Egy precedens értékű alkotmánybírósági siker margójára…

Egy precedens értékű alkotmánybírósági siker margójára…

„A különélő szülővel való kapcsolattartás is kifejezetten a gyermek érdekét szolgálja.”

Valamikor 2020 nyarának legvégén kereste meg egyesületünket egy elkeseredett különélő édesapa azzal, hogy a pandémia ürügyén édesanya nem teszi számára lehetővé a gyermekével való találkozást. Nemperes eljárásban kérte ugyan a kapcsolattartás végrehajtását az illetékes Paksi Járásbíróságtól, azonban nem járt sikerrel: a bíróság – többlet tényállásként arra hivatkozva, hogy apuka Pest megyébe vinné a gyereket, ahol a fertőzöttek száma az országos átlaghoz képest magas -, felelős anyai magatartásként értékelte a kapcsolattartás megtagadását, illetve – ennek okán – nem látta felróhatónak anyuka magatartását, nem állapította meg tehát az önhibát annak ellenére sem, hogy nem volt vitatott, miszerint anyuka nem teljesítette a kapcsolattartási határozatban foglaltakat.

István hiába fellebbezett: a Szekszárdi Törvényszék helyben hagyta az elsőfokú döntést változtatás nélkül. Így aztán még Istvánnak kellett a zsebébe nyúlnia, mert hogy kifogásolni merészelte, miszerint nem láthatja a gyermekét, és ugye ezen döntés mentén nem is fogja látni egészen a pandémia megszűnéséig, vagyis kiszámíthatatlan ideig, akár évekig is.

Apuka azonban nem nyugodott bele. Hitt benne, hogy ez így nem maradhat, hogy valahol léteznie kell az igazságnak: talán még az apák és gyermekeik igazságának is. És így talált meg bennünket: az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesületet.

Felülvizsgálatot szeretett volna, el kellett azonban szomorítanunk: a nemperes eljárásban a törvény erejénél fogva kizárt a felülvizsgálat. Elnökünknek azonban eszébe jutott, hogy létezik még - legalábbis elvben mindenképpen – egy „ultima ratio”: az alkotmányjogi panasz. Ha pedig eljutunk idáig, akkor Csaba automatikusan hozzám irányítja az újdonsült egyesületi tagunkat, miután egyike vagyok azon keveseknek, akik korábban már fordultak eredménnyel az Alkotmánybírósághoz több alkalommal is. (Igaz, annak már közel 20 éve. Akkor még a mezei állampolgárnak is volt lehetősége törvények alkotmányellenességének vizsgálatát kérni. Akkor a gyülekezési jog, illetve a rendőrségi törvény egy-egy passzusát sikerült megsemmisíttetnem a taláros testülettel. Ma már ilyen lehetőség nincs az egyszerű honpolgár számára. Ami még van, az alkotmányjogi panasz előterjesztése kifejezetten és kizárólag a saját ügyében. Legfeljebb a saját ügyén keresztül nyílhat meg a lehetősége maguknak a jogszabályoknak az alkotmányossági vizsgálatát is kérni, ha az őt ért alapjogi sérelem magából a jogszabály alkotmányosan aggályos voltából eredt, nem pedig csupán helytelen jogalkalmazásból.)

Őszintén szólva szkeptikus voltam: azt mondtam Istvánnak: mondjuk 5% esélyt látok arra, hogy megtörténik a csoda. Én megírom legjobb tudásom szerint, azzal nem lesz gond. A hiba magában a rendszerben van. Már az is jó, ha egyáltalán elolvassák kellő alapossággal, amit egy „outsider” benyújt nekik és nem dobják ki azzal, hogy már megint valami önjelölt megváltó okoskodik itt, zavarva a nyugalmukat.

Apuka azonban jobban bízott a csodában, mint jómagam: „Végülis mit veszthetek? Írja meg Tanár Úr!”

