Az alkohol és a mediáció – mikor szükséges és jó az ellenőrzött kapcsolattartás?
Egyesületünk mediátor-partnere, Szántó Eszter ezúttal a magánéleti krízis megoldásaként alkoholt választó szülővel megkísérelt mediációról számol be,

Egyesületünk mediátor-partnere, Szántó Eszter ezúttal a magánéleti krízis megoldásaként alkoholt választó szülővel megkísérelt mediációról számol be,

Az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület együttműködési megállapodást kötött Szántó Eszter mediátorral, ennek eredményeként tagjaikat érintően 15% kedvezményt biztosít mindkét fél számára mediációs szolgáltatási áraiból a több mint 10 éves gyermekvédelmi tapasztalattal rendelkező szakember. Szántó Eszter tanulmányai során gyakorlati tapasztalatokat szerzett többek közt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Ifjúságvédelmi Osztályán, évekig dolgozott a Fővárosi Gyermekvédelmi Központban is.

Mintaértékű másodfokú ítéletet hozott 2020. november 24. napján a Budapest Környéki Törvényszék dr. Csernok Emília bíróasszony vezette tanácsa: édesanya 341 napon át nem biztosította édesapa számára a kapcsolattartást, a 12, 10, 9 és 7 éves gyermekeket – megváltoztatva a Budaörsi Járásbíróság ítéletét – a felperes édesapához helyezte a másodfokú bíróság.

A tanuló külön élő szülőjének akkor is ki kell adja az iskola az e-Napló-hozzáférést, ha a kizárólagos szülői felügyeleti joggal rendelkezdő gondozószülő ahhoz nem járult hozzá – döntött a kérelmező-édesapával egyetértve a Székesfehérvári Tankerületi Központ. Számos ilyen döntéshez férhetsz hozzá, ha az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület tagja leszel.

A gyermekétől külön élő édesapa tájékoztatási igénnyel fordult különböző intézményekhez azzal, hogy kiskorú gyermekéről megkapja az igényelt információt, adatokat.
A megkeresett intézmények vagy megtagadták az tájékoztatást vagy egyáltalán nem is válaszoltak.
Ekkor édesapa az Egyenlő bánásmód hatósághoz fordult, amely leseperte a kérelmét, vizsgálat nélkül elutasítva azt.
Az édesapa kérte a döntés felülvizsgálatát a Fővárosi Törvényszéken, amely új eljárásra utasította az Egyenlő Bánásmód hatóságot.

Giammarco Improta 15.000 euró kártérítést kapott miután az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta álláspontját a felügyelt kapcsolattartásról, a kapcsolattartáshoz fűződő jogról és a hatóság tétlenségének következményéről.

A Pest Megyei Kormányhivatal jogerősen 300.000 Ft kártérítést köteles fizetni annak a nagyszülőnek, akinek megsértette a személyiségi jogát azzal, hogy a nagyszülői kapcsolattartás rendezése iránti kérelme kapcsán a fellebbezési eljárást ésszerű időn belül nem fejezte be.

Jelentős döntés született a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól, kapcsolattartás végrehajtásában.

Idézetek kormányhivatali okiratokból.

Az APÁK AZ IGAZSÁGÉRT EGYESÜLET rövid időn belül újabb sikert ért el az Egri Törvényszék előtt!