Apák az Igazságért Kh. Egyesület

A gyermekelhelyezés megváltoztatásának van helye, ha a szülő a másik szülőnek a gyermekkel való kapcsolattartását hosszabb időn át, hatósági intézkedések ellenére meghiúsítja, a különélő szülőt alaptalanul a gyermek sérelmére elkövetett bűncselekménnyel vádolja és lejáratásába a gyermeket is bevonja (Csjt. 72/A. §).

A felek élettársi kapcsolatából 2001. március 9-én született Nikolett nevű gyermekük. A felek 2003. október 9-én jogerős bírói egyezséget kötöttek, ennek értelmében a kiskorú gyermek a felperesi anyánál került elhelyezésre, az alperest minden hónap első és harmadik hétvégéjén, pénteken 16 órától vasárnap 18 óráig, valamint minden hét keddi napján 15-18 óráig illette meg a rendszeres kapcsolattartás. A gyermek átvételének a helyét a bölcsödében, illetve az óvodában határozták meg, az átadás helyét pedig a gondozás helyén. Az alperest rendkívüli kapcsolattartás az őszi, téli, tavaszi szünidő második felében illette meg és nyáron kétszer 15 napos időtartamban azzal, hogy ez utóbbi pontos időpontját minden év május 31-éig egyeztetik, amennyiben pedig az egyeztetés elmarad, akkor az alperest július 1-jétől 15-éig, illetve augusztus 1-jétől 15-éig terjedő időszak illeti meg. Szabályozták továbbá, hogy a páros ünnepek első napján az alperes a gyermeket magával viheti, továbbá a szentestét a gyermek felváltva tölti egyik, illetve másik szülőnél. A rendkívüli kapcsolattartás esetén az átadás-átvétel helyét a gondozás helyében határozták meg és rendelkeztek az esetlegesen elmaradó kapcsolattartások pótlásáról is. Az egyezségben az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a felperesnek megfizeti a bérjellegű juttatásának 20%-át, de legalább 10 000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat.

Az egyezség megkötését követően rövidesen konfliktusok jelentkeztek a szülők között a kapcsolattartással összefüggésben. 2004 januárjától kezdődően egy éven keresztül a felperes az alperes számára a kapcsolattartást egyáltalán nem biztosította, annak ellenére, hogy emiatt őt a gyámhatóság több alkalommal pénzbírsággal sújtotta, majd a bíróság ideiglenes intézkedése is feljogosította az alperest - a korábbinál szűkebb körű - kapcsolattartásra.

Időközben a gyámhatóság az alperesi nagyszülők számára is biztosította a kapcsolattartás jogát, azonban a felperes néhány alkalmat követően tőlük is megtagadta, hogy a gyermekkel érintkezhessenek.

A felperes a kapcsolattartás megtagadását azzal indokolta, hogy gyermeke viselkedésén az apával történt találkozásokat követően szokatlan jelenségeket észlelt, a korábban szobatiszta kislány éjszakánként ismét bepisilt, illetve zavarodottá, agresszívvá vált, előadásából arra lehetett következtetni, hogy őt az alperes szexuálisan zaklatta.

Ilyen előzmények után fordult a felperes a bírósághoz és elsődlegesen az alperest megillető kapcsolattartás megvonását, másodlagosan pedig annak korlátozását kérte.

Az alperes a kereseti kérelemben foglaltak teljesítését ellenezte, határozottan tagadta a felperes tényállításait és viszontkeresetet terjesztett elő a gyermek nála történő elhelyezése iránt, valamint tartásdíjat is igényelt.

A bizonyítási eljárás lefolytatása során az elsőfokú bíróság a peres felek vonatkozásában beszerzett környezettanulmányokból megállapította, hogy objektív szempontból mind a felperesi, mind az alperesi környezet alkalmas a kiskorú gyermek nevelésére. A felperes saját tulajdonú ingatlanában él, tanítónő foglalkozású, az alperes a szüleivel közös ingatlanon saját házrészében lakik, foglalkozása pincér. Egyikük sem létesített más személlyel élettársi kapcsolatot. A bölcsődei vélemény értelmében a gyermek több alkalommal indokolatlanul hiányzott. 2004 januárjától a felperes a gyermeket az alperes érkezése előtt mindig elhozta, illetve az is előfordult, hogy ezeken a napokon be sem vitte a bölcsödébe. Az alperes és a nagyszülők többször érdeklődtek a gyermek felől, aki nyugodt, kiegyensúlyozott volt, agresszív, visszahúzódó magatartást nem tapasztaltak nála.

