Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Avagy az elidegenített helyzet megkönnyíthető és tovább is nehezíthető

Amy J. L. Baker, a szülői elidegenítés (PAS) szakértője munkája során gyakran találkozik privát hangfelvételekkel, e-mailekkel, sms-ekkel, amelyek a különélő szülő és az elidegenített gyermek között történnek, s melyek a már kialakult elidegenítettséget egyértelműen alátámasztják. Szívszorító látni azokat a hibákat, amiket a szülők ebben helyzetben elkövetnek és ezáltal saját helyzetüket tovább súlyosbítják. A szakértő öt olyan beszédhelyzetre hívja fel a figyelmet, ami az érintett felek között gyakran megjelenik és amiket az elidegenített szülőnek sosem szabad mondania gyermekének.

1. Ez nem igaz!

Amikor a szülő ilyen formán reagál gyermeke vádjaira, az olyan súlyos csalódást okozhat számára, mint pl. a „Te nem is szeretsz bennünket” vagy „Te nem foglalkozol velünk” kijelentés. Ez esetben a szülő elmulasztja azt a lehetőséget, hogy a gyermekét megértse és fájdalmával együtt érezzen. Természetesen nem arról van szó, hogy el kell fogadni a valótlan állításokat azzal, hogy „Igen, igazad van, sosem szerettelek benneteket”. Viszont széles a skála a gyermek alaptalan vádjaira adandó válaszlehetőségek között. Az „Ez nem igaz!” válasz vitára készteti a gyermeket és nem feltétlenül ez a cél. Helyette inkább ki kell használni a pillanatot és együtt kell érezni vele. Helyesebb azt mondani: „Annyira sajnálom, hogy ezt mondod. Biztosan fáj, hogy úgy érzed, nem szeretlek. Te egy igazán szeretetre méltó gyermek vagy és én nagyon szeretlek Téged.”

2. Ez hazugság!

Az ilyen megnyilvánulás az első pontban leírtnál is rosszabb; mert ezzel a szülő lényegében támadja a gyermeket és érzéseinek valódiságát vonja kétségbe. Senki sem akarja, hogy hazugnak tartsák, tehát amikor így regálunk, a gyermekben erősítjük a haragot és legbelül meg is sértjük őt. Természetesen ebben az esetben sem kell elismerni, hogy „Igen, igazad van valóban megtettem azt, hogy .... (itt a gyermek alaptalan vádjait helyettesítsük be).” Egyáltalán nem javasolt, hogy egy szülő olyat ismerjen el, amit valójában el sem követett, de megint számos lehetőség van aközött, hogy a gyereket hazugnak tartsuk, vagy aközött, hogy az alaptalan vádakat ne fogadjuk el. Sokkal hatékonyabb párbeszédre törekedni és azt mondani: „Nagyon köszönöm, hogy elmondtad nekem, hogy azt gondolod, hogy [ide helyettesítsük be az alaptalan állítását]. Ez minden bizonnyal rosszul esett neked. Én nem csináltam ilyet, de megértem ha azt hiszed igen.”

3. Ezt meg ki mondta neked?

Ha egy szülő ezt a kérdést szegezi a gyermekének, akkor a gyermek úgy fogja értelmezni, hogy a másik szülője hülyeségekkel tömi a fejét, ő meg elég buta, hogy ezeket el is higgye. Ez sértő mind a gyermekre, mind a másik szülőre nézve és gyakran arra készteti a gyermeket, hogy megvédje a másik szülőjét, ezáltal súlyosbítva az elidegenített szülő helyzetét. Amennyiben a hangsúly azon van, hogy a gyermek miért gondolja ezt, akkor az elidegenített szülő szándéka inkább az, hogy a másik szülő tévedését bizonyítsa, s nem az, hogy a gyermek érzéseit megértse. Sokkal helyesebb tehát megköszönni, hogy a gyermek elmondta a gondolatait és az érzéseit.

4. Hogy merészelsz így beszélni velem?!

Az ilyen reagálás meggátolja a gyermeket abban, hogy elmondja mi bántja őt, ez ugyanis „bezárja” a közöttük levő kommunikációs csatornát, mert a gyermek úgy érzi, a szülő nem tűri az eltérő véleményt és nem tolerálja a nézeteltéréseket. Senki sem szereti, ha tiszteletlenül szólnak hozzá, így az erőteljes hangnemre fókuszálni nem a legmegfelelőbb megoldás, miközben olyan nagyobb problémák vannak jelen, mint a gyermek fájdalma és bosszúsága. Mindazonáltal hasznosabb így válaszolni a gyermeknek: „Nagyon örülök, hogy megosztod velem a gondolataidat és az érzéseidet. Szeretném megérteni, mi miatt vagy ennyire kiborulva, de sokkal jobb lenne, ha csendesebben (lassabban, gyorsabban stb.) beszélnél. Nehéz számomra követni amit mondasz, ha kiabálsz.”

5. Te is tudod, hogy ez nem igaz!

Bárkinek rosszul esik azt hallani, hogy amit mond, érez, gondol, az nem igaz, egy gyermek számára pedig egyenesen azt jelenti, hogy hazudik. A gyermek azon kijelentésére, ami ellentétes a korábbi megnyilvánulásaival és tetteivel, sokkal megértőbb viselkedést tanúsíthatunk: „Meglep, hogy ezt mondod. Köszönöm, hogy megosztottad velem, amit érzel. Azt hiszem, ezen változtatnunk kell - mi a véleményed, hogyan kezdjük?”

Összefoglalva: az elidegenített szülő kétféleképpen képes reagálni gyermeke bántó megnyilvánulásaira. Az egyik, amellyel segítheti a lelki sebek gyógyulását, a másik, amivel azok tovább mélyülnek. Az elidegenített szülőnek sokkal több lehetősége van, mint azt eleinte gondolnák.

Fordította: Szarka Levente
Lektorálta: Kálmán Zsuzsanna
Forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/caught-between-parents/201602/five-...