Miért ismerik fel nehezen a szülői elidegenítési szindrómát a szakértők?

Már egy korábbi szülői elidegenítésről (PAS) szóló bejegyzésben szó volt arról, hogy az elidegenítő szülők mindaddig nem ismerik el felelősségüket, ha gyermekük a másik szülőjét elutasítja, amíg legtöbben egyetértenek velük abban, hogy „ez az állapot nem veszélyes, nem káros a gyermekre”. Egy ilyen álláspont mögött az az elgondolás áll, miszerint a szülői elidegenítés elméletét pusztán azért találták ki az elidegenített szülők, hogy gyermekük irántuk érzett félelmét és gyűlöletét valamivel megmagyarázzák. Ezen kívül azzal is érvelnek az elmélet elutasítói, hogy a gyermeknek mindig van valami nyomós oka a visszautasító viselkedése mögött, és a „gyűlölt szülők” saját maguknak köszönhetik a sorsukat. Ahogyan azt Richard Warshak és már más szakértők is alátámasztották, ez egy téves megállapítás és csak megerősíti az ún. „járókelő-effektusnak“ nevezett jelenséget, amely a jogászok és a mentálhigiénés szakemberek körében amúgy is terjed a elidegenítést elszenvedők irányába. Nem meglepő, hogy ez a fajta közönyös hozzáállás a problémával küzdő szülőben és gyermekben meglehetősen mélyreható, negatív következményekkel jár.

Linda Gottlieb kicsit mélyebbre ásott abban, hogy mi lehet az oka, hogy a szakértők is összetévesztik az elidegenítési szindrómát egy „egyszerű“ elhidegüléssel. Szerinte a legfőbb probléma az, hogy a szülői elidegenítés meglehetősen nehezen „azonosítható be“, és még a tapasztalt szakértők is félreértelmezik a családtagok közötti kapcsolatokat. Egy tévesen felmért viszonyrendszer odavezet, hogy hibás diagnózist állítanak fel és az elidegenített szülőt teszik inkább felelőssé a gyermeki visszautasításban, míg az elidegenítő szülőt felmentik a felelősség alól. Bármiféle kételkedés esetén ugyanis hajlamosak vagyunk a nevelőszülőnek igazat adni és ez különösen igaz akkor, ha az elidegenítő szülő az édesanya. Jennifer Harman és munkatársai egy 2016-ban végzett kutatásban felismertek egyfajta előítéletet a szülői elidegenítést kapcsán: a jelenséget nem ítélik meg annyira negatívan, ha anya az elidegenítő fél. Nem úgy, az apa esetében. Mindaddig, amíg a szakértők nem tanulmányozzák kellő mélységgel a szülői elidegenítés mibenlétét, hajlamosak lesznek továbbra is elbagatellizálni a súlyos eseteket, és nem fognak segítséget nyújtani az azt kérő szülőnek.

Hogy lehet az - kérdezi Gottlieb -, hogy egy tapasztalt családterápiás szakértőt is annyira megtévesztenek ezek az esetek, hogy nem képes a szülői elidegenítést egy laikusnál jobban felismerni?! A válasz: azoknak a szakértőknek, akik arra hivatottak, hogy a gyermekelhelyezés során véleményt alkossanak, vagy képviseljék a gyermeket a bíróság előtt, egészen egyszerűen nincs tapasztalatuk, képzettségük a szülői elidegenítés jelensége terén. A szülői elidegenítés vizsgálata meglehetősen speciális szakértelmet kíván, miközben a legtöbb szakértő, aki a szülőkkel és a gyermekekkel foglalkozik a válás során, gyakorlatilag minimális vagy semmilyen képzettséggel nem rendelkeznek ezen a téren. A fentiek miatt nem meglepő, hogy a szakemberek többsége úgy véli, hogy ha egy gyermek visszautasítja a szülőt, akkor annak nyomós oka van.

