Egy dokumentumfilm-rendező küldetése: szerető családtagok újraegyesítése
A dokumentumfilm-rendező, Ginger Gentile saját maga is elvált szülők gyermeke. Meggyőződése, hogy válás után az egyenlőtlen törvények családokat szakítanak szét, mely akár egy gyermek, akár egy szülő teljes „kitörléséhez” is vezethet. Ginger, mintegy válaszul erre a problémára, Erasing Family - Kitörölt Család címmel készített egy dokumentumfilmet abból a célból, hogy az elvált szülők gyermekei érthető formában kapjanak magyarázatot arra, hogy szüleik döntése mögött gyakran egy olyan bírósági rendszer áll, amely nem feloldja, hanem alapjaiban táplálja a konfliktusokat. A film fiatal felnőttekről szól, akik azért küzdenek, hogy újra családtagjaik életének részesei legyenek. Részben érzelmi hullámvasút, részben oknyomozás ami a filmben lejátszódik: feltárja, hogy miért történik meg, hogy bíróságok szerető anyákat vagy apákat törölnek ki saját gyermekeik életéből a válás után.
Az Earasing Family - Kitörölt Család egy felemelő történet, amely szeretetről, gyógyulásról és újraegyesülésről szól. Bátorítani fogja a családtagokat sebeik begyógyítására és várhatóan inspirálni fogja a családjogi rendszer reformját is, hogy támogassa a családokat, ahelyett hogy még jobban szétszakítsa őket. A dokumentumfilm bemutatására 2019-ben kerül sor.

Interjú a filmrendező, Ginger Gentile-vel:
Hogyan definiálnád a „kitörölt család” fogalmát és mekkora a probléma?
Mindannyiunknak van olyan barátja vagy családtajga, akit szó szerint töröltek a gyermeke életéből válás vagy a kapcsolata felbomlása után. Nem ritka, hogy ez az anya vagy apa minden pénzét perre költi, hogy a gyermekét láthassa. Néha ez a kitörölt szülő feladja a reményt és megvárja amíg a gyermeke felnő.
A gyermeknek ilyenkor azt mondják, hogy a szülője nem akarja látni őt, vagy rossz szülő, miközben a gyermek nem tudja, hogy valójában van egy szerető apja vagy anyja, aki igenis szeretne az élete része lenni. Előfordul az is, hogy maga a gyermek utasítja el a szülőjét. Ez a „kitörölt” állapot hónapokon keresztül is tarthat, de akár egy egész életen át.
A családjogi bíróságok ahelyett hogy azon dolgoznának, hogy a megszakadt családi köteléket újraegyesítsék, pénzt keresnek azzal, hogy szülőket fordítanak egymás ellen. Ennek az igazi vesztesei azonban a gyermekek. A kitörölt gyermekek veszítenek a legtöbbet a tágabb család hiányával: szerető nagyszülőket, unokatestvéreket, olykor még testvéreket is. Ezek a családok mind úgy érzik, az ő történetük egyedi, de nem az. Csak az Amerikai Egyesült Államokban 22 millió szülőt töröltek ki gyermekeik életéből.
Ilyen eset anyával és apával egyaránt megtörténhet. Világunkban jelenleg ez a legnagyobb közegészségügyi probléma, de szinte semmilyen médiafigyelmet nem kap. Az Erasing Family - Kitörölt Család belülről mutatja meg a rendszert, ami elősegíti a családok szétesését, és rámutat arra is, hogyan tudnák a hatóságok ehelyett inkább támogatni a családokat.
Az életrajzodban azt írod „egyetlen gyermek se szenvedjen válástól”, mint ahogyan Te szenvedtél tinikorodban. Elmondanád a történeted és hogy az hogyan hatott Rád?
13 éves voltam, amikor a szüleim elváltak és állandóan azt éreztették velem, hogy választanom kell, ki mellett állok. A szüleim fegyverként használtak egymás ellen az anyagiakért és értem való harcukban, mert így nyerhetsz családjogi perekben. Ami velem történt, az „normálisnak” tekinthető. De ennek nem kellene így lennie. A válás nem arról szól, hogy az egyik szülőt bűnbakként állításuk be! Azt remélem, hogy a film ösztönözni fogja a mára már felnőtt gyermekeket arra, hogy kapcsolatba lépjenek kitörölt családtagjukkal és elinduljanak a gyógyulás útján.
Mi a hosszútávú hatás, egy kitörölt gyermekben és a kitörölt szülőben?
