Veszélyeztetett faj – Az Apák

Évszázadokon keresztül a gazdálkodás, a mesterségek fogásai, a természetről, a világ működéséről összegyűjtött ismeretek jó része apáról fiúra öröklődött. Ez a tudás tette a fiút érett férfivé, és adott számára olyan magabiztosságot mellyel elsajátította férfias viselkedést, és könnyebben eligazodott a világban. A XX. század második felétől a modern világban veszélybe került ez az öröklődő bölcsesség. A háborúk, a családok felbomlása elragadta az apákat a gyermekeik mellől. Ezen változások következményei már kezdenek kibontakozni körülöttünk. A hagyományok, a tekintély, a szabályok tisztelete megrendült, egyetemes emberi értékek kérdőjeleződnek meg, és a modern nyugati világ nőiesedésnek indult. Még az olyan korábban hagyományosan férfias társadalmak, mint a skandináv, vagy a germán egyre feminímebb vonásokat öltenek.

Az apák hiányából adódó károkat mind a lány, mind a fiúgyermekek megszenvedik. A lányok elvesztik a védelmező, alkotó, tiszteletreméltó férfi képét, s így természetesen saját nőiességük kibontakozása is csorbát szenved. Az könnyen belátható, hogy a minta hiányában a fiúk nem tudnak igazi férfias férfivé válni. A lányok, és a fiúk is bizonytalan, elköteleződni nem tudó nagy gyermekek maradnak, akik nem képesek kitartani sem a párjuk, sem a családjuk mellett, inkább saját rövid távú vágyaik kielégítésére fordítják energiáikat.

A család a történelem kezdetétől a szocializáció elsődleges helye. A kisgyermek itt sajátítja el a társas kapcsolatok szabályait, a tágabb közösség normáit. Itt kell, hogy megkapja a fegyelmező nevelés mellett a szeretetet, és elfogadást, amelytől értékesnek érezheti magát. Kiegyensúlyozott gyermekeket csak az olyan biztonságot nyújtó, harmonikus légkörű család tud igazán nevelni, ahol az apa is aktívan kiveszi a részét a család életéből. Ehhez elengedhetetlen a szeretetteljes, egymás kölcsönös tiszteletén alapuló házasság, amelyben a feleség és a férj is jól érzi magát. A nemi, és családi szerepek összekuszálódásával ez a hagyományos családfogalom is szertefoszlani látszik.

Mindez valószínűleg már akkor elkezdődött, mikor a modern ipari társadalmak létrejöttek, a XX. századi nagy világégések, és embertelen diktatúrák, melyekben a férfi erő negatív romboló vonásai öltöttek tettet, pedig jelentősen felgyorsították a folyamatot. A nyugati világ tudatalattijában gyökeret vert, hogy a feltétlen tekintélytisztelet, a nemzetek túlzott maszkulin vonásai vezettek a történelem e sötét időszakához, és észrevétlenül megindult a férfiak elnőiesedése, és mellette nem kívánt mellékhatásként a nők elférfiasodása. Ez paradox módon számos pozitív következménnyel is járt. A férfiak felé megjelent az igény, hogy jobban vegyék ki részüket a gyermeknevelésből, és a háztartásból, és végre a nők is teret nyertek sok előlük addig elzárt területen. A negatív hatás azonban jelentősebb volt. A pozitív apakép nélkül maradt férfiak vagy folytatták a határozott életcél és kitartás nélküli, így rövid távú örömökre összpontosító, sokszor a szenvedélybetegségekbe süllyedő létet, vagy kénytelenek voltak a média, és a környezet sokszor ellentmondó férfiképe alapján egy saját férfi viselkedésmintát felépíteni. A maszkulin vonások leépítésében a tudomány is kivette a részét. Tanulmányok igazolták, hogy az apa és az anya valójában csereszabatos egymással, nincs a nevelésben olyan specifikum amelyet az apa tud nyújtani a gyermekeinek. A neutralizálódó férfi kép szerint szocializálódó férfiak számottevő része elutasította a családfői, férji, és az apai szerep betöltését, tovább hagyományozva a negatív mintát gyermekeire. Az évezred végére eredmény egy új generáció, a hosszabb távú elköteleződésre képtelen, családot alapítani nem is akaró, tulajdonképpen otthon gyereksorban élő huszas, harmincas (negyvenes?) férfiak, és nők sokasága lett. A nők nőiessége is átalakult. A férfiasság tiszteletének degradálódásával párhuzamosan a nőiesség is lealacsonyodott a nemiség egyre erőteljesebb hangsúlyozásig. Az udvarlási szokások átalakultak, a tisztelet hiányában pedig a férfiak és nők lecserélhető árucikké váltak. Útközben a kapcsolatokból kiveszett egymás tisztelete, mellyel a kapcsolatok szakítószilárdsága is vészesen lecsökkent. A férfiatlan férfiak sokszor kimondatlanul is megvetést kapnak párjuktól, aminek vége a válás, vagy a férfiak lassú perifériára szorulása a családban. Az ilyen családok jellemzője, hogy ott él az apa, vagy a férj, de még sincs jelen. Rosszabb esetben az italba menekül, vagy idejét a munkahelyén tölti, véleményét nem kérik ki, az anya maga intézi a család és a gyerekek ügyeit, az apa sokszor azt sem tudja, melyik iskolába járnak a gyermekei. Ez az anyák elkerülhetetlen elférfiasodásához vezetett. A feminizmus jogosan vetette fel, hogy, ha már nincs semmi értékelhető, tisztelhető vonás a férfiakban, miért férfiközpontú még mindig világunk.

