folyamatosan csak meséltek és meséltek… én pedig elhittem mindent.

Emlékszem 7. osztályban az egyik tanárom megkérdezte, mi van az apukámmal, miért nem tartom vele a kapcsolatot. Mondtam, mert "ő egy nagyon rossz ember”. Teljesen átvettem anyám szavait, viselkedési mintáit. Igazából ez nem én voltam, csak egy programozott kettős személyiség, ami bennem élt. Sajnos semmit nem tudtam ellene tenni, mivel apámat már rég elvesztettem és csak anya maradt nekem, így azt akartam, hogy ő boldog legyen és soha ne hagyjon magamra. Az érzelmi nyomás nagyon megterhelő volt számomra, egyszerre szerettem és utáltam őt, egyszerre féltem.

Miután anyám sikeresen „leválasztott” az apámról, beíratott Taekwondo-ra. Imádtam, sok örömömet leltem benne, új embereket ismerhettem meg. Végül rá kellett jönnöm, ez is csak a manipuláció része volt. A sport azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmemet az apámról, anyám minden vasárnapi szeánsznál hangsúlyozta, hogy mennyire büszke rám. Elmondta, hogy azért tanulok küzdősportot, hogy az agresszív apámtól majd meg tudjam védeni magam.

„Kevin fél az apjától és a küzdősport erőssé teszi”
„ha az apja a közelébe megy, akkor meg tudja ölni”

Annyira kiléptem volna ebből az élethelyzetből, de a teljes életem anyámhoz volt láncolva. Mellette álltam és vele éreztem. Nem mertem kockára tenni a szeretetét. Számomra ő volt az egyetlen, aki még megmaradt.

Az iskolában nem volt annyira jó a teljesítményem, egy szülői értekezleten megemlítették anyámnak a rossz jegyeimet. Az ő szemében ez a nevelési módszereinek a leértékelése volt, ennek következményét pedig még aznap este viselnem kellett.

„a butaságaidat apádtól örökölted”
„ha olyan leszel mint apád levágom a golyóidat”
„azt hittem számítok neked”
„feláldoztam magam érted és ez a hála?!”
„apádnak nem számítasz, ha rajta múlna éhen halnál, tehát szedd össze magad!”
„diplomázz le, mutasd meg az apádnak hogy te más vagy… akkor legalább fizethet még többet”
„hamarosan eltűnök innen és magadra hagylak”

Ezek után sokszor egész éjszaka ébren voltam és hallgattam, ahogyan anyám zokog. Végül választás elé állított. Vagy sikerül bejutnom a gazdasági iskolába vagy berak egy nevelőintézetbe. Innentől kezdve egészen a felvételi vizsgáig, horror volt az életem. Éjszakánként porszívózott és hangosan énekelt, hogy „a férfiak disznók, a férfiak disznók, halál minden férfira!” Lelkileg teljesen kimerültem, úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Emlékszem milyen sokszor próbáltam saját magamban kárt tenni, hogy kivívjam anya figyelmét és szeretetét. De végül mindig sikerült észhez térnem.

Felvettek a gazdasági suliba. Eleinte semmi probléma nem volt, jól sikerültek a dolgozataim, de 8. osztályban gondjaim lettek. Anyám ismét nyomást kezdett gyakorolni rám.

„ha nem javítasz, apádhoz foglak küldeni”
„jaa, el is felejtettem, évek óta nem akar hallani sem felőled, így jártál!”

Viccelődött a nem létező kapcsolatomról az apámmal, amit ő maga generált. Ekkor már nagyon mélyponton voltam. Az érettségim sikerült és egy ígéretes képzésen vettem részt. Soha nem voltam teljesen elégedett, úgy éreztem, hogy csak részben rendelkezem magam felett és harmadik személyként tekintek le saját magamra. Ha tükörbe néztem, furcsa érzés kerített hatalmába, azt éreztem, egy idegen néz vissza rám.



