Osztott szülői felügyelet 2. rész

Szerző: Dr. Linda Nielsen

2013-ban, az American Journal of Family Law tavaszi kiadásában jelent meg a tanulmány első része, melyben a szerző az osztott szülői felügyelet, azaz a váltott elhelyezés szempontjait vizsgálta a gyermekek érdekei, a szülők közötti konfliktus, az együttműködés és a jövedelemi helyzet tekintetében. A kutatás jelenlegi, második része az apák jellemző tulajdonságait, az osztott szülői felügyelet gyermekekre gyakorolt hatásait (pl. tanulás, magatartás) és annak stabilitását mutatja be.

Apák és gyermekeik osztott elhelyezésben

Felmerül a kérdés: a gyermeküket osztott elhelyezésben nevelő apák jobb szülők lennének, mint mások?

Nielsen ismeretei szerint nem készült olyan kutatás, amely összehasonlította volna az apa-gyermek kapcsolat alakulását a válást megelőző és az azt követő időszakban arról, hogy ténylegesen milyen megoldást választottak a szülők a felügyeleti jog gyakorlását illetően. Azonban legalább három olyan okot lehet találni, amely arra utal, hogy az osztott elhelyezésben gyermeket nevelő apák nem “jobb” szülők, mint azok, akik csak minden második hétvégén találkoznak gyermekeikkel.

Először is, a legtöbb “hétvégi” apuka szeretett volna váltott elhelyezésről megállapodni a gyermeke anyjával. Néhányuk számára a munkabeosztás, az alacsony jövedelmi helyzet nem tette lehetővé, mások nem engedhették meg maguknak, vagy nem hittek abban, hogy egyáltalán megnyerhetik az osztott felügyeletért vívott jogi háborút. Következésképpen ezek az apák engedtek az anyák arra vonatkozó kívánságának, hogy a közös gyermek náluk (az anyánál) legyen elhelyezve. A Stanfordi tanulmány példáiból idézve, a közös felügyeletet kérő apák mindössze 30%-a kapta meg ezt a felügyeleti jogot. Rajtuk kívül, a velük összehasonlított 320 fő anyai elhelyezésben nevelkedő, felsőoktatásban tanuló diák mintegy fele állította azt, hogy az édesapjuk igazából osztott szülői felügyeletet szeretett volna. Arra vonatkozóan nincs megbízható adat, hogy hány apa akarta, kérte, de nem kapta meg; illetve hány apa soha nem is kérte az osztott szülői felügyeletet a gyermekelhelyezésnél. Mindezen túl önmagában az a tény, hogy egy apának voltak-e tervei az osztott felügyeletre vonatkozóan, nem tükrözi valósághűen azt, hogy mennyire szeretett volna részt venni a gyermek tényleges nevelésében.

Jelen írásnak nem az a célja, hogy kiderítse, mennyire van igazuk az apáknak, akik szerint a családjogi bíróságok részrehajlóak. Ezt a feltevést jó néhány bizonyíték is cáfolja. Egy Észak-karolinai kutatás szerint (ami 345 elvált szülőpárt vizsgált) az apák 20%-a bírósági úton, 5%-a mediációval, 10%-a pedig ügyvédi támogatással érte el a váltott elhelyezést a válást követő időszakban. Számos tanulmányban maguk az ügyvédek és a bírák állítják azt, hogy családjogi bíróságokon az apákkal szemben elfogultság tapasztalható. 367 esküdtszéki tag meghallgatásával végzett friss kutatás szerint a meghallgatott esküdtszéki személyek 70%-a mondja azt, hogy a gyermekeknek egyforma időt kellene töltenie mindkét szülővel. Ezzel szemben az apák mindössze 28%-a hitt abban, hogy esetében a bíró ilyen tartalmú ítéletet fog hozni. Ezekből a megállapításokból azt fontos leszűri, hogy az apa, aki úgy vélekedik, hogy a bíró vagy az állami jog elfogult az apa kárára, kisebb valószínűséggel kezd el tárgyalni az osztott felügyeletről, mint az, aki nem tart a bíró esetleges elfogultságától. Ez az állapot a jogi szaknyelvben “a jog árnyékában való alku” néven vált ismertté - ami a valóságban azt jelenti, hogy miközben a párok mindössze 10%-ánál dönt a bíróság az ügyről, az ügyek 100%-ában a döntést az befolyásolja, hogy jogi vonatkozásban milyen szabályokat fektet le az adott állam az osztott felügyelettel kapcsolatban. Ezt a körülményt figyelembe véve, túlságosan leegyszerűsített megközelítés lenne azt feltételezni, hogy az osztott felügyeletet gyakorló apák elkötelezettebbek vagy bármely módon “jobbak” lennének, mint azok az apukák, akiknek gyermekei az édesanyjuk gondozásában élnek.

AZ OSZTOTT SZÜLŐI FELÜGYELET GYERMEKEKRE GYAKOROLT HATÁSAI (TANULÁSI, VISELKEDÉSI, PSZICHOLÓGIAI ÉS FIZIKAI HATÁSOK)

Meghatározza-e a gyermekek teljesítményét az osztott szülői felügyeletben való nevelkedés tanulásban, társadalmi-, pszichikai- vagy fizikai területen? A Stanfordi tanulmány több mint 4 éven át gyűjtött adatokat (1984-1988) és tett összehasonlításokat a kérdés megválaszolása érdekében, amiben 1100 válással érintett családot, ezen belül 1386 gyermeket vizsgált. A kutatási eredmények 4 évvel a válást követő időszakból származnak, melyből megállapítható, hogy az osztott elhelyezésben nevelkedő gyermekek jobban teljesítettek az iskolában, kiegyensúlyozottabbak voltak érzelmileg, mint a kizárólagos elhelyezésben nevelkedő társaik. Az is megállapításra került, hogy ezek a gyermekek kevésbé voltak kitéve annak a nyomásnak, hogy azt érezzék, nekik kell gondoskodniuk az édesanyjukról és felelősek érte. A gyermekek bár nagyobb eséllyel lehettek tanúi szülői konfliktusnak váltott elhelyezésben, a szülők többsége igyekezett nem bevonni őket a felnőtteket érintő vitákba. Mindezen túl, maga a tény, hogy a gyermekek jó kapcsolatot ápolhattak mindkét szülővel, semlegesítette a konfliktusból eredő negatív hatásokat. Bármely helyzetben igaz, hogy a gyermekek stresszesebbek, ingerlékenyebbek és depresszióssá válnak, ha nagy különbség mutatkozik a szülők nevelési módszerei között. Ez azonban leginkább azokra a gyermekre van rossz hatással, akik csak ritkán találkoznak a külön élő szülővel (többnyire az édesapával), és nem azokra, akik osztott nevelésben élnek. A Stanfordi tanulmány további nagy tanulsága az, hogy az osztott szülői felügyelet szolgálja leginkább a gyermekek érdekét, függetlenül a szülők iskolai végzettségétől, jövedelmétől és a konfliktusok mélységétől

