Így lehetsz jó apa és igazi példakép! Az apai nevelés 10 aranyszabálya

Egy 3 gyerekes édesapa tollából

Ha egy gyermeknek nemcsak édesanyja, hanem édesapja is van, akkor az a gyermek nemcsak a nőies, hanem a férfias tulajdonságokra is megfelelő mintát kaphat. Így ha az apukák nem feltétlenül arra törekszenek, hogy olyan dolgokat valósítsanak meg, amelyre egy anya természete szerint jobb példával tud szolgálni, hanem férfiasabb mintákat adnak át, akkor a gyermek sokkal gazdagabb értékrendet fog tudni követni.

1. Urald önmagad!
Hasznos ha férfiként, apaként is ki tudjuk mutatni az érzelmeinket, nem fojtjuk el azokat, de véleményem szerint egyúttal arra is példát kellene mutatnunk, hogy nem az érzelmeink rángatnak minket, mert képesek vagyunk rajtuk belső stabilitással uralkodni. Az érzelmeket egy férfi nem boncolgatja annyira, mint egy nő, inkább erőt merít belőlük és felhasználja azokat. Ez a minta különösen hasznos olyan gyermekeknek, akiknek a pillanatnyi túláradó negatív érzelmei könnyen ki tudják kapcsolni az önkontrolljukat (v.ö. hiszti), másrészt egy olyan apukában, aki minden körülmények között rendelkezik belső stabilitással, sokkal könnyebb megbízni, jobban rá lehet támaszkodni. A gyermek számíthat rá, hogy bármikor bármilyen problémával fordul apjához, kérése teljesülése nem az apa pillanatnyi hangulatától fog függeni, hanem ésszerű, hasznos döntés fog születni. Ha rosszat tett, az apja lehet hogy mérges lesz rá, de attól még nem romlik meg a köztük lévő alapvetően jó kapcsolat. Az apa megbocsát neki és visszahozza a javulás útjára a gyermekét, ha azt a gyermek is akarja. Mert sosem mond le a gyermekéről; vagy így, vagy úgy, de kibontakoztatja az ő jóságát.

2. Tudd a helyed a világban!
Egy apa tisztában van saját képességeivel, értékeivel és a világra is jó rálátása van. Tudja kinél erősebb, akit többlet erejével segítenie, védelmeznie vagy éppen legyőznie kell, de azt is tudja, kinek tartozik tisztelettel és felelősséggel. Képes úgy engedelmeskedni másoknak, hogy abban nem törik össze, mert mindez belső erejéből, tartásából és kötelességtudatából, és nem gyengeségből, frusztráltságból fakad. Egyszerre alázatos és büszke – mindkét szó pozitív értelmében. Erre mutat példát a gyermekének is, aki előbb-utóbb kikerül a családi fészekből. Ha egy apa szilárdan áll a társadalom viszonyai között, a gyermeke is könnyebben találja meg a maga helyét a világban.

3. Tisztességgel végezz értelmes munkát!
Egy igazi apa nem lusta, de nem is fecsérli el életét kényszerűségből, ötlettelenségből vagy szórakozásból végzett értelmetlen dolgokra. Nemcsak családja, gyermekei érdekében végzi a munkáját, hanem azért is, mert munkájának önmagában értelme és haszna van az emberek számára. Nem szenved a munkától, nem kerüli azt, de nem is a család elől menekül a munkába, hanem minden irányba képes megfelelni kötelességeinek jó arányérzékkel. És nem is a virtuális kütyü-világban él (ami ma a felnövő generáció egyik legnagyobb megnyomorító tényezőjévé válhat, ha nem tudjuk kezelni). A valódi apa a valós életben hoz létre értékes, maradandó alkotásokat. Az ilyen munkába szívesen vonja be gyermekét is, és vonzóvá is tudja tenni azt számára.

4. Ne legyél vesztes a világgal szemben!
A gyermeket nemcsak a családi tűzhely melege vértezi fel érzelmi többleterővel arra az időszakra is, ha majd kirepül a fészekből, hanem az is, ha látja, hogy szülei nem veszítettek a világgal szemben. Semmi sem siklasztja jobban félre egy ifjú életét, mint ha azt látja, hogy szülei (és különösen az apja, vagy bárki, akire leginkább felnéz) kudarcot vallott egy gonosznak tűnő világgal szemben. Feladták szép elveiket, lemondtak nagy vágyaikról, kiégtek, megkeseredtek. Természetesen nem kell irreális dolgokról sem álmodozni, de egy szülő realizmusa mellett őrizze meg optimizmusát is, tudván, hogy a világot nem csupán elfogadni, hanem alakítani is lehet és kell is. Egy apa az élet jó dolgait is meg tudja mutatni, de képes az élet árnyoldaláról is őszintén beszélni a gyermekével. Nem úgy, mint aki fél ezektől, gyengének bizonyul velük szemben, hanem úgy, mint aki a nehézségek között sem törik össze, hanem képes azokkal is szembenézni, legyőzni azokat vagy akár jót is kihozni belőlük. Akár legyőzhetetlen humorral is felül tud emelkedni az élet nehézségein. Egy apa képes felmutatni, hogy vannak olyan értékek, elvek, célok, amik magasabbrendűek a változó világnál , és ezek mellett minden körülmények között érdemes kitartani. A szeretteihez, családjához, barátaihoz hűséges tud maradni. Nem ingadozik, nem „ügyeskedik”, nem elvtelen szélkakas, mert belső tartása teszi erősebbé a világnál, és ez menekíti ki minden helyzetből. Ez ad biztonságot családjának is, bármi történik.

