Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Németh Zoltán Magyarország elleni ügye (29.436/05. sz. ügy) *

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 1998. június 23-án a kérelmező és felesége házasságának felbontása miatt a kérelmező 1993. júliusában született gyermekét az anyánál helyzete el. A kérelmező ezt követően nem tudott a fiával kapcsolatot tartani, mert az anya vonakodott átadni a gyermeket. A szülők az apa 1999 nyaráig esedékes látogatásokat érintő kapcsolattartási joga tekintetében egyezséget kötöttek, amelyet a Fővárosi Bíróság 1999. január 8-án jóváhagyott. A megállapodás szerint a kérelmező jogosult volt a fiát látni minden második szombat reggel 9-től este 6-ig, a húsvéthétfőn ugyanazon órákban, és a nyári szünetben július 7-től 14-ig és augusztus1-től 14-ig. A kérelmező 2000. május 26-áig csak néha-néha láthatta a fiát, mert az anya a legtöbb esetben megtagadta a megállapodás teljesítését; ettől az időponttól kezdve pedig teljesen elzárta a gyermektől.

A kérelmező ettől az időponttól kezdve többször is panasszal fordult a helyi gyámhatósághoz, és kérte, hogy tegyenek hatékony intézkedéseket annak érdekében, hogy kapcsolattartási jogát gyakorolni tudja. Az illetékes Budapesti XV. Kerületi Gyámhivatal 2000. június 16-án és július18-án meghallgatta mindkét szülőt, felhívta az anyát, hogy tegye lehetővé, hogy a kérelmező láthassa a fiát, és bírságot szabott ki rá; ez utóbbit később elengedték. Az ügyet 2001 januárjában áttették a Budapesti XIII. Kerületi Gyámhivatalhoz. Az anyát – mivel a 2001. júliusi felhívást sem teljesítette 2001. augusztus 13-án 10.000,-forintra, majd 2001. október 18-án további 30.000,-forintra bírságolták meg. A Budapesti XV. Kerületi Gyámhivatal 2001 decemberében megszüntette a Budapesti XIII. Kerületi Gyámhivatal által kezdeményezett, a gyermek védelembe vétele iránt eljárást, megállapítva, hogy a gyermek védelembe vételére nincs ok. A gyermekjóléti szolgálat felvette a kapcsolatot a szülőkkel, hogy megoldást találjanak a helyzetre. Az anya otthonában készített környezettanulmány megállapította, hogy az ideális a gyermek felneveléséhez, aki szeretetteljes kapcsolatban áll az anyjával, ugyanakkor hangsúlyozta a gyermek és apa közötti kiegyensúlyozott kapcsolat fontosságát és szükségességét.

Mivel a kérelmező 2000 májusa óta nem tudott kapcsolatot tartani gyermekével, különböző hatóságokhoz fordult panasszal, mindhiába. A gyámhatóság ezután kapcsolatba lépett egy nevelési tanácsadóval, aki egy, a látogatások megkönnyítésére szakosodott alapítvány segítségét ajánlotta, ezért elrendelte, hogy a 2002. február 16. és május 11. közötti időszakra tervezett rendszeres látogatásokra az alapítvány telephelyén kerüljön sor. Úgy tűnik, hogy ebben az időszakban a kérelmező és fia között volt valamilyen kapcsolat. A kérelmező fiával való kapcsolatát megvizsgálták és harmonikusnak találták. Ezt követően 2002. június 10-én a gyámhatóság mindkét szülőt meghívta egy békéltető tárgyalásra, ez azonban sikertelennek bizonyult. Az apa környezetét is megvizsgálták, és megállapították, hogy a látogatások lebonyolítására alkalmas. A hatóság az apa és a gyermek közötti kapcsolattartás időtartamának fokozatos meghosszabbítását ajánlotta. A gyámhatóság 2002. augusztus 16-án egy új kapcsolattartási rendet dolgozott ki, és ismételten figyelmeztette a szülőket ismét e rendelkezések tiszteletben tartására. Az anya azonban továbbra is megtagadta a gyermek átadását. A kérelmező különféle hatóságoknál előterjesztett, a jogai érvényesítése érdekében szükséges intézkedések megtétele iránti ismételt panaszait követően, a Budapesti XI. Kerületi Gyámhivatal 2004. március 30-án ismét figyelmeztette az anyát, és 2003-ban nem biztosított látogatásra vonatkozó kilenc különálló határozatban összesen 260.000,-forint bírságot szabott ki rá, majd 2004. június 23-án kezdeményezte a gyermek védelem alá helyezését. Ezt követően, 2004. szeptember 15-én a gyámhatóság az 1999. és 2003 között elmulasztott látogatások miatt további 100.000,-forint bírságot szabott ki. A gyámhatóság 2004 folyamán két ízben is elrendelte karhatalom igénybevételét; ezt követően a kérelmezőnek az év végéig sikerült találkoznia a fiával.