Dr. N. J. ideggyógyász orvos tanúvallomásában elmondta, hogy a felperes 2004. február 3-án vitte el hozzá a gyermeket azzal a panasszal, hogy a kapcsolattartások után indulatkitörései vannak, illetve éjszakai bepisilés is előfordul. A felperes a gyermek szexuális zaklatásáról is említést tett, de az ideggyógyász erre utaló jelet nem tapasztalt, olyan szorongást vagy magatartási zavart nem észlelt a kislánynál, ami miatt speciális kezelésre lett volna szüksége.

Ennek ellenére a felperes az állítólagos alperesi zaklatást követően közel egy évvel később feljelentést tett a rendőrségen az alperes ellen a gyermek szexuális bántalmazásai miatt és terápiára vitte Budapestre.

A felperes az eljárás során csatolta K. M. igazságügyi szakértő magánfelkérésre készített véleményét, aki 2004. május 30-án vizsgálta meg a felperest és a gyermeket. A kislánynál emocionális labilitást, a hangulati élet finom depresszív színezetét észlelte, az apára vonatkozó ingerre kifejezett félelmi reakciót adott. A szakértő szerint valószínűsíthető, hogy a gyermek az apa részéről szexuális közeledésnek volt kitéve.

Az elsőfokú bíróság a perbe pszichológus szakértőt vont be. A felperes személyiség-vizsgálata alapján a szakértő megállapította, hogy jó intellektussal rendelkezik, azonban önismerete alacsony színvonalú. Ennek következménye, hogy az önmagában fel nem ismert, tudattalan indítékok jelentős szerepet játszanak a viselkedésében, az elfojtással hárított tudattalanban tartott ösztönkésztetései közvetett úton, rejtett formában megjelennek, ez a lelki működés teszi részben érthetővé a perben tanúsított magatartását, az apa deviáns szexuális magatartására vonatkozó gyanúját. A gyermekével való kapcsolattartásában hajlamos a kisajátításra, féltékenységre. Az alperes vonatkozásában a szakértő megállapította, hogy átlagos intellektussal, reális életszemlélettel rendelkezik, önismerete jó színvonalú, belvilága tudatos, önmagáról alkotott képe reális. Ösztönképletében gyermekével való egészséges kapcsolatát veszélyeztető anomália nem diagnosztizálható. A gyermekéhez szenvedélyesen kötődik. A szakértő megállapította, hogy a gyermek vizsgálata nem utal szexuális jellegű apai közeledésre. Az alperesi apa és a kislány között erős érzelmi kötődés volt megfigyelhető, kötetlen helyzetben olyannyira igényelte apját, hogy anyjáról szinte tudomást sem vett. Ugyanakkor a szülők konfliktusa miatt általános nyugtalanság volt tapasztalható nála, a felperesi anya elidegenítést valósít meg, az apa elleni nevelés azonban nem eredményes, a kislány erősen kötődik az apjához.

Az elsőfokú bíróság B. I. pszichológus szakértőt személyesen is meghallgatta, aki elmondta, hogy konzultált K. M. szakértővel, akinek az adatokat véleménye elkészítéséhez kizárólag a felperes szolgáltatta. K. M. - figyelemmel arra, hogy B. I. valamennyi érintettet megvizsgálta - elfogadta a szakértő álláspontját, következtetéseit. B. I. előadta azt is, hogy a felperes féltékeny, irigyen szeret, igazán jó anyává akkor válna, ha tűrni a gyermek erős kötődését az apához. A gyermeket nem szükséges sem az E. Ambulanciára, sem más pszichiátriai vizsgálatra, terápiára hordani. A szakértő szerint lényegében ugyan mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére, azonban a mostani körülményekhez képest a gyermek számára mindenképpen kisebb terhelést jelentene a változás, mint a jelenlegi helyzet, az alperes ugyanis nem torolná meg a felperes magatartását, mert inkább a gyermek lényére koncentrálna, részéről nincs féltékenység, kisajátításra törekvés.

A bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a kapcsolattartási jogával nem élt vissza. Ugyanakkor a felperes az alperes érdekeit súlyosan sértő helyzetet teremtett azáltal, hogy szülői kötelezettségének nem tett eleget és meggátolta az apa-gyermek kapcsolatot, illetve nem tájékoztatta őt a gyermek bölcsődei, óvodai elhelyezéséről, betegségeiről. Ebben saját önző szempontjai, féltékenysége vezérelte, a gyermeke érdekét háttérbe szorította és ezzel saját nevelési alkalmassága kérdőjeleződött meg. A felperes a nagyszülői kapcsolattartást is akadályozta, noha a gyermek erősen kötődik a nagyszülőkhöz is, és a felperes velük szemben semmiféle kifogást nem támasztott. A felperes nem csupán a kapcsolattartást akadályozta, tiltotta, hanem az alperest súlyos bűncselekmény elkövetésével is gyanúsította. A felperes a gyermeket kifejezetten az alperes ellen igyekezett hangolni, kislányát különböző felesleges kivizsgálásokra hurcolta, amennyiben ez folytatódik, a gyermeknek nem lehet normális gyermekkora. Ezért az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jelen helyzet megváltoztatása mindenképpen a gyermek érdekét szolgálja, így az alperes viszontkeresetének helyt adva a kiskorú gyermeket az alperesnél helyezte el, kötelezve a felperest a gyermek kiadására. Ezzel összhangban szabályozta az elsőfokú bíróság a felperesi kapcsolattartást és tartásdíj fizetési kötelezettséget is.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva az alperes viszontkeresetét elutasította.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában hangsúlyozta, hogy a gyermekelhelyezés alapvető szempontja a gyermek érdeke, amelyet valamennyi tény és körülmény együttes, összetett mérlegelésével lehet és kell megállapítani. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor egyoldalúan mérlegelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, csupán a kapcsolattartás akadályozása tekintetében vizsgálódott, ugyanakkor a per tárgya volt az alperes viszontkeresete folytán a gyermekelhelyezés megváltoztatása is. Az elsőfokú bíróság azonban e tekintetben a szükséges bizonyítást nem folytatta le, a másodfokú bíróság ezért ezt pótolva részbizonyítást foganatosított és a tényállást kiegészítette.

A másodfokú bíróság újabb környezettanulmányokat szerzett be, eszerint mindkét fél lakóhelye alkalmas a gyermek nevelésére. Az aktuális óvodai vélemény értelmében Nikolett mindig ápoltan, gondozottan érkezik az óvodába, korának megfelelően fejlődik. A felperes következetesen neveli kislányát, kapcsolatuk harmonikus.

A másodfokú bíróság beszerezte az alperes elleni büntetőeljárás iratanyagát, melyből megállapíthatóan az ügyészség az alperes ellen folyó, 12. évet be nem töltött, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatti nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntette.

A másodfokú bíróság kiegészítő szakértői vélemény készítésére kérte fel B. I. szakértőt. A szakértő szerint a gyermek érzelmileg erősebben kötődik az apához, mint az anyához. Ezt a kislány verbálisan is megerősítette, ugyanakkor a családrajzon magát a női oldalon az anya mellett helyezte el. Személyiségjegyeit tekintve mindkét szülő alkalmas a gyermek nevelésére, az anyánál ugyanakkor probléma a színlelés és a hazudozásra való készség, az apánál pedig, hogy a gyermekben az anya irányában paranoid viszonyulást indukálhat szándéka ellenére, mert érzelmileg erős hatással van a gyermekre. Az apa azonban nem akarja a gyermeket az anya ellen nevelni, a felperesi anya pedig megtapasztalta, hogy az ellennevelés nem hoz eredményt. Az anya oldalán pozítivumként értékelhető, hogy az elsőfokú ítélet meghozatala óta széles körű kapcsolattartást biztosít az alperesnek. Összességében a szakértő a gyermek anyai környezetből való kiemelését nem javasolta, figyelemmel arra, hogy a kislány fejlődése szempontjából fontos az anyai személyiség, az azonosulási minta.

