Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Panyik Magyarország elleni ügye (12.748/06.)
Panyik Tibor Magyarország elleni ügye (12.748/06. sz. ügy)1

A Tatai Városi Bíróság - egykori munkáltatója kérelmére - 2002. november 7-én körülbelül 42.000,-forint összegű fizetési meghagyást bocsátott ki az ügyvéd foglalkozású kérelmező ellen. Az eljárás ellentmondás folytán perré alakult. Az ügyet 2002. december 17-én áttették a Komáromi Városi Bíróságra, mert a területileg illetékes Tatai Városi Bíróság bírái elfogultnak érezték magukat, tekintettel a kérelmező bíróságukhoz kötődő ügyvédi tevékenységére. A Komárom Városi Bíróság 2005. április 19-én a keresetnek helyt adott. A kérelmező az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést terjesztett elő..

A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság előtti eljárásban, egy háromtagú tanács - köztük Dr. D. és Dr. K. - 2005. július 4-én az ügyből való kizárását kérte, tekintettel arra, hogy a kérelmező ügyvédként működik a megyében, akivel munkakapcsolatban állnak, ezért a jogvita pártatlan elbírálása kedvéért indokolt látszik, hogy az ügyben másik megyei bíróság járjon el. Az ügyet ezt követően ugyanazon bíróság másik tanácsára osztották.

A kérelmező 2005. október 11-én az eljáró tanács, utóbb az egész bíróság kizárását kérte. Megjegyezte, hogy a tanács elnöke, Dr. V. már két korábbi ügyben a napi munkakapcsolatra tekintettel elfogultságot jelentett be vele szemben, Ezen eljárások egyikében Dr. D. is elfogultnak vallotta magát. A Győri Ítélőtábla 2006. január 26-án a kérelmező kizárási indítványát elutasította. Emlékeztetett arra, hogy a tanács bírái és a bíróság másik két bírája nem érezték magukat elfogultnak. Ezen felül, úgy érvelt, hogy az elfogultság csak olyan tényeken, körülményeken alapulhat, amelyekből objektíven és logikusan az következik, hogy pártatlan ítélkezés nem biztosított. A kérelmező által felhozott ok azonban az öt bíró pártatlanságukat állító nyilatkozatával szemben nem alapozhatja meg az elfogultságot.

A kérelmező ezt követően újabb kizárási indítványt nyújtott be a tanácselnök, Dr. V. ellen annak elfogultságára hivatkozással. Az előzmények ellenére Dr. V. ismét úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult, ezért a megyei bíróság úgy találta, hogy nincs akadálya az ítélethozatalnak, ugyanakkor elrendelte a kizárási ügy áttételét a másodfokú bírósághoz, végül azonban a. megyei bíróság másik tanácsa bírálta el. A megyei bíróság másik tanácsa, Dr. D. elnökletével és Dr. K. részvételével 2006. április 21-én elutasította a kérelmező Dr. V. elleni elfogultsági kifogását. A határozat indokolása szerint nincs jogi jelentősége annak, hogy a bíró korábban egy más típusú ügyben hozzájárult a kizárásához, és jelentőséget tulajdonított annak, hogy a tanács másik két tagja ellen a kérelmező nem terjesztett elő kizárási indítványt.

A megyei bíróság háromtagú tanácsa, Dr. V. elnökletével 2006. március 14-én helyben hagyta az elsőfokú ítéletet; e határozatot 2006. május 23-án kézbesítették a kérelmezőnek.

A kérelmező - az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdésére hivatkozással - azt sérelmezte, hogy az ügyben eljárt bíróság nem volt pártatlan.

A Bíróság először is emlékeztetett arra: egy demokratikus társadalomban alapvető fontosságú, hogy a bíróság bizalmat ébresszen a közösségben. E célból az Egyezmény 6. cikke előírja, a hatálya alá tartozó bíróságnak pártatlannak kell lennie. Pártatlanság általában az előítélet vagy elfogultság hiányát jelenti, és annak léte vagy hiánya különféle módokon vizsgálható. A Bíróság megkülönbözteti a szubjektív megközelítést, amely arra törekszik, hogy egy adott ügyben egy adott bíró személyes meggyőződéséről vagy érdekéről megbizonyosodjanak, és az objektív megközelítést, azaz annak megállapítását, hogy elegendő biztosítékot kínált-e fel e tekintetben bármiféle törvényes kétely kizárására.