A kérelmező 2002 februárjában a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt keresetet indított a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság előtt, és ideiglenes intézkedésként kérte a gyermek nála való ideiglenes elhelyezését. Mivel ezt követően semmilyen intézkedés nem történt, panasszal élt az állampolgár jogok országgyűlési biztosánál. A Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság 2005. március 23-án végül elutasította a kérelmező keresetét és a fentebb említett alapítványon keresztül történő a kapcsolattartás elrendelése iránti kérelmét elutasította

Az Ifjúsági, Családügyi és Szociális Minisztérium 2005 áprilisában – a további fellebbezés lehetősége nélkül – hatályon kívül helyezte a Budapesti XI. Kerületi Gyámhivatal határozatait, ezáltal törölve a bírságokat és a gyermek védelembe vételét kezdeményező végzést. A minisztérium megállapította, hogy a gyámhatóság határozatai jogszabálysértőek voltak, és megszüntette a kérelmező kapcsolattartási joga 2004. március 1-je előtti gyakorlásával kapcsolatos közigazgatási eljárásokat. Mindazonáltal utasította a gyámhatóságot, hogy tegyen hatékony intézkedéseket a kérelmező jogainak biztosítása érdekében, használva a bírság kiszabásán kívül rendelkezésére álló egyéb eszközöket is. A minisztérium határozatában kárhoztatta az elsőfokú hatóságok bírságok kiszabásában majd törlésében, a védelembe vétel iránti kérelmet elutasító határozat elleni fellebbezés, a gyermekelhelyezési perbe az apa oldalán való beavatkozás hiányában megnyilvánuló következetlenségét, a másodfokú hatóságoknak a hatékony jogalkalmazást akadályozó intézkedéseit és mulasztásait és megállapította, hogy a kapcsolattartási jog érvényesítése körében az eljárt hatóságokat „vitathatatlanul” mulasztás terheli. A kérelmező kezdeményezte a Legfőbb Ügyészségtől a minisztérium határozat törvényességi felülvizsgálatát; a Legfőbb Ügyészség 2005. augusztus 25-én megállapította, hogy a szóban forgó határozat volt jogszabálysértő, és erről értesítette a minisztériumot. A kérelmező kapcsolattartási jogait a minisztérium határozatának meghozatalát követően sem tudta gyakorolni. Számos végrehajtási eljárást kezdeményezett, amelyekben az anyára párszor kiszabták a törvényben meghatározott legnagyobb összegű bírságot. Ettől kezdve – úgy tűnik – a kérelmező semmilyen kapcsolatot sem tudott fenntartani a fiával.

A kérelmező 2004. január 10-én büntetőfeljelentést tett az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2007. szeptember 5-én az anyát bűnösnek találta, és pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet indokolásában a bíróság hangsúlyozta, hogy: "[a] gyermek erkölcsi fejlődését nemcsak az úgynevezett erkölcstelen magatartás veszélyezteti … hanem az is, ha megfosztják a gyermeket az egészséges erkölcsi fejlődés lehetőségétől. Ilyen annak az anyának az a magatartása is, aki annak a ténynek a tudatában – amelyről a gyermek is tud –, hogy az apa csak meghatározott időpontban gyakorolhatja kapcsolattartási jogait, tudatosan megsérti ezt a jogot azzal, hogy az említett időpontra a gyermek számára vonzó vidéki program szervez egy olyan helyre, ahonnan az apa távol van … Az anya bevonta a gyermeket az apával való konfliktusába, tájékoztatta a bíróságon az apa ellen vagy által indított perekről, becsmérlő megjegyzéseket tett rá, így érzelmileg negatív hatást gyakorolt a vele együtt élő, és ezért tőle fokozottan függő gyermekre.” Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a kérelmező: „… maga sem vitatta, hogy bizonyos alkalmakkor a kapcsolattartás a saját mulasztása miatt hiúsult meg”.