A másodfokú bíróság ítéletének meghozatala során e szakértői véleménynek kiemelt jelentőséget tulajdonított. Emellett hangsúlyozta, hogy a korábbi gyermekelhelyezési perben az alperes maga sem vitatta a felperes gyermeknevelésre való alkalmasságát, egyezségkötéssel hozzájárult ahhoz, hogy a gyermeket a felperesi édesanyja nevelje. E per előzményeként egyébként az alperes és szülei elvették a 14 hónapos kislányt a felperestől és azt sem biztosították, hogy vele rendszeres kapcsolatot tartson. Nyilvánvalóan ide vezethető vissza a felperes későbbi ellenséges magatartásának gyökere, ekkor mérgesítette el az apa a kapcsolatát az anyával.

A másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a gyermekelhelyezés módosításának kettős feltételrendszere: a körülmények lényeges megváltozása és hogy ennek következtében a gyermek érdekében álljon az elhelyezés megváltoztatása, nem valósult meg. A felperes megfelelően biztosítja a gyermek gondozását, fejlődését és az elsőfokú ítélet meghozatala óta folyamatosan széles körű kapcsolattartást biztosít az alperesnek. Ezért önmagában az a körülmény, hogy a korábbiakban indokolatlanul elzárta az alperest a kislányától, nem teszi szükségessé az elhelyezés megváltoztatását, különös tekintettel arra is, hogy a gyermek szempontjából fontos az állandóság biztosítása, a környezetváltozás csak ritkán nem okoz válságot a gyermek érzelmi életében. A huzamos elhelyezést ezért csak akkor indokolt megváltoztatni, ha a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése az eddigi környezetében már nincs biztosítva, adott esetben azonban erről nincsen szó, a gyermek egészségesen fejlődik az anya nevelésében. Tény, hogy a kislány érzelmileg erősebben kötődik az apjához, azonban a 7. életévében lévő Nikolett a korára, érettségi fokára tekintettel még nem minősül elhelyezése szempontjából ítélőképessége birtokában lévő gyermeknek.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság iratellenesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság csak a kapcsolattartással összefüggésben folytatott le bizonyítási eljárást. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság széles körű bizonyítást foganatosított annak feltárására, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatása jelen esetben indokolt-e vagy sem. A másodfokú bíróság nem volt tekintettel arra, hogy a felperes a gyermek érdekét súlyosan sértő módon járt el, amikor a kislányt közel egy évig elzárta az alperestől és nem vette kellő mértékben figyelembe azt sem, hogy a gyermek minden fórumon egyértelműen az édesapához való kötődését, ragaszkodását hangoztatta. Ezzel a másodfokú bíróság megsértette a Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény rendelkezésit, a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdését és a Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelvében foglaltakat.

Az alperes szerint a másodfokú bíróság iratellenesen hivatkozott arra is, hogy a korábbi gyermekelhelyezési perben bizonyítást nyert, hogy az alperes a felperes gyermekével való kapcsolattartását nem biztosította, ez ugyanis a perben csupán felperesi állítás volt.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében hangsúlyozta, hogy a kapcsolattartás akadályozása, a gyermek apa ellen történő nevelése, az apa elleni büntetőeljárás megindítása, a gyermek eszközként való felhasználása olyan jelentős körülményváltozások, amelyek a gyermek anyánál maradása esetén súlyosan veszélyeztetnék a gyermek fejlődését. Ezért az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Álláspontja szerint a másodfokú határozat nem jogszabálysértő. Az alperes lényegében a jogerős ítéletben rögzített bizonyítékok felülmérlegelését kívánja elérni, ez azonban a felülvizsgálati eljárásban nem lehetséges.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Csjt. 72/A. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll. A Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelve ezzel összefüggésben rögzíti, hogy e törvényi rendelkezés alkalmazásánál a körülmények lényeges megváltozását a gyermek érdeke szempontjából kell vizsgálni. A gyermek érdeke főszabályként az, hogy megszokott környezetében, az őt szeretettel körülvevő személy gondozásában nevelkedjen. A gyermeknek biztonságérzetet nyújt a megfelelő környezet állandósága. Az irányelv azonban azt is rögzíti, hogy a gyermek érdeke esetenként a környezetének megváltoztatása.

