Az apaság életem legfontosabb szerepe

Az apaság életem legfontosabb szerepe. Ha ebben elbukom, elbukok mindent.

A lányaim 2 és 3 évesek voltak, amikor az exfeleségem úgy döntött, külön utakon folytatja tovább. Bár a viszonyunk már a kisebbik lányom megszületésétől erős lejtmenetre kapcsolt, először a kommunikáció, majd a tisztelet, azután pedig a szex tűnt el teljesen az életünkből.

4,5 év együttélés után költöztem el a társas magánynak hívott nihilből, mert nem akartam, hogy a lányok az anyjuk mindennapos hisztijét hallják és a veszekedéseinket lássák.

Költözésem után - természetesen - minden addig betöltött szerepem „átértékelésre” került, így váltam „pocsék apává, csapnivaló férjjé és hasznavehetetlen társsá” az exfeleségem elmondása szerint. Közeli barátaink kinevették, amikor a lejárató „propagandát” rájuk próbálta erőltetni, de ez más kérdés. Nem nekem volt szégyen, inkább neki.

Kölyökként azt láttam, hogy az apa építi fel a házat, adja az anyagi biztonságot, míg az anya élettel tölti meg és OTTHONT varázsol a négy falból. Esetemben az történt, hogy napi 10-12 órát dolgoztam, egyszerre 2 munkahelyen is, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt a család. Feleségemnek soha nem volt megkötve a keze anyagiak terén, otthonunk viszont nem volt. Legalábbis olyan értelemben nem, amit nekem a szüleim példája mutatott. A négy fal CSAK négy fal maradt, fájóan és arcpirítóan üresen.

A szembesülés pillanatai

Minden egyedül eltelt nap, óra, perc az egyre mélyebb és sötétebb kétségbeesés felé lökdösött. Tehetetlennek és frusztráltnak éreztem magam. A gyerekeim életében akartam maradni, nem akartam vasárnapi apuka lenni.

Nehéz volt szembesülni azzal, hogy akivel egykor közösen vállaltam gyerekeket, elemi erővel kezdett gyűlölni, lejárató kampányt folytatni ellenem a barátaim, ismerőseim, sőt vadidegen ügyfelei között is, hangsúlyozva apaságom kezdő lépései alatt elkövetett hibáimat. Miután elsorolta a „bűneimet”, rendszerint kacarászva hangoztatta, hogy ki fog facsarni engem anyagilag, hiszen több mint egy éve(!) válóperes ügyvédet keres és meg is találta a város legsenkiházibb /férgét/ zugügyvédjét.

Amíg én megjavítani akartam a házasságunkat, bár tisztában voltam vele, hogy egyedül kevés vagyok ehhez, addig exfeleségem a kifelé vezető utat kereste, a családi kasszából fedezve az ügyvédnek járó tiszteletdíjat. Sőt, az utolsó félévünk alatt új szakmát tanult ki, amit természetesen támogattam, hiszen nem tudtam, hogy számára ez a menekülési terv része. Rendületlenül hazudta, hogy majd az első keresetéből visszateszi a képzésére fordított összegeket a családi kasszába, természetesen esze ágában sem volt ilyesmi.


Az apaság életem legfontosabb szerepe

És a zsebhercegnőim?

Aggódtam a lelki nyugalmuk miatt. Az addig csak esetenként hozzám bújó kislányaim innentől folyamatos testi kontaktust kezdtek fenntartani velem. Ha csak tehették, rajtam lógtak ébredéstől elalvásig, csinálhattam bármit és bárhol. Féltem, hogy ez amiatt van, mert kevesebbet látnak és így kompenzálnak túl. Mindent meg akartam tenni azért, hogy a lehető legkevésbé sérüljenek.

Megkezdődtek az ügyvédek előtti „egyezkedések”. Miközben a gyerekeim anyja végig engem hordott le anyagiasnak és pénzéhesnek, akit „sem a családja, sem a gyerekei nem érdekelnek”, addig ő csak úgy egyezett bele a közös gyermekfelügyeletbe, hogy a gyerekeink nevére általam megvásárolni ajánlott lakás helyett (aminek ő lett volna a holtig tartó haszonélvezője) neki készpénzt kell adjak, amivel belátása szerint „gazdálkodhat”. A gyerektartás összegét - a 2 és 3 éves gyerekeink költségeire - havi 300 ezer(!) forintban határozta meg. No comment.

