Apák az Igazságért Kh. Egyesület

1. rész

Szerző: dr. Linda Nielsen

Tartalom: az I. rész az osztott felügyelet főbb aspektusai, a gyerekek kilátásai, a szülők konfliktusai, az együttműködés és a jövedelemről, a II. rész az apa személyiségéről szól, illetve a gyermekekre gyakorolt hatásról (tanulmányi és magatartási), és az osztott felügyelet által biztosított stabilitásról.

Az osztott szülői felügyelet egyre elfogadottabbá válik világszerte. Egészen mostanáig, az USA-ban a gyerekek 5-7 %-a élt mindkét szülőjével a válást követően. A többség az édesanyával élt, és havonta legfeljebb 4-5 éjszakát töltött az édesapja otthonában. A bekövetkezett változás a felügyeleti jog megoszlásában nyilvánvaló. Például, Arizona és Washington államokban, az elmúlt években elvált szülők gyermekeinek már 50-70%-a tölti legalább az idejének egyharmadát mindkét szülőjével, szintúgy, ahogy azt a Wisconsinban 1996 és 2001 között elvált szülők gyermekeinek 30%-a teszi (Melli és Browne, 2008.).
Ausztráliában, Hollandiában és Dániában a gyermekek 20%-a él osztott elhelyezésben a válás után. Egy 14 ország gyakorlatát vizsgáló nemzetközi tanulmány az osztott elhelyezés arányát 7 és 15 % között állapította meg. Norvégiában a gyermekek 25%-ának elváltak a szülei, közülük 8% az apával él, és 10% osztott elhelyezésben. Svédországban, ahol a bíróságoknak akkor is lehetőségük van az osztott felügyelet megítélésére, ha az egyik szülő ezt ellenzi, az elvált szülők gyermekeinek 20%-a rendelkezik két otthonnal. Érdekes módon Franciaországban, a különélő szülők gyermekeinek 12%-a rendelkezik két otthonnal, míg további 12% az apával él és néha az anyánál is lakik. Sőt, Franciaországban 2002 óta az osztott felügyelet kifejezett jogi lehetőségként szerepel a válófélben lévő szülők számára. Valójában azonban első helyen szerepel a választható nevelési módok között, mely után mindkét szülő egészségbiztosítási kedvezményeket vehet igénybe, és a kormány az ilyen közösen nevelt gyermek után mindkét szülőnek járandóságot folyósít.

KÉT TUCAT TANULMÁNY

__________________________________________________________________

Linda Nielsen, Ed.D. a Winston Salem, Észak-Karolinai Wake Forest Univerity Fiatalkori és Oktatási Pszichológia tanszékének professzora. Szakterülete az apa-lánya kapcsolat és a válást követően az osztott felügyelet. Az apákkal és lányaikkal végzett munkáját, melyben kifejezett hangsúlyt helyez az elvált apákra, a PBS, NPR és számos magazin és folyóirat kíséri figyelemmel világszerte. A számos publikációja mellett továbbá négy könyvet is írt az apalánya kapcsolatról, és egy egyetemi tankönyvet a fiatalkori pszichológia témakörében. Az Association of Family and Conciliation Courts (Családi és Békítőbíróságok Egyesülete) és a Southeastern Psychological Association (Délkeleti Pszichológiai Egyesület) tagja, az osztott felügyeletről és az elvált apákról számos előadást tartott, és szakértőként részt vesz az osztott felügyelettel kapcsolatos kutatásokban. Munkájáról további részletek elérhetőek a honlapján www.wfu.edu /~nielsen vagy e-mailben nielsen@wfu.edu

__________________________________________________________________

Mivel mára már két tucat tanulmány született az osztott felügyelet témájában, lassan kezdünk tisztábban látni - és a kialakuló szemlélet szöges ellentétben áll a számos negatív feltételezéssel és téves koncepcióval, amelyeket az ilyen családokról alkottunk – áll a tanulmányban.
Mindazonáltal, a publikációk és az osztott felügyeletről szóló beszélgetések túl gyakran figyelmen kívül hagyják ezeken tanulmányok körét, és csupán pár eredményre fókuszálnak - gyakran olyanokra, melyek csekély számú, és nem véletlenszerűen kiválasztott mintával dolgoztak, melyekben a leginkább problémás, fizikailag bántalmazó, házasságon kívül együtt élő szülők vizsgálata történt meg. Például nemrég jelent meg egy cikk a brit jogászok lapjában “Osztott elhelyezés: a legutóbbi kutatások eredményeinek bemutatása” címmel, amely mindössze négy tanulmányt mutatott be, melyből kettőben a mintavétel nagy számban a házasságon kívül együtt élt szülők közül történt.

