Újabb jogerős apai elhelyezés a Budapest Környéki Törvényszéken
A történetet azon a ponton érdemes talán elkezdenünk, amikor anyuka rájött, hogy a férje egyébként egy átlagos közalkalmazott fizetésének legalább a négyszeresét kitevő, minden tekintetben hivatalos, törvényes keresete nem elég neki, hiszen volna ennél sokkal előnyösebbnek tűnő lehetősége is. Igaz, annak már akadnak nem kifejezetten kellemes velejárói is: naponta verik az ajtót a becsapott, kifosztott emberek, majd a rendőrség és persze a végrehajtó is, aminek következtében a fene nagy jólét csak úgy és csak addig képzelhető el, amíg egyikük számlájára sem kerül többé egyetlen fillér sem, és persze a nevükre sem kerül végrehajtás alá vonható vagyon. Az ilyen életmód egy darabig talán roppant izgalmas egy kalandvágyó anyuka számára, azonban egy bizonyos kor felett – amikor az ember már nyugalmat szeretne – megterhelővé válik.
És persze van még egy magvas probléma: a gyerek, illetve a mi esetünkben azután már nem is egy, hanem két gyerek. Mert hogy az ilyen életmód nem kifejezetten kedvez a gyermeknevelésnek, a gyermek erkölcsi, szellemi fejlődésének, későbbi szocializációjának. Anyuka mindenesetre „lecserélte” a mi apukánkat a külsejében és belsejében egyaránt több szinttel gyengébb, viszont fenemód nagy jólétet kínáló kvázi maffiózóra, majd apukának a következő e-mailt írta:
„Gondolom te is tisztában vagy vele, hogy nem lesz az a bíróság, aki elvenné tőlem a gyereket. Én meg azzal vagyok tisztában, hogy meg fogod kapni a bírói minimumot a láthatásokra. Pereskedhetünk még évekig, de az eredmény ez lesz.”
Ha dióhéjban akarnám közölni a lényeget, akkor mit is mondjak, hát dr. Bozsár Jusztina gödöllői bírónő nem várt meglepetést okozott anyukának, mert hogy szembesülnie kellett azzal: bizony lett olyan bíró, aki elvette tőle a gyermeket. Ennél jobban már csak akkor lepődött meg, amikor a napokban Dr. Csernok Emília tanácsa és a Budapest Környéki Törvényszék megismertette a zord valósággal, miszerint nem csak hogy akad olyan bíró, aki bizony elveszi tőle a gyermeket, de akad olyan másodfokú, 3 bíróból álló tanács is, aki ráadásul még helyben is hagyja az ilyen „eretnekséget”…
De talán nézzük nagyvonalakban, hogyan is sikerült anyukának találnia ilyen bírókat! Mert hogy bizony ő az, aki „megtalálta őket”, értsd: aki kitartó munkával szinte kikényszerítette belőlük – elérte náluk – ezt az eredményt.
Én akkor kaptam meg az ügyet, amikor egyszer csak kiderült, hogy – láss csodát! – apuka pedofil! Ráadásul még homo-pedo is egyben: a talán 3 éves kisfiával szeretné bekapatni a „kukiját”…
(Anyuka ugyan éveken át élt együtt apukával, korábban mégsem tűnt fel neki, hogy valami nem stimmel, csak akkor jött rá hirtelen, amikor biztosítani kellett volna a kapcsolattartást apuka számára.)
A hamis pedofil vád természetesen megbukott, azonban ezzel az ürüggyel mintegy fél évig akadályozta a kapcsolattartást – zárta el hermetikusan a gyermeket az apjától – az anyuka.
Ideiglenes intézkedésben követelte a kapcsolattartás szüneteltetését, azonban dr. Bozsár Jusztina bírónőnek már akkor felállt a nem létező szőr is a hátán, amikor anyuka kiejtette a száján a pedofil vádat. Az első mondata az volt:
„Remélem nem tesz le ide az asztalomra egy Kugler Gyöngyi féle magánszakvéleményt?!”
(Ez a mondhatni már megszokott mozzanat ebben az esetben kimaradt: anyuka valamiért nem találta meg Kugler asszonyságot…)
A kérelmet a bírónő elutasította, ezt a döntést (is) helyben hagyta azután később a Csernok-tanács másodfokon azzal, hogy jól néznénk ki, ha egy anyukának elég lenne annyit mondania, hogy neki a gyerek azt mondta, hogy…, és ennyi elég is lenne ahhoz, hogy apukát – és persze vele együtt a gyermeket – megfosszák a kapcsolattartás jogától.
Később aztán a rendőrségi szakértő, azután pedig a perben kirendelt szakértő is egyértelműen kizárta azt, hogy megtörténhetett volna az első látásra/hallásra is életszerűtlen abúzus. E közben pedig elkezdtek záporozni anyukára a bírságok, és egymást követték a kapcsolattartás akadályozása miatt a rendőri intézkedések.
