Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Mellőzött érték: a gyermek!

A történet Cegléden indult, ahol egy korábban rendszeresen füvező és alkoholizáló, ma már „csak” alkoholizáló anya egyfajta epileptikus neurózis állapotába kerülve, napi szinten kezdett őrjöngeni, tárgyakat összetörni, olykor veszélyes, nehéz, éles tárgyakat hajigálni válogatás nélkül a közelében lévőkhöz – beleértve a kicsi gyermekeket is -, így az egymást váltó férjek sem bírták sokáig az ön- és közveszélyes nő mellett.

Az első apuka válóperében már ismertek voltak a napi szintű őrjöngések, dührohamok, a Ceglédi Járásbíróság azonban annak ellenére az ön- és közveszélyes anyánál helyezte el a gyermeket, hogy az apuka esetében az égvilágon semmilyen problémát nem talált. dr. Luczay Mazula Sándor bíró szerint az állandóság olyan kiemelten fontos a gyermek számára, hogy felülírja a biztonság követelményét… A probléma azonban csak nem oldódott meg magától… Az anya rendszeresen hulla részegen száguldozott autóval – benne előbb egy, majd később már két kisgyermekkel! -, megesett, hogy kirúgta dühében a babakocsit az újszülöttel a közútra és ott hagyta, a nagyobbik gyermeknek botot adott a kezébe és utasította, hogy azzal támadjon a békés szomszédjukra… A szomszéd ugyancsak kiskorú gyermekét artikulátlanul üvöltve fenyegette, hogy majd álmában „elintézi” – mindezt rendőr jelenlétében! -, azonban nem történt semmi. Az ön-és közveszélyes nő egyébként bármilyen hihetetlen: tanítónőként dolgozott és talán dolgozik ma is, persze folyamatosan váltogatva az iskolákat, mert akárhol kezd tanítani, napokon belül ostromolni kezdik a szülők az iskolaigazgatót, követelve, hogy távolítsák el az őrültet, aki a gyermekeket rendszeresen terrorizálja, bántalmazza, őrjöng velük is. A nagyobbik gyermeke óvodájában az óvodapedagógusok kifejezetten rettegnek tőle, az óvoda vezetőt obszcén, gyalázkodó kifejezésekkel támadja, és fenyegeti azzal, hogy a kapcsolatai révén majd kirúgatja. A helyi roma önkormányzat vezetője közjegyző előtt nyilatkozott arról, hogy neki kellett megmentenie az ön- és közveszélyes nőt, mert a gyerekeiket büdös cigánynak, a szüleiket börtöntölteléknek gyalázza és bizony már indultak volna elégtételt venni az őrjöngő tanítónőn.

(Tehát ennél az anyánál látta optimális helyen a kisgyermeket dr. Luczay-Mazula Sándor bíró Cegléden!)

A ceglédi gyermekvédelem (a „gyejó”) egyre-másra terjesztette elő a javaslatait előbb csak egy, aztán már két kisgyermek azonnali kiemelésére, azonban a dr. Nyikos Tamás által vezetett Ceglédi Járási Hivatal érdemben semmit nem tett: előbb békés tétlenségben múlatta az időt, majd kamu-határozatokat kezdett gyártani tisztességes vizsgálatok nélkül. A rendőrség jobbára ugyanígy állt a problémához, sőt még be is csapták olykor a feljelentést tenni akaró szomszédokat: azt hazudták nekik, hogy nem kell feljelentést tenni, mert hivatalból megindult az eljárás a rendőri jelentések alapján, miközben a valóságban csak magánindítványra üldözhető cselekményekről (zaklatás) van szó…

Anélkül, hogy „miértre” választ keresnénk, csupán a tényeket rögzítjük:

A napi szinten őrjöngő, ön- és közveszélyes anya történetesen dr. Csáky András ceglédi polgármester élettársának vérrokona, a polgármesteri rendezvényeken rendszeresen meghívott vendég, illetve résztvevő. dr. Nyikos Tamás járási hivatalvezető és a polgármester úr kifejezetten közeli, szoros barátságban állnak egymással. dr. Nyikos Tamás néhány évvel korábban Cegléden rendőr volt viszonylag magasabb pozícióban. Egyebekben valószínűsítjük, hogy dr. Csáky András polgármesterrel Cegléden az összes intézmény vezetői – köztük a Járásbíróság elnöke, elnökhelyettese és például dr. Luczay-Mazula Sándor családjogi bíró is – jó kapcsolatot ápolnak, mindegyiküket gyakorta látni a polgármesteri rendezvényeken, partikon. Ők meg a gyermek mindenekfelett álló érdekére szoktak hivatkozni. (Kizárólag a „gyejó” gyermekvédelmi szakemberei közül nem látni egyetlen egyet sem soha ezeken a rendezvényeken.)

