Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Milyen főbb ismérvei vannak a szülői elidegenítésnek? Hogyan ismerhetjük fel a szülő cselekvéseiből az elidegenítési szándékot? Dr. Michael Bone négy részes cikksorozatban mutatja be azokat a szülőkre jellemző viselkedésmintákat, amelyek leginkább visszaigazolják azt, hogy a család dinamikájában szülői elidegenítés következett be.

Első rész: A kapcsolattartás akadályozása

A szülői elidegenítés második ismérve: a hamis bántalmazás vádja.

Szeretném megjegyezni, hogy ezek a bejegyzések annak a cikknek a kapcsán születtek meg, amelyeket egy floridai ügyvéddel, Michael Walsh, írtam – fogalmazza meg Dr. Michael Bone, azzal a céllal, hogy családjogi ügyvédek számára egyfajta „szamárvezetőt” készítsünk, mintegy iránymutatást sarra, hogy mi alapján ismerhető fel a szülői elidegenítés dinaminkája. Írásunkat úgy terveztük elkészíteni, hogy azt átolvasva, bárki egy jó becslést tudjon adni arra vonatkozóan, hogy az adott szituációban szülői elidegenítésről vagy annak hiányáról van-e szó. Abban a cikkben azt a konklúziót vontam le, hogy ha csak néhány, vagy akár már három kritérium jelen van, akkor nem beszélhetünk szülői elidegenítésről, csak súlyos konfliktusokkal terhelt válásról. Véleményem szerint mind a négy kritériumnak egyszerre jelen kell lennie, hogy szülői elidegenítésről tudjunk beszélni.

Noha ez a cikk olyan szemszögből született, hogy a különböző kritériumok meglétéről vagy hiányáról szóljon s nem arról, hogy azok milyen súlyosságúak, azt gondolom ez így is tanulságos. Még nem láttam olyan szülői elidegenítést, ahol mind a négy kritérium ne lett volna jelen. Ez a jelen cikksorozat háttértörténete. A második részben a hamis bántalmazásról szóló híresztelésekről teszek említést. Az első kritériumhoz hasonlóan - mely a kapcsolattartás és a láthatás akadályozásáról szól - a második is elég széles spektrumban lehet jelen.

A legnyilvánvalóbb és legsúlyosabb változata, amikor az egyik szülő nyíltan és alaptalanul vádolja meg a másikat azzal, hogy a gyermekét fizikálisan, érzelmileg vagy szexuálisan bántalmazta, miközben ilyesféle bántalmazás nem történt meg.

Talán ez a legkegyetlenebb megnyilvánulása a szülői elidegenítésnek. Ha bántalmazás szóba kerül a különböző hatóságok tipikusan „eljárásokat” indítanak meg. Azért tettem idézőjelbe ezt a szót, mivel ezek az eljárások meglehetősen eltérőek lehetnek mind minőség, mind pedig annak típusa szempontjából.

Láttam olyan - egyébként meglehetősen jó és alapos - vizsgálatot is, ahol a gyermekvédelmi hatóságok ténylegesen hangot adtak annak, hogy az egy elidegenítési folyamat része volt. Azokban az esetekben az eljárást lefolytató hivatal megvizsgálta a vádoló fél szavahihetőségét és megállapította, hogy a hamis vádak csupán a válási folyamat részeként hangzottak el. Bármelyik gyakorlott vizsgálószemély gyorsan ki tudja mutatni ilyenkor, hogy a vádak hamisak és pusztán arra szolgálnak, hogy taktikai előnyhöz juttassák kitalálóját a válóper során.

Ilyenkor a vizsgálatot lefolytató személy egyforma súllyal veszi számításba annak a lehetőségét, hogy a bántalmazás valóban megtörtént-e vagy sem. Ennek során a vizsgáló kikérdezi az állítólagos áldozatot, az állítólagos elkövetőt, valamint szükség szerint akár másokat is. Mint bármilyen vizsgálat vagy kiértékelés során a cél az, hogy kialakítsunk többféle hipotézist és megvizsgáljuk, hogy a rendelkezésre álló adatok melyiket támasztják alá. Ahhoz, hogy megfelelően megvizsgáljunk egy állítólagos bántalmazást amit a gyermek (vagy a szülő) szenvedett el, körültekintő és jelentős erőfeszítést igénylő munkára van szükség, ami nem valósítható meg egy alkalmas látogatás, vagy rögzített interjú alkalmával.

És itt ütközünk az alapproblémába: noha alapvető fontosságú lenne, hogy a fentebb leírt alapos és szakértő felmérést elvégezzük, erre meglehetősen ritkán kerül sor. Többnyire csak annyi történik, hogy az állítólagos áldozat, a gyermek, csak egyszer kerül kikérdezésre, gyakran iskolában vagy a szülő lakásában és ez alapján valamiféle jelentés készül. Nagyon gyakran az állítólagos elkövetővel - szülői elidegenítés esetén a másik szülővel - még csak kapcsolatba sem lépnek. Számtalan olyan esetről hallottam szülőktől, hogy csak utólag értesülnek az efféle eljárásról. Azt is sokszor azt hallom a szülőktől, mikor véletlenül fény derül az ellenük indított vizsgálatra és kapcsolatba próbálnak lépni a hatósággal, akkor egyszerűen „elhajtják” őket. Sajnos, nagyon sok állami fenntartású intézmény, akik a gyermekek védelmét hivatottak ellátni, úgy gondolja, hogy ha valami gyermekbántalmazás történik, az mindenféleképpen valós. Ez a nézőpont talán három évtizedre nyúlik vissza, noha manapság már egy szakértő sem hiszi el komolyan, hogy a gyermekek mindig és minden körülmények között az igazat mondják.

