Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Szülői elidegenítésről akkor beszélhetünk, ha az egyik szülő a másik szülő ellen neveli a közös gyermeküket.

• Az elidegenítési folyamat rendszerint azzal kezdődik, hogy az elidegenítő szülő folyamatosan negatív megjegyzésekkel (érzésekkel) illeti a célszülőt, bár általában pont ő van érzelmileg egészségesebb állapotban.
• Ahogy az elidegenítés elmélyül, a gyermek egyre ellenségesebbé válik a célszülővel szemben és végül teljesen visszautasítja a vele való kapcsolatot.
• Mire az elidegenítés beteljesedik, az elidegenítő szülő mondhatni „túszul” ejti a gyermeket mind érzelmileg, mind fizikailag: meggyőzi arról, hogy utálnia kell a különélő szülőjét, vagy akár attól is rettegnie kell, hogy bármilyen vele való kapcsolatra gondoljon. A gyermek teljesen kiszolgáltatottá válik az elidegenítő szülőjének, hiszen ő még a gyermek különélő szülővel történő kapcsolattartási idejét is elszabotálja.
• Az elidegenítő szülő gyakran hamis szexuális- vagy fizikai bántalmazásról szóló vádakat terjeszt a különélő szülőről, hogy még durvábban akadályozza a kapcsolatát a gyermekével, valamint azzal büntesse a célszülőt, hogy költséges (bírósági) eljárások során kelljen védekeznie a hamis vádak ellen.

Dalia Erel egy Izraelben dolgozó család- és párterapeuta, akinek a szakterülete a szülői elidegenítés kezelése. Azt követően kezdtem érdeklődni az elképzelései iránt, miután elolvastam egy cikkét melyet a Parental Alienation Study Group (PASG) weboldalon publikált. (A pasg.info egy olyan weboldal, mely háromoldalú információcserét biztosít a mentálhigiénikusok, a jogi szakértők és a laikusok között a szülői elidegenítést illetően.)

Dr. Heitler: Terapeutaként mi a legfeltűnőbb, mikor a szülői elidegenítés súlyosabb eseteivel találkozol?

Dalia Erel: A szülői elidegenítés abból a szempontból különleges, hogy ezek a gyermekek – legyen szó fiatalokról, vagy tinédzserekről – olyan helyzetbe kényszerülnek, ahol komoly érzelmi veszélyeknek vannak kitéve. „Háborús övezetben” élnek, melybe az elidegenítő szülő kényszeríti bele őket azáltal, hogy az ő álláspontját kell támogatniuk abban, hogy a másik szülőt ellenségként kezeljék.

Sajnos ilyen helyzetekben többnyire éppen a célszülő az egészségesebb mentális állapotban levő szülő. Az elidegenített gyermeknek azonban muszáj lemondania a korábban szeretett különélő szülő iránti szeretetéről, azért hogy túlélje a helyzetet. Utálnia kell őt azért, hogy az elidegenítő szülő kedvére tegyen, mivel egzisztenciálisan teljesen tőle függ.

Dr. Heitler: Igen. Az elidegenítő szülő „fekete-fehér” világot mutat a gyermeknek: ragaszkodik ahhoz, hogy ő a jó szülő, míg a másik csakis rossz – veszélyes, önző, őrült stb.

Ahogy az elidegenített gyermek egyre jobban izolálódik az egészségesebb mentális kondícióban levő különélő szülőjétől és egyre jobban függ az őt gondozó elidegenítő szülőjétől, mindinkább azt érzi, hogy nem mondhat többé pozitív véleményt a különélő szülőjéről. Nem engedheti meg, hogy elveszítse az egyetlen megmaradt szülőjét (hiszen minden téren tőle függ) emiatt inkább elnyomja a saját belső hangját, mely azt suttogja: „Korábban szerettem azt a szülőmet. Most is hiányzik.” vagy „Az a szülőm, akiben megbízom, egyszer jó hozzám, máskor meg rémisztően viselkedik. Mivel ő az egyetlen szülőm, aki megmaradt, jobban teszem, ha megteszem, amit kér.”

Dalia Erel: Pontosan így van – ez az oka, hogy az ilyen tinédzserek gyakran küzdenek depresszióval, szorongással, drog-, és alkoholhasználattal, vagy öngyilkos gondolataik vannak.

