A Szülői Elidegenítés mostantól elismert mentális rendellenesség
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy 2019. május 25-étől hivatalosan is katalogizálta a szülői elidegenítést a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) kiadványának legújabb, 11-es változatában, mely 2022-ben lép érvénybe.
A BNO egy olyan katalógus, mely nemzetközileg „szabványosítja” a betegségek és az egészségügyi állapotok meghatározását továbbá egységesíti az egészségügyi statisztikai kimutatásokat.
A katalógusba történt felvételt azt jelenti, hogy a szülői elidegenítés mostantól elismert mentális rendellenesség.
A szülői elidegenítés negatív hatással van a gyermekekre és a szülőkre emiatt a világ számos országban már bűncselekménynek minősül.
Szülői elidegenítés jellemzője, hogy a gyermek erősen azonosul az őt nevelő szülőjével miközben a másik szülőjét – akivel korábban bensőséges és szeretetteljes kapcsolata volt – vehemensen visszautasítja annak ellenére, hogy az elutasításra valós indoka lenne. Az Egészségügyi Világszervezet bejelentése csak pár nappal a dublini Trinity College-ban tartott nemzetközi Szülői Elidegenítés Konferencia után történt, amelyen kérdéseket és megoldásokat vitattak meg olyan gyermekek, édesanyák, édesapák és távolabbi családtagok támogatása érdekében, akik jelentős mértékű érzelmi bántalmazást és érzelmi kényszerítést kénytelenek elszenvedni.
A különleges Konferencia – mely a „A gyermekek legfőbb érdeke; A szülői elidegenítés és eltávolodás feltárása” címet viselte és amelyen a világ legelismertebb szakemberei is részt vettek – célja volt a családokkal foglalkozó szakemberek figyelmét felhívni a szülői elidegenítésre és ismereteket megosztani a jelenséggel kapcsolatosan. A konferencia legfontosabb mondanivalója az, hogy ezt a csendes, jelenleg „szőnyeg alá söpört” nemtől független bántalmazást a szakemberek felismerjék és alkalmazzák a gyakorlatban bevált beavatkozási eszközöket, módszereket, annak érdekében, hogy érvényesüljenek a gyermek- vagy fiatalkorú személy szükségletei [mindkét szülőjéhez fűződő kapcsolata – ford.].
Az írországi Szülői Elidegenítés Konferencián felszólalt Brian O’Sullivan, családi pszichoterapeuta és szülői elidegenítés szakértő és a következőket mondta el:
"Az első alapvető lépés afelé, hogy a társadalom látásmódja megváltozzon az ilyen jellegű gyermekbántalmazással kapcsolatban az az, hogy lehetővé tegyük az elidegenítést elszenvedő gyermekeknek és szülőknek, hogy [a panaszaik] meghallgatásra találjanak, valamint, hogy a szülői elidegenítés hivatalosan elismerésre kerüljön a meghatározó ír kormányzati szervek részéről, mint például az Egészségügyi-, Gyermek- és fiatalkorú személyek hatósága, valamint az igazságügyi rendszer részéről. Hiszünk abban, hogy jövőbeni oktatással, a szülői elidegenítés elleni törvény támogatásával megfelelő politikai vezetés mellett Írország az egyik vezető európai példa lehet arra, hogy az áldozatok és az elkövetők érdekében hogyan kezeljük körültekintően és hatékonyan a szülői elidegenítést."
Forrás: https://cobhedition.com/?p=33580
Fordította: dr. Herpy Miklós
Lektorálta: Szarka Levente