Illusztráció

 

Mindeközben apa soha nem adott fel. Minden születésnapomra és karácsonyra küldött nekem képeslapot. Persze ezt komoly „gyűlöletbeszéd” követte, apám ajándékai teljesen negatív dologként lettek beállítva, anyáméi meg az egekig magasztalva. 2010 év végén kezdtem meg a banki tanácsadó képzést és önállóbbá váltam. Saját keresetem volt, autót vettem. Lett egy kis saját életem, amiről dönthettem.

7 év után arra az elhatározásra jutottam, hogy megkeresem az apámat. Az első találkozás egy közös grillezésnél nagyon furcsa volt. Ez a 7 év mély nyomot hagyott mindkettőnkben. Ő gyerekként látott engem utoljára, én meg felnőtt férfiként léptem be újra az életébe. Azóta összeházasodtak a barátnőjével és családot alapítottak. Minden történés ellenére örömmel és szeretettel fogadtak engem. 2013-ig titokban tartottuk a kapcsolatunkat.

2013. májusában ismertem meg a szerelmemet, Lisát. Őt megviselte az apámmal való titkos találkozgatás. Nagyon kellett figyelnünk, hogy le ne bukjunk, hiszen Lisa és anyám között szoros volt a kapcsolat és saját lányaként fogadta el őt. Apámmal is jól kijött, sokat vendégeskedtünk náluk. 2015. májusában döntöttünk úgy, összeházasodunk és mindent elmondunk anyámnak. Persze ő nem jól fogadta, főleg azért, mert apámat is szándékomban állt meghívni az esküvőre, feleségével és fiával együtt. Anyám megpróbált lebeszélni erről, zokogott, zsarolt és végül választás elé állított.

„ha apád megy, rám ne számíts”

Elegem lett. Kiálltam a döntésem mellett, hogy „aki az esküvőmre eljön, az azért jön el, mert szeret engem”. Lisa támogatott ebben és ő is megpróbált beszélni anyámmal, ez a beszélgetés azonban kudarcba fulladt. Ettől a pillanattól kezdve már Lisa is ellenségnek számított.

Ekkor kezdtem el a Google-n keresni ilyen „eseteket” és bíztam abban, hogy találok valamilyen megoldást, mert mindenképp szerettem volna, ha mindketten ott vannak az esküvőmön. Teljesen véletlen találtam rá egy honlapra, ami a PAS-al foglalkozik. Olvastam az ott leírtakat és szó szerint lebénultam. Olyan volt, mintha idegen emberek az én életemről írnának. Teljes gyerekkoromat és a fiatalságomat felismertem a történetekben.

Minden információt összegyűjtöttem, kutattam, tanultam erről. Végül szembesítettem az elidegenítőmet. Tágra nyitotta a szemét, hanglejtése megváltozott. Mindent letagadott, amit csak lehetett, nevetségesnek állította be az egészet, hülyének titulált és kérdezte, hogy pszichésen rendben vagyok-e?! A következő pillanatban pedig sírni kezdett és próbált a lelkiismeretemre hatni. A mimikája, érzései, nézése, szavai... mindent úgy csinált, hogy én megsajnáljam őt. De kemény maradtam és életemben először hátat tudtam fordítani neki. Ezzel nem tudott mit kezdeni és hirtelen agresszív lett, kiabálni kezdett:

„nélkülem nem lett volna mit enned és ez a hála?”
„Lisa egy kurva, ezt be fogom neked bizonyítani!”
„ha elveszed őt, többet ide ne gyere!”

...

„Bárcsak hagytál volna éhen halni!” – mondtam.

A következő hetek pokolian teltek. Anyám mindent megtett, hogy Lisával a kapcsolatunkat tönkre tegye, vég nélkül szidta az apámat. Mivel nem ment ezzel semmire, kirakott minket az utcára, nem lakhattunk nála tovább. Szereztünk egy kisebb, olcsó lakást.