Én pedig 2020. szeptember 2-án megírtam az alkotmányjogi panaszt azzal, hogy apuka hozzájárul a nevének feltüntetéséhez az Alkotmánybíróság honlapján közzétételre kerülő indítványában.

Nem bonyolítottam a kérdést, kevesebb, mint 4 oldalban megfogalmaztam a döntések Alaptörvény ellenességének a lényegét… Ami azután meglepő volt: nem jött a szokásos hiánypótlásra felhívás, amikor a 10-20 oldalas kérelmeket nem látják kellően alapos alkotmányjogi érveléssel alátámasztottnak és kérik, hogy az indítványozó fejtse már ki részletesebben, hogy miben látja az általa megsemmisíteni kért döntés alaptörvény-ellenességét.

Azután idén február 12-én az egyik apuka felfigyelt Sereg András cikkére az indexen „Nem lehet a járványra hivatkozva megtagadni a gyermek láthatását.” címmel és megosztotta a jó hírt az egyesület facebook oldalán. Csabának ismerős volt a történet. Letöltötte az Alkotmánybíróság honlapjáról az ott közzétett, 2021. február 9-én hozott, IV/1533/2020. számú anonimizált határozatot, és maga sem akart hinni a szemének. Aztán azonnal felhívott azzal, hogy szerinte ez az általam Istvánnak írt alkotmányjogi panasz lesz. Én pedig megnéztem a határozatban foglalt ügyszámokat, és egy gyors rákereséssel már ott is voltam István mappájában: igen, ezek mi vagyunk, ezt mi értük el: az Apák az Igazságért Közhasznú Egyesület. (Illetve azon belül jómagam.)

A 2020 márciusától élő nemperes eljárásról szóló törvény alapján most már járásbírósági hatáskörbe tartozó, kapcsolattartás végrehajtási ügyekben – és nem utolsósorban a pandémia e kérdésre gyakorolt kihatása terén - jogtörténelmet írtunk: elsőként - és egyedüliként - sikerrel vittük a kapcsolattartás végrehajtásának ügyét, illetve a pandémia kapcsolattartás akadályozásra történő, sajnos nem ritka felhasználásának kérdését a legmagasabb taláros testület elé. Az pedig – azon túl, hogy István ügyében megsemmisítette a koronavírusnál sokkal veszélyesebb méreggel: a feminizmussal megfertőzött bíróságok, illetve bírósági titkárok és bírók alapjogokat sértő jogerős döntését, vagyis igazságot szolgáltatott Istvánnak és a gyermeknek – új dimenziókat nyitott a magánélet, a családi élet, a magánszféra, a kapcsolattartás alapjogi védelmének történetében, minőségében.

Az Alkotmánybíróság többek között az alábbiakat mondta ki a család, a nevelés, a gondoskodás, a kapcsolattartás szerepéről és védelméről kifejezetten elvi éllel:

Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése a gyermek és szülő kapcsolattartáshoz való jogát kívánja biztosítani (Indokolás [40]). A kapcsolattartásnak az általános járványügyi (veszély)helyzet miatti korlátozása olyan novum a gyakorlatban, amely érdemi alkotmányossági vizsgálatot igényel. Jóllehet a bírósági döntés egy konkrét kapcsolattartási alkalmat érintett, és ekként az apa és a gyermek személyes kapcsolattartásának egyszeri, időleges korlátozását eredményezte, annak elvi tartalma a járványhelyzet alakulásától – esetleges tartósságától – függően hatással lehet további kapcsolattartási alkalmakra is.