Mit áldoznál fel azért, hogy láthasd a gyermeked? Valószínűleg mindent. Kitörölt szülők csődbe mennek a perköltségektől, a felügyelt kapcsolattartás költségeitől, szülői felügyeleti jogok felülvizsgálati költségeitől. Szegényebb szülők számára ez azt jelenti, hogy magukra utalva kell egy bonyolult jogi rendszerben boldogulniuk, mivel nem képesek megfizetni egy ügyvédet.
Közel 1000 családot hallgattam meg, mielőtt kiválasztottam melyik 3 történetről fog szólni a film. Észrevettem újra és újra megjelenő mintákat, például ha a gyermek megpróbált kapcsolatba lépni a kitörölt szülőjével, megbüntették érte, akár úgy, hogy kidobták otthonról.
Néha a vér szerinti szülőt szó szerint örökbefogadással törlik ki gyermeke életéből, új születési anyakönyvi kivonatot kap, rajta már az új mostoha-szülő nevével.
Kitörölt gyermekek gyakrabban szenvednek depressziótól, hajlamosak öngyilkosságra és önbántalmazásra is. Gyakrabban lesznek saját maguk is kitörölt szülők a későbbiekben, vagy szülőtársukat idegenítik el, ha gyermekük születik.
A kitörölt szülők mondhatni gyászolják a gyermeküket, aki életben van de nem láthatják, és ennek tetejébe barátaik és családjuk még felelősnek is tartják őket a történtekért. Az elidegenített gyermekek azt sem tudják, hogy ők áldozatok, hiszik, hogy az elidegenített szülőt jogosan törölték ki az életükből.
Mit szeretnél elérni ezzel a dokumentumfilmmel?
A 2010-es amerikai népszámlálás alapján a gyermekelhelyezések 83%-a kizárólagos szülői felügyelet volt. Ahelyett, hogy a szülők azon háborúznának, hogy ki a jobb szülő, arra kellene koncentrálni, hogy a gyerekeket segítsék a lehető legjobb kapcsolat kialakításában mindkét szülővel válás után is. Ha bántalmazás és elhanyagolás nincs jelen, mi azt szeretnénk elérni, hogy a váltott elhelyezés legyen az új norma váláskor.
Már az eddigi munkánk is annyira sikeres volt, hogy beszámolhatunk újraegyesített családokról, vagy olyan esetekről, ahol hangot adtak egy korábban figyelmen kívül hagyott elidegenítésről.
Addig is hová tudnak fordulni a családok segítségért, útmutatásért és információért?
Minden héten csinálunk egy élő videót, hogy a kérdésekre válaszoljunk a www.facebook.com/ErasingFamily címen. A www.erasingfamily.org weboldalon a kitörölt családtagok megoszthatnak videókat, amelyet a gyermeküknek küldenek. Emellett feliratkozhatnak, hogy a lakhelyükön is levetítésük filmünket, vagy küldhetnek támogatást, amelyet leírhatnak az adójukból és amelyet a további munkánkra tudunk fordítani, hogy még több szétszakadt család egyesítésében segítsünk. Minden családot szívesen várunk, hogy a növekvő online közösségünkhöz csatlakozzanak.
Túl kevés információs anyag áll a tinik és a felnőtt gyermekek részére, ezeken folyamatosan dolgozunk. Létrehozunk információs telefonvonalat gyermekeknek illetve egymást támogató csoportokat, továbbá egy könyvet is ki fogunk adni, és egy telefonos alkalmazást is készítünk. A film bemutatásával egy időben országos túrába kezdünk, közösségi bemutatókkal, amely a reményeink szerint párbeszédet kezdeményez az érintett felek között és ezáltal további adatokat szolgáltat a problémáról és reformokhoz vezet majd. Mindennap segítségkérő emaileket és Facebook üzeneteket kapok kétségbeesett szülőktől, akik azért harcolnak, hogy láthassák a gyermekeiket. Ezt a filmet az utolsó reménysugaruknak tekintik. Mi minden gyermeket ünnepelünk akit sikerül újra egyesítenünk a kitörölt szülőjükkel, de a többség soha nem jut el idáig. A célunk ezt megváltoztatni.
Az Erasing Family - Kitörölt Család című filmmel kapcsolatos további információért látogassanak el az erasingfamily.org címre, illetve hozzájárulásukat, adományukat is az oldalon keresztül küldhetik el.
Forrás: https://mariashriver.com/filmmaker-makes-it-her-mission-to-reunite-peopl...
Fordította: B. Péter
Lektorálta: Szarka Levente