Nehezen tudják elképzelni, hogy a gyermek a bántalmazó, elidegenítő szülőnek akar csupán megfelelni, mint ahogy a kóros ragaszkodás és az egészséges kötődés közötti különbséget sem tudják felmérni. A laikus megfigyelőnek ez a fajta szoros és ragaszkodó szülő-gyermek kapcsolat normálisnak, mi több, egészségesnek tűnik. De ez nagyon távol van attól. Ennek a torz kapcsolatnak eredményeképpen az elidegenített gyermek elveszíti egyéniségét, elnyomja az elidegenített szülő iránti szeretetet és ragaszkodást, csak hogy megfeleljen az elidegenítő szülő manipulációinak. Ez nagyon veszélyes és káros a gyermekre nézve.

Gottlieb szerint a szakértők a szülői elidegenítéssel kapcsolatos ismeretek hiányát más területen szerzett tudással próbálják pótolni, ami ahhoz vezet, hogy inkább az elidegenítő szülő viselkedését fogadják el, s nem az elidegenített szülőét - miközben épp ellentétes álláspontot kellene képviselni. Például, az elidegenített szülő viselkedésében előforduló szorongást, depressziót és félelmet sok szakértő személyiségzavarként diagnosztizálja. Amit azonban elmulasztanak értelmezni az az, hogy ezek nem a teljes személyiséget jellemzik, pusztán az elidegenítés hatására jönnek elő. Ehhez hasonlóan gyakori, hogy az elidegenített szülő esetleges időnkénti agresszivitását általános személyiség vonásként írják le, ahelyett hogy a szülői elidegenítés által okozott trauma indikátoraként jellemeznék. Érdemes megjegyezni, hogy még az érzelmileg stabilabb szülő is szorongóvá és agresszívvé válhat a PAS-sal járó viselkedéstől: elsősorban a gyermek és a másik szülő méltatlan bánásmódjától, az elidegenítő szülőt támogató szakértők és a tétlen jogrendszer miatt, valamint a hamis gyermekbántalmazási vádak hatására vagy épp a jelentős anyagi kiadásokkal járó herce-hurca miatt.

Másik gyakori probléma amire Gottlieb rámutatott, hogy a szakértők gyakran elmulasztják az alaphelyzet megismerését. Ha ez az elidegenítés, akkor - definíció szerint - az elidegenített szülő viselkedése felel meg a normálisnak, azaz szó sincs gyermekbántalmazásról, vagy elhanyagolásról. Ennek megfelelően a gyermekkel való kapcsolata a válás előtt jó, vagy normális volt. A szakértők azonban gyakran figyelmen kívül hagyják ezeket a fontos tényezőket, azaz a szükségesnél több figyelmet fordítanak a saját vizsgálataikra és kevesebbet a válás előtti időszakra jellemző, legtöbbször kiegyensúlyozott és szeretetteljes szülő-gyermek kapcsolatra.

Mivel a szakértők által készített szakvélemények sok tekintetben felelősek a gyermek későbbi életének alakulásáért fontos, hogy azokat a legnagyobb szaktudás és etika birtokában készítsék el. Lényeges, hogy csak megfelelő tapasztalattal és tudással rendelkező szakember kerüljön közel a szülői elidegenítés vizsgálatához. Ugyanilyen fontos, hogy ha válás során vita merül fel a szülői felügyelet miatt, akkor a jog az osztott szülői felügyeletet támogassa. A szülői elidegenítésre is igaz, hogy tettekből ismerszik meg az ember: vagyis az alapján ítéljünk, hogy mit tesz a másik és ne abból, hogy mit mond. Csak annyira elidegenítő valaki, amennyire magához láncolja a gyermeket vagy szóval bántja, becsmérli a másik szülőt és elmegy egészen addig, hogy meggátolja a kapcsolattartást.

Írta: Edward Kruk Ph.D.

Fordította:
Szarka Levente

Lektorálta:
Kálmán Zsuzsanna
Pénzes Ilona

Forrás: Psychology Today

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!