A költözés előtti utolsó beszélgetés borzalmas volt. Megjósolta a pusztulásomat és hálátlannak nevezett. Ugyanolyan szemétláda vagyok, mint az apám. Beleröhögött az arcomba és ünnepelte magát az elmúlt évek tetteiért. Ekkor veszítettem el tetteim felett a kontrollt, évekig gyűlt bennem a harag, nyomot hagyott minden elnyomás, amit éveken keresztül elszenvedtem. 7 évet vett el az életemből és ezt most így röhögve az arcomba nyomta. A menyasszonyom fogott le és tartott vissza. Ha akkor ő nincs ott, én most börtönben lennék.

2015. májusában elhagytam az anyámat és azóta nem láttam. Az esküvőnkre a meghívásom ellenére nem jött el. Egy harmadik személyt bízott meg, hogy titokban minden vendégről, autóról és azok rendszámáról fényképeket csináljon.

Pár hónappal később kórházba szállították egy csúnya kezeletlen gyulladás miatt és diabéteszes lett. Akkoriban még hozzáfértem az email fiókjához, belenéztem. Megtaláltam a „fényképész” és közte lévő levelezéseket, a képeket. Beteges volt mindaz, amiket írt a vendégekről. Amíg a kórházban volt, pszichológus is kezelte. Orvosa egy személyes konzultáció alkalmával felhívta a figyelmem, hogy tartsam távol magam tőle, ha lehet. Személyiségzavar van a háttérben. Anyám mindennemű terápiától, kivizsgálástól elzárkózott.

2016-ban kaptam a születésnapomra és karácsonyra képeslapot, amiben két oldalon keresztül szidalmazta a feleségemet és az apámat, majd a végén minden jót kívánt nekem.

Azóta csend van.

Apummal tartom a kapcsolatot, sok eseményt, történést sikerült átbeszélnünk. Ettől függetlenül érzem anyám hatását az életemre. A nehezebb napokon, amikor nem vagyok jó passzban, nehezemre esik a beszéd, éjszakánként rémálmaim vannak, amikben bizonyos eseményeket újra átélek (pl. a vasárnapi szeánszok). Nincs önbizalmam, kisgyerekkorom óta anyám igényeihez igazodtam. Saját személyiségem azt hiszem soha nem fejlődött ki igazán és alapvetően mindenkiben csak a rosszat látom.

Minden elidegenített Anyának és Apának egyet tudok tanácsolni: SOHA NE ADJÁTOK FEL A GYERMEKEITEKET!

Egy gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van és előbb vagy utóbb meg fognak Benneteket keresni! Fontos, hogy mindig éreztessétek: biztonságban van és az ajtó számára mindig nyitva áll!

Egy ANYA ISTEN A GYERMEKE SZEMÉBEN. Aki azonban a hatalmával visszaél és a védenceit manipulálja, azt egy nap utoléri a végzete.

LG
„Kevin”

Forrás: https://familiefamilienrecht.wordpress.com/2018/01/24/trennungskind-spri...

Fordította: András Katalin
Lektorálta: Bennó Tamás, Pénzes Ilona
Cím fotó: Kolozsvári Róbert

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

ÚJ KÖNYV Amy Baker & Paul Fine: EXtelen döntések


 EXtelen döntések

Az a szülő, aki úgy érzi, hogy módszeresen elidegenítik tőle a korábban felé szeretettel, rajongással forduló gyermekét, ilyenkor egyre-másra kapja a kért és kéretlen tanácsokat szakértőktől és civilektől egyaránt.
De vajon lehetséges-e a szeretetteli kapcsolat fenntartása, megőrzése egy ellenséges környezetben?
Érintett szülőként neked milyen eszközeid vannak, ha a gyermeked szeretete a tét?

A könyv segít felismerni az elkövetett hibákat és új mederbe tudja terelni kapcsolatodat az elidegenített gyermekeddel.

2.990 Ft helyett most 2.840Ft-ért megrendelhető a libri.hu oldalán
A könyvbe a kiadó oldalán bele is lehet olvasni

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!