Az egyik ilyen esetben világos nappal – déltájban – anyuka és az új Tarzan anyaszült meztelenül „fogadta” az intézkedő rendőröket, már amennyiben fogadásnak lehet nevezni az obszcén, trágár mocskolódást és az intézkedő rendőrök súlyos megfenyegetését… És persze mindezt a gyermekek jelenlétében, azok szeme láttára. (Mert hogy ekkor már az új Tarzantól is volt egy gyermeke anyukának.) Hogy miért is lehettek déltájban mindketten meztelenek – mit is csinálhattak éppen (a gyermekek jelenlétében), amikor megérkezett a rendőrség -, azt legfeljebb találgatni tudjuk.
Mindenesetre nem lehetetlen, hogy az erre adott válasz arra is magyarázattal szolgálna, hogy a kisfiú agyában minek kapcsán született meg a pedofil vád alapját képező „kuki a szájban” képzettársítás, ami nyilvánvalóan nem természetes képzettársítás egy 3 éves kisfiú számára, akinek magától ilyesmi bizonyosan nem jutna eszébe…
De térjünk talán vissza az inkriminált tárgyaláshoz, mert anyukának a kapcsolattartás szüneteltetésén túlmenően volt még egy pazar ötlete, amivel nagyjából ki is rúgta maga alól azt a bizonyos sámlit. (Nyakában ugye azzal a bizonyos hurokkal…)
100.000Ft tartásdíj megfizetésére kérte kötelezni ideiglenes intézkedésben a mi apukánkat az új Tarzan akkor alig 1 hónapos gyermeke után is arra hivatkozva, hogy ugyan a gyerek vér szerint nem a férjétől való, de a házasság alatt született gyermekeket automatikusan a férj gyermekeinek kell tekinteni, így a tartásdíj igénye is jogszerű!
A bírónő csak nézte egy darabig maga előtt a pulpitust, majd csendesen jelezte: hagyjuk el a tárgyalót, pár perc szünetre van szüksége. Úgy 10 perc múlva folytattuk a tárgyalást azzal, hogy a bírónő közölte: anyuka igénye kétségkívül nem jogszabály ellenes, épp csak nincs olyan bíró, aki érdemben megítélné, vagy ha netán van is, az biztosan nem ő…
(Láss csodát: később a másodfok is így vélekedett anyuka briliáns ötletéről.) Hazafelé azt mondtam apukának: ez a per eldőlt, anyuka elvágta maga alatt a fát. Nekünk már semmit nem kell csinálnunk, anyuka adott nekünk egy királynőelőnyt (Lásd: sakk!), nekünk már csak arra kell vizsgáznunk, hogy nehogy elrontsuk, eljátsszuk az ajándékba kapott előnyt. Apuka elsőre nem értette, miért mondom ezt. Pedig egyszerű… Gyakorta kifogásoljuk a bírói pálya elnőiesedését, mondván, hogy a nők alapvetően mindent emocionális oldalról közelítenek meg, ami előnyös tud lenni bizonyos helyzetekben, de bizonyosan nem a bírói pulpitus mögött. Annyi előnye azonban a pulpitus mögött is van, hogy hiába próbálják elrejteni az érzelmeiket, kicsit is jobb megfigyelő azonnal látja rajtuk, hogy egy-egy kijelentés, magatartás milyen hatással van rájuk. Elég volt látnom a bírónő merev tekintetét, és már tudtam, hogy ez az anya örökre elvágta magát nála ezzel az eszement kérelemmel, ennek az anyának ez a bírónő bizonyosan nem fog odaítélni egy gyermeket.
(Azért tartott szünetet, hogy le tudjon higgadni, mert forrtak belül az indulatai!)
Ebben olyannyira nem tévedtem, hogy nagyjából egy évvel később – mert ugye amíg az új jövevény tekintetében nem született meg külön eljárásban az apaság vélelmének megdöntése, addig ebben a perben nem volt lehetséges a házasságot sem felbontani! –, miután a bírónő kihirdette az apuka javára szóló elsőfokú ítéletet – anyuka folyamatos kommentálása, nyomdafestéket olykor nem tűrő szavai, bunkóskodása közepette –, elmondta: most így utólag élete egyik legnagyobb hibájának tartja, hogy nem bírságolta meg azonnal félmillióra anyuka ügyvédjét, amikor annak volt bőr a képén előállni azzal, hogy apuka fizessen 100.000Ft tartásdíjat egy egy hónapos csecsemő után, aki ráadásul nem vitatottan nem az övé…
(Érdekes kérdés – amire már biztosan nem fogjuk megismerni a választ –, hogy vajon mit mondott volna erre azután a másodfok, mert dr. Dózsa Ernő bizonyosan fellebbezett volna a bírsággal szemben. A jogszabály szerint ugyanis az előadása hivatalosan az ügyfele előadásának minősül, az indítvány pedig bármennyire is elképesztő – és morálisan elítélendő! -, nem jogszabályi alap nélküli.)
