Egyenlő Bánásmód hatóság

Az Egyesület tagjának sikere az Egyenlő Bánásmód hatósággal szemben

A gyermekétől külön élő édesapa - egyesületi tagunk - tájékoztatási igénnyel fordult különböző intézményekhez azzal, hogy kiskorú gyermekéről megkapja az igényelt információt, adatokat. A megkeresett intézmények vagy megtagadták az tájékoztatást vagy egyáltalán nem is válaszoltak.

Az édesapa az Egyenlő bánásmód hatósághoz fordult, mivel sérelmezte, hogy ő mint szülő (apa) a gyermekével kapcsolatos tájékoztatást nem kapta meg, jóllehet egyértelműen erre jogosult volt. Sérelmezte, hogy a megkeresett intézmények vele szemben hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak, mert más szülőknek ellenben megadtak tájékoztatást azok gyermekeiről.

Az Egyenlő Bánásmód hatóság leseperte az édesapa kérelmét, vizsgálat nélkül elutasítva azt.

Az édesapa a Fővárosi Törvényszéken előtt a döntés felülvizsgálatát kérte, a Törvényszék meg helyt adva az apa kérelmének, új eljárásra utasította az Egyenlő Bánásmód hatóságot, megállapítva, hogy az apaság mint védett tulajdonság alapján, az eljárást le kellett volna folytatni a hatóságnak.

Összességében kimondható, az Egyenlő Bánásmód hatóság is úgy járt el, ahogy az előtte megpanaszolt intézmények.

Az apaságból, mint védett tulajdonságból nem származhat egy szülőnek hátránya a gyermekével kapcsolatos tájékoztatás igénylésekor. A szülő, függetlenül attól, hogy nevelő szülő, törvényes képviselő, vagy épp külön élő szülő, illetve milyen nemű, a gyermekével kapcsolatos információkra jogosult, hiszen őt a gyermekéért felelősség terheli.

Az anya és apa egyenlőségét konkrétan a családok védelméről szóló törvény nevesíti.


Ítélet 1. oldal


Ítélet 2. oldal


Ítélet 3. oldal


Ítélet 4. oldal


Ítélet 5. oldal
Csatolt fájlok: 

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!