Az ottalvás természetesebb családi légkört teremt

A Stanfordi tanulmánnyal közel egy időben készült számos kisebb tanulmány is, melyek mindegyike arra az eredményre jutott, hogy a váltott elhelyezés legalább olyan jó, vagy jobb (!) hatással van a gyerekekre, mint a kizárólagos elhelyezés. Egy kisebb számú tanulmány a szülők válását követő négy év távlatában vizsgált gyermekeket: 11 osztott szülői felügyeletben élő gyermek került összehasonlításra 89 egy-szülős gondozásban nevelkedő gyermekkel. A vizsgálat nem mutatott jelentős különbséget a stressz, a zavartság- és bizonytalanság érzet szempontjából a csoportok között. Egy másik, nagyobb mintavételezés szerint, a válást követő 3 év távlatában 62 osztott felügyeletben nevelkedő gyermek került összehasonlításra 459 fő, kizárólagos elhelyezésben élő gyermekkel. Esetükben a 62 gyermek kevésbé volt depressziós, stresszes és agitált, mint a velük összehasonlított, 459 kizárólagos elhelyezésben élő gyermek. Ebben a tanulmányban fontos kiemelni, hogy a gyermekek egymáshoz hasonló lelki állapotot mutattak a szülők válásának időpontjában. Ugyanezen kutatók által elvégzett másik kisebb kutatás azt mutatta ki, hogy 9 osztott szülői felügyeletben élő, valamint 144 anyai/apai gondozásban elhelyezett gyermek között nem volt számottevő különbség. Figyelembe véve, hogy ez esetben nagyon kevés számú osztott felügyelettel működő család vizsgálatára került sor, nem meglepő, hogy a család jövedelme, konfliktusaik és az esetleges családon belüli erőszak volt felelőssé tehető a különbségek csaknem feléért ezekben a családokban. Egy San Francisco-ban végzett tanulmány szerint, melyben a szülők ingyenes tanácsadáson vehettek részt konfliktusaik rendezésében, a 26 osztott elhelyezésben élő gyermek jobb eredményt mutatott a stressz, az idegesség, viselkedési problémák és a költözéshez való alkalmazkodóképesség terén, mint a 13 kizárólagos gondozásba helyezett társuk.

Fontos megjegyezni, hogy azok a gyermekek, akik szüleinek a legtöbb segítségre volt szüksége ahhoz, hogy az osztott felügyelet működni tudjon, végül ugyanolyan jó teljesítményt értek el, mint azok, akiknek szülei kezdettől fogva jól kijöttek egymással. Hasonló eredményre jutott egy kanadai tanulmány is, ahol az osztott felügyeletben gyermeket nevelő szülőpárok 85%-a mondta azt, hogy közelebb érezték a gyermeket magukhoz és jól alkalmazkodtak a két, egymástól eltérő életmódhoz.

A LEGTÖBB AMERIKAI TANULMÁNY HASONLÓ EREDMÉNYRE JUTOTT

A legtöbb, napjainkban végzett amerikai kutatás hasonló eredményre jutott. A Wisconsini tanulmányt 590 osztott- és ugyanennyi kizárólagos gondozásban gyermeket nevelő család bevonásával végezték el. A vizsgálat elvégzését követően megállapították, hogy a közös felügyeletben nevelkedő gyermekek kevésbé voltak depressziósak, kevesebb egészségi problémával és stressszel küzdöttek meg, és sokkal elégedettebbek voltak életük alakulásával, mint a kizárólagos felügyeletben nevelkedő társaik (Melli & Brown, 2008). A gyerekeket 30%-kal kisebb eséllyel hagyták babysitterre vagy vitték napközibe. Az apák 90%-a vett részt az iskolai eseményeken, szemben a másik csoporttal, ahol ennek aránya csupán 60%-ra tehető. Az anyák mintegy 60%-a mondta azt, hogy gyermekük apja aktív részese a gyermekeik életét érintő döntések meghozatalában és 13%-a szerette volna azt, hogy az apák kevésbé vesznek részt a gyermek életében.
Egy másik tanulmányban 80 fő osztott szülői felügyeletben nevelkedett egyetemistát hasonlítottak össze 320 fő, kizárólagos elhelyezésben élő diáktársával. A 80 egyetemista kevesebb egészségi problémáról és stresszel összefüggő betegségről számolt be, mint a 320 kizárólagos elhelyezésben nevelkedő diák.
Egy középiskolai és egy felsőoktatási intézményben végzett kutatás arról számolt be, hogy azoknak a szülőknek a gyermekei, akik nevelési módszere inkább autoritatívak voltak, kevésbé lettek depressziósak, agresszívek, és nagyobb volt az önbizalmuk, mint azoknak, akiknek szülei engedékenyebbnek mutatkoztak a nevelés során.
További, 6 és 10 év közötti gyermek körében végeztek kutatást, melyben megállapításra került, hogy a vizsgált 20 fő osztott szülői felügyeletben gondozott gyermek kevésbé volt agresszív és kevesebb viselkedési problémával küszködött, mint a velük összehasonlított, 39 fő kizárólagos gondozásba helyezett gyermek. Egy egészen kicsi tanulmány, melynek során mindössze 11 olyan általános iskolás gyermeket vizsgáltak, akik osztott felügyeletben nevelkedtek, mind a szülők, mind a gyerekek egyetértettek abban, hogy nem volt probléma új barátokat szerezni, illetve a régiekkel is fenntartani a kapcsolatot. Ez nem okozott gondot akkor sem, ha a szülők esetlegesen távolabb laktak egymástól.

Nemzetközi tanulmányok megállapításai

Nemzetközi tanulmányok igazolják, hogy az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekek ugyanolyan jól teljesítenek, mint más válással érintett gyermekek.
Egy svéd tanulmányban 443 osztott felügyeletben nevelkedő, illetve 2 920 kizárólagos gondozásban élő gyermeket vizsgáltak. A 443 gyermeknek sok közeli barátja volt és sok új barátság is kialakult. Ezek a gyermekek semmivel nem voltak nagyobb veszélynek kitéve az agresszió, erőszak, drog- vagy alkohol probléma tekintetében, mint a 2 920 kizárólagos gondozásba helyezett társuk.
Egy norvég tanulmány szintén azt igazolta, hogy az általuk vizsgált 41 fő osztott elhelyezésben nevelkedő gyermek kevesebb eséllyel vált drog- vagy alkohol fogyasztóvá, mint a 409 kizárólagos elhelyezésben nevelkedő társuk. Továbbá kevesebb eséllyel kezdtek el dohányozni, váltak depresszióssá vagy mutattak antiszociális viselkedésmintákat, alacsony önértékelést, mint az egy-szülős gyermekek.
Egy kisebb norvég tanulmány 15 osztott gondozásban nevelkedő, 3 és 10 év közötti kiskorú gyermeket vizsgált. Közülük egy kivételével mindannyian elégedettek voltak az általuk élt életformával - főként azért, mert közeli kapcsolatot tarthattak fenn mindkét szülővel.
Hasonló megállapításra jutott egy holland tanulmány vizsgálati eredménye is, melyben 135 osztott felügyeletben élő kamasz viselkedését hasonlították össze 250 kizárólagos elhelyezésben élővel. A vizsgálat szerint az osztott felügyeletben élő lányok kevésbé voltak depressziósak, félénkek és agresszívek. Tekintettel arra, hogy 2006-ban Ausztrália felülvizsgálta gyermekelhelyezési törvényeit, az osztott felügyelet elfogadottabbá vált, és az ezekkel kapcsolatos kutatási eredmények is a figyelem középpontjába kerültek.
A legnagyobb nemzetközi tanulmány - véletlenszerű mintavételezés alapján - 645 osztott és 7 118 kizárólagos felügyeletben élő család elemzéséről szól, 2 évvel a válást követő időszakból. Annak ellenére, hogy az osztott felügyeletben nevelő szülők ugyanolyan számban jelentettek családon belüli erőszakot a válást megelőzően, mint a kizárólagos elhelyezésben élők, maga az osztott szülői felügyelet nem volt rosszabb hatással a gyermek számára. Ki kell azonban jelentenünk, hogy az erőszakot megélt gyermekek sokkal problémásabbak, függetlenül attól, milyen elhelyezésben élnek.

