Nagymama és unokája

Küldetésünk a család - egy nagymama legnagyobb öröme

Az Egyesület női tagjaként írom ezeket a sorokat.

Sokat foglalkozunk a szülői elidegenítés témájával. Sok információ áll rendelkezésünkre, tanulmányok, kutatások tömkelege elérhető, már könyv is született magyar fordításban. Mégis azt érzem, a téma tabuként van kezelve. A személyes történetek „nem keresettek” idehaza, nem akarjuk látni, ami a szemünk előtt zajlik, s valahogy az érintettek is nehezen beszélnek róla.

Talán fájdalomból. Talán szégyenérzetből. Talán a vágyott megértés hiánya, a tehetetlenség, kilátástalanság fojtogató érzése miatt. Már azt sem tudni, mi és hol kezdődött, ki miért van ott, ahová soha nem vágyott.

A gyermekei nélkül. A családja nélkül.

Sok különélő szülő tagja az Egyesületnek. Többségük Apa. Gyermekét szerető, féltő-óvó és gondoskodó Édesapa. De vannak itt Édesanyák is, Nagyszülők is sokan. Mind-mind, az „elvesztett” gyermek miatt.

Egy személyes történetet hoztam. Egy nagymama történetét, aki fáradhatatlan szívvel küzdött azért, hogy szeretett unokáját újra magához ölelhesse...

… és a kislányét. Aki nem felejtette őt el.

Nem én fogok beszélni, hanem a történet maga. A történet örömteli, boldog pillanatai akkor, amikor hosszú évek keserű fájdalma után végre felcsillant a remény. Kinyílt egy ajtó és beléphetett rajta két, egymást szerető, egymáshoz tartozó ember: nagymama és unokája.

"Megígértem, hogy beszámolok 2,5 év utáni első felügyelt kapcsolattartásomról az én kis unokámmal!

Találkozásunk első tíz percében a kisunokám lehajtott fejjel.... rám sem nézett. Elővettem egy régi kis játékunkat. Sakkozni kezdtünk. 4 menetet sakkoztunk, a végeredmény 3:1 az Ő javára! Megdícsértem, milyen profi a sakkban! Elmondta, hogy pedig azóta sincs kivel sakkoznia, otthon nem ismerik ezt a játékot. (6 évesen még én tanítottam meg sakkozni...) Ezalatt egész jól feloldódott, mosolyogva mesélt a közelgő matekversenyéről, az iskoláról, a barátnőjéről. Elmesélt egy vicces történetet, ami dolgozatírás közben történt az osztályteremben, nevettünk!

Vittem 6 évvel ezelőtti közös fotókat. Csodák csodájára mindenre pontosan emlékezett.... pedig két "szakember" is leírta, hogy az unokám nem emlékszik velem kapcsolatban semmire és hogy felügyelten sem akar sem velem, sem a külön élő családjával találkozni.

Az ajándékaimat elfogadta, szemmel láthatóan örült mindegyiknek. Volt, amit saját kezűleg készítettem: kötöttem neki egy csipkés, virágos kis sapkát. Többször nézegette, a kezébe vette.

Amikor lejárt az idő, még 11 percet kaptunk ajándékba a gyermekjólétis "néniktől". Kértem, hogy ha van kedve rajzoljon nekem valamit, amit majd otthon kiteszek a szekrényembe.

Egy papírlapra ezt rajzolta nekem az én Nikikém:


Niki rajza

Írta: Pénzes Ilona

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!