Sajnos az elidegenítő szülők általában nárcisztikus személyiség-zavarral élnek, és érzelmileg labilisak ahhoz, hogy valóban gondoskodó szülőként támaszkodhassanak rájuk. Az egészséges gondolkodású szülők nem idegenítenek el; erre azok a szülők hajlamosak, akiket nárcisztikus viselkedés jellemez, borderline zavarral élnek (érzelmileg csapongóak), vagy antiszociális személyiségük van (hazudnak vagy érzéketlenek, ha másoknak fájdalmat okoznak).

Ezzel párhuzamosan az elidegenített gyermekek – tudatosan vagy tudat alatt – rendszerint mély fájdalmat vagy bűnösséget éreznek amiatt, hogy a korábban szeretett szülőjüket elveszítették és mára már visszautasítják.

Dr. Heitler: Hogyan segítik a bíróságok ezeket a gyermekeket?

Dalia Erel: A jelenlegi helyzetben a gyermekek „beleragadnak” abba a „jogi mocsárba”, mely a bíróságok és pszichológusok közreműködésével jön létre azáltal, hogy néha évekig tart mire érdemi döntés születik – és ekkor is gyakran az elidegenítő szülőnél marad a gyermek.

Ebből kifolyólag életbevágó fontosságú lenne, hogy azokat az ügyeket, melyben szülői elidegenítés tapasztalható másként kezeljék a bíróságok, mint eddig.

A helyzet az, hogy ezek a gyermekek gyakran háromszorosan is bántalmazva vannak: az elidegenítő szülő által; a terapeuta által, aki csak súlyosbítja a helyzetet, mivel az elidegenítő szülő „felügyelete” alatt folytat egyéni terápiát ahelyett, hogy a gyermek különélő szülővel való kapcsolatát erősítené; és a költséges, valamint végeláthatatlan bírósági eljárások által.

Dr. Heitler: Találkoztam olyan esettel, mikor a bántalmazó és elidegenítő apa mind a házasság során, mind a válást követő váltott gondozás során arra nevelte a fiát, hogy ő is bántalmazza fizikailag az anyját. Az anya ugyan találkozhatott a fiával, de a gyermek folyamatos ütlegelése, lökdösődése – amit az apa is bátorított – arra késztette, hogy ne tartsa a kapcsolatot vele. Találkoztál már ilyen helyzettel?

Dalia Erel: Sajnos már igen. Azokban az esetekben, mikor a családon belüli erőszak felmerül, a bíróságnak kockáztatnia kell: azt hiszi el, hogy a vádak igazak, vagy éppen azt, hogy hamisak. Ezek a vádak pedig lehetővé teszik az elidegenítő szülő számára, hogy válást követően is folytassa a gyermek és a célszülő érzelmi bántalmazását. A bíróságnak nagy a felelőssége ezekben az esetekben, hogy a helyes döntést meghozza, máskülönben a helyzetet csak súlyosabbá teszi.

Dr. Heitler: Milyen megoldást javasolsz?

Dalia Erel: Ha válás során felmerül a gyanú, hogy a szülői elidegenítés előrehaladott stádiumban van, akkor azt nem szimpla válásként kell kezelni, sokkal inkább úgy, mint valamilyen mentőakciót vészhelyzetben. A gyermek jóléte az elsődleges ekkor, nem a szülők közötti konfliktus. A gyermek biztonsága érdekében a bíróságnak olyan gyorsan kell cselekednie, mint egy kórházban a sürgősségi osztálynak.

Dr. Heitler: Mi más kell ahhoz, hogy változzon a jogi- és mentálhigiénés szakértők hozzáállása a súlyosan elidegenített gyermek felé?

Dalia Erel: Nem győzöm hangsúlyozni, a legfontosabb tényező a SÜRGŐSSÉGET megérezni.

Az elidegenítést úgy kell kezelni, mint valami sürgős beavatkozást igénylő orvosi esetet. Egy orvosi vészhelyzetben az első lépés annak kiderítése, hogy a beteg problémája enyhe, közepes, vagy súlyosan előrehaladott.

Az állapot meghatározása után a beteget a megfelelő szakemberekre kell bízni, akik a célzott kezelést elvégzik.

Ehhez hasonlóan a szülői elidegenítés alkalmával a családjogi bíróságnak az első feladata az lenne, hogy felmérjék az aktuális állapotot. Ha az elidegenítés előrehaladott, a gyermek(ek)et azonnal a másik szülőhöz kell áthelyezni, hogy a kezelés elkezdődhessen.