A lányok nehezebben teremtenek kapcsolatot az édesapjukkal

Egy ausztrál kormányzati jelentés két különböző tanulmány adatait mutatja be. Az egyikben 84 osztott és 473 kizárólagos elhelyezésű család gyermekeit értékelték 4-5 éves korosztályon belül, majd ezt két év elteltével újra megismételték. Ez egy úgynevezett longitudinális tanulmány (LSAC). A másik kutatásban 440 osztott és 419 kizárólagos felügyelet eredményeit vetették össze (CSA). Ez utóbbiban az apák többsége az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekek kiegyensúlyozottabb életéről számolt be, mind szociális, mind érzelmi téren. Az anyák nem tapasztaltak különbséget, sem jobb, sem rosszabb hatást nem éreztek e tekintetben. Az LSAC tanulmány tanári jelentése a vizsgált időszak végére (a két év elteltével) azt a megállapítást tette, hogy az osztott felügyeletben nevelkedett gyermekek kevesebb érzelmi válságot éltek meg, kevésbé voltak hiperaktívak, mint a kizárólagos elhelyezésben élő társaik. Annak ellenére, hogy túl sok variáció volt az egyes csoportokon belül ahhoz, hogy statisztikailag jelentős különbséget tudjunk tenni, az osztott szülői felügyeletben élő gyermekek pontszámai magasabb értéket mutattak úgy szociális-, érzelmi-, mint a nyelvi fejlődés területén. Mindezen túl, az erőszak, a családi jövedelem és a szülők iskolai végzettsége jóval magasabb korrelációt mutatott a gyermekekre gyakorolt hatások tekintetében, mint a szülői felügyelet módja. A szerzők következtetései alapján “a kutatási eredmények általában pozitív képet festettek az osztott szülői gondozásról abból a szempontból, hogy a szülők mennyire voltak megelégedve a helyzettel, illetve abból is, hogyan alakult a gyermek jóléte”. Ezt a konzekvenciát több kisebb ausztrál tanulmány is megerősíti. A válást követő két év elteltével készült egy összehasonlítás, melyben 105 osztott szülői felügyeletben nevelkedő serdülőkorú gyermeket 398 kizárólagos anyai, illetve 120 kizárólagos apai elhelyezésben nevelkedő gyermekkel hasonlítottak össze. A felmérésből kiderült, hogy az osztott szülői felügyeletben élő gyermekeknek volt a legjobb kapcsolata az apával, de az anyával, a nevelőszülőkkel és a nagyszülőkkel is. Érdekes, hogy az osztott szülői felügyeletet választó szülők nem számoltak be nagyobb együttműködési hajlandóságukról más elvált szülőkhöz képest, mégis gyermekeik sokkal boldogabbak voltak, mint a kizárólagosan anyánál vagy apánál elhelyezett gyermekek. Az osztott felügyeletben élő gyermekek körében nagyobb esély mutatkozott arra, hogy mind társadalmi, mind “tudományos” értelemben megbízzanak az édesapjukban, mint azok, akik kizárólagos elhelyezésben éltek az édesanyjukkal (80% kontra 45%). Egy másik, kisebb tanulmányban a gyermekek hiperaktivitását hasonlították össze. A vizsgálat alanyai: 27 fő osztott, 37 fő kizárólagos és 24 fő teljes családban felnevelkedő gyermek. A felmérésből kiderült, hogy a hiperaktív gyermekek többsége a kizárólagos elhelyezésű családokból kerültek ki. A gyermekek sressz-szintje mindkét csoportban a normál tartományban mozgott, ugyanakkor az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekeknél a tartományon belül magasabb érték mutatkozott. A megkérdezett gyerekek elhelyezéstől függetlenül elégedettek voltak, azonban a szülőknél már megmutatkozott a különbség abból a szempontból, hogy általában az osztott elhelyezés hozott megnyugvást és megelégedést számukra. A legnagyobb és legfrissebb nemzetközi reprezentatív felmérés további megerősítéssel szolgál az osztott szülői felügyelet előnyeivel kapcsolatban. A vizsgálathoz 36 nyugati országból származó gyermek adatait gyűjtötték össze. Ebben a tanulmányban 148 177 fő teljes családban, 25 578 fő kizárólagos anyai elhelyezésben, 3 125 fő kizárólagos apai elhelyezésben, 11 705 fő anya és nevelő apa-, 1 561 apa és nevelő anya gondozásában, valamint 2 206 fő osztott elhelyezésben nevelkedő gyermek volt a vizsgálat alanya. A gyermekek 11, 13 és 15 évesek voltak, és a WHO 2005/2006-os reprezentatív adatbázisából kerültek ki. Az osztott szülői elhelyezésben élő gyermekek közül került ki a legkevesebb olyan gyermek, aki azt mondta, hogy “nehézséget” okozott neki az édesapával való kommunikáció vagy kifejezetten zavarta az (29%), beleértve valamennyi, még a teljes családból származó gyermekeket is (32%). Azok a gyermekek, akik kizárólagos elhelyezésben éltek az édesanyjukkal, vagy anya és nevelőapa által alkotott család-modellben nevelkedtek, már sokkal nehezebben tudtak kommunikálni a saját, vér szerinti édesapjukkal (ez az arány 42%, ill. 43% volt). Annak ellenére, hogy a gyermekek szempontjait a család anyagi helyzete is befolyásolta és az elvált szülők kevésbé voltak olyan elégedettek, mint a házasságban élő szülőtársaik, az osztott szülői felügyeletben élő gyermekek még mindig sokkal nagyobb elégedettségről számoltak be, mint más gyermekek. Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az osztott szülői felügyelet mind tudományos, mind pszichikai- és mentális értelemben, illetve fizikai- és társadalmi jóléti szempontból is, jobb értékeket mutattak a kizárólagos felügyelet eseteinél. De vajon mit igazol az édesapával való kapcsolat minősége? Lehet-e szorosabb, tartósabb egy kapcsolatot apa és gyermeke között akkor, ha rendszeres és gyakori a találkozás, mintha csak időközönként látnák egymást az apák és gyermekeik?

POZITíV EREDMÉNY A GYERMEKEK SZÁMÁRA: A SZÜLŐKKEL VALÓ MINŐSÉGI KAPCSOLAT

Ahogy azt korábban részleteztük, az apával együtt töltött idő szorosan befolyásolja az apa-gyermek közötti kapcsolat minőségét és tartósságát. Ebből adódóan számíthatunk-e arra, hogy az osztott felügyeletben élő apák és gyermekeik jobb kapcsolatot tartanak fent egymással, mint azok, akik csak havonta néhány napot töltenek együtt? Vajon valóban így van-e? Van-e korreláció (összefüggés) az osztott szülői felügyelet és az apa-gyermek közötti erősebb kötődés között? Mindenekelőtt érdemes megjegyezni, hogy az anyával élő gyermekek esetében is, ahol a láthatások során biztosított az apánál való ottalvás lehetősége, szintén lehet erős kötődés alakulhat ki az apa és gyermeke között. Ezt igazolja annak a 60 serdülőkorú fiatalnak is az esete, akik számára nem kizárólag a nappali kapcsolattartás létezett az édesapjukkal, hanem az ottalvás lehetősége is. Ez igaz volt akkor is, ha a szülőkkel külön-külön együtt töltött idő mennyisége azonos és független volt a szülők között fennálló konfliktusok mélységétől. Nyilvánvalóan az ottalvás már önmagában is sokkal természetesebb, családiasabb környezetet teremt, melyben gyermekek és apák nagyobb eséllyel tudnak minőségi időt tölteni egymással. Ez a fajta kapcsolattartás biztosíthatja leginkább a felnövekvő gyermekek és apáik számára a közös élmények, tapasztalatok megélését, illetve az erősebb kötődés kialakulását is.