Miután Cegléden egymás után hozták a szakmailag és erkölcsileg egyaránt felháborító határozatokat és immáron a negyedik ilyen határozatot is megsemmisítette a Pest Megyei Kormányhivatal, következett a ceglédiek kizárása: a gyámügyi vonalra Nagykőröst jelölték ki. Ezzel egyidejűleg a rendőrségi vonalon is hasonlóan alakult a helyzet: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kizárta őket is, és Nagykátát jelölte ki…

Ismét csak anélkül, hogy immáron a nagykőrösi „miértre” (is) választ keresnénk, megint csupán a tényeket rögzítjük:

dr. Nyikos Tamás mielőtt Ceglédre került volna a járási hivatal élére, egészen véletlenül éppen Nagykőrösön volt járási hivatalvezető. A testvére – dr. Nyikos Sára – pedig jelenleg is Nagykőrösön jegyző. Nagykőrösre tenni az ügyet jobbára annyit ért, mintha nem csináltak volna semmit, mintha Cegléden maradt volna az ügy: semmi változás nem történt. A keltezés tanúsága szerint egyetlen egy nap alatt meghozott, kidolgozott, sőt még le is írt és ki is kézbesített majdnem 100 (!!!) oldal terjedelemben két kamu határozatot a nagykörösi hivatal ügyintézője, amivel ugye a jelenleg nyilvántartott hivatalos gépírási világrekordot is messze megdöntötte!
(Ettől függetlenül el kell hinnünk neki ezt a teljesítményt, hiszen a határozatok keltezése a döntés meghozatalának napját jelenti és mint ilyen, lényeges körülménynek minősül egy közokiraton…)

A határozatot nem minősítjük: megtette azt helyettünk a Pest Megyei Kormányhivatal. Az újabb megsemmisítő határozatot – anonimizálva – közzétettük.

Jól látható belőle, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal már régen kiemelte volna a potenciális életveszélyben lévő gyermekeket a napi szinten őrjöngő ön- és közveszélyes anya mellől – és az előírásoknak megfelelően elhelyezte volna ideiglenes hatállyal őket a nevelésükre minden vonatkozásban alkalmas édesapáknál -, ha erre a jelenleg hatályos jogszabályok lehetőséget adnának. (Egymás után sorolja a határozat az eddig már összesen 5 gyermekvédelmi javaslatot az azonnali kiemelésre a „gyejó” részéről, sorolja a súlyos anomáliákat a dolgozni, illetve cselekedni nem hajlandó járási hivatal részéről.)

Normális esetben egy ilyen határozat után a járási hivatal még aznap – de legkésőbb másnap – kiemelné a veszélyben lévő gyermekeket.

De mi van, ha mégsem? Ha valamiért – és itt most még véletlenül sem kívánunk bármire is célozni a fentebb jelzett objektív tények kapcsán! – inkább szembefordul a kormányhivatallal? Jön egy újabb hasonló kamu-határozat. Apuka pedig írja a soron következő – immáron hatodik – felülvizsgálati kérelmet (közigazgatási keresetet), ami persze megint nem fog eljutni a bíróságig, mert a kormányhivatal saját hatáskörben ad majd helyt neki, ahogy eddig is.
Ha azonban a bíróság elé kerülne a kérelem, akkor is ugyanez lenne a helyzet: akkor nem a kormányhivatal, hanem a bíróság semmisítené meg, illetve helyezné hatályon kívül az újabb helyi járáshivatali mutyit.

Megváltoztatni azonban még a bíróság sem változtathatja meg! Vagyis akár így, akár úgy, de másik döntés nem keletkezik, ismét csak a mutyizók fognak eljárni és ha megmakacsolják magukat, akkor bizony továbbra is mutyizni fognak. Ha százszor hatályon kívül helyezi a kormányhivatal vagy a bíróság a határozatukat, akkor ők százegyedszerre is meghozzák majd ugyanazt a határozatot.