A házasságok, életközösségek felbomlásának kérdéskörével összefüggésben a nemzetközi dokumentumok és a gyakorlat is elsősorban a gyermek oldaláról közelíti meg a szülő és a gyermek kapcsolattartásának a kérdését {a gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (kihirdette: 1991. évi LXIV. törvény, a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) 9. cikk 3. pontja szerint például az „Egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjétől vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek mindenek felett álló érdekeivel ellenkezik”, jóllehet a kapcsolattartás igénye éppúgy felmerül a különélő szülő oldalán. Kétpólusú jogról van szó, amelynek egyik pólusán a gyermek, a másikon a szülő – a jelen alkotmányjogi panasszal érintett esetben az apa – áll, így egyidejűleg beszélhetünk gyermeki és szülői jogról.

Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magánszférához való jog és az Alaptörvény II. cikke által garantált emberi méltósághoz való jog között különösen szoros a kapcsolat. Az Alaptörvény II. cikke megalapozza a magánszféra alakítása érinthetetlen területének védelmét, ami teljesen ki van zárva minden állami beavatkozás alól, mivel ez az emberi méltóság alapja. Az Alaptörvény értelmében a magánszféra védelme azonban nem szűkül le az Alaptörvény II. cikke által is védett belső vagy intimszférára, hanem kiterjed a tágabb értelemben vett magánszférára (kapcsolattartás), illetve arra a térbeli szférára is, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik (otthon).

A kapcsolattartás tiszteletben tartása, ahogyan azt az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése megfogalmazza, elsődlegesen a közlések, a felek közötti kommunikáció védelmét, intaktságát– lényegében harmadik személyek számára történő meg nem ismerhetőségét – jelenti, ugyanakkor az Alkotmánybíróság 3312/2017. (XI. 30.) AB határozata (Indokolás [40]) e rendelkezésnek tágabb értelmet adott, amikor kiterjesztette annak védelmi körét a gyermek és a szülő közötti kapcsolattartásra is.

A szülő-gyermek viszonyt, mint a családi kapcsolat alapját az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése kifejezett védelemben részesíti, illetve az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése – a kapcsolattartás mellett – garantálja a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot is. A gyermeknek a különélő szülőjével való kapcsolata természetszerűleg különbözik a vele egy háztartásban együtt élő szülővel fennálló kapcsolatától, hiszen a különélő szülő időszakosan vesz részt a gyermek gondozásában, és nem ő hozza meg a napi nevelési döntéseket. Amint azonban a szülő-gyermek viszony sem korlátozódik a gyermekkel egy háztartásban élő szülőre – a szülői státuszt nem szünteti meg a szülők életközösségének a megszűnése –, úgy a „családi élet” sem feltétlenül a gyermek napi gondozását jelenti csupán. Alkotmányjogi értelemben a gyermek és a különélő szülő kapcsolata is – a konkrét körülményektől függően, mindaddig, amíg a helyzetéből adódó sajátos módon a szülői funkciókat betölti a különélő szülő – a családi élet fogalma alá esik, és védelemben részesül {vesd össze: BDT2018. 3822., Indokolás [24]; Emberi Jogok Európai Bírósága, Moog kontra Németország (23280/08 és 2334/10), 2016. október 6., 53. bekezdés}.

A családi gondoskodás és védelem szempontjából nemcsak az együtt élő, hanem a különélő – a gyermek tényleges napi gondozásában közvetlenül nem, vagy csak időszakosan résztvevő – szülővel való zavartalan érintkezésnek is alapvető jelentősége van. A szülők életközösségének a megszűnése nem változtat azon, hogy a gyermek egészséges fejlődése szempontjából meghatározó a szülők együttes jelenléte és támogatása, az, hogy a gyermek mindkét – gondozó és különélő – szülőjét maga mellett tudhassa, rájuk számíthasson, és mindkettőjüktől megkapja a fejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást (kivéve, ha ez valamilyen ok miatt nem áll az érdekében).

A nevelés – amely részben megegyezik a szülői felügyelet gyakorlásával (Ptk. 4:150–160. §), de részben más, több annál – a gyermek életében való közreműködés, amely a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések eldöntésében való részvétel mellett – amely a különélő szülőt akkor is megilleti, ha a szülői felügyeletet a másik szülő gyakorolja [Ptk. 4:175. § (1) bekezdés] – elsősorban a rendszeres és folyamatos kapcsolattartás útján biztosítható.