Az együtt töltött idő mennyisége

Vajon az együtt töltött napok száma befolyásolja-e a kapcsolat minőségét apa és gyermek között évekkel a szülők válását követően? Következésképp, jobb-e a kapcsolat akkor, ha az érintettek több időt töltenek el egymással, mintha csupán a páros hétvégéken tartanak kapcsolatot?
A kérdések megválaszolására az egyik legnagyobb módszertani tanulmányt hívjuk segítségül, amely 1030 olyan fiatal felnőtt tapasztalatát elemezte, akik szülei válásakor még nem töltötték be 16. évüket. A vizsgált gyermekek közül mintegy 400-an éltek osztott szülői felügyeleti életközösségben. Az egy hónapban együtt töltött napok száma és a szülő-gyermek kapcsolat későbbi minősége magas korrelációt mutatott: a napok számának növekedése egyenesen arányos a kapcsolat minőségének javulásával. A kutatás egy másik igen bonyolult kérdésre is kereste a választ: mutat-e bármiféle összefüggést az együtt töltött idő mennyisége és a kapcsolat minősége akkor, ha egyébként nincs különösebben jó kapcsolat a szülő és a gyermek között? Vajon a legrosszabb kapcsolatokra is elmondható az, hogy jó hatással volt a minél magasabb számú együtt töltött idő mennyisége? A válasz megtalálásához a kutatók külön vizsgálták a kapcsolat minősége szempontjából legmagasabb (felső 20%) és legalacsonyabb (alsó 20%) értéket mutató gyermekeket. Mindkét csoportban megfigyelhető az összefüggés az együtt töltött napok számának minél magasabb aránya, illetve a kapcsolat jó minősége között. Azok esetében mutatkozott jobb minőségű kapcsolat, akik idejük 35-50%-át együtt töltötték. Akik ezt a mennyiséget túllépték (> 50%), a kapcsolat minősége az eltöltött idő függvényében már nem mutat erős korrelációt. Sok más tanulmány is megerősíti ezt az eredményt.
400 egyetemi tanuló közül 80 olyan tanuló, aki osztott felügyeletben élt, majdnem minden esetben azt mondta (93%), hogy ez a legjobb megoldás számukra, szemben azokkal, akik egy-szülős gondozásban éltek (30%). A kizárólagos felügyeletben élők közel 70%-a érezte azt, hogy az ő érdeküket is az szolgálta volna leginkább, ha több időt töltenek az édesapjukkal. A diákok több mint fele, 55%-a mondta azt, hogy édesapjuk közös szülői felügyeletet akart, de az édesanyjuk ebbe nem egyezett bele. Akik két hétvégét töltöttek az apjukkal egy hónapban, szintén azt mondták, hogy ez a rövid idő nem volt számukra elegendő. Az osztott felügyeletben élő gyermekek közelebbi kapcsolatban álltak mindkét szülővel. Hasonlóképpen zárult a wisconsini tanulmány is, ahol 590 osztott szülői felügyeletben élő gyermek 80%-a mondta azt, három évvel a szülők válását követően, hogy elegendő időt tudtak együtt tölteni az apjukkal és elégedettek voltak a közöttük kialakult kapcsolattal is. Ezzel szemben, a kizárólagos felügyeletben élő gyermekek több mint fele kevesellte az apával töltött időt és boldogtalanok is voltak emiatt a veszteség miatt. Számos kapcsolat véget is ért. Egy sokkal kisebb tanulmány szerint, 5 osztott szülői felügyeletben élő fiatal felnőtt számára volt jobb kapcsolat az apával és érzékelték jobban a szülők közötti egyenlőséget, mint az 15 kizárólagos elhelyezésben élő társuk, akik az anyjukkal éltek, és édesapjukkal változó arányban tölthettek minőségi időt.

Azonos következtetések a nemzetközi tanulmányokban

Hasonló eredményeket hoztak kisebb és nagyobb mintavételezésű nemzetközi kutatások is. Egy holland tanulmány 135 osztott és 2000 fő teljes családban nevelkedő gyermeket hasonlított össze. A kutatási munkák arra az eredményre jutottak, hogy az osztott elhelyezésben nevelkedő gyermekek mindkét szülővel ugyanolyan közeli kapcsolatot ápoltak, mint a teljes családban élő társaik, a rendszeres kapcsolattartásnak köszönhetően pedig sokkal szorosabb kapcsolat alakult ki az édesapjukkal, mint azoknak, akik kizárólag anyai elhelyezésben nevelkedtek.
Hasonlóképp egy másik kutatásban, ahol 16 fő Kanadából származó, osztott felügyeletben nevelkedő főiskolai hallgató számolt be mindkét szülővel való jobb kapcsolatról, szemben azzal a 90 fő diákkal, akik kizárólagos elhelyezésben nevelkedtek.
Készült egy kivételesen nagy tanulmány is, mely 36 különböző ország adatait gyűjtötte be és dolgozta fel. Ebben a kutatásban 2 206 osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermeket 25 578 fő kizárólagos felügyeletben nevelkedő gyermekkel hasonlítottak össze, mely kutatás az alábbi eredménnyel zárult: az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekek jobb minőségű kapcsolatról számoltak be, mint társaik, beleértve azokat is, akik teljes családban nőttek fel. Ez különösen figyelemre méltó a lányok esetében, akik 2,2-szer nagyobb eséllyel kerültek kommunikációs nehézségekbe az édesapjukkal, függetlenül attól, melyik szülővel éltek együtt.
Számos, régebbi tanulmány is hasonló megállapításokat tett. A stanfordi tanulmány szerint a válástól számított 4 év elteltével az osztott szülői felügyeletben élő gyermekek sokkal inkább közeli és bizalmas kapcsolatban álltak az édesapjukkal, mint azok, akik mindössze csak kéthetente hétvégét töltöttek együt (Buchanan & Maccoby, 1996). Hasonlóképp, két kisebb, 110 fő osztott szülői gondozásban működő család vizsgálatával végzett tanulmány szerint egy évvel a válást követően az anyák 90%-a számolt be arról, hogy gyermekük jó kapcsolatot ápol az apjukkal. Azon anyák körében, akik a gyermeküket egyedül nevelték, ez az arány csak 50% volt.