Anyuka azután a fellebbezésében rátámadott mindenkire. Hibás volt a korábbi ügyvéd (dr. Dózsa Ernő) – később meg már az aktuális is (dr. Dencső Dávid) –, hibás volt az összes szakértő, a rendőrök, a gyámügyi előadók, a gyermekvédelmi szakemberek, a szomszédok – és persze mindenekelőtt a „képmutató” apuka –, egyvalaki volt szeplőtlen: ő…
Mint tudjuk, az ilyesmire Dr. Csernok Emília és tanácsa nem igazán vevő. Nem kifejezetten szeretik az ilyen, a körülmények áldozatává vált, amúgy persze tökéletes, hibátlan szülőket, sokkal többre becsülik a kevésbé tökéletes, gyarló átlagembereket. (Mert ezeket tartják hitelesnek. És igazuk van!)
Anyuka felelősség-hárítására a másodfokú bíróság így reagált:
„A felperes fellebbezésében foglalt azon hivatkozás, hogy a korábbi jogi képviselője tanácsára tette meg az adott lépéseket, annak következményei alól nem mentesíti. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a felperes terhére az elidegenítés körében a büntető eljárás indítását, illetőleg az alperes ellehetetlenítése körében azt, hogy a felperes által sem vitatottan, a nem az alperestől származó Erik utónevű gyermekkel kapcsolatban szülői felügyeleti jog gyakorlásának rendezése, illetőleg gyermektartásdíj iránt is kereseti kérelmet terjesztett elő.”
Anyuka több ezer oldal szószporítással árasztotta el a Csernok-tanácsot és azzal próbálta cáfolni az együttműködése hiányára, illetve az elidegenítési szándékára tett szakértői és bírói (elsőfokú ítéleti) megállapításokat, hogy egyenesen megígérte: a jövőben majd jó kislány lesz! Mostantól abszolút együttműködő lesz, az eddiginél hajlandó sokkal szélesebb kapcsolattartást biztosítani, mindent akár többszörösen is pótolni.
Mit mondhatnék: anyuka ugyan kívülről fekete, belülről azonban a szőkénél is szőkébbnek bizonyult… Annyi esze nem volt, hogy felismerje: a bíróság az ítéletét nem a majdani jövőre vonatkozó ígéretekre, hanem az ítéletig felhalmozódott adatokra, tényekre, tapasztalatokra alapozza. Ahogy azt sem mérte fel, hogy amennyiben ígéretet tesz arra, hogy megváltozik – hogy a jövőben majd minden szép és jó lesz -, azzal éppen azt ismeri el, amit cáfolnia lett volna szükséges: hogy eddig mit művelt. Erre a jövőre vonatkozó ígérgetésre a másodfokú bíróság a jogerős ítéletében így reagált:
„A felperes fellebbezésében foglaltak is azt támasztják alá, hogy korábban a kapcsolattartások biztosítása során nem megfelelően járt el, hiszen a nyilatkozata szerint a jövőben mindenképpen az együttműködésre törekszik az alperessel, hajlandó a jelenleginél bővebb és rugalmasabb kapcsolattartást biztosítani, a személyes kapcsolattartáson kívül skype-os, telefonos kapcsolattartást is biztosítani kíván és a pótlások tekintetében is szélesebb körű együttműködést vállalt (fellebbezés 3.oldal). A felperes fellebbezésében (4. oldal) hivatkozott túlféltés is erre utal, illetve az is, hogy ígéretet tett arra, hogy a jövőben más hozzáállást tanúsít a gyermek betegsége esetén.
„Önmagában a felperes fellebbezésében tett ígérete nem ad alapot az elsőfokú bíróság részítéletében foglaltak megváltoztatására. A felperes, mint az életközösség megszűnését követően a gyermeket saját háztartásában gondozó szülő köteles elősegíteni a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás fennmaradását és felelős a kapcsolattartás eredményes megvalósulásáért.”
Idézzük talán fel még egyszer anyuka fölényes magabiztosságát:
„Gondolom te is tisztában vagy vele, hogy nem lesz az a bíróság, aki elvenné tőlem a gyereket. Én meg azzal vagyok tisztában, hogy meg fogod kapni a bírói minimumot a láthatásokra. Pereskedhetünk még évekig, de az eredmény ez lesz.”
Mi tagadás, a pereskedés valóban „még évekig” tartott, az eredményben viszont anyukának csalatkoznia kellett. És ez bizony – ígérhetjük azt felelősséggel szimpatizánsainknak éppúgy, mint ellenlábasainknak! –a jövőben sem lesz [ehhez hasonló esetekben] másképp...
Kalmár László György