Az apa nélkül felnőtt férfiak jó része még küzd a pozitív férfi és apa képért. A múltba, a médiához vagy saját archetipusaihoz nyúl vissza, és foggal- körömmel harcol azért, hogy betöltse férfi hivatását. Ezek a férfiak sajnos számtalan, egymásnak is ellentmondó elvárással találkoznak, amiből maguknak kell kiválasztaniuk a számukra megfelelőket.

Sok új kutatási eredmény igazolja, hogy az apa nem pótolható a családban. Olyan sajátos módon viszonyul a gyerekhez, ami hozzásegíti az utódot, hogy önbizalomra, stressztűrő képességre tegyen szert, és meg tudjon küzdeni az élet nehézségeivel. Az apai viszonyulás jellemzője, hogy kizökkenti a gyermeket az egyensúlyi állapotából, belső izgalmi szintjét megnöveli az olyan apás játékokkal, mint például a birkózás, segítve ezzel, hogy a gyerek eredményesen tanulja meg kezelni a szokatlan helyzeteket. A valódi apa nélkül felnövő gyermekek nehezebben sajátítják el a szabályok követését, mások jogainak tiszteletét, így könnyen öntörvényűvé válhatnak. A bűnözés, és a devianciák elharapózása is mutatja az apa nélkül nevelődő generációk sérült személyiségét. A felmérések alapján bűnözők jelentős hányada nem ismerte apját, vagy nem ápolt jó viszonyt vele, így nem is tanulta meg tisztelni a társadalmi kereteket.

Számos jelét láthatjuk tehát annak, milyen romboló hatása van a férfiasság leépülésének a modern világban. A folyamat már visszafordíthatatlan. A nyugati világ régi patriarchális vonásait már nem lehet, és talán nem is kell újra éleszteni. A jó oldala az, hogy elveszett sok negatívum is, mint például, a túlzott testi fenyítés, a gyereknevelésből, háztartásból való kivonulás, és a nemek közötti, sokszor megalázó egyenlőtlenség. Itt a lehetőség, hogy új pozitív férfi, és apakép alakuljon ki, mely a férfiak és nők közötti kölcsönös tiszteleten szereteten, bizalmon alapul. Egy olyan kép, melyben a férfi újra férfias vonásokkal rendelkezik, kitartó, védelmező, határozott, önfeláldozásra képes, nehézségekkel megharcoló, gyermeknevelésben, családi ügyekben tevékeny szerepet vállal. Ez azonban a nők, az anyák segítsége nélkül lehetetlen. Az ő szerepük, hogy erősítsék a gyerekekben a pozitív férfi, és apa képet, még akkor is, ha a környezetükben erre csak negatív példát látnak, bátorítsák fiaik, férjeik férfias vonásait, segítsék, biztassák az apákat, apaszerepük betöltésében, és saját pozitív apa és férfiképükért való küzdelemben.

Bakondi Gábor

forrás: lelki-világ.blog

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!