A legtöbb fiatal több beleszólást szeretett volna abba, hogy kinél lakjon

Annak ellenére, hogy a tanulmányoknak nem közvetlen célja az apa-gyermek kapcsolat minőségének mérése, mégis számos kutatás végzett összehasonlító elemzést az apák stressz-szintjéről és elégedettségéről az osztott és kizárólagos felügyelet esetében. A stresszes, boldogtalan apáknak kevesebb eséllyel volt tartalmas, minőségi kapcsolata a gyermekkel. Ha az apák az osztott felügyeletnek köszönhetően kevésbé stresszesek és elégedetlenek, logikus a feltételezés, hogy gyermekeiknek ebből csak előnyük származhat. Valóban, az osztott szülői felügyeletben gyermeket nevelő apák sokkal elégedettebbek voltak az életükkel, mint azok, akiknek gyermekei kizárólag az anyával éltek. Végeredményben kimondhatjuk, hogy azok a gyermekek, akik osztott szülői felügyeletben élnek, sokkal erősebb és maradandóbb kapcsolatot tudnak fenntartani mindkét szülővel, mint kizárólagos elhelyezésben élő társaik. Ha a további előnyöktől eltekintünk, már ez önmagában is meggyőző adat a szülő-gyermek kapcsolat minőségét és a kötődés stabilitását tekintve.

OSZTOTT SZÜLŐI FELÜGYELET: NEGATÍV HATÁSOK?

Szemben azzal, hogy a legtöbb tanulmány az osztott szülői felügyeletet egyenlőnek vagy jobbnak tartja a kizárólagos felügyeletnél, két ausztráliai tanulmány egyik kutató csoportja néhány negatív következtetést vont le ezzel kapcsolatban. Ez a két tanulmány igen magas médiavisszhangot is kapott: az ABC news azzal a címmel hozta le a hírt, hogy a “Az osztott felügyelet árt a gyereknek”. Gyakran jelentettek meg tudományos folyóiratokban és szakmai konferenciákon közös szülői felügyelettel szembemenő érveléseket a bírók, ügyvédek, döntésalkotók számára. Az ausztrál kormány megbízásából mindkét tanulmányt nyílvánosságra hozták 169 oldalnyi terjedelmű jelentésben, de egyik sem került lektorálásra tudományos folyóiratban. Érthető, hogy sok ember legfeljebb csak 20 oldalt olvas el ebből az igen terjedelmes írásból, sajnos azonban, ez a tényleges adatok félreértelmezéséhez vezet, különösen, ha az olvasók nincsenek tisztában a tanulmányok módszertani hiányossággal. Első és legfontosabb hiba, hogy ezek a szülők és gyermekek nem reprezentatív mintavétellel kerültek kiválasztásra. Az első tanulmányban “az adatok egy kisebb, nem véletlenszerű mintákból álló csoportból származnak: igen komoly konfliktushelyzetben élő családokból, akik mediátor segítségét kérték”. “Az alacsony számú és magas konfliktusszinttel jellemezhető mintavétel azt jelenti, hogy nem vonhatók le általános következtetések a tanulmány eredményeiből.” “Számos szülőpár sosem házasodott össze, és a gyerekek is kétszer nagyobb eséllyel tartoztak a más tanulmányokban pszichológiai problémával küszködők csoportjába, annak legalábbis a határmezsgéjébe.” A második tanulmányban vizsgált gyermekek közül, az újszülött csecsemők szüleinek 90%-a sosem volt házas és 30%-uk soha nem is élt együtt. Ahogyan a 2-3 éves gyermekek szüleinek 57%-a, illetve a 4-5 éves gyermekek szüleinek 49%-a sem.

Korlátozások az ausztráliai tanulmányokban

Számos neves kutató több különböző módszertani hibára is felhívja a figyelmet.
Először is a mintavételezések száma rendkívül alacsony az összehasonlítások elvégzéséhez. Például kevesebb, mint 20 anya számolt be a gyermeknél megjelenő nehézlégzésről, ingerlékenységről, valamint a szülő folyamatos szemrevételezéséről (vizuális monitorozás) vagy kitartásáról. Ezen kívül kevesebb, mint 25 fő, 2-3 éves osztott felügyeletben nevelkedő gyermek került vizsgálatra mindössze 7 különböző aspektusból.
Második módszertani hiba, hogy a két éves kor alatti gyermekek esetében az osztott szülői felügyelet időtartama esetenként alig haladta meg a 4-10 éjszakai ottalvást egy hónapban. Ez igen tág meghatározása az osztott szülői felügyelet fogalmának, hiszen nem tesz különbséget a teljes ellátást és ottalvást biztosító szülők, valamint a csak nappali kapcsolattartásra szorítkozó szülők között.
További módszertani hibaként említik a “vizuális monitorozás” mérésének és értelmezésének módját is, mert nem vezet sem valós, sem megbízható eredményre. A szerzők saját mérési rendszert építettek fel, majd a saját kötődési elméleteiknek megfelelően értelmezték azokat. Mindössze 3 eldöntendő kérdést tettek fel, ami a kommunikációt és szimbolikus szokásokat illeti és arra kérték az anyákat, hogy kizárólag “igen” vagy “nem” felelettel válaszoljanak. A kérdések az alábbiak voltak:

1. Amikor a gyermek játszik, előfordul-e az, hogy rád néz, hogy megtudja, épp nézed-e őt?
2. Amikor épp nem figyelsz, kéri-e a gyermeked, hogy figyelj rá?
3. Próbál-e a gyermek rávenni, hogy vedd észre a számára érdekes tárgyakat - csak nézd, és ne csinálj velük semmit?

A válaszok alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az osztott szülői gondoskodás rosszabb a gyereknek, mert az anyák szerint ezek a kisgyermekek állandóan figyelik, szemmel tartják őket.
Végül a negyedik módszertani hiba gyermekek stresszes állapotára, illetve a szülő-gyermek kapcsolat minőségére utaló következtetések voltak, melyeket az anyák által elmondott, esetlegesen fennálló légzési nehézségek gyakoriságából vontak le. Ez már önmagában is megkérdőjelezi a vizsgálat valóságát, a hitelességét.

Annak ellenére, hogy a szerzők elismerik, hogy az eredmények tekintetében nem voltak jelentős különbségek mindaddig, amíg a szociális helyzetre is ki nem tértek, a szerzők mégis azt a következtetést vonták le, hogy “az osztott szülői felügyeletben előforduló légzési nehézségek magas aránya egyet jelent a stresszes állapot feltételezésével. Néhány tanulmány megerősíti a családban előforduló negatív érzelmi közeg és a csecsemőkorban kezdődő asztmatikus, illetve légzési nehézségek okozta tünetek között fennálló kapcsolatot.” A szerzők érvelésében komoly logikai hiba, hogy a légzési nehézségek okozta pszichoszomatikus tüneteteket inkább az osztott szülői felügyelet által okozott stressznek tulajdonították, mint azoknak a fizikális tényezőknek, mint a hörghurut vagy asztma, melyek sokkal gyakrabban idéznek elő légzési problémákat az ilyen korú gyermekeknél. Ennek köszönhetően a fiúk gyakrabban kerültek ebbe az állapotba, mint a lányok, és általában csecsemők 25-30%-a 1 éves koráig legalább egyszer produkálta ezt a tünetet, ami 4 éves korukra 40%-ra emelkedett. Mivel azonban a vizsgált csoportban több fiú volt, aki osztott szülői gondozásban nevelkedett, mint kizárólagos elhelyezésben, különösen a 4-5 éves gyermekek körében a váltott elhelyezésű “gyerekek” (fiúk) várhatóan nagyobb számban szenvedtek a légzési nehézségtől. Ez az állítás azonban bármely olyan csoportra igaz lenne, ahol nagyobb arányban találhatók fiúk.
Másodsorban, a légzési nehézségek számos környezeti tényezővel is összefüggenek, amelynek köze nincs a stresszhez - allergének a gyermek ételeiben, allergének a lakóhelyén (beleértve a csótányürüléket, a penészt és a poratkát), valamint a levegőben is. Ami a stressz és a nehézlégzés kapcsolatát illeti, érdekes megfigyelés, hogy az asztmás gyerekek anyja is gyakran szenved bizonyos tünetektől, úgymint szorongás, depresszió, stressz és demoralizáltság. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a kutatók ezekből a korrelációs adatokból nem következtettek arra, hogy akár az anya is “okozhatja” a gyerekek pszichoszomatikus tüneteit. Valamint az is könnyen megeshet, hogy egy erősen asztmás gyermek is kiválthatja az anya szorongásos betegségét vagy depresszióját. A lényeg az, hogy a nehézlégzés önmagában még nem megbízható és reális mércéje a stressznek, és ez alapján nem szabad hipotéziseket gyártani az osztott szülői felügyelet, illetve a szülő-gyermek kapcsolatra vonatkozóan.
Valamennyi terjedelmes kutatási közleményre, így az osztott szülői felügyelettel kapcsolatos publikációkra is igaz, hogy ha csak a szinopszist (a tanulmány bevezető összefoglalóját) olvassuk el, meglehetősen leegyszerűsített és túlzottan negatív következtetésekre juthatunk.

