Az elidegenítő szülő reflex-szerű támogatása a szülők közötti konfliktus során - PAS 5. rész
"A szülői elidegenítés nyolc jellemző tünete és kifejtése" cikksorozat ötödik része
A szülők közötti vitákból - történjen az váláskor, vagy azt követően - a gyermekek igyekeznek mindig kimaradni és egyik szülő pártjára sem állni - kivéve, ha valamiféle bántalmazás vagy extrém méretű elhanyagolás történt. Ha a gyermek azt érzi, hogy valamelyik szülője a vitában alulmaradni látszik, akkor gyakran előfordul, hogy a segítségére kel. Ez a fajta reakció általánosnak tekinthető, de nem igaz minden esetre. Amennyiben bántalmazás történt, előfordulhat, hogy a gyermek a bántalmazó szülővel szemben foglal állást, ez azonban még ebben az esetben is inkább kivételesnek tekinthető, mint általánosnak.
Ha bántalmazásnak nincs nyoma, a gyermekből egyszerűen hiányzik az a reflex, hogy konfliktus során egyik vagy a másik szülő pártjára álljon.
A gyermekek nem szeretnek szüleik vitájában részt venni. A leggyakoribb megoldás, hogy magukra csukják szobájuk ajtaját vagy egyéb módon kerülik a feszült helyzetet. Nem akarnak semmiképp sem belebonyolódni a szülők közötti konfliktusba. Ha vita során az egyik szülő a gyermektől vár valamiféle megerősítést, akkor a gyermek - amennyiben enged a nyomásnak és megteszi - úgy érezheti magát, hogy a másik szülőjét elárulta.
Csak ismételni tudjuk: egy gyermek mindent megtesz azért, hogy az efféle helyzetekben ne vegyen részt. Ebből a háttér információból kiindulva érthetjük, hogy a szülői konfliktusok során az egyik szülő reflex-szerű támogatása mennyire egybevág az elidegenítés koncepciójával.
Látható az is, mennyire nem természetes, ha egy elidegenített gyermek aktívan vagy akár agresszíven támogatja az elidegenítő szülőt véleményében, függetlenül attól mi a valós helyzet. Ha ez a tünet jelen van, akkor az elidegenített gyermek még a legabszurdabb álláspontot is támogatni fogja ha az az elidegenítő szülőtől származik.
Csoportos foglalkozásokon, vagy családi segítségnyújtás alkalmával megfigyelhető volt, hogy a gyermek még akkor is az elidegenítő szülő álláspontját képviselte, ha az ellen vitathatatlan bizonyítékot mutattak fel neki. Ezek az extrém példák jól mutatják a szülői elidegenítés patológiás mivoltát.
Gardner eredetileg úgy írta le a szülői elidegenítés folyamatát, mint „félelem-vezérelt” jelenség. Ez alatt azt értette, hogy az elidegenített gyermek fél attól, hogy olyat tesz, ami az elidegenítő szülő számára nem elfogadható. Ez az érzés úgy jellemezhető, hogy olyan hatással van gyermekre a szülőtől való félelem, mint amikor egy közösségben a gyereknek attól kell tartania, hogy megtorlást szenved ha nem engedelmeskedik a többieknek.
Ha a gyermek elidegenítő szülőjével tölti a legtöbb vagy akár az összes idejét, a megtorlástól való félelem szinte kézzel fogható. Ez a fajta szorongás és az ebből fakadó agresszorral (elidegenítő szülővel) történő azonosulás az, ami a gyermek patológiás viselkedését és eltorzult gondolatat-világát táplálja. Ez a tünet jól jellemezi az elidegenítés dinamikáját.
A tünet megtévesztő lehet és veszélyesen eltorzíthatja a képet azok számára, akik nincsenek tisztában a szülői elidegenítés hatásával. Ilyen esetben ezek a szakemberek valószínűleg elfogadják azt, amit az elidegenített gyermek kijelent. Emiatt a tünet felismerése nagyon fontos, legyen szó gyámról, pszichológus szakértőről vagy bárkiről, akit a bíróság kirendelt, hogy megállapítsa a gyermek mindenek felett álló érdekét.
Forrás: http://www.jmichaelbone.com/blog1/the-eight-symptoms-of-parental-alienat...
Szerző: dr. J. Michael Bone, Ph.D
Fordította: Szarka Levente
Lektorálta: Pénzes Ilona
A cikksorozatunk előző része: A független gondolkodó jelensége
A cikksorozat következő része: A bűntudat érzésének hiánya az elidegenített szülővel szembeni durva viselkedés során