Többet ér az „ott alvás” a gyermekeknek

Amikor a válás után a gyermekek az idejük legalább 35-35%-át töltik mindkét szülőjükkel egyformán, azt váltott elhelyezésnek, váltott felügyeletnek, közös gondozásnak, közös felügyeletnek és közös nevelésnek hívják.
Linda Nielsen a “közös felügyelet” vagy “váltott elhelyezés” kifejezéseket használja. A többi családra a “kizárólagos elhelyezés” vagy “anyai” elhelyezés kifejezéssel utal, mivel a kizárólagosan az egyik szülőnél elhelyezett gyermekek 95%-a az édesanyával él.

AZ OSZTOTT FELÜGYELET FŐBB ASPEKTUSAI

Növekvő népszerűsége ellenére az osztott felügyelet még mindig sok aggodalmat szül és vitára ad okot. A tudományos publikációkban, a gyermekelhelyezés reformjáról szóló jogalkotási vitákban és a bíróságok előtti gyermek-elhelyezési perekben általában hat ellenérv merül fel az osztott felügyelet ellen:
- a gyermeknek nem származik több előnye az osztott elhelyezésből, mint abból, ha kizárólagosan az egyik szülőnél helyezik el, és havonta két hetet a másik szülővel tölt. Röviden, a hosszabb apai láthatás nem előnyös.
- az apák anélkül is minőségi kapcsolatot tudnak kialakítani a gyermekeikkel, hogy több mint két hétvégét kelljen a gyerekeikkel tölteniük havonta. Azaz, hogy a minőségi nevelés és a közeli, tartalmas kapcsolat nem az együtt töltött idő mennyiségétől függ - vagy attól, hogy hogyan áll rendelkezésre ez az idő.
- a család jövedelme, az együttműködő együtt-nevelés, és a minőségi nevelés a gondozó szülő részéről sokkal előnyösebb, mint 35-50%-ot tölteni az egyes szülőkkel. Másként fogalmazva, az osztott felügyelet nem szolgálja a gyermek érdekét.
- az osztott felügyelet csak akkor lehet sikeres, ha a szülők együttműködőek nincs, vagy kevés konfliktus van csak közöttük, és viszonylag jól képzettek és gazdaságilag átlagon felüliek, mindketten hozzájárulnak az osztott felügyelethez mindenféle jogi beavatkozás, ügyvédek, bírák vagy mediátorok nélkül. Röviden, ez csak néhány szülő számára működőképes.
- a legtöbb ilyen család végül úgyis elbukik, mivel az egyeztetés sok stresszel jár és problematikus a szülők és a gyermekek számára. Szóval miért tennénk ki magunkat ennek a kellemetlen “tapasztalatnak”, ha olyan ritkán sikerül?
- a legtöbb, osztott elhelyezésben élő gyermek szorong, elégedetlennek, bizonytalannak, stabilitását vesztettnek érzi magát, és problémásnak látja, hogy két helyen kell laknia.

Mind a hat kérdést érinti ez a tanulmány. De előtte ismerjük meg az osztott felügyelet három alappillérét: a gyermekek számára előnyös a korlátlan apai láthatás. Az ottalvás fontosabb, mint a napközbeni idő. A legtöbb gyermek nem szeret kizárólag az anyjával élni, viszont szeretne több mint két hétvégén találkozni az apjával - havonta.

A KÜLÖNÉLŐ APA LÁTHATÁSI IDEJE: SZÁMÍT EZ?

Alapvető kérdés, amelyre az osztott felügyelet épül: valóban előnyös-e a legtöbb gyermek számára, ha időt tölt a különélő apával? Az együtt töltött idő mennyisége vagy eloszlása számít? Röviden: számít-e az apai láthatás? Ha nem, akkor az osztott felügyelet irracionális és garanciáktól mentes feltételezésen alapul.