Például, a szinopszis szerint “nem meglepő”, hogy az osztott szülői felügyelet visszaállt a kizárólagos anyai elhelyezésbe, illetve kétszer nagyobb eséllyel fulladt kudarcba, ha az mediátori segítséggel jött létre. Közelebbről megvizsgálva az adatokat azt látjuk, hogy 131 családból 53% kezdett váltott elhelyezéssel, ez az arány 4 év elteltével 43%-ra csökkent. 4 év alatt 18% osztott szülői felügyelet váltott át kizárólagos elhelyezésbe, illetve 14% kizárólagos elhelyezésű család váltott át osztott szülői gondozásba, így látszólag közel egyenlő arányban történtek váltások a szülői felügyelet módjában. Abban a csoportban, ahol ”kétszer nagyobb eséllyel fulladt kudarcba” a tervezett osztott szülői felügyelet működése, ez a csoport minössze 23 szülőpárból állt, számos további negatív tényezőt lehetne felsorolni, ami tulajdonképpen ezek ellen a családok ellen dolgozott, és nem csak azt, hogy mediátori segítséggel jutottak el az osztott elhelyezésig. Összehasonlítva azzal a 46 családdal, akik fenn tudták tartani az osztott elhelyezést, ez a 23 család eleve nehezebb élethelyzetből indult el: több konfliktus, több gyermek volt a családban, rosszabb volt az apa és a gyermek közötti viszony, alacsonyabb volt a család összjövedelme, valamint az szülők iskolai képzettsége is.

Kitekintés a jelentések teljes egészére

Néhány további példa szintén azt igazolja, mennyire fontos az, hogy a jelentéseket a maguk teljességében vizsgáljuk. A szinopszisban az áll, hogy az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekek voltak a legkevésbé elégedettek és ők számoltak be a legtöbb konfliktusról is. Később a tanulmányban azonban azt is láthatjuk, hogy az állandó kizárólagos elhelyezésben élő 44 gyermek közül 13, valamint az állandó osztott elhelyezésben élő 40 gyermekből 20 gyermek volt elégedetlen a szülői döntéssel. a különbség mindössze 7 elégedetlen gyermek. A legkevésbé elégedett gyerekek azok közül kerültek ki, akik “szigorú rendszerű” osztott szülői felügyeletben nevelkedtek. Ugyanakkor ezekben a családokban éppen a szülők között fennálló konfliktusok okoztak leginkább feszültséget a gyermekek életében. A szinopszis alapján szintén elkerülheti az olvasó figyelmét, hogy valójában az osztott felügyeletben nevelkedő gyermekek számára nem okozott nagyobb feszültséget a szüleik konfliktusa, mint a kizárólagos elhelyezésben élő társaik számára. Sőt, könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy az osztott felügyelet hozzájárul a figyelemzavar és hiperaktivitás nagyobb számban történő kialakulásához, hiszen a szinopszis kijelenti, hogy “ebben a csoportban - a vizsgált négy évben - több volt a figyelem- és koncentrációs zavarral, tanulási nehézségekkel küszködő gyermekek száma”. Később kiderül, hogy mind az osztott, mind pedig a kizárólagos elhelyezésben nevelkedő gyermekek eredményei is a normál tartományon belül mozogtak a hiperaktivitás és figyelemzavar területén. Pusztán azon 10 fiúgyermek esetében volt megfigyelhető a felső tartománybeli érték, akik az ún. “szigorú” szabályok szerinti, szorított osztott szülői felügyeletben nevelkedtek, mely érték lényegesen magasabb, mint ami az átlag populációra jellemző. Továbbá, a szinopszis kimondja, hogy nincs összefüggés az ottalvás mennyisége és aközött, hogy a gyermekek milyen mértékben érezték az apa érzelmi közelségét. Ez könnyen megzavarja a felületes olvasót, ha nem olvassa tovább a cikket, mely aztán kimondja, hogy “ha nagyobb arányban biztosítjuk az ottalvást azoknál az apáknál, akik a kezdetektől magabiztosak a saját nevelési képességeiket illetően, nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy a gyermek mennyire érzi úgy, hogy az apja megérti őt, érdeklődik iránta és figyelembe veszi az ő szükségleteit is.”

A szülői gondozás módjának az évek során esetlegesen bekövetkező változtatása nem jelent feltétlen rosszat

További félreértések adódhatnak a szinopszis kijelentéseiből a 3 év alatti gyermekek tekintetében. “A két év alatti kisgyermekek, akik mindössze egy vagy két éjszakát alszanak a különélő szülőnél, ingerlékenyebbek, érzékenyebbek voltak, és magasabb szintű szeparációs szorongást mutattak, mint a kizárólagos elhelyezésben élő gyermekek. Ezen kívül “sokkal alacsonyabb a kitartásuk a rutinfeladatokban, a tanulás terén és a játék tekintetében is a többi két csoporthoz viszonyítva”. “Így, függetlenül a szociális és jövedelmi háttértől, a szülői együttműködéstől, a négy év alatti gyermek számára az ottalvással járó váltott elhelyezés független és káros hatást fejt ki mind az érzelmi, mind egyes viselkedés-pszichológiai vizsgálat eredményeire, és ez összefüggésben állhat “a gondozó szülővel való szülő-gyermek kapcsolatban jelen lévő súlyos feszültségekkel”. Azonban az rejtve marad, hogy az osztott szülői felügyeletben élő kisgyermekek pontosan ugyanolyan pontszámot értek el az ingerlékenységet vizsgáló tesztben, mint a 3 851 fő, ép családban élő gyermek és közel azonosat a vizuális megfigyelés terén is a 4 041 fő, teljes családból származó csecsemővel. Sőt, később a szerzők is elismerik, hogy a különbségek a kisgyermekek ingerlékenységének és vizuális monitorozásának értékelésben csak akkor váltak jelentőssé, ha a modellhez hozzáadták a szülői melegség, a konfliktusok vizsgálati eredményeit is.

