Részegen bántalmazta 12 éves gyermekét az anya, a csepeli rendőrök kiemelték a gyereket

Évek óta terrorban tartotta az alkoholista anya a gyermekét, a Csepeli Gyámhivatal nem tett semmit sem – a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága avatkozott közbe, kiemelték a gyermeket a bántalmazó anyától, írja a szegyenpad.com.

A Szégyenpad megkereste a BRFK-t, az üggyel kapcsolatosan a rendőrség az alábbi tájékoztatást adta:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy 2020. május 26-án 16 óra körül egy 44 éves apa ment be a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületi Rendőrkapitányságára, segítséget kérni azért, mert 12 éves gyermekét szeretné elhozni a volt feleségétől, és abban kérte a rendőrség segítségét, hogy a gyermeket vegyék el az anyjától és a rendőrség adja át neki.

A kerületi rendőrkapitányságon az ügyben megkapta a teljes körű felvilágosítást, valamint közölték vele, hogy a bírósági végzésben foglaltakkal ellentétesen – amely a gyermeket az anyánál helyezte el – a rendőrség nem intézkedhet. A férfinek azt is elmondták, hogy amennyiben a gyermekkel kapcsolatosan olyan körülményt tapasztal, ami rendőri intézkedést igényel, úgy a rendőrség megteszi a szükséges intézkedést.

A kerületi rendőrök 11 percen belül a helyszínre érkeztek, ahol megkezdték az intézkedést.

A rendőrök a helyszínen meghallgatták az édesapát, a gyerek anyját és a gyereket is. Az édesapa elmondta, hogy a bejelentést azért tette, mert a gyermek telefonon felhívta és elmondta neki, hogy édesanyja ittasan bántalmazta.

A gyermek édesanyja az intézkedéskor láthatóan ittas állapotban volt, így a járőrök szondát is alkalmaztak.

A rendőröknek a gyermek a helyszínen elmondta, hogy az édesanyja rendszeresen alkoholt iszik és bántalmazza. A gyermek azt is elmondta, hogy fél anyjától.

A helyszínen az anya önként átadta a gyereket az apának. A rendőrség jelzéssel élt a gyámhatóság felé.

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított kiskorú veszélyeztetése bűntette miatt - közölte a BRFK.

A gyermek kimentésében közreműködött az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület is.

A családban nem csak az édesanya a bántalmazó: édesapát volt anyósa késsel szúrta meg. Anyuka egykori rendőr élettársa is rátámadt az édesapára, később a férfi az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület nyilvános rendezvényen bocsánatot kért az apukától.

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!