A kérelmező – az Egyezmény 8. cikkére hivatkozással – fiával való kapcsolattartásának megakadályozását sérelmezte, valamint azt, hogy a hatóságok a kapcsolattartási jogának érvényesítése érdekében tett intézkedései elégtelenek voltak.

A Bíróság először is megjegyezte, hogy az Egyezmény 8. cikke értelmében vett „családi élet” alapvető eleme a szülő és gyermek együttléte. A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a 8. cikk alapvető célja az, hogy megvédje az egyént a hatósági szervek önkényes beavatkozásától. A családi élet hatékony „tiszteletben tartása” azonban magában rejthet tevőleges kötelezettségeket is. E kötelezettségek magukba foglalhatják olyan intézkedések elfogadását, amelyek biztosítják a családi élet tiszteletben tartását még az egyének közötti kapcsolatok körén belül is, ideértve mind a szabályozási keretek kialakítását, mind konkrét lépések végrehajtását. Mind a tevőleges, mind a tartózkodási kötelezettség körében figyelembe kell venni az egyén és a közösség versengő érdekei között megteremtendő egyensúlyt és az állam mérlegelési jogkörét.

A 8. cikk magában foglalja a szülőnek jogát a gyermekével való újraegyesítését célzó eszközökre, a szülő, a nemzeti hatóságok kötelezettségét, hogy alkalmazzák ezeket az eszközöket. Ez vonatkozik azokra az esetekre, amikor a gyermekekkel kapcsolatban a szülők között merül fel vita. A Bíróság észrevételezte, hogy bár a nemzeti hatóságok kötelesek minden tőlük telhetőt megtenni annak érdekében, hogy megkönnyítsék az ilyen együttműködést, de a kényszerítés alkalmazásának kötelezettsége e körben korlátozott kell, hogy legyen, mivel minden érdekelt érdekeit, jogait és szabadságait figyelembe kell venni, különösen a gyermek legjobb érdekét, és az Egyezmény 8. cikke alapján őt megillető jogokat. Ha a szülővel való kapcsolat fenyegetheti ezeket az érdekeket vagy korlátozhatja ezeket a jogokat, akkor a nemzeti hatóság feladata, hogy azok között igazságos egyensúlyt teremtsen. A döntő az, hogy vajon a nemzeti hatóságok az adott ügy különleges körülmények között ésszerűen megkövetelhető minden szükséges lépést megtettek-e az újraegyesítés megkönnyítése érdekében. Ebben az összefüggésben, az intézkedés megfelelőségét a végrehajtás gyorsasága alapján kell megítélni, mivel az idő múlásával helyrehozhatatlan károkat okozhat a gyermek és a különélő szülő kapcsolatában. Végül a Bíróság úgy ítélte, hogy bár a gyermekkel szembeni kényszerítő intézkedések nem kívánatosak ezen a kényes területen, az együtt élő szülő jogsértő magatartása esetén a szankciók alkalmazása nem zárható ki.

A Bíróság elismerte a nemzeti hatóságok erőfeszítéseit a kérelmező kapcsolattartási jogainak érvényesítése érdekében, és tudatában volt annak, hogy a kapcsolattartás rendezésének nehézségei nagymértékben a szülők közötti gyűlöletnek köszönhető. Mindazonáltal a Bíróság nem fogadta el, hogy a tényleges kapcsolattartás iránti döntések és intézkedések meghiúsulása miatt a felelősség a kérelmezőt terheli tudható be. Igaz, hogy a hatóságok intézkedéseket tettek a kérelmező kapcsolattartási jogainak érvényesítése érdekében, ideértve a figyelmeztetéseket, nevelési tanácsadó segítségét, a békéltető tárgyalás megszervezését, az anya elleni büntetőeljárás lefolytatását, és a bírságok kiszabását. Ezek az intézkedések azonban hatástalannak bizonyultak, vagy nem voltak elég gyorsak, így előidézve azt a helyzetet, hogy az apa évekig (2000 májusa és 2002 februárja, valamint 2002 májusa és 2004 márciusa között – nem találkozott a fiával.