Linda Gottlieb terapeuta és mások is egyértelműen úgy vélik, hogy súlyos elidegenítés esetén a helyzet megfelelő kezelése megköveteli azt, hogy a bíróságok a gyermek nevelési és tartózkodási helyeként legalább három hónapra kizárólagosan a különélő szülőt jelöljék ki, beleértve a szülői felügyeleti jogok gyakorlását. Ez idő alatt az elidegenítő szülő számára semmilyen kapcsolattartást nem szabad engedélyezni. Ez a „különélési idő” biztonságosan lehetővé teszi a gyermeknek, hogy a gyógyulási folyamat megkezdődjön.

Ezenfelül az elidegenítő szülőnek terápiára kell járnia, melynek során szembesítik elidegenítő viselkedés-módjával és a kezelés biztosítja azt is, hogy az elidegenítési folyamat ne folytatódjon a „különélési időszakot” követően.

Dr. Heitler: Értem. Ez olyasmi, mint ha egy autóbalesetet követően az áldozatokat hagynánk elvérezni, míg a jogászok azon vitatkoznak, hogy ki volt a hibás? Persze, hogy nem. Elsőként a sérülteket részesítjük megfelelő orvosi ellátásban.

Dalia Erel: Pontosan. Ezek az extrém intézkedések – mint a gyermek azonnali áthelyezése a célszülőhöz és egy bizonyos időtartamú különélés az elidegenítő szülővel történő mindenféle kapcsolattartás nélkül – alapvető fontosságúak ahhoz, hogy megakadályozzuk a gyermek személyiségének további torzulását. Ezek a bíróság által elrendelt intézkedések kellően biztonságos körülményeket biztosítanak ahhoz, hogy a gyógyító terápia elkezdődjön.

Dr. Heitler: Mennyire képesek a bíróságok ezeket az extrém intézkedéseket meghozni?

Dalie Erel: A jogi szabályozó rendszernek ki kell alakítania egy folyamatot, hogy ezeket a súlyos elidegenítési eseteket különválasszák a mindennapi válóperektől, hogy eltérő csatornákon keresztül és más eljárásokban tudják kezelni azokat.

Ideális esetben a családjogi bírók kellő rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy fel tudják korán ismerni, hogy a válás során jelentkezik-e komolyabb elidegenítés veszélye. Ezen túlmenően a bíróságnak hozzá kell férnie felmérésekhez és ajánlásokhoz azoktól a szociális munkásoktól, akik speciális képesítéssel és tapasztalatokkal rendelkeznek az elidegenítésben szenvedő családokkal kapcsolatosan.

Ezeket az elidegenítési eseteket olyan pszichológusokhoz kell irányítani, akik a szülői elidegenítés kezelésére specializálódtak, melynek célja, hogy a gyermek az egészségesebb mentális állapotban levő szülőjénél legyen elhelyezve és segítsen egy szerető gyermek-szülő közötti kötődés kialakításában. Fontos az is, hogy a gyermeknek elmagyarázzuk a szülői elidegenítés lényegét, hogy a későbbiekben ellenálló legyen ezzel a jelenséggel szemben, ha esetleg az elidegenítő szülő újra megkísérli ezt.

Ezekben a beavatkozásokban a jogi rendszernek aktív szerepet kell játszania, még akkor is, ha látszólag a háttérbe húzódik. Az eljáró bírót tájékoztatni kell a kezelés folyamatáról és késznek kell lennie jogi szankciókat meghoznia a terapeuta ajánlásának megfelelően, ha éppen az a szükséges.

Dr. Heitler: Mi többet tud a bíróság megtenni, hogy megakadályozza a súlyos elidegenítési esetek kialakulását?

Dalia Erel: Ahogy egy egyszerű megfázásból is lehet súlyos tüdőgyulladás, a szülői elidegenítés is egyfajta progresszív mentális rendellenesség. Sürgős és hatékony beavatkozás lehet szükséges már akkor is, mikor éppen csak bimbózni kezd a gyermek ellenségessége a másik szülője iránt. Mindez megakadályozhatja a közepes vagy súlyos elidegenítési esetek kialakulását, és visszafordíthatja a helyzet súlyosbodását.

Dr. Heitler: Igen. Nyilvánvaló, hogy minél korábban történik a beavatkozás, annál valószínűbb, hogy megakadályozható az elidegenítés súlyosbodása, és sikeresebb lesz a gyógyulás ebből a helyzetből.