Jelen esetben az alperes a gyermekelhelyezés megváltoztatásának indokául alapvetően azt határozta meg, hogy a felperes alapos ok nélkül, tartósan akadályozta a gyermekkel való kapcsolattartását, a kislányt következetesen ellene neveli. Ezzel összefüggésben az irányelv rögzíti, hogy a gyermeknek az egyik szülőnél történő elhelyezése nem érinti a másik szülőnek azt a jogát és kötelességét, hogy a gyermeket rendszeresen látogassa, szeretetét kinyilvánítsa, a gyermekével való meghitt viszonyt fenntartsa. A gyermek érdekét súlyosan sértő módon jár el az a szülő, aki a gyermeket a másik szülővel való érintkezéstől indokolatlanul elzárja, és ellene hangolja. A gyermek érzésvilágára ez károsan és kiszámíthatatlanul hat, s az is bekövetkezhet, hogy a gyermek szembefordul mindkét szülőjével. A szülőnek az említett, mélyen elítélendő magatartása károsan befolyásolja a gyermek fejlődését, és alapot ad arra a következtetésre, hogy ez a szülő nem alkalmas a gyermek nevelésére. Végső soron az ilyen szülői magatartás a gyermek elhelyezésének megváltoztatására is vezet.

A perben bizonyítást nyert, hogy a felperes azt követően, hogy az alperes a kislány alacsony életkorára tekintettel hozzájárult a felperesi elhelyezéshez, az alperes kapcsolattartási jogát következetesen, gyámhatósági, illetve bírósági határozatok ellenére megakadályozta, az édesapjához erősen ragaszkodó Nikolett egy évig kénytelen volt nélkülözni az apai szeretetet és törődést, illetve a számára jelentős nagyszülői gondoskodást is. Már ez a körülmény is alapot szolgáltathatott volna a gyermekelhelyezés megváltoztatására, függetlenül attól, hogy a felperes a gyermek gondozását, mindennapi ellátását megfelelően teljesíti. Jelen esetben azonban a felperes ezen túlmenően az alperest súlyos bűncselekménnyel, a gyermek szexuális zaklatásával is megvádolta, megsértve ezzel az apa emberi és szülői méltóságát. A felperes az alperes lejáratásába a gyermeket is bevonta, indokolatlan orvosi vizsgálatoknak vetette alá, ezzel szellemi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette. A perben bizonyítást nyert, hogy a felperes egyébként is minden módon igyekezett a gyermeket az édesapa ellen nevelni. Ebben a tartós felperesi, mélyen elítélendő magatartásban csak akkor következett be változás, amikor az elsőfokú bíróság nem jogerős ítéletével a gyermekelhelyezés megváltoztatásáról döntött, ekkor döbbent rá a felperes arra, hogy elveszítheti gyermekét. Egyéves kihagyás után ettől az időponttól kezdődően biztosította az alperes számára a kapcsolattartást, azonban az igazságügyi szakértő a másodfokú bírósági eljárásban készített szakértői véleményében rámutatott arra, hogy "a felperesi anya nem változott meg, és nem látta be, de külső nyomásra tudomásul vette, hogy az apa és a gyermek kapcsolatát nem akadályozhatja."

A fenti körülmények gondos, körültekintő mérlegelésével döntött az elsőfokú bíróság, amikor a korábbi elhelyezést megváltoztatva Nikolettet az alperesnél helyezte el. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítást kizárólag a kapcsolattartás korlátozásával összefüggésben foganatosította. Az elsőfokú eljárásban meghallgatott tanúk vallomásai, a beszerzett környezettanulmányok, a bölcsődei vélemény, a gyámhatósági iratok, a pszichológus szakértő véleménye mind adatot szolgáltattak a gyermekelhelyezés megváltoztatására vonatkozó döntéshez.