Elöljáróban, akik azt állítják, hogy az apai láthatásnak nincs, vagy csekély a jelentősége a gyermekek szempontjából, gyakran idézik Amato és Gilbreth meta-analízisét, amely azonban nem erre az eredményre jut. Ez egy 63 tanulmányt magában foglaló, elemző kutatás az apai kapcsolattartás “gyakorisága” és a gyermekek tanulmányi eredményei és külső és belső megnyilvánulási képességei közötti kapcsolat vizsgálatával. A szerzők két fontos hiányosságra hívták fel a figyelmet: először is, hogy nem lehetséges azt determinálni, hogy mennyi időt töltött az apa a gyermekkel, mivel a kapcsolattartás “gyakoriság”-a nem azonos az együtt töltött idővel. Másodszor, azon apák, akik sosem házasodtak össze az anyával, azonos csoportban szerepeltek az elvált apákkal. Röviden tehát, azok az apák, akik sosem, vagy csak rövid ideig éltek együtt a gyermekkel, egy megítélés alá estek azokkal az elvált apákkal, akik éveket töltöttek a gyermekükkel egy háztartásban. Ennek következtében a kutatók nem voltak meglepve, hogy csak gyenge kapcsolat volt felfedezhető a kapcsolattartás és a gyermek teljesítménye között. És még ha így is van, volt korreláció. Sőt ennél is fontosabb, hogy a korreláció a jelen tanulmányokban (1989-1999) erősebb, mint a korábbiakban (1970-1988). “Mint arra számítottunk, a gyermekek jobban teljesítettek, ha több időt tölthettek az apjukkal, akikkel pozitív kapcsolatuk volt, és akik aktívan részt vettek a gyermekek nevelésében”. Ezt figyelembe véve változtatásokat javasoltak a gyermekelhelyezés gyakorlatában, hogy az apák ne csak a hétvégékre legyenek korlátozva. Egy még frissebb kutatásban Amato ismét megállapítja, hogy “ezért szükséges, hogy az apa és gyermek közötti kapcsolat erősítését célzó módszerek és intézkedéseket fenntartsuk, és támogassuk”.

A legtöbb gyerek nem szereti a “kéthetente hétvégés” rendszert

A legújabb tanulmányok továbbra is azt demonstrálják, hogy a nem együtt élő apák által a gyermekkel töltött idő mennyisége szoros összefüggésben áll a köztük lévő kapcsolat minőségével és tartósságával. Ez a felismerés azon tanulmányok széles körében igen erős, amelyekben nagyszámú mintával dolgoztak: 650 amerikai felnőtt, 162 brit gyermek, 1200 amerikai egyetemi hallgató Missouriban, 99 egyetemi hallgató Virginiában, 105 kanadai egyetemi hallgató, 80 spanyol bevándorló amerikai egyetemi hallgató Floridában és 245 tinédzser Németországban. Önmagában az, hogy szoros és tartós kapcsolat alakuljon ki az apával, elegendő érv kellene, hogy az apai láthatások időtartamának maximalizálásához.
A különélő apák számára biztosított kapcsolattartás további előnyökkel is jár a gyermekek számára. Ezek között szerepel a nagyobb önbizalom, a kevesebb kötelességmulasztás és droghasználat, a kevesebb magatartásprobléma és a kevesebb dohányzás, a kevesebb kimaradás a középiskolából. Sőt, azok a tinédzserek, akik széthullott családokban nőnek fel és nem érzik közel magukat az apjukhoz, sokkal inkább hajlamosak a bűnözésre, mint azon elvált családok gyermekei, akik viszont közeli kapcsolatot ápolnak az apjukkal.
Az osztott felügyelet második pillére az, hogy az ottalvásból a gyermekek többet profitálnak, mint a nappal együtt töltött időből. Ezt a kérdést azonban csak egy, 60 ausztrál tinédzserrel végzett kutatás vizsgálta. Azok, akik időnként ott aludtak az apjuknál, közelebb érezték őt magukhoz, és úgy érezték, jobban ismeri őket és azt, hogy mi történik az életükben, mint azok, akik ugyanennyi időt töltöttek az apjukkal, de sosem aludtak ott. Azok, akik több mint 30 éjszakát töltöttek az apjukkal évente, sokkal inkább otthonosan érezték magukat az apa házában, nagyobb számban érezték úgy, hogy oda tartoznak, és hogy az apjuk jól ismeri őket, mint azok, akik kevesebb éjszakát tölthettek az apjukkal. Semmit sem számít, hogy ezek az előnyök attól függetlenül jelentkeztek, hogy a szülők kapcsolata mennyire volt problémákkal terhelt.