A Bíróság megismételte, hogy általában a nemzeti hatóságok jobb helyzetben vannak az ilyen helyzetekben követendő eljárás megítélésére, és a Bíróság rendszerint csak akkor állapítja meg a 8. cikk megsértését, ha az alkalmazott intézkedések elégtelensége nyilvánvaló. Ugyanakkor az állami hatóságok nem teljesítik kötelezettségeiket, ha a nemzeti hatóságok maguk is elismerik, hogy az alkalmazott eljárások nem voltak kielégítőek, mégsem orvosolják az ilyen hiányosságokat, vagy ha maguk is hozzájárultak az egyébként kielégítő intézkedések végrehajtásának elmaradásához. A Bíróság nincs meggyőződve arról, hogy a hatóságok hatékonyan használták fel a rendelkezésükre álló eszköztárat, a minisztériumnak a követendő lépésekre vonatkozó kifejezett utasításai ellenére. A Bíróság kiemelte különösen, hogy a gyermeket nem helyezték el ideiglenesen a kérelmezőnél, nem kezdeményeztek közvetítői eljárást és nem avatkoztak be a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránti eljárásba, sőt, a hatóságok visszavonták a kiszabott bírságokat, amelyek elvileg alkalmasak lettek volna a kérelmező kapcsolattartási jogai érvényesítésére, és két alkalomtól eltekintve a nem biztosítottak karhatalmat a látogatás lebonyolításához. A Bíróság tudatában van annak, hogy ezen a területen korlátozni kell a kényszert. Ugyanakkor az egyetlen időszak, amikor a kérelmező jogainak gyakorlás zavartalannak tűnt, 2004 márciusától 2005 áprilisáig tartott, amikor a hatóságok kétszer is karhatalmat vett igénybe a láthatás biztosításához.

A Bíróság ugyancsak megjegyezte, hogy az illetékes gyámhatóság csak 2004 szeptemberében döntött az 1999 és 2003 elmulasztott láthatás szankcióiról, így megsértette a kellő gyorsasággal cselekvés kötelezettségét. Az egyetlen alkalom, amikor úgy tűnik, hogy a helyzet javult, az volt, amikor az ügy 2004-ben átkerült a Budapesti XI. Kerületi Gyámhivatalhoz. Ez számos bírságot szabott ki, kezdeményezte a kiskorú védelembe vételét és segítséget nyújtott a látogatásokhoz. Az Ifjúsági, Családügyi és Szociális Minisztérium azonban 2005 áprilisában hatályon kívül helyezte ezeket az intézkedéseket, állandósítva azt a helyzet, hogy a kérelmező nem tud kapcsolatot tartani a gyermekével.

A fentiekből a Bíróság csak arra következtethetett, hogy az illetékes hatóságok – tekintettel az érintett érdekekre – nem jártak kellő gyorsasággal és nem tettek meg minden ésszerű erőfeszítést az újraegyesítés megkönnyítse érdekében. Éppen ellenkezőleg, a hatóságok tétlensége a kérelmezőre hárította az időigényes, és végső soron eredménytelen jogorvoslatok igénybevételének terhét. A hatóságok évekig eltűrték az anya jogellenes cselekményeit, amelyeket meg kellett volna akadályozniuk. Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy az illetékes hatóságok mérlegelési jogköre ellenére a kérelmező kapcsolattartási joga érvényesítésének elmaradása az Egyezmény 8. cikkében biztosított családi élet tiszteletben tartásához való jog megsértésének minősül, és a kérelmező javára 20.000,-Euro nemvagyoni kártérítést ítélt meg.

* Az ítélet 2011. szeptember 14-én vált véglegessé.