Gyermekeitől különélő szülők tájékoztatási joga: válaszolt az Oktatási Jogok Biztosa a nyílt levelünkre

Egyesületünk 2020. augusztus 27-én nyílt levelet fogalmazott meg az oktatási jogok biztosának címezve.

Levelünkben többek között kértük, hogy a gyermekeitől különélő szülők tájékoztatási jogát mozdítsa elő az Oktatási Jogok Biztosa. 

Dr. Aáry-Tamás Lajos úr 2021. február 5. napján kelt válaszlevelében közölte álláspontját. Biztos úr válaszával nem teljesen értünk egyet, azonban úgy látjuk, hogy e téren építő jellegű munka kezdődött el amit mindenképp pozitívumként tudunk értékelni.  

Nem értünk egyet biztos úr azon álláspontjával – miután egyértelműen kifejtette az válaszlevélben a hivatal, hogy a különélő szülőnek a gyermekével való tájékoztatáshoz joga van –, hogy az oktatási intézmény szabhat határt az információáramlásnak. Nem osztjuk a biztos úr okfejtését a szülői jogok terén sem, mivel a szülő és az intézmény kapcsolatát önállóan szabályozza a köznevelési törvény, ezért álláspontunk szerint a szülő tájékoztatáshoz fűződő alapjogot nem lehet megtagadni azért, mert őt mindenről köteles a gyermeket gondozó szülő tájékoztatni. Eme álláspont gyakorlati alkalmazása a jog kiürítéséhez vezet ami alaptörvény-ellenes, s ilyen lehetőséget egyetlen jogszabály sem tesz lehetővé – ellenkezőleg: a köznevelési törvény konkrétan előírja azt, hogy a szülőnek a gyermekével kapcsolatos információt meg kell adni.

Egyesületünk folytatni kívánja az egyeztetést a köznevelési államtitkársággal annak tükrében, hogy az oktatás jogok biztosa válaszlevelének utolsó bekezdésében közölte: a 40/1999. (X. 8.) OM rendelet 8. § (1) bekezdése alapján jogalkotási javaslattal jogszabályi módosítást kezdeményez egy átlátható szabályozás kialakítása érdekében. Bízunk benne, hogy az egyesületünk ebben részt tud venni, hiszen a gyakorlati részét ennek a problémának – a különélő szülő gyermekével érintő tájékoztatási  anomáliákat érintően – hitelesen be tudja mutatni országos szinten.

Budapest, 2020. február 16.

Apák az Igazságért Kh. Egyesület
Szaniszló Csaba, elnök






Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!