A szubjektív vizsgálat alkalmazása során, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a bíró személyes pártatlanságát vélelmezni kell mindaddig, amíg nincs bizonyíték az ellenkezőjére. Ami a szükséges bizonyíték fajtáját illetően, a Bíróság például arról igyekezett megbizonyosodni, hogy a bíró már mutatott-e ellenséges érzületet vagy rosszakaratot, vagy személyes okokból magára osztatott-e egy ügyet. Bár bizonyos esetekben nehéz lehet beszerezni az elfogulatlanság vélelmét cáfoló bizonyítékokat, emlékeztetni kell arra, hogy az objektív pártatlanság követelménye egy további fontos garancia. Más szóval, a Bíróság elismeri a 6. cikk megsértésének a szubjektív elfogultság figyelembevételével történő megállapítása nehézségeit, és emiatt a pártatlanság kérdését felvető esetek túlnyomó többségében az objektív vizsgálatra összpontosított. Nincs azonban éles választóvonal a kettő között, mivel egy bíró magatartása nemcsak egy külső szemlélő szempontjából, objektíve támaszthat aggályokat a pártatlanság tekintetében(objektív teszt), de felveti az ő személyes meggyőződésének kérdését (szubjektív teszt) is.

Ha a második vizsgálatot egy tanácsban eljáró testületre alkalmazzák, az annak meghatározását jelenti, hogy vajon - eltekintve a testület tagjainak személyes magatartásától - vannak-e olyan megállapítható tényeket, amelyek kétségeket ébreszthetnek a pártatlanság tekintetében. Ebben a tekintetben még a látszat is bizonyos jelentőséggel bír. Amikor azt kell eldönteni, hogy vajon egy adott ügyben jogszerű indoka van-e egy adott testület elfogultságától való félelemnek, ennek az állításnak a szempontjából az, hogy a testület pártatlan, fontos, de nem ügydöntő. A döntő az, hogy vajon a félelmet objektív módon igazolhatónak lehet-e tartani.

Az adott ügyben a Bíróság megállapította, hogy a kérelmező a Megyei Bíróság az állítólagos elfogultságát sérelmezte, mivel az ügyében másodfokon eljáró tanács tagja egy korábbi ügyében elfogultnak vallotta magát, és az e bíró kizárása kérdésében döntő három bíró közül kettő személyes elfogultságára tekintettel egy korábbi ügyben kizárni kérte magát. A Bíróság feladata tehát annak értékelése volt, hogy az ügy különleges körülményei objektív kétségeket vetnek-e fel a Megyei Bíróság pártatlanságát illetően.

A Kormányzat azon érvére tekintettel, hogy a kérelmező nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely alátámasztaná Dr. V. elfogultságát, a Bíróság megállapította, hogy az ő személyes elfogultsága valóban nem volt bizonyított, hiszen eltekintve a másik ügyben tett, korábbi nyilatkozatától, amely szerint elfogult, nem volt semmilyen különös jele vagy cselekedete, ami az elfogultságára utalt volna. Következésképpen a Bíróság elismerte, hogy Dr. V. személyes pártatlanságát vélelmezni kell. Ez azonban csak a Bíróság által megállapított szubjektív tesztnek tesz eleget.

Azt is meg kellett vizsgálni, hogy vajon az objektív vizsgálat alapján a pártatlanság látszata is megállapítható-e. A Bíróság felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy annak oka, amiért Dr. V. maga kérte kizárását a kérelmezőt érintő korábbi ügyből, a köztük fennálló napi munkakapcsolat volt. Ez a helyzet nem változott azóta, és a kérelmezőnek a tényállás időpontjában is ügyvédként működött a megyében. Bár a Bíróság megítélése szerint a bíró és az érintett bíróságon működő ügyvéd közötti munkakapcsolat megléte nem vonja maga után szükségképpen a pártatlanság hiányát az előbbi részéről, a döntő tényező ebben az esetben az a tény, hogy Dr. V . korábban pusztán ezen az alapon kérte kizárását, ami még akkor is fennállt, amikor később részt vett az alperes fellebbezését alaptalannak ítélő döntés meghozatalában. A Bíróság ezért úgy találta, hogy nem nyújtottak kellő biztosítékot arra, hogy a kérelmező felé az ő pártatlansága tekintetében kizárják a jogos kétséget. A Bíróság ezt annak ellenére így ítélte meg, hogy a tanács másik két tagjának pártatlanságát nem kérdőjelezték meg, hiszen a tanács elnöke pártatlansága tekintetében fennálló kétség az egész tanács pártatlanságát vonja kétségbe. A kérelmezőnek a Megyei Bíróság pártatlansága hiányától való félelmét még inkább súlyosbította az a tény, hogy a Dr. V. kizárása kérdésében döntő három bíró közül kettő korábban elfogultnak vallotta magát. A Bíróság tehát megállapította, hogy az adott tényállás mellett a Megyei Bíróság pártatlansága vitathatónak tűnhetett. A kérelmező erre vonatkozó félelmét objektív módon igazolhatónak kell tekinteni, és ennek megfelelően a Megyei Bíróság az objektív vizsgálat alapján nem felelt meg az Egyezményben előírt követelményeknek.

A Bíróság ezért megállapította, hogy az Egyezmény 6. cikkének 1. bekezdését megsértették, és a kérelmező részére 3.800,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.

1Az ítélet 2011. október 12-én vált véglegessé.