Ez másik irányban is igaz: a hosszan tartó jogi hercehurca elnyújtja és elmélyíti az elidegenítést. Minél tovább késlekedik a bíróság beavatkozással, annál valószínűbb, hogy az elidegenítés elmélyül és annál nehezebb lesz azt visszafordítani.

Dr. Heitler: A terapeuták tudják kezelni az elidegenítést, és ha igen, akkor hogyan?

Dalia Erel: Igen, a megfelelő kezelés rendkívül hatékony lehet, feltéve, hogy a terapeuta az elidegenítésnek megfelelő kezelési protokollt választja. A „megszokott” terápiák, amelyeket a depresszióra, szorongásra, viselkedési problémákra alkalmaznak, visszaütnek, gyakran csak súlyosabbá teszik a problémát.

Dr. Heitler: Egyetértek. Egy korábbi bejegyzésemben írtam arról, hogy mit szükséges a terapeutának tudnia, hogy hatékonyan kezelni tudja a problémát. Linda Gottlieb és Dr. Richard Warshak kidolgozott egy kezelési módszert arra, hogy a célszülőt és az elidegenített gyermeket újra „összehozzák”.

Dalie Erel: Mindezen túlmenően olyan terápiás modellt használok, melyet Dr. Inbal Baron fejlesztett ki. Ez a metódus mindkét szülőt bevonja abba, hogy megértsék, mik a gyermek szükségletei. Ennek során a gyermekre fókuszálunk, hogy stabil és egészséges kapcsolatot alakítson ki mindkét szülőjével.

A bíróság kritikus szerepet játszik ebben az esetben is. A családjogi bíróknak szükség esetén ki kell emelnie az elidegenítő szülő neveléséből a súlyosan elidegenített gyermeket és meg kell akadályoznia mindenféle kapcsolatot vele. A célszülőnek meg kell kapnia a felügyeleti jogot alá és lakhelyére kell a gyermeket áthelyezni azért, hogy kellő idő és hely álljon rendelkezésre ahhoz, hogy a gyermek újra alakítson kötödést ki a célszülővel anélkül, hogy félnie kelljen az elidegenítő szülő megtorlásától.

A bíróságnak azt is nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a további elidegenítési kísérletek további súlyos büntetésekkel járnak, mint például hosszabb kapcsolattartási korlátozás a gyermekkel, bírságok, vagy akár szabadságvesztés börtönben.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az elidegenítési kísérletre történő sürgős beavatkozás alapvető fontosságú.

Dr. Heitler: Azt gondolom, hogy a bírósági beavatkozás szükségessége és mértéke attól függ, hogy az elidegenítő szülő mennyire áll ellen annak, hogy viselkedésén változtasson. Néhány elidegenítő szülő nincs tudatában annak, hogy az elidegenítés a gyermekbántalmazás egy formája. Mihelyst rádöbbennek arra, hogy mennyire kártékony a gyermeket a másik szülő ellen fordítani, saját maguk változtatnak viselkedésükön bíróság bevonása nélkül. Más szóval: súlyos elidegenítés esetén a bírósági beavatkozás egyértelműen elkerülhetetlen, de akkor is szükséges lehet, ha csak enyhe vagy mérsékelt elidegenítési tünetek tapasztalhatóak a gyermeken, ám az elidegenítő szülő önmagától nem hajlandó változtatni a viselkedésén.

Dalia Erel: Egyetértek. Ezek a tapasztalatok egybecsengenek a sajátjaimmal.

Dr. Heitler: Végül köszönöm, Dalia, hogy nyilvánvalóvá teszed, hogy a szülői elidegenítést úgy kell tekinteni, mint sürgős beavatkozást igényélő mentális problémát. Az elidegenítést sokkal hamarabb el kell kezdeni kezelni, mint azt jelenleg teszik. Különösen sürgős akkor, ha az már előrehaladottabb szintet ért el, de már akkor is, ha csak kezdeti stádiumban van.

Az elidegenített szülő számára szintén azonnali segítséget kell nyújtani a szorongás, düh és depresszió leküzdésében. Az elidegenítő szülőnek pedig azonnal fel kell hagynia elidegenítő viselkedésével és az elidegenített gyermeknek sürgős segítségre van szüksége, hogy mihamarabb élvezni tudja mindkét szülőjével eltöltött idejét és biztonságban érezze velük magát.

Forrás: https://www.psychologytoday.com/us/blog/resolution-not-conflict/201910/s...

Szerző: Dr. Susan Heitler
Fordította: Szarka Levente
Lektorálta: Kiss Farkas Gábor