Sokkal árnyaltabb következtetés

Összességében, a tanulmány fentebb részletezett korlátai lényegesen árnyaltabb és kevésbé negatív képet mutatnak, mint ami a szinopszis végén szerepel, hiszen “következésképpen, a nagyon fiatal gyermekek esetében, az osztott szülői felügyelet nem megfelelő kiindulópontja a szülők megegyezésének”.
Bizonyára nem ez a két tanulmány az egyedüli, amely ilyen mértékű hiányossággal és korlátoltsággal rendelkezik. A valóságban sajnos valamennyi tanulmánynak megvannak a maga tévedései és korlátai. Ami azonban aggasztó, hogy ezek a tanulmányok milyen széles körben terjedtek el és milyen gyakorta hivatkoznak rájuk, mint annak bizonyítékaira, hogy a gyermekek számára “rossz” hatással van az osztott szülői felügyelet. Továbbá ezen két tanulmány túlzott hangsúlyozása által elsikkad a többi 25 nemzetközi tanulmány által felmutatott pozitív eredmény: az osztott szülői felügyeletben nevelkedő gyermekek általában egyenlő vagy jobb eredményeket érnek el mind érzelmi, mind viselkedési, pszichikai, fizikai és tanulmányi eredményekben. Mindezen túl, messzemenően jobb kapcsolatot ápolnak mindkét szülőjükkel, mint azok, akik kizárólagos elhelyezésben élnek csak az egyik szülővel.

AZ OSZTOTT SZÜLŐI FELÜGYELETBEN NEVELKEDŐ GYERMEKEK VÉLEMÉNYE

Félretéve a tudományos, mentális és pszichikai előnyöket, most vizsgáljuk meg azt is, hogy maguk az érintett gyermekek hogyan vélekednek az osztott szülői elhelyezésről. A legtöbb kutató nem kérdezte meg a gyermeket arról, hogy milyen érzés mindkét szülőnél lakni. Akik mégis megtették, sokkal következetesebb és reálisabb következtetésekre jutottak kutatási eredményeik során.
Tehát, mennyire boldogok és elégedettek ezek a gyermekek? Mit éreznek ők maguk, megéri-e nekik ez a fajta életvitel, amelyben esetenként több a stressz és a vitás helyzet? Vagy “bőröndös gyereknek” érzik magukat, akiket “oda-vissza passzolgatnak” és tulajdonképpen “nincs is otthonuk”? Szerencsére, a váltott elhelyezésben nevelkedő gyermekek többsége úgy vélekedik, hogy az előnyök meghaladják a hátrányokat, amelyek az esetleges vitás helyzetekből és kényelmetlenségből fakadnak. Egy 136 esetet vizsgáló ausztrál felmérésből kiderül, hogy azok a gyermekek, akik mindkét szülő gondozásából egyformán részesültek, szerettek így élni. Legfőképp amiatt, mert fontosnak tartották és nagyra becsülték, hogy mindkét szülővel szoros kapcsolatot tarthattak fenn. Noha sokan megemlítették, hogy kényelmetlen volt két helyen tartani a személyes dolgaikat, ez ugyanúgy gondot okozott azoknál is, akik csak a hétvégéket töltötték a másik szülőnél. Egy további, szintén ausztrál tanulmányban a vizsgált 105 serdülő fiatal többsége egyetértett és elégedett volt szülei ilyen irányú döntésével. Hasonló eredményekről számol be egy 73 esetet vizsgáló brit tanulmány is. Annak ellenére, hogy az otthonok közötti váltás azt is jelenti, hogy különböző házirendhez kell alkalmazkodni és érzelmileg is át kell hangolódni, a legtöbb gyermek mégis ezt részesítette előnyben, mintsem hogy kizárólag az egyik szülőnél éljen. A tinédzserek, aktívabb szociális életüknek köszönhetően, kényelmetlenebbül érezték magukat, mint fiatalabb társaik. Néhányuk inkább az egylaki életet választotta volna magának, mivel a másik szülőt unalmasnak tartotta, vagy a másik szülőnél nem volt annyi “kényelmi szolgáltatás”, esetleg nem igazán szerették a mostohaszülőket vagy a mostohatestvéreket. Mégis, legtöbben úgy érezték, hogy annak előnye, hogy mindkét szülővel szoros kapcsolatot tarthattak fenn, messze meghaladja a hétköznapi gondokból adódó hátrányokat - és sokan annak is örültek, hogy időről időre “megszabadulhatnak” az egyik szülőtől. Hasonlóképpen egy mélyinterjú során, melyben 15 fő, 9-18 év közötti norvég gyermeket kérdeztek meg, akik legalább 3, legfeljebb 10 éven keresztül éltek osztott szülői elhelyezésben, mindösszesen egy gyermek vélekedett úgy, hogy jobban szerette volna, ha csak egy helyen lakik. Bár néhányuk szintén azt mondta, hogy kényelmesebb lett volna az egylaki életmód, ennek ellenére is úgy érezték, hogy az osztott elhelyezés volt a legjobb megoldás számukra, mert mindkét szülőt egyformán szerették. Egy svéd országos szintű egészségi és szociális felmérés ugyanerre a következtetésre jutott, miszerint a legtöbb váltott elhelyezésben élő gyermek kifejezetten boldog volt, amiért volt lehetőségük mindkét szülővel szoros kapcsolatot fenntartani. Közülük is vannak olyanok, akik inkább egy helyen éltek volna szívesen, de nem akarták a szüleiket megbántani azzal, hogy ők hozzák fel ezt a kérdést. További 31 amerikai származású serdülő fiatal többsége 4 évvel a szülei válását követően szintén azt érezte, hogy az osztott elhelyezés volt a legjobb megoldás számukra. Ugyanígy reagált az Arizónai Egyetem 80 főiskolai hallgatója is, akik szerint a váltott elhelyezés volt a legjobb az ő érdekükben, szemben a további 330 diákkal, akik közül 70%-uk azt kívánta, bárcsak lett volna lehetőségük együtt élni mindkét szülőjükkel.
Összességében tehát, míg a legtöbb gyermek az osztott elhelyezéshez való alkalmazkodást áldozatos és kompromisszum-köteles feladatnak érzi, ami miatt mégis megéri, az a mindkét szülővel való szoros kapcsolat lehetősége. Nem meglepő, hogy a gyerekek többsége - főleg a serülőkorú fiatalok - nagyobb beleszólást szerettek volna abba, hogy kinél, mennyi időt töltsenek el. Ugyanakkor az is érthető, hogy ez a fajta állandóan változó “flexibilitás”, amit a gyerekek szeretnének, a legtöbb szülő számára kivitelezhetetlen volna, tekintettel a saját munkahelyi és otthoni időbeosztásukra.

AZ OSZTOTT FELÜGYELETTEL MŰKÖDŐ CSALÁDOK STABILITÁSA

Végül egy utolsó szempont, ami az osztott elhelyezés tekintetében aggodalomra adhat okot, a kevésbé “stabil” életmód, ami azt jelenti, hogy egyes családok nem képesek hosszú távon fenntartani ezt az életvitelt. Következésképpen ezeknek a gyermekeknek ismét át kell majd élniük az anyához való visszaköltözés okozta stresszt, amely lépést éppen a váltott elhelyezéssel való “kísérletezés” okoz és a boldogtalanság tesz szükségessé. Számos, 25-30 évvel ezelőtti tanulmány számol be arról, hogy sok gyerek, aki osztott szülői felügyelettel kezdett, rövid idő után mégis visszaköltözött az anyjához. Ezeknek a tanulmányok többsége azonban igen kis mintavételezésen alapult, ezen belül is kifejezetten mély konfliktusban élő párokról, akik közül sokan éppen az elhelyezéssel kapcsolatos jogi háború kellős közepén álltak. Ez a fajta instabilitás mára már sokkal kevesebb esetben fordul elő.