APAI LÁTHATÁS: A GYEREK SZEMÉVEL

A harmadik, az osztott felügyelet mellett szóló érv, hogy a legtöbb gyermek szeretne több időt tölteni az apjával. A legtöbben nem szeretik a “minden második hétvége” rendszert. Sőt, ez az egyik legkövetkezetesebb, legerőteljesebb megállapítás az elvált szülők gyermekein végzett kutatásokban. A legtöbb gyermek azt mondta, hogy szeretne több időt tölteni az apukájával, és hogy a válás legtartósabb, legnegatívabb hatásának azt érzik, hogy meggyengült, vagy elveszett a kapcsolatuk az apával. Az anyánál elhelyezett gyermekek nagy többsége azt mondta, hogy az osztott elhelyezés szolgálná a leginkább az érdekeiket. Nem meglepő, hogy amikor az apa próbálja újraépíteni a kapcsolatát a gyermekkel a gyermek korai felnőtt korában, ez a kapcsolat addigra már túl távoli vagy túl sérült ahhoz, hogy helyre lehessen állítani. A téma egyik legtiszteletreméltóbb kutatója, Joan Kelly szerint “már négy évtizede a gyermekek a válás legnegatívabb hatásaként nevezik meg az apa elvesztését. Még ha továbbra is találkoztak, idővel a legtöbb kapcsolat megfakult. Ez elsősorban a hagyományos, kéthetente hétvégés láthatási rendnek köszönhető, mely nagyon lassan változik, még a hegyekben álló kutatási eredmények tükrében is, és annak, hogy nem hajlandóak az ottalvással járó kapcsolattartást megítélni az apa javára”.
A váltott elhelyezés nem arra a feltételezésre épít, hogy minden gyermeknek a javára válik egy ilyen lakhatási megállapodás vagy, hogy más tényezők nem játszanak közre a gyermek válást követő életének meghatározásában. Régóta elismert tény, hogy a fizikailag bántalmazó, erőszakos, drogfüggő, alkoholista vagy elmezavarban szenvedő szülők ritkán vannak pozitív hatással a gyermekre. Ezek a szülők tehát nem megfelelő jelöltek az osztott felügyeletre. De amiről nem szabad megfeledkeznünk, hogy mindösszesen az elvált szülők 8-15%-a ilyen.
Továbbá a felügyelet módja csak az egyik a sok, a gyermek életét a válást követően befolyásoló tényező közül. A család jövedelme, a szülők végzettsége, az egyes szülők gyermekkel való kapcsolata, a szülők közti konfliktusok mélysége, és a nevelésre való alkalmasság is mind szerepet játszanak ebben. Társadalmunkban széleskörűen elfogadott és a neveléssel kapcsolatos kutatásokban is dokumentált tény, hogy mindkét szülőnek bőségesen rendelkezésre álló időre van szüksége ahhoz, hogy minőségi kapcsolatot és minőségi nevelést építsen fel a gyermek és közte. Az osztott felügyelet arra a feltételezésre épít, mely szerint az együtt élő szülőkre ez éppen olyan mértékben igaz, mint az egymástól külön élőkre.

A válás alatti konfliktusok nem megbízható előjelei a későbbi konfliktusoknak

Valamennyi kutatás a négy felmerült kérdés közül legalább egynek a megválaszolását tűzte ki céljául:
1. Az osztott felügyeletet vállaló szülők jelentősen különböznek-e más elvált pároktól? Lényegesen jobb anyagi helyzetben vannak-e vagy kooperatívabbak, konfliktusoktól mentesebbek, mint mások? Másképpen fogalmazva, igaz-e az, hogy az osztott felügyelet csak egy kis létszámú, válogatott csoport számára működőképes megoldás?
2. Azok a gyerekek, akik osztott felügyeletes rendszerben nőttek fel, bármiben jobbak-e azoknál, akik az édesanya kizárólagos gondozásában nyertek elhelyezést?
3. Mit gondolnak az elhelyezésükről hozott döntésről azok a tinédzserek és fiatal felnőttek, akik akár osztott felügyeleti rendszerben, akár az anyánál történő elhelyezésben nőttek fel? Melyiket érzik jobban az érdekeiknek megfelelőnek?
4. Milyen eredményt hoz az apa-gyermek kapcsolat minőségének összehasonlítása az osztott felügyelettel működő családok és a kizárólagos anyai gondozásos családok viszonylatában?

SZÜLŐI KONFLIKTUSOK ÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS

Mielőtt a konfliktus kérdésére térünk, számos fontos kutatási eredményt kell megismernünk:
Ötödször, becslések szerint az elvált párok 8-12%-a él “súlyos konfliktusban” - olyanban, ami veszélyezteti a gyermeket, és amely gyakran személyiségzavarból, drog vagy alkohol függőségből vagy mentális betegségből ered (40). Hatodszor, még ha a konfliktus nem is előnyös a gyermek számára, a szülők egyet nem értése vagy a szóbeli konfliktusok nem szükségszerűen károsak. Ez különösen igaz akkor, ha a konfliktus abból ered, hogy minkét szülő szeretne továbbra is aktív szerepet betölteni a gyerek életében. Hetedszer, még ha állandó és kezelhetetlennek is tűnő a konfliktus, az osztott felügyelet lehetővé teszi a szülők számára azt, hogy megosszák a gyerekkel töltött időt egymás közt. A párhuzamos szülőség pont azt a rendszert és struktúrát biztosítja a szülők számára, ami által kevesebbet kell érintkezniük vagy kommunikálniuk, amivel a konfliktus mértéke is csökken köztük. Végül pedig azet sem szabad elfelejtenünk, hogy a konfliktus elkerülhetetlen velejárója a szülőségnek. Még a legboldogabb házastársak is vitáznak néha a gyereknevelésről. Az elvált szülők számára tehát nem kellene azt az elvárást támasztanunk az osztott felügyelet érdekében, hogy “konfliktusmentesek” legyenek. A fent kifejtett érvek mentén sok szakértő egyetért abban, hogy a konfliktusoknak sosem szabadna okként szolgálniuk arra, hogy a másik fél gyermekkel tölthető idejét korlátozzuk - hacsak a konfliktus nem dokumentált fizikai bántalmazásban vagy erőszakban ölt testet