Csak, hogy egészen tisztán lássuk: egy gyermek által bántalmazásról megfogalmazott vádak lehetnek igazak is, de állíthatnak valótlanságot is. Számos kutatás alátámasztja, hogy előfordulhatnak valótlan vádak is. Ez nem azt jelenti, hogy válás során és az azt követően történt bántalmazással összefüggő cselekedetek minden esetben hamisak, pusztán annyit, hogy ezt a lehetőséget is számításba kell venni. 1995-ben a Cornell-i Egyetem pszichológusa, Steven Cechi, PhD, publikált egy könyvet „Kockázatok a tárgyalóteremben: gyermekek tanúvallomásai tudományos szemmel” címmel. Ha valaki az olvasóim közül ezt a könyvet nem ismerné és érdekli ez a terület, nagyon ajánlom elolvasásra.

Ebben a könyvben Steven Ceci számtalan olyan esetet mutat be, amely alátámasztja, hogy egy gyermek állítása és véleménye milyen könnyen befolyásolható. Ennek köszönhetően bármilyen interjút amit bizonyítékként kívánnak felhasználni, körültekintő és aprólékos módon kell elkészíteni. Biztos vagyok benne, hogy olvasóim nem lepődnek meg azon, hogy közel két évtizeddel eme a könyv publikálását követően sem történnek ennek megfelelőn a dolgok. Átnéztem számtalan videóra felvett interjút és meglepett, hogy ezek mennyire sablonosak és milyen nyíltan megszegik az efféle interjúk szabályait.

Sajnos, ez a dolgok állása jelenleg. A szülői elidegenítés eme kritériumának a fentebb leírt, extrém pólusa jólismert jelen sorok olvasóinak, hiszen számtalan álmatlan éjszakát okoz azoknak a szülőknek, akiket alaptalanul vádolnak meg bántalmazással és távolítanak el a gyermekük mellől. Megannyi példa van erre, és attól tartok nem tudom alaposabban ezt a helyzetet ecsetelni. Legyen elég annyit mondani, hogy nincs indok amivel ezeket az igazságtalanságokat magyarázni lehet és azok a szülők, valamint a gyermekeik, akik ezen átmentek megérdemlik a végtelen támogatást és együttérzést. Ezek valódi emberi tragédiák.

Ahogy ennek a kritériumnak a spektrumában továbbhaladunk, további enyhébb, de létező példákat találhatunk az alaptalan vádakra. Meglehetősen széles a skála: megtalálható az is, amikor a különélő szülőt hozzá nem értő, közömbös, önző, labilis, potenciálisan veszélyes, vagy nem megbízható személyként jellemzik. Ezeket az üzeneteket az elidegenítő szülő küldi a külvilágnak, és célja, hogy minél inkább lealacsonyítsa a célszülőt a világ előtt.

Mindazonáltal fontos látni, hogy a külvilág felé szóló üzenetek igazi, legfontosabb célpontja a gyermek, aki magába szívja azt a fajta mérget, mellyel a korábban szerető kapcsolatot ápolt ám mára a perifériára szorított, vagy egyszerűen az eltávolított szülőt jellemzik. Ha megfontoljuk mi lehet a szerepe ennek a kritériumnak az első mellett, - mely kapcsolattartás és a láthatás akadályozásáról szól - akkor egyértelművé válik, hogy az elidegenítő szülő ezzel indokolja az elsőben említetteket.

Ahogy korábban említettük, adva van a bíróság számára, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét kell szem előtt tartani, így nem meglepő, hogy a valótlan bántalmazások egyszerűen legitim magyarázatot adnak számukra, hogy esetleges tévedésüket elővigyázatossággal magyarázzák.

Egyszerűen mondva: meglehetősen könnyen rá lehet venni egy családjogi bírót, hogy pusztán elővigyázatosságból függessze fel a gyermek és a minden valószínűség szerint hamisan bántalmazással vádolt szülő kapcsolatát. A léc az elővigyázatosságot illetően meglehetősen alacsonyan van.

Másképpen megfogalmazva: a pályán nem egyenlő esélyekkel indul a hamisan megvádolt szülő. Ez talán elkerülhetetlen, de ez a fajta előítélet sokkal alaposabb vizsgálatot követel meg, mely gyakran hiányzik. A valótlan bántalmazási vádakat épp úgy meg kellene vizsgálni megalapozottság szempontjából, ahogy teszik azt a gyermekre gyakorolt tényleges veszélyeztetés szempontjából. Nagyon gyakran csak a második történik meg. Ez a mi tragédiánk, de oktatással, továbbképzéssel ezt orvosolni kell.

Harmadik rész: A szülő-gyermek kapcsolat romlása

Forrás: http://www.jmichaelbone.com/blog1/false-allegations-of-abuse-the-second-...

Fordította: Szarka Levente