Váltott gondoskodás – egyenlő helyzet a különélő szülők számára

Az alábbiakban részleteket közlünk Dr. Szeibert Orsolya 2015 decemberében publikált szakcikkéből.

Váltott gondoskodás, váltott „elhelyezés”, megosztott szülői felelősség, „váltott modell” – napjaink elterjedőben lévő intézményéről, illetve mindenképpen olyan megoldásról van szó, amelyről egyre gyakrabban és intenzívebben folyik a diskurzus. Az utóbbi évtizedekben a különböző európai országokat egybevéve világos trend rajzolódik ki, amely még akkor is megállapítható, ha a változások nem valamennyi európai országban egyforma indíttatással és egyforma intenzitással jelentkeztek: ez pedig a szülők valóban közös felelősségét preferálja, még akkor is, ha a szülők már nem élnek együtt. Ez a közös felelősség megjelenik az ENSZ Gyermekjogi egyezményében, amely a 18. cikk 1. pontjában rögzíti a részes államok azon kötelezettségét, hogy elismerjék:

a felelősség a gyermek neveléséért elsősorban a szülőké, a szülőket pedig közös felelősség terheli, amelynek során elsődleges a gyermek legfőbb érdeke.

Ennek a közös szülői felelősségnek a jegyében kezdődött el – számos országban az egyezmény elfogadásánál hamarabb is – az a tendencia, amely a szülők különélésük ideje alatti egyenlőségét, egyenjogúságát hangsúlyozza.

Az ún. váltott gondoskodást időben jellemzően valamennyi európai országban megelőzte a közös szülői felügyelet kialakulása, amely jogilag azt jelentette és jelenti, hogy a szülők egyenlő helyzetben maradnak akkor is, ha már nem élnek együtt. Az, hogy a közös szülői felügyelet pontosan miként valósul meg, nagyon eltérő. Létezik olyan megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a szülők közös kérelmére maradjon fenn bontást követően (vagy az élettársi kapcsolat megszüntetését követően) a közös szülői felügyelet, ugyanakkor egyes európai országokban ez vált főszabállyá, amely utóbbi azt jelenti, hogy nem a közös szülői felügyelet mellett kell a szülőknek indokokat felhozni, hanem ellenkezőleg: annak a szülőnek, aki nem kívánja a közös szülői felügyelet fenntartását, szükséges bizonyítani azt, hogy ne közösen, hanem neki maradjon fenn a szülői felügyelete. Az további kérdés, és különbözők a megoldások, hogy milyen kérdésekben is jelent a közös szülői felügyelet közös döntést. A Ptk. Negyedik Könyve értelmében a szülők közös szülői felügyelet esetén – főszabályként – minden kérdésben közösen döntenek, nemcsak az ún. gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben.

Míg közös szülői felügyelet esetén a gyermek jellemzően az egyik szülőnél rendelkezik lakóhellyel, addig azáltal valósul meg a gyermek tekintetében fizikailag is a közös szülői felügyelet, hogy a gyermek felváltva tartózkodik a szülőkkel: meghatározott időtartamban az egyik, majd lehetőleg ugyanannyi ideig a másik szülőnél él. A gyermeknek így lényegében két tartózkodási helye van, ahol váltva él. Az itt is kérdés, hogy ez a szülők által választható megoldás vagy egyfajta főszabály, amely a gyermek tekintetében fennálló szülői felügyeletnek szinte automatikus megoldása a szülők különélése esetén. Amennyiben a szülők dönthetnek a váltott gondoskodás mellett, nekik kell indokolniuk annak megvalósíthatóságát, s azt is, hogy az a gyermek érdekében áll. Amennyiben azonban ez a főszabály, tulajdonképpen mintegy „vélelmezhető”, hogy ez áll a gyermek érdekében és annak a szülőnek, aki nem ezt a megoldást szeretné, kell bizonyítania, hogy ez mégsem szolgálja a gyermek érdekét. (Megjegyezzük, hogy ez annyiban leegyszerűsített megközelítés, hiszen a váltott gondoskodás annak a kérdése is, hogy a szülők mennyiben tudnak egymás közelében lakni, mennyiben tudják megoldani, hogy mindkettőjük lakóhelyén tudjanak a gyermeknek, gyermekeknek megfelelő elhelyezést biztosítani.)

A Gyermekjogi egyezmény 9. cikkének 3. pontja is rögzíti a gyermek azon jogát, hogy mindkét szülőjével személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson, feltéve, hogy ez nem ellenkezik a gyermek legfőbb érdekével. A kapcsolattartáshoz fűződő érdekek védelme és a szülők egyenlősége, közös felelősségük elismerése számos esetben a különélő szülő egyre kiterjedtebb kapcsolattartási jogának biztosításához vezet.

A különélő szülők egyenjogúsága az Európa Tanács dokumentumaiban is megjelenik. Ez év [2015 - a szerk.] őszén az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése fogadta el azt a határozatot, amely az apák szerepének biztosítása érdekében az egyenlőséget és a megosztott szülői felelősséget hangsúlyozza. Ez a dokumentum a határozatban foglaltak felvezetése alapján legalább annyira táplálkozik abból a követelményből, hogy a férfiak és nők egyenjogúsága a szülői szerepben is megnyilvánuljon, mint abból, hogy a gyermeknek mindkét szülőjére szüksége van. A szülői szerepvállalást megelőzően a határozat a férfiak és nők egyenjogúságát hangsúlyozza mind a munkavállalás terén, mind a magánéletben, s ebből vezeti le azt, hogy

a gyermek érkezésétől kezdődően szükség van a szülői – anyai és apai – szerepek egyenlőségének támogatására, s a pozitív apai szerep erősítésére.

A határozat számos megállapítást és felhívást tartalmaz a fentiek jegyében, ezek közé tartozik a szülők egyenjogúságának támogatása, a szülők különélése esetén a gyermek váltott tartózkodási helyének biztosítása, azzal, hogy erre csak olyan esetben ne kerülhessen sor, amikor a gyermeket bántalmazták vagy sérelmére visszaéltek, illetve a gyermek érdekeinek és szükségleteinek megfelelően kell megállapítani az egyik, illetve másik szülőnél töltendő időt.

A szülői felelősség elsősorban a gyermekről szól. Számos nemzetközi dokumentum is megfogalmazza azt, hogy a gyermeknek lehetőséget kell adni, hogy az őt érintő kérdések kapcsán – megfelelő tájékoztatását követően – véleményt nyilváníthasson és azt érettségének, ítélőképességének megfelelően figyelembe kell venni. Ezt a fenti határozat is kifejezetten rögzíti.

Forrás: ptk2013.hu
Kapcsolódó cikk: Változik-e a válás utáni gyerekelhelyezés?

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!