Először is: a “súlyos konfliktus” kifejezést a társadalomtudomány és a felügyelet témakörében döntést hozók sosem alkalmazzák, és valószínűleg nem is fogják. Ez a kifejezés ugyanis a magatartások túl széles körét fedi le ahhoz, hogy valóban gyakorlati jelentősége legyen a felügyeletről és a kapcsolattartásról szóló döntés meghozatalában. A családjogi bíróságok és kutatók viszont gyakran használják ezt a fordulatot, ha az intenzív haragtól a bizalomhiányig, a kommunikációs problémákon át a gyermekekkel kapcsolatos gyakori egyet nem értésig, a szóbeli erőszakig, vagy akár a bántó vagy életveszélyes fizikai erőszakig terjedő skálán elhelyezkedő eseteket kívánnak vele leírni. Másodszor: a konfliktusok a szakítás során a legintenzívebben - amikor a felügyeletről szóló döntés tárgyában folynak a tárgyalások vagy épp a döntés folyamatban van. Ráadásul a szülők legtöbbször nem értenek egyet abban, hogy mennyi konfliktus van a kapcsolatukban. De függetlenül attól, hogy hogyan definiáljuk, a “súlyos konfliktus” gyakran mérséklődik a válást követően, ami azt is mutatja, hogy a válás során jelen lévő konfliktus mértéke nem irányadó annak megítélésében, hogy később milyen lesz a felek kapcsolata. Harmadszor: ezt a kifejezést a családjogban érintett jogászok, bírák és mentálhigiénés szakemberek túl tág körben következetlenül használják. Negyedszer: a “konfliktus” maga válik a szülők kezében eszközzé abban, hogy megakadályozzák a másikat a felügyelet megszerzésében, vagy korlátozzák a kapcsolattartást erre hivatkozva. Mivel a motiváció adott, az egyik vagy mindkét szülő súlyosabbnak vagy kezelhetetlenebbnek állítja be, mint amilyen az valójában. Ötödször: becslések szerint az elvált párok 8-12%-a él “súlyos konfliktusban” - olyanban, ami veszélyezteti a gyermeket, és amely gyakran személyiségzavarból, drog vagy alkohol függőségből vagy mentális betegségből ered. Hatodszor: még ha a konfliktus nem is előnyös a gyermek számára, a szülők egyet nem értése vagy a szóbeli konfliktusok nem szükségszerűen károsak. Ez különösen igaz akkor, ha a konfliktus abból ered, hogy minkét szülő szeretne továbbra is aktív szerepet betölteni a gyerek életében. Hetedszer: még ha állandó és kezelhetetlennek is tűnő a konfliktus, az osztott felügyelet lehetővé teszi a szülők számára azt, hogy megosszák a gyerekkel töltött időt egymás közt. A párhuzamos szülőség pont azt a rendszert és struktúrát biztosítja a szülők számára, ami által kevesebbet kell érintkezniük vagy kommunikálniuk, amivel a konfliktus mértéke is csökken köztük. Végül pedig azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a konfliktus elkerülhetetlen velejárója a szülőségnek. Még a legboldogabb házastársak is vitáznak néha a gyereknevelésről. Az elvált szülők számára tehát nem kellene azt az elvárást támasztanunk az osztott felügyelet érdekében, hogy “konfliktusmentesek” legyenek. A fent kifejtett érvek mentén sok szakértő egyetért abban, hogy a konfliktusoknak sosem szabadna okként szolgálniuk arra, hogy a másik fél gyermekkel tölthető idejét korlátozzuk - hacsak a konfliktus nem dokumentált fizikai bántalmazásban vagy erőszakban ölt testet.