Összefoglalva: a különélő szülő és a gyermek kapcsolattartáshoz való joga az Alaptörvényben a magánszféra-védelem [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés], valamint a gyermeknek a gondoskodáshoz [Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdés] és a szülőnek a neveléshez való joga [Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdés] részeként alapjogi rangra emelt jogosultság.

A kapcsolattartás tehát a különélő szülő folyamatos jelenlétét jelenti a gyermek életében. A kapcsolattartás egyes módjai között nincs egyértelmű hierarchia, a felek közvetlenül, személyesen vagy közvetetten – például levelezés vagy technikai eszközök segítségével – is kapcsolatot tarthatnak, a kapcsolattartás minden formájának szerepe van a szülő-gyermek viszonyban, ezek adott esetben ki is egészíthetik egymást. A kapcsolattartás közvetlensége, a rendszeres találkozás és a zavartalan személyes kommunikáció – tehát az együttlét – mégis kiemelten fontos része a szülő-gyermek kapcsolatnak. Jellemzően ez a legintenzívebb, és hagyományosan ennek van a legnagyobb szerepe a gyermek személyiségfejlődésében, a személyes kapcsolattartás lehetősége különös jelentőséget kisebb gyermek esetén kap a kötődés kialakításában, illetve fenntartásában, az elidegenedés megakadályozásában. Ezzel összhangban a Gyermekjogi Egyezmény 9. cikk 3. pontja, az Alapjogi Charta 24. cikk (3) bekezdése és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:178. § (1) bekezdése is a különélő szülővel való személyes és közvetlen kapcsolat fenntartásának a jogát garantálja. A közvetlen személyes találkozás lehetőségének kifejezett kizárására alapvetően csak akkor van lehetőség, ha ez a gyermek érdekét szolgálja, továbbá ez a kapcsolattartási jog korlátozásának tekinthető akkor is, ha rendelkezésre állnak alternatív kapcsolattartási eszközök, vagy ha ennek pótlására lehetőség van. Az alternatív kapcsolattartási eszközök és a pótlás ténye, ideje a korlátozás arányosságának a megítélésekor juthatnak szerephez.

Ennek alapján az Alkotmánybíróság az egyedi ügyekben eljáró bíróságok kötelezettségeire nézve az alábbiakat fejti ki ugyancsak elvi éllel:

Az Alaptörvény említett rendelkezései tehát azt a kötelezettséget róják a bíróságokra, hogy az elbírálandó ügyek alkotmányjogi aspektusát, alapjogi relevanciáját felismerjék, az érintett alapvető jogok tartalmát feltárják, és erre tekintettel értelmezzék és alkalmazzák konkrét jogvitákban a jogszabályokat. […] Mindezek – amint ezt az Alkotmánybíróság már több esetben is hangsúlyozta – nem azt jelentik, hogy a bíróságoknak közvetlenül az Alaptörvény rendelkezéseire kellene alapítaniuk a döntéseiket, hanem azt, hogy az alkalmazandó jogszabályi rendelkezések értelmezése és a konkrét tényállásra való alkalmazása során figyelemmel kell lenniük a releváns alkotmányossági szempontokra {7/2013. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [33]; 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [20]}. Az Alkotmánybíróság tehát egyértelművé tette azt, hogy a bíróságok kötelezettsége, hogy az alapvető jogokat a magánjog alanyai közötti viszonyokban is érvényre juttassák. Ezzel összefüggésben speciális helyzet a konkuráló alapjogi pozíciók esetén áll elő, vagyis amikor az alapjogi konfliktus a jogalanyok egymás közötti viszonyában merül fel azáltal, hogy az egyik magánszemély alapjogát a másik magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel kiemelte: a bíróságoknak ilyen esetekben közvetítő, kiegyenlítő szerepet kell betöltenie {14/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [65]; 3312/2017. (XI. 30.) AB határozat, Indokolás [30]}.