A fentiekkel szemben a másodfokú bíróság túlzott jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes külső kényszer hatására, az elsőfokú bíróság ítéletének ismeretében hajlandóvá vált a kapcsolattartás biztosítására, illetve iratellenes a másodfokú bíróság azon megállapítása, hogy a felperesi elzárkózó magatartás gyökerei a korábbi gyermekelhelyezési per időszakára vezethetők vissza, amikor az alperes a 14 hónapos kislányt elzárta az édesanyjától, nem biztosította számára a kapcsolattartást. Ezt a gyermekelhelyezési perben ugyanis csak a felperes állította, a felek egyezségkötésére tekintettel ugyanis a bíróság nem hozott ítéletet, tényállást nem állapított meg.

A másodfokú bíróság döntése meghozatala során nyomatékosan értékelte, hogy a pszichológus szakértő kiegészítő szakértői véleményében úgy foglalt állást, hogy a gyermek anyai környezetből való kiemelése nem indokolt. Ugyanakkor ez a szakértői vélemény azt is tartalmazza, hogy a szakértő a felek személyiségjellemzését illetően korábbi megállapításait fenntartotta, ezek pedig a gyermekelhelyezés szempontjából az alperesre nézve kifejezetten kedvezőbbek. A szakértő a változatlan anyai elhelyezést alapvetően azzal indokolta, hogy a gyermek számára az anyai személyiség nélkülözhetetlen, ugyanis azonosulási mintát jelent a kislánynak, azonban a felperesi személyiségjegyek nem csak pozitív példát jelenthetnek Nikolett részére, és a szakértői megállapítás tükrében ilyen alapon valamennyi leánygyermek anyai, illetve fiúgyermek apai elhelyezése lenne indokolt, amennyiben a szülő a gyermek nevelésére nem alkalmatlan. Ugyanakkor a 17. számú Irányelv rögzíti, hogy önmagában a gyermek nemének és életkorának nem lehet döntő szerepe az elhelyezésnél.

Arra helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a 7 éves Nikolett még nincsen ítélőképessége birtokában, az elhelyezés megváltoztatása szempontjából tehát véleménye ügydöntő jelleggel nem bír, azonban e kérdésben a véleményét a Csjt. 71. § (1) bekezdése értelmében - korára, érettségére figyelemmel - tekintetbe kell venni, érzelmi kötődésének ugyanis ebben az életkorban is jelentősége van. Nikolett pedig a felperes ellen nevelése ellenére édesapjához kötődik erősebben, még azt követően is, hogy egy évig nem tarthatta vele a kapcsolatot.

A kifejtettekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a megállapításra, hogy a gyermekelhelyezésre vonatkozó körülmények lényeges változását idézte elő a felperes, amikor a gyermeket az alperestől alapos ok nélkül egy évig elzárta, kislányát az apja ellen nevelte, az alperest alaptalanul súlyos bűncselekménnyel vádolta és meghurcoltatásába a gyermeket is bevonta. Mindezzel azt bizonyította, hogy kevésbé alkalmas a gyermek nevelésére, mint az alperes. Az adott esetben ezért az elhelyezés megváltoztatása a kiskorú gyermek érdekében áll, akinek számára a megszokott környezetből való kiemelése kisebb megrázkódtatást jelenthet, mint a változatlan elhelyezés fenntartása, mely magában hordozza annak veszélyét, hogy ha a felperes már nem számol a gyermekelhelyezés megváltoztatásának lehetőségével, gyermekét felhasználva ismét az alperes ellen fordul.

A kifejtettekre tekintettel az okszerű mérlegelésen alapuló elsőfokú döntés indokolatlan felülmérlegelése a másodfokú bíróság részéről jogszabálysértést valósított meg (BH 2006/12/403.).

Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság határozatát a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét a kapcsolattartásra és a tartásdíj fizetésére vonatkozó kisebb - a jelen körülményekhez igazodó - módosítással helybenhagyta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 22.107/2007.)