Kezdve a legrégebbi, stanfordi tanulmánnyal, az osztott elhelyezésben élő gyerekek mintegy 50%-a költözött vissza az egyik szülőhöz, ugyanakkor a kizárólagos elhelyezésben élő gyermekek 20%-a költözött át váltott elhelyezésbe. Ezek a költözések általában a válást követő négy éven belül következtek be. A legtöbb esetben, ahol a gyermek osztott elhelyezésből az anyához költözött vissza, nem a stressz vagy a boldogtalanság volt a kiváltó ok. A többség gazdasági megfontolásból választotta ezt az utat. Vagy azért, mert az apa nem tudott megfelelő lakáskörülményeket biztosítani a gyermeknek, vagy amiatt, mert egy munkalehetőség másik városba szólította. Érdekes megfigyelés az is, ahogy a gyermekek kamaszodnak, úgy egyre nagyobb valószínűséggel választják az édesapjukat, és költöznek hozzá. Az 1980-as években végzett pár kisebb felmérés a váltott elhelyezés működőképességét vizsgálta a válást követően két évvel. A felmérések eredményei: 48 család 65%-a, 440 család 94%-a, 110 család 80%-a és 38 család szintén 80%-a mutatott sikeresen együttműködő osztott szülői felügyeletet 2 év után is. Wisconsinban, egy sokkal frissebb tanulmányban, 590 osztott szülői felügyeletben működő családot vizsgáltak, ahol három évvel a szülők válását követően a gyerekek 90%-a élt még mindig működő osztott szülői felügyelet alatt. Hasonlóképp egy nemrég publikált ausztráliai tanulmányban, 440 családból 94% volt képes szintén jól működő osztott szülői felügyeletet fenntartani gyermeke számára a válást követő 2-4 év eleltével is. Érthető, hogy a fiatal, házasságot soha nem kötött, alacsony jövedelmű, alacsony iskolázottságú vagy fizikai erőszakot elkövető párok esetében a legkevésbé valószínű, hogy sikerül ezt a fajta elhelyezési módot biztosítani a gyermek számára.

Általánosságban tehát elmondható, hogy a váltott elhelyezés akkor volt működőképes, ha a párok korábban házasok voltak, nem bántalmazták egymást és nem küzdöttek anyagi problémákkal. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a szülői felügyelet gyakorlásának módjában az évek során bekövetkező változás nem jelent feltétlenül rosszat. Ezek a változtatások inkább egyfajta rugalmas alkalmazkodást tükröznek a szülők részéről, mellyel a gyermek korából adódó, változó igényeihez próbálnak igazodni. Csak azért, mert a szülők osztott szülői felügyeletből kizárólagos elhelyezésbe váltanak át, vagy fordítva, nem jelenti azt, hogy ők “rossz eredménynek” számítanak, vagy hogy ők “instabil” családok. A “stabilitás hiánya” nem keverendő össze a rugalmasság fogalmával. Az, hogy a szülők hajlandóak változtatni az eredeti felügyeletre vonatkozó terveiken, inkább a szülők rugalmasságát és fogékonyságát jelzi, ami kifejezetten a gyermekek előnyére válik majd.

Konklúzió

Tekintettel az évtizedeken át zajló kutatásokra, melyek igazolják az apai kapcsolattartás kifejezett fontosságát, az osztott szülői felügyelettel járó előnyöket, részletezik az elvált szülőkre leginkább jellemző tulajdonságokat és rámutatnak a közöttük fennálló konfliktusok mélységének túlhangsúlyozottságára, meglehetősen szerencsétlen, hogy a közelmúltban készült számos friss publikáció figyelmen kívül hagyja ezeket az igen fontos eredményeket. Például a “kutatások azt mutatják, hogy a gyerek érdeke nem áll semmilyen összefüggésben azzal, hogy a kapcsolattartás milyen módon és milyen időtartamban zajlik” (az édesapával).

“Nem lehet meggyőző érvet felhozni amellett, hogy az osztott felügyelet a gyermek érdekét szolgálná.” “A kutatás egyértelművé teszi, hogy az apa jelenléte és a kapcsolattartás sűrűsége önmagában nem egy szignifikáns tényező.” Ennek a kutatásnak egyetlen világos üzenete kell legyen: minden esetben a konkfliktusok minimalizálása a felnőttek között, akkor is ha a mára már szinte eretneknek számító következtetésre jutunk, miszerint ha kitesszük a gondozó szülőt és a gyermeket a folytonos konfliktusoknak, melyet az apával való kapcsolattartás hordoz, az többet árt, mint amennyit használ.

Csakhogy, a szülők közötti konfliktus mértéke az idő elteltével nem mutat csökkenést. “Tisztán látható a legfrissebb ausztráliai tanulmányból, hogy a legtöbb osztott szülői felügyelet ideiglenesen került felállításra, és hosszú távon nem bizonyult működőképesnek.” “Valójában kevés-, vagy egyáltalán nincs bizonyíték arra, hogy pusztán a találkozások gyakorisága (az édesapával) jobb-e vagy rosszabb a gyermeknek”. Mivel növekszik a közös szülői felügyelet száma, a döntéshozó politikusok és családi bíróságoknál dolgozó szakemberek, illetve a szülők, a vizsgálatok eredményét meggyőzőnek kellene találják.

Ahogy arra rámutattunk ebben az összefoglalóban, ezeknek a tanulmányoknak négy általános konklúzióját lehet felsorolni:
- Első és legfontosabb, ezeknek a gyerekeknek az ellátása ugyanolyan jó vagy jobb is, mintha csak az anyai környezetben élnének - különösen jó az apával való kapcsolat minősége és tartóssága.
- Második, a szülőknek nem kell kivételesen együttműködőnek, konfliktusoktól mentesnek, gazdagnak vagy műveltnek lenniük, és nem szükséges egyformán lelkesedniük a közös szülői felügyelet iránt annak érdekében, hogy ez a fajta szülői felügyelet mindenképpen a gyermek előnyére váljon.
- Harmadik, a fiatal tizenévesek, akik osztott szülői felügyeletben nevelkednek mind azt mondják, hogy ez a megoldás számukra a legjobb - szemben azokkal, akik kizárólagosan az anya gondozásában élnek.
- Majd végül a negyedik konklúzió: mint a legtöbb iparosodott országban, mind jogi vonatkozásban, mind pedig a társadalom felfogásában, illetve a szülők döntésében is nagyfokú szemléletváltás történik - és minden az osztott szülői felügyelet elfogadásának irányába tolódik. A különböző kutatásoknak köszönhetően számos információ rendelkezésünkre áll arról, hogyan tudunk minél jobban és tudatosabban együttműködni ahhoz, hogy a különélő szülők is a lehető legjobbat tudják nyújtani a gyermeküknek.

Forrás: http://sharedparentingworks.org/wp-content/uploads/2013/11/Shared-Reside...

Fordította: Apák az Igazságért Egyesület

Share this post

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!