Ennek mércéjeként pedig az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a védelmi kötelezettség teljesítése során mind a törvényhozónak, mind pedig a jogalkalmazóknak figyelembe kell vennie azt, hogy egyik alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, másrészt pedig arra kell törekedniük, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók az arányosság elvének megfelelően kíméletes kiegyenlítésre, méltányos egyensúlyba kerüljenek (fair balance, schonender Ausgleich). Ezek tekintetében az Alkotmánybíróság továbbra is kontrollt gyakorol {13/2016. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [55]}. Abban az esetben tehát, ha a bíróságoknak olyan jogvitában kell eljárniuk, amelyben az alapjogi konfliktus a jogalanyok egymás közötti viszonyában merül fel azáltal, hogy az egyik magánszemély alapjogát a másik magánszemély alapjogának gyakorlása veszélyezteti, a fentiekben meghatározott szempontok szerint az érintett alapvető jogok védelmi körének feltárásával és az érintett alapvető jogok összemérésével (kíméletes kiegyenlítésével és méltányos egyensúlyba hozásával) kell döntésüket meghozniuk. Ennek során a bíróságok számára lényeges szempont, hogy az érintett alapvető jogok lényeges tartalma nem üresíthető ki, és az alapvető jogoknak az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből fakadó védelmi kötelezettségét biztosítani kell.

Végül a konkrét ügyre vonatkozóan az alábbiak szerint értékelte az előbbiek teljesülését, illetve nem teljesülését, valamint a pandémia kihatását ezen kérdések megítélésére:

A vizsgált ügyben a IV.1. pontban kifejtettek szerint az indítványozónak az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése – és XVI. cikk (2) bekezdése – által biztosított kapcsolattartási jogát korlátozták. Ezzel szemben áll az anya oldalán – a járványveszélyre való hivatkozáson keresztül – a neveléshez való jog [Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdés], valamint a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz való joga [Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdés], továbbá az egészséghez való jog [Alaptörvény XX. cikk (1) bekezdés].

A koronavírus-járvány és az emiatt hozott járványügyi intézkedések általánosságban nem lehetetleníthetik el a szülők és a gyermekeik közötti személyes és közvetlen kapcsolatot. A kiskorú gyermek és a szülő közvetlen kapcsolatának fenntarthatósága különleges jogrend idején is az emberi kapcsolatok közötti olyan minimumot jelent, amelyre nem vonatkozik az ún. társadalmi távolságtartás (social distancing) követelménye, és ez éppúgy igaz az együtt élő, mint a különélő szülő viszonylatában (amennyiben a különélőszülőt a kapcsolattartástól nem tiltották el).

A különélő szülővel való kapcsolattartás is kifejezetten a gyermek érdekét szolgálja. Ezt támasztja alá az is, hogy a szülői jogok és kötelezettségek gyakorlása még a 2020. március 28-án hatályba lépett kijárási korlátozás esetében is alapos indokul szolgált a lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására [Korm.r. 3. § és 4. § (1) bekezdés t) pont].

Mindazonáltal a járványhelyzet egyes esetekben befolyásolhatja – alternatív kapcsolattartási eszközökre korlátozhatja – a kapcsolattartást. Ez elsősorban akkor merülhet fel, ha konkrét járványügyi intézkedésre kerül sor, mert például a gyermek vagy a szülő megbetegszik vagy karanténba kerül, továbbá, ha a személyes kapcsolattartás – az érintettek egészségi állapotára, a kapcsolattartáshoz szükséges utazás módjára, időtartamára, a felek személyes körülményeire tekintettel – objektív megítélés szerint különleges, azonosítható egészségügyi kockázattal járna, és nem teszik meg a szükséges óvintézkedéseket.