OSZTOTT FELÜGYELETTEL MŰKÖDŐ CSALÁDOK:
KONFLIKTUS ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉS

Tekintve tehát a konfliktusokat, összehasonlítva más szülőkkel az osztott felügyeletet vállaló párok többsége együttműködő, baráti alapú, viszonylag konfliktus-mentes kapcsolatot tart fenn? Ezek a párok valóban annyira jó viszonyban vannak egymással, hogy már kezdettől fogva egyetértenek gyermekeik osztott elhelyezését illetően? Röviden: ez a megoldás csak egy kisebb, válogatott réteg számára nyújt lehetőséget? Azon felül, ha a párok ilyen kitűnő kapcsolatot ápolnak, ennek köszönhetően előfordulhat, hogy más módszer is szolgálhatja a gyermek érdekét, az osztott felügyeleten kívül?

Kezdjük a legrégebbi, igen terjedelmes Stanfordi tanulmánnyal, ami egy jó kiindulási alap. A tanulmány 4 év távlatában vizsgál adatokat az 1980-as évek végéből, mintegy 1100 elvált család, 1386 gyermekéről. Osztott felügyeletben 92 család működik. Kezdetben, az anyák közel 80%-a mondta azt, hogy nem ért egyet a szülői felügyelet megosztásával. Másképp fogalmazva, az osztott elhelyezési rendszer számukra „kényszermegoldást" jelentett.
Többen vonakodva léptek erre a megállapodásra. Ráadásul, nem működtek szorosan együtt a nevelés során, nem volt jobb a kommunikáció a párjukkal, más elvált párokhoz képest. Többségük a távolságtartó, üzletszerű, párhuzamos szülői kapcsolatot tartotta fenn, melynek kommunikációja csupán a "muszáj"-ra épült. Két dolog különböztette meg őket a többi elvált szülőtől. Az egyik, miszerint mindkét fél követelte, hogy az apa aktívan vegye ki a részét a gyermek életében. A másik, az apa rugalmas munkaidejéhez igazodva, ideje legalább egyharmad részét a gyermekekkel töltse.
A konfliktust és az együttműködést tekintve, a kutatók mindenesetre azonos következtetésre jutottak: “a szülők meg tudják osztani a gyermek felügyeletet annak ellenére is, ha nem megfelelő a kommunikáció közöttük, vagy eltérő környezetben, külön háztartásból próbálják koordinálni a gyermek nevelését” (Maccoby & Mnookin, 1991, p. 292).
További 5 tanulmány, szintén az 1980-as évekből, összesen 117 osztott felügyeletben élő családot vizsgált, melynek eredménye megerősítette a Stanfordi tanulmány eredményét. Sok pár kezdetben nem értett egyet a szülői felügyelet megosztásával. Az arányok 20%-ról 40% - 50%-ra változtak. Ebben a felmérésben, a kapcsolatok minősége némileg jobbnak mutatkozott más elvált párokhoz viszonyítva, de itt is inkább a feszült kapcsolat, mintsem a baráti viszony figyelhető meg.
Egy példát említve, 3 évvel a válás után 39 osztott felügyeletet vállaló szülőből 10% vallotta azt, hogy kapcsolata "ellehetetlenült" a párjával. Ehhez képest, kizárólagos felügyeletben, 276 szülőből 30% mondta ugyanezt. Ebben az öt tanulmányban figyelemre méltó az a tény, hogy az osztott felügyeletben élő családoknál nincs fizikai erőszakra példa, nem úgy a kizárólagos elhelyezésben élő gyermekek esetében. Megtanulni jól működtetni az osztott felügyelet rendszerét, időt igénylő feladat volt a párok számára.

Mégis, legtöbbjüknek sikerült, a meglévő konfliktusok és az osztott felügyelettel szembeni ellenérzések mellett is

A párhuzamos szülőség korlátokat szab

Egy sokkal frissebb és nagyobb tanulmány Wisconsinban, hasonló eredményekről számol be.
Az adatokat véletlenszerű mintákból, 590 osztott és 590 kizárólagos felügyelet szerint élő családok válaszai alapján gyűjtötték össze, 3 évvel a párok válása után. Mindkét csoportban a résztvevők nagyjából 15%-a nevezte “ellenségesnek” a párjukkal való kapcsolatot. Az osztott szülői felügyeletet vállaló párok többségére inkább a baráti, de üzletszerű viszony volt a jellemző, amely azonban nem volt teljesen konfliktusmentes. Tény, hogy az osztott szülői felügyelet során nagyobb valószínűséggel adódott nézeteltérés a gyermekeket érintő kérdésekben (50%), mint azokban a családokban, ahol a gyermekeket többnyire az anya nevelte (30%). Érthető, hisz egy osztott gondozásban több a gyermeknevelési kérdésből származó vita, mivel az érintett édesapák sokkal elkötelezettebbek a nevelés irányába, mint azok, akiknek gyermekei kizárólag az anyával élnek együtt.