5. Tartsd meg az ígéreted!
Ez nagyon fontos mind a világban, mind a gyermeknevelésben. Egy apa szavának, ígéretének súlya kell, hogy legyen, amibe bele lehet kapaszkodni, amihez alkalmazkodni lehet a jövőre vonatkozóan is (akár kellemes, akár kellemetlen az), mert egy apa képes a változó körülmények között is megtartani az adott szavát.

6. Legyen mesélnivalód!
Nagyon jó dolog, ha az apa is mesél a gyermeknek, de ne csak mások kitalált történeteit mesélje. Éljen olyan életet, hogy saját élete története is vonzó, példaértékű legyen a gyermekei és unokái számára. Adjon tovább olyan valós történeteket is, amik számára jelentenek követendő példát. Életed végén az életed váljon a legnagyobb követendő példává és legszebb mesévé!

7. Csináljatok sokmindent együtt!
Manapság egyszerűen az apák jelenlétének hiánya az egyik legnagyobb gond. Szavaink, egyéb nevelési eszközeink mindig sokkal kevésbé hatnak a gyermekre , ha nincs mellettük egy azokkal összhangban lévő követendő minta a gyermek számára. Ehhez természetesen önnevelés, önfejlesztés is szükséges, hogy tudjunk mire példát mutatni a gyermeknek, rendelkezzünk olyan értékekkel, amiket érdemes nekik átadni. Semmit sem ér azonban mindez, ha nem vagyunk együtt a gyermekkel. Együtt végezzük a mindennapos dolgokat, játszunk, megtanítjuk biciklizni, sportolni, különböző munkákra, hobbikra, tevékenységekre, akár játékosan együtt birkózhatunk is a fiunkkal. Példát mutatunk neki, hogyan kell a nőkkel, feleségünkkel és másokkal viselkedni. A gyermekekkel lenni alapvetően öröm a szülő számára is: őszinte, tiszta, szeretnivaló, vidám lelkek ők.

8. Legyen életednek iránya, fejlődése!
Ne csak céltalanul sodródj! Legyél döntésképes! Legyenek céljaid, fejlődési irányod, amiért tartósan képes vagy küzdeni! Mutasd meg a gyermekednek, feleségednek, hogy válságos helyzetben is megfelelő, ésszerű, hatékony döntésekre és cselekvésre vagy képes. Ha mégis rosszul döntöttél, tudsz időben javítani. Ha el is buktál, fel tudsz ismét állni. Nem maradsz a földön fekve, nem keresel kifogásokat, nem másokat okolsz, hanem mész tovább. Legyenek olyan céljaitok, tevékenységeitek is, amelyekért a gyermek édesanyjával közösen, vagy az egész családdal együtt küzdötök csapatban! Semmi más nem őrzi meg jobban a családi kötelékek elevenségét, mint a közös cél érdekében végzett csapatmunka, ahol mindenkinek egymással összehangolt feladata van.

9. Légy erős!
Manapság ezen a téren teljes a káosz, és sokszor a gyengeséget éltetik. Egy igazi apa nem árt, ha különbséget tud tenni erő és erőszak, illetve aközött, ha valaki gyengeségből vagy erőből tartózkodik az erőszaktól. Valójában nem annyira az az erős, aki mer gyengének, érzelgősnek mutatkozni, hanem az az erős, aki egész egyszerűen – nem gyenge. Magát az erőszakot is pontosan a belső gyengeség miatt érzett fenyegetettség szüli. Se az erőszakosok, se a gyengék nem erősek. Az erőszak káoszt és zavart szül, a gyengeség pedig sokszor pont az erőszak kiváltója. Aki viszont valóban erős, az képes helyreállítani és megőrizni a rendet, békét és biztonságot. Önmagában és környezetében is. Az erőnek tehát pont ellentétes gyümölcsei vannak, mint az erőszaknak. Aki igazán erős, az akár harc nélkül is tud győzni. Képes a gyengébbeket megvédeni az erőszakos támadóktól is, és nem hezitál, ha valaki segítségre szorul. Egy férfi életét nem az teszi kellemessé, hogy kerüli a nehézségeket, áthárítja a felelősséget, hanem pont az nyomorít meg leginkább egy férfit, egy apát, ha elsorvad az ereje, ha nem tudja erejét jó dolgok létrehozására fordítani.

10. Legyél egész családodnak példa!
Feleséged tiszteletének kivívása mellett legyél olyan apa, hogy ha a gyermekeid felnőnek, a fiad rád akarjon hasonlítani, a lányod pedig hozzád hasonló férjet akarjon választani! Akkor nem kell aggódnod gyermekeid miatt akkor sem, ha már te nem leszel velük.

Szerző:
Utri Gergely

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!