Mérlegelést igénylő helyzetben lehetőleg a szülők egyetértésén alapuló, rugalmas megoldás megtalálása a legfontosabb. Amennyiben erre nincs mód, a bíróság akkor tesz eleget a konkuráló alapjogi pozíciók arányosság elvén alapuló, a kíméletes kiegyenlítésre és méltányos egyensúly kialakítására vonatkozó követelményének, ha a rendelkezésére álló tények figyelembe vételével komplex vizsgálatot folytat le. Az összemérés leglényegesebb szempontja, hogy mindegyik érintett személy alapjogának védelmi igényét egyaránt el kell ismerni, egyikük alapjogai sem üresíthetők ki.

Elsődlegesen abból szükséges kiindulni, hogy a különélő szülővel való kapcsolattartás a gyermek érdekét szolgálja, ugyanakkor tekintettel kell lenni a gyermek egészségét veszélyeztető, objektíven fennálló faktorokra is, az egészségkárosodás valószínűségére és súlyosságára is [Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdés és XX. cikk (1) bekezdés]. Minél konkrétabb az egészségügyi kockázat, annál nagyobb a jelentősége, de minél általánosabb, távolibb és absztraktabb, csupán szubjektív félelmeken és feltételezéseken alapuló, annál kisebb súllyal vehető figyelembe a kapcsolattartás jogával szemben [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés és XVI. cikk (1)–(2) bekezdés]. Amennyiben pusztán a megfertőződés általános, absztrakt, de teljes mértékben sohasem kizárható lehetősége elegendő lenne a személyes találkozás lehetőségének ismételt, összességében akár hosszú hónapokra történő kizárásához, a kapcsolattartási jog kiüresíthetővé válna. Minél tovább tart az intervallum, annál kevésbé alkalmas annak kompenzálására – figyelemmel adott esetben a gyermek életkorára is – a pótlás és az alternatív kapcsolattartási eszközök használata.

A döntés alapjául szolgáló érvek absztrakt, általános járványveszélyre utalnak, amelyekből nem vonható le egyértelmű következtetés a szülő és a gyermek személyes találkozásának kockázatára nézve a konkrét ügyben. Ha pedig konkrét, reális veszély nem azonosítható, és az apa előzetesen, illetve a találkozás során – utazás közben és a találkozás helyszínén is, például a saját háztartásában – a koronavírussal kapcsolatos egészségügyi kockázat minimálisra szorításához szükséges óvintézkedéseket megteszi, akkor – figyelemmel arra is, hogy az anyához hasonlóan az apa is éppúgy köteles betartani a járványügyi előírásokat – az általános járványveszély és az ezzel kapcsolatos elővigyázatosság önmagában nem elegendő indok a személyes találkozás korlátozására.

Az a hivatkozás azonban, amely szerint a kérelmezett a kapcsolattartás tekintetében „akkor jár el helyesen és felelősségteljesen, ha a fertőzés elkerülése érdekében ezeket az alkalmakat csökkenti”, a konkrét esetben elengedhetetlen alapjogi összemérés hiányára utal, és a kapcsolattartási jog kiüresítésének veszélyét hordozza. Ez pedig, ha a koronavírus-járvány elhúzódik, akár a különélő szülő és az óvodáskorú gyermek elidegenedéséhez is vezethet (a másodfokú végzés utal arra, hogy az anya csak a veszélyhelyzet megszűnését követően kívánta újra biztosítani a láthatást az apa számára). Óvodáskorú gyermek esetében ráadásul az alternatív kapcsolattartási lehetőségek kevésbé képesek pótolni a személyes találkozást.

Mindez igen magas színvonalú, minden szempontra kitérő, alapos elemzés, akár oktatási célokra is hasznos lehet a jövőben.

Budapest, 2021. február 13.

Kalmár László György
Apák az Igazságért Egyesület

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!