Ezért követett el a kirívóan súlyos hibát a jogalkotó akkor, amikor a közigazgatási döntéshozatalt egyfokozatúvá tette, amikor megszüntette a korábbi fellebbezési lehetőséget, ami ugye nem csak megsemmisítésre, hatályon kívül helyezésre, hanem érdemi megváltoztatásra is lehetőséget adott a másodfokon eljáró kormányhivatalnak.
Az egyfokozatú döntéshozatal egyébként önmagában alapjogi aggályt is felvet, mivel az Alaptörvény szerint hatóságok/bíróságok döntéseivel szembeni jogorvoslati jog kifejezetten alapjog. Ugyanakkor éppen egy felülvizsgálati anomália kapcsán fejtette ki dr. Handó Tünde alkotmánybíró, hogy – legalábbis az ő értelmezése szerint – a jogorvoslathoz való alapjog kizárólag az úgynevezett rendes jogorvoslat (fellebbezés) jogát foglalja magába, a rendkívüli jogorvoslat (felülvizsgálat) jogát már nem. Ha pedig ez így van, akkor a jelenlegi egyfokozatú közigazgatási döntési mechanizmus ütközik az Alaptörvénnyel: rendes jogorvoslati lehetőséget ugyanis egyáltalán nem biztosít.

Ugyanakkor érdemben vizsgálva a problémát, nyilvánvaló, hogy egy ilyen szabályozás minimális feltétele az lenne, hogy a járási hivatalokban a lehető legmagasabban képzett hivatalnokokat alkalmazzák, akik a szakterületük magaslatán állnak, akiknél a tévedés lehetősége minimális, és akiknek a hivatásérzete, munkamorálja (is) makulátlan.

Ehhez képest tényként kell megállapítani, hogy ennek a követelménynek még a kormányhivatalban – a korábbi másodfokon – is csak hellyel-közzel tudtak megfelelni – mondjuk úgy, hogy az esetek 80%-ában -, azonban a járási hivatalokban viszont katasztrofális a helyzet: fehér hollót előbb találni, mint olyan járási hivatalnokot, akinél ezek a követelmények teljesülnek. Általános a szakmai hozzánemértés, a nullához konvergáló jogi ismeret, az élettapasztalat, a vele járó életbölcsesség és a jóindulat kétségbeejtő hiánya. Dolgozni legtöbbször nem akarnak, békés tétlenségben múlatják az időt. Általános alapállásuk sajnos az, hogy inkább nem csinálnak semmit, mert abból származhat a legkevesebb bajuk. A jogalkotótól döntési jogosultságot kaptak, ugyanakkor élni nem mernek vele: félnek dönteni, félnek határozottan fellépni, nem mernek szükség esetén konfrontálódni, nem vállalják fel a döntéssel nyilván együtt járó felelősséget. Azt várják, hogy a problémák vagy oldódjanak meg maguktól – általában nem fognak! -, vagy az ügyfelek belefáradjanak a hivatal passzív ellenállásába és végül „engedjék el” a problémákat. Mottójuk nem más, mint Katona József közismert gondolata: „Ha a madár látja, hogy hasztalan esik csicsergése, élelme után lát és elhallgat.”

Mindez különösen súlyos problémát jelen a gyámügyi vonalon, hiszen gyermekek életéről van szó!

Emlékeztetnénk rá: egy hónappal ezelőtt a XIII. kerületi és a ráckevei gyámügy ezen hozzáállása egy gyermek életébe került! A „madár” ugyan annak ellenére, hogy egy éven át hasztalannak bizonyult a csicsergése, nem hallgatott el, a 2 éves kisgyermek viszont sajnos igen. Mégpedig örökre!

Mindenképpen azonnal vissza kellene állítani a kétfokozatú döntéshozatalt – a fellebbezés jogintézményét – legalább a gyámügyi vonalon!

Mielőtt még egy rosszul végződő anyai őrjöngés eredményeként a ceglédi két kisfiú is – meg még ki tudja hány másik! - örökre elhallgatna…

Kalmár László György