A fejemet fogtam, hogy ez az egész biztos csak egy rossz álom és mindjárt felébredek és nem az a valóságom, hogy a gyerekeim biológiai anyja alkudozik a saját gyerekeinek láthatását kiárulva... De azóta sem ébredtem fel, azóta is ez a valóság.

Természetesen minden átutalt forint szétfolyik a kezei között. A kialkudott „vagyonmegosztási megváltási ár” 30%-a ugyan elérte a bankszámláját, hogy aztán pillanatok alatt elpárologjon. Az a nő, aki soha egy forinttal nem járult hozzá a családi kasszához, most arra is kölcsönt kért, hogy a lakás, aminek a felére - "természetesen" - igényt tartott, a vagyonszerzési illetékét ki tudja fizetni, hogy végre papíron a nevére kerülhessen és így valami jogalapja lehessen az éheskedésének.

A gusztustalan „egyezkedések” legalja az volt, amikor nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy akár magánnyomozót is fogadnak, csak kiderüljön, hogy melyik barátomhoz dugtam el a kötegnyi húszezreseket. Egy nő, aki 6 db bőrönddel költözött 5 éve hozzám - a tehermentes saját lakásomba -, most kitalálta, hogy mivel már 5 éve együtt élünk, így minden vagyonom fele az övé, a 10 évvel ezelőtt megszerzett javak is. Azt hiszem ennél a pontnál még a saját hiéna ügyvédje is hangosan felröhögött. Patetikusan szánalmas.

Legalább annyira, mint az, hogy a lányaim az elmúlt egy év alatt 6-7 apukajelölt nevét „kellett” megtanulják, természetesen a leendő anyósjelöltekével együtt. Utcán sétálva a lányaim rá-ráköszöntek számomra vadidegen idősebb hölgyekre. Most már tudom, miért.


Az apaság életem legfontosabb szerepe

Vége van. Vége van?

Túltettem magam az exasszony mohóságán, beálltam az egyedülálló apák sorába. Elkezdődtek a dolgos hétköznapok, próbáltam felépíteni az életem. Milliószor kellett magamat újra- és újra feltalálnom, hogy minden flottul menjen, hogy megmutathassam magamnak (is): megy ez a tékozló és gőgös exasszony nélkül is. A lányaim a legfontosabbak.

Nem tagadom, hogy amikor ők is nyűgösebbek voltak és a munkahelyemen sem volt egyszerű a helyzet, akkor a nap végén csak ültem az ágyam szélén, bambán meredtem magam elé hosszú percekig azon gondolkodva, hogy mi is a következő teendő - miközben legbelül üvöltöttem.

Nem tagadom, hogy volt olyan pillanat is, amikor elviselhetetlennek éreztem az egész nyomorult válásnak a terhét, holott tudtam: nem én kezdtem a hűtlenkedéssel egybekötött menekülőpálya alattomos kiépítését. Alattomos, mert ha a másikat abban a hitben tartod, hogy persze, csak dolgozz értünk te marha, gebedj meg a melóhelyeden, hogy aztán egy mosoly nem sok, annyit ne kapj otthon. Kommunikáció zéró, leszámítva az "Adj már pénzt!" kedveskedéseket, miközben ő már messze járt. Alattomosan messze.

Nem tudom, hol volt az a pillanat, amikor egy-egy jobban sikerült hosszú hétvége után el tudtam mosolyodni magamban, hogy mégsem vagyok egy mellőzhető, lepattintható, jelentéktelen szereplő a gyerekek életében, akit nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni és gyűlölni, aztán meg hónap 10-e körül csesztetni a gyerektartásért.

Aztán az élet dob apró, de nagyon kellemes kis bókokat is: amikor például az óvónénik megjegyzik, hogy "Nahát, milyen csinosak ezek a lányok! Hát persze, megint apa öltöztette őket..."

Most sem mondom azt, hogy a kialakult rutin minden problémát száműzött. De amikor lerogyva a vacsora, majd fürdés és altatás ciklus közepén oda somfordál hozzád a gyereked és szorosan átölel… "Nyugi, apa! Csak nyugi!" - nyugtázza, hogy elpakoltad a játékait helyette... és a szemedbe néz. Ezért megéri.

Írta: Iván

2019. július 26.

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!