A nemzetközi tanulmányok alátámasztják az amerikai tanulmányokat

Egy holland tanulmány, 135 osztott és 350 kizárólagos elhelyezésben működő családot vizsgált a válásokat követő 4. évben, melynek során arra az eredményre jutott, hogy mindkét csoportban hasonlóképpen mutatkoztak konfliktusok a párok életében. Láthatóan azok voltak nyitottabbak az osztott elhelyezést illetően, akik a legminimálisabb konfliktust élték meg a válásuk idején.
Egy nagyobb ausztrál tanulmány szerint, 645 osztott felügyeletet fenntartó pár 20%-ánál volt jellemző a folyamatos konfliktus és a kimért, távolságtartó kapcsolat, a válást követő 3. évben.
Egy kisebb, szintén ausztrál tanulmány szerint, 105 osztott és 398 kizárólagos felügyeletet ellátó pár mindkét csoportjában, a szülők csupán egyharmada vallott együttműködő, kommunikatív kapcsolatról. Az osztott felügyeletben élők 25%-a, míg a kizárólagos elhelyezésben élők 18%-a mondta azt, hogy "baráti" kapcsolatban áll a gyermek másik szülőjével, illetve ugyanezen csoport 8 és 15%-a jelentett meglehetősen “sok konfliktust”. Egy kisebb nemzetközi tanulmányban 20 angol- és 15 francia származású apa válaszait vizsgálták, akik többségénél nem volt jellemző az együttműködő, baráti kapcsolat a gyermek édesanyjával. Az anyával párhuzamos szülői felügyeletet tartottak fenn, minimális- vagy egyáltalán nem létező kommunikáció mellett. Ez esetben 60 gyermekről van szó, többségük 5 éven aluli.

Bíróság által elrendelt vagy mediált osztott felügyelet

További kérdés merül fel: sikeres lehet-e az osztott felügyelet azoknál a pároknál, akik konfliktusban állnak egymással? Képes-e működni és származhat-e bármilyen előnye a gyermeknek abból, ha mediátor vagy ügyvéd közvetítésével, a bíróság dönt az elhelyezés megosztásáról?
Annak ellenére, hogy sok szülő kezdetben elutasította a gyermeknevelés ezen formáját, az osztott elhelyezésben nevelkedett gyermekek sokkal több pozitív eredménnyel szolgáltak, mint a csak anyai nevelésben részesült társaik. Számos esetben a szülők eleinte nem értettek egyet a szülői felügyelet megosztásával. Arányait tekintve, ez 20%-tól egészen 40-50%, illetve 82%-ra tehető. Habár magától értetődik, könnyebben boldogulnak a nevelés során azok az elvált párok, akik kezdettől fogva kölcsönösen egyetértenek a szülői felügyelet megosztásával. S ahogy ezt a hét tanulmány is igazolja, az ilyen együttműködés előnyösebb a gyermek számára, maga a közös nevelés sikeresebb, mint azok esetében, akik kezdetben visszautasítóak a módszert illetően. Összességében azt kell látnunk, hogy az osztott felügyeletet fenntartó elvált szülőkre nem mindig jellemző a konfliktusmentes, baráti vagy a szorosan együttműködő, együtt-nevelő kapcsolat. Továbbá, számos esetben a párok nem értenek egyet a szülői felügyelet megosztásával sem. Ennek ellenére, még mindig sikeresek annak megvalósításában. Említésre méltó az is, hogy az osztott felügyelet során ritkán elő olyan mélységű konfliktushelyzet, amely a fizikai erőszak, a bántalmazás vagy a terrorizálás fogalmi körébe tartozik.

