Egy apa lelkéből
Nincs időm. Nincs erőm...
Néha nehéz szavakba foglalni a gondolatokat, érzéseket. Ahogy múlik az idő, egyre többször lesz úrrá rajtam az aggódás és a fájdalom. Egyre többször látom, hogy nincs elég időm a gyermekeimre. Nem tudok ott, és annyit lenni az életükben, mint amennyit én jónak tartanék. A mindennapok szürke mókuskereke egyszerűen bekebelez. Folyton arra figyelni, hogy a lehető legjobb anyagi helyzetet teremtse meg az ember, de úgy, hogy a személyes kontaktus is megmaradjon. Olyan természetesnek tűnik mindez, mégis annyira nehéz.
Reggel, amikor elindulok, mindig bemegyek a kislányom szobájába, puszit lehelek az arcocskájára. Üzenetet küldök a nem velem élő lányomnak. És fájdalmasan küldöm a gondolataim, a velem nem beszélő gyermekeim felé is.
Büszke vagyok a gyermekeimre. Szeretet, őszinte és tiszta szeretet van bennem, bárhogy is rendelkezett velünk a sors.
Minden reggelem így indul. S miközben a munkám végzem, sóvárgok a velük töltött idő után. Sokan rideg, kérges embernek tartanak… hát igen. Megedzi az élet az ember lelkét. Nem mutatjuk ki, hogy milyen háborúk dúlnak legbensőbb énünkben. Nem láthatnak a szeretteink mindent belőlünk. Nemcsak a társadalmi elvárások miatt. Oszlopok vagyunk. A biztonságot jelentő, tartópillérek. Csak a szeretet hullámai sugározhatnak belőlünk, a fájdalmakat mélyen, keserűen nyeljük.
Hiányoznak. Olyan üresek az órák, amiket nélkülük töltök el. Olyan jó lenne feléjük nyúlni, megsimogatni a buksijukat. Megölelni őket. Figyelni, ahogy kacagnak, vagy éppen könny csordul az arcukon.
Néha eldobnám a kalapácsot, eldobnék mindent és rohannék haza. Önfeledten belemerülnék a játékba. Néha szeretném felrúgni az egész világot, csak hogy érezzem a gyermekem illatát. De nem tehetem. Mert kell az a fránya pénz, hogy biztosítva legyen a lehető leggondtalanabb élet, amit elő tudok teremteni. Szeretnék többet adni nekik, önmagamból. Abból, ami valójában vagyok. A világ el sem tudja képzelni, hogy mi van egy apa szívében. Hogy az a kérges, durva tenyér, mennyi gyengédségre képes. Hogy a rezzenéstelen, nyugodt arc, mennyi fájdalmat takar.
Írta: Jágity István
4 gyermek édesapja
2019. március 18.