Apánál aludni? Harag nélkül jó lenne….

Apánál aludni? Harag nélkül jó lenne....

A sztori az apa elővezetése szerint nem különleges eset. Mióta gyakrabban olvassa, hallgatja más apák történeteit, azóta úgy gondolja, hogy az övé inkább átlagos... de ezt mindenki döntse el maga.

A szerelembe esés, a családalapítás, a közös otthon vásárlás és gyerekvállalás után két évvel ezelőtt váltak el, egy közel 1,5 éves „szenvedés”- sel teli időszak után. A válópert a feleség kezdeményezte, mert – ahogy apa a végső következtetést levonta – nem úgy táncolt, ahogy anya fütyült. Ez a vonal erőteljesebbé vált azóta. Apa a megromlott viszony óta egy személyben ádáz ellenség és a közös gyermek édesapja. Persze ez a lehető legjobb példa, ha apa ellen kell valamit felhozni a környezet vagy a hatóságok felé: apa nem azt csinálja, nem úgy csinálja... (miért nem lehet önállóan gondolkodó szülő?)

Apa elmondásából tudjuk, hogy anya legtöbbször „csak” vagdalkozik és nem tudja kijelentéseit észérvekkel alátámasztani. Ez pedig igen hatásos sok helyütt. Ne felejtsük el, hogy anya kezdeményezte a válást és szigorúan ragaszkodott a bírói ítélet szóról-szóra, pontról-pontra történő betartásához.

Mégis a jelenlegi vita ennek a bírói ítéletnek a be nem tartásáról folyik. Apának a válás idején még két munkahelye volt, utána fél évvel döntött úgy, hogy csak az egyiket tartja meg. Sok időt elvett a kétfelé való elkötelezettség, kezdett a kislányával való kapcsolat rovására menni a túlzott elfoglaltság. Akkor volt apa szemefénye öt esztendős. A felmondás után jobban tudta beosztani a szabadidejét és egyre fontosabb lett, hogy a bíróság által megítélt láthatásoknak is eleget tegyen (bár anyát valószínűleg az sem zavarta volna, ha csak hébe-hóba bukkan fel apa, vagy elmarad...).

A szinte már szokásosnak tekinthető ítélet szerint minden páros hétvégén, pénteken 18:00-tól vasárnap 20:00-ig tart a láthatás, az ünnepek, és az iskolai szünetek feleződnek, kivétel a karácsony. Már több, mint egy éve apa arra törekszik, hogy ne maradjanak el, ne maradjanak ki ezek a hétvégi találkozások és nem azért, hogy a törvényben előírt kötelességének eleget tegyen, hanem mert a kislányát nagyon szereti és részese kíván lenni a gyerek életének, fejlődésének, tanulásának.

Ahogy teltek a válás és felmondás után hetek, hónapok, kezdtek kicsit megoldódni az életvezetési, napi- és heti rend összeállításának gondjai. Apa édesanyja is segítség a rugalmas tervezéshez. Apát a válás anyagilag és egészségileg is megviselte, a lassú talpra állás időszakában szóbeli megegyezést kötött anyával arra, hogy a kislányuk nem aludhat apánál. A gondok akkor kezdődtek, amikor eljött az a pillanat, amire már ki lehet mondani: rend van. Időben, térben, lélekben. Tehát kezdődhet egy új korszak, a kislány alhatna apánál. Anya ehhez nem járult hozzá. (Hahó, ott van néhány bekezdéssel előbb egy bírósági határozat!) Apa azt gondolta, hogy a nyaralás után mégis enyhülés érkezik anyától. De tévedett: „haza kellett vinnie otthonalvásra” mondván, nem lakik messze.

Valószínű, ez az ott-alvásos rész hozta elő a kapcsolattartásban anyából azt a fanatizmust, hogy innentől kezdve anya egyszemélyes hadseregként akadályozza a kapcsolattartást, szándékában sem áll együttműködni. És az utóbbi időben egyes megnyilvánulásai azt sejtetik, hogy a közös gyermeküket annyira apa ellen fordította, hogy már ő maga kijelentette, hogy nem is akar apánál aludni.

Anyuka úgy döntött, nem ad tájékoztatást a gyermek fejlődéséről, óvodai elfoglaltságairól, betegség miatt elmaradt kapcsolattartást nem igazolta, bár pótlását lehetővé tette. Apa úgy döntött, hogy a jól sikerült nyaralás után felveszi a kesztyűt és nem engedi, hogy kislányát anya eltiltsa tőle.

Mivel a szép szó nem használt, enyhülést sem hozott, apa önállóan - ügyvédi segítség nélkül - belevágott, hogy a jog segítségével szerezzen érvényt a kislányának az apjával való kapcsolatára és persze saját magának a gyermekéhez. Apa első útja a gyámhivatalba vezetett, hogy a lehetőségeiről és a teendőiről tájékozódjon. Szerencséje volt, mert már első alkalommal olyan ügyintézővel találkozott, aki segítőkész volt. Apa azt szerette volna elérni, hogy a gyámhivatal szólítsa fel anyát az elmaradt kapcsolattartások pótlására, a bírói határozat betartására és tájékoztassa arról, hogy a kislányuk egészséges lelki fejlődését veszélyezteti, ha korlátozza a kapcsolattartást.

Az első jegyzőkönyveket még tavaly novemberben vették fel apa szóbeli bejelentése alapján. A gyámhivatal közös beszélgetésre hívta be a szülőket, melyre anya nem érkezett meg, mert az ügyvédje nem ért rá. Néhány nappal később, de bepótolta, mindkettőjük nyilatkozatáról jegyzőkönyv készült. A kötelező közvetítői eljárás kirendelésén kívül mást nem tettek, ennek idejére az eljárást felfüggesztették. Azóta több hétvége is eltelt, mindegyiken sérült apa és gyermekének a kapcsolata. A gyámhivatalnak tételesen és írásban jelezte apa ezeket a hétvégéket, postai visszaigazolás nem érkezett.

Mintha elfelejtették volna az ügyet.

Apa nem adja fel: elhatározta, hogy továbbra is bejelenti a gyámhivatalnak írásban az elmaradt kapcsolattartásokat a felfüggesztés ellenére. Mivel az eddigi észrevételekre, bejelentésekre semmi nem történt, írásban kezdeményez további hatósági intézkedéseket, mert a kapcsolattartások tekintetében nem történt változás, és a novemberben elmaradtakat pótolni szeretné. Egyszerűen hiányzik a lánya.

Apa büntetőjogi felelőssége teljes tudatában kijelentette, hogy a kislányát nagyon szereti. Se bántalmazás, se pedofília gyanúja nem merült fel, csak anya haragszik rá kegyetlenül. Ennek okát nem tudja, pedig olyan szinten szívesen helyrehozná a kapcsolatukat, hogy a gyermek-apa jó viszony háborítatlanul helyreálljon.

A szülők a mediáción túljutottak, ideiglenes megállapodást is kötöttek, aminek a jóváhagyására várnak.

A történetnek nincs vége – még, de biztatónak látszik a továbblépéshez a megállapodás. Hogyan válik be a gyakorlatban? Erre még rákérdezünk....

2015. március 30.

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!