JÖVEDELMEK ÉS MÁS MEGKÜLÖNBÖZTETŐ FAKTOROK

Elegendő-e az osztott felügyelet sikeres működéséhez, ha az elvált szülők között baráti, együttműködő, konfliktus-mentes kapcsolat, és a gyermek váltott elhelyezését illetően kezdettől fogva kölcsönös egyetértés áll fenn? Van-e esetleg további befolyásoló tényező a párok számára?
A bevételek szempontjából nem kérdés, hogy mindkét fél elegendő jövedelemmel kell, hogy rendelkezzen ahhoz, hogy megfelelő körülményeket biztosítson gyermeke számára a saját háztartásában. Egyaránt fontos a kellően rugalmas munkarend is, hiszen a gyermekek nem csupán egy-egy hétvégét, hanem több napot töltenek a külön élő szülőnél egy adott hónapban. Amióta a jól képzett emberek magasabb jövedelemmel rendelkeznek, s a jobb fizetésű állások sokkal inkább rugalmas, családbarát munkaidőt biztosítanak, az ilyen körülmények között élő szülők nagyobb valószínűséggel választják az osztott felügyeletet.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermekét osztott elhelyezésben nevelő szülő rendszerint felsőfokú végzettségű vagy tehetős lenne. Többségük nem az. Általában véve a váltott elhelyezést vállaló párok jövedelmi helyzete és iskolázottsága hasonló szinten van más elvált párokhoz képest. Másrészről, egy nemzetközi felmérés 758 kanadai családnál végzett vizsgálata alapján az látszik, hogy középfokú végzettség hiányában az elvált anyák nagyobb valószínűséggel fogadták el az osztott szülői felügyeletet, mint azok, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeztek. Feltehetően, ezek az anyák be akarták fejezni tanulmányaikat. Vagy az is előfordulhat, hogy a közös szülői felügyelet népszerűbb a kevésbé iskolázott szülők körében. Például, Wisconsinban az alacsonyabb jövedelmű családokban nőtt az osztott szülői felügyelet száma az elmúlt évek során. Ezt a Wisconsinban készült, 1180 családot számláló tanulmány illusztrálja (Melli & Brown, 2008). Az adatokat tekintve, az osztott szülői felügyeletben élő apák átlagkeresete 40,000$ (30% felsőfokú végzettségű), míg más elvált családapák keresete 32,000$ (25% felsőfokú végzettségű). Az anyák jövedelme és iskolázottsága gyakorlatilag megegyezik, 23,000$, illetve 22,000$, és mindkét csoportban az anyák mindössze 25%-a rendelkezik diplomával. Érdekes megfigyelés, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkező apák számára kevésbé volt fontos a gyermekek szava abban a kérdésben, hogy mennyire akarnak a külön élő szülőknél váltott elhelyezésben nevelkedni tovább. Egy norvég tanulmány 527 elvált szülő esetét vizsgálta, melyben a résztvevők több mint fele osztott felügyeletet tartott fenn. A kevésbé iskolázott apák számára kétszer olyan fontos volt, hogy a gyermeknek legyen beleszólása abba, hogy melyik szülőnél, mennyi időt akar tölteni, mint a felsőfokú végzettséggel rendelkező apáknak. Az anyák iskolai végzettsége e tekintetben irreleváns volt. Talán, a magasabb végzettséggel rendelkező apák nagyobb részt vállaltak gyermekeik életében és nevelésében még a válás bekövetkezése előtt, és továbbra is elkötelezettek voltak annak irányába, hogy együtt éljenek a gyermekükkel. De az is lehet, hogy ezek az apák felismerték annak jelentőségét, hogy a gyermek mindennapi életében az apa szerepe mennyire fontos. Függetlenül az apák iskolai végzettségétől, a serdülők kevésbé voltak engedékenyek a szülőkkel, mint a kisebb korú gyermekek. Tehát, az apa iskolai végzettsége és a gyermek életkora egyaránt szerepet játszott a válást követő nevelési módszer meghatározásában.
Mi több, a jövedelmi helyzeten és iskolai végzettségen túl, más tényezők is hatással voltak az osztott felügyelet melletti döntésre. Számos ilyen példát mutat be az a 758 családot vizsgáló kanadai tanulmány, ahol a gyermekek 16%-a váltott elhelyezésben élt. Ezeknek az anyáknak nagyobb valószínűséggel volt már új partner az életében (gyakran még a válás előtt), ugyanakkor, sok esetben előfordulhatott klinikai depresszió is. Ilyen helyzetekben az anyák több hajlandóságot mutattak a szülői felügyelet megosztására. Egy részük, vélhetően tanulmányaik befejezése, vagy meglévő új kapcsolatuk miatt akart több időt a gyermek nélkül tölteni. A depresszióban szenvedő anyák számára pedig, minden bizonnyal, nyomasztó és megterhelő lehetett a kizárólagos felügyeletben való nevelési mód lehetősége.
Úgy tűnik, a gyermek neme is szerepet játszik abban, hogy a szülők miként döntenek az osztott felügyelet kérdésében. A fiúk valamelyest nagyobb számban élnek osztott elhelyezésben, mint a lányok. Ennek talán az lehet az oka, hogy az anyák kevésbé érzik magukat alkalmasnak fiúgyermekük nevelésére. Vagy, az apák és fiaik sokkal könnyebben élnek együtt, mint apa a lányával. Jellemzően az apák közelebb állnak fiaikhoz, mint az anyák, esetenként szorosabb kapcsolat áll fenn apa és fia között, mint apa és lánya között, még a válást megelőző időszakban.

Fordította: Apák az Igazságért Egyesület