Apa leszek – lettem

Hogy milyen érzés apának lenni? Erre a kérdésre nem annyira nehéz válaszolni. Az viszont már nehezebb dió, hogy ez az érzés mikor lép be egy férfi életébe. Kicsit hasonlít arra az ősidők óta fennálló vitára, mely szerint mi volt előbb: a tyúk vagy a tojás.

Apa azt hiszem, az AKAR lenni, aki ehhez az egész életet megváltoztató történéshez megtalálja leendő gyermekének, gyermekeinek az édesanyját és ezzel magának az életre szóló társat, hogy elmerüljenek a szülőség bugyraiban. Valószínűleg, a bennünk levő kód is egyre jobban gerjeszti azt a vágyat, hogy végre felelősek legyünk egy kis élőlényért, aki „egy darab belőlem, Apukámból, Anyukámból, Nagyszülőkből es a többi rokonból, akiket csak képeken láttam”.

Van, aki már a kezdetekkor, a gyermek tervezésekor felfedez magában valami olyan pluszt, ami nehezen megfogalmazható, de már az apaság előszeleként kezelhető. Ezért „a történetet nem ott kell kezdeni, a szülőszobán, hanem előbb. Több mint 10 évet vártam arra, hogy apa lehessek.”
Abban a megkérdezett apukák szinte szóról-szóra egyetértenek, hogy az apa születése legalább olyan leírhatatlan, „istenillatú” és „Felejthetetlen egy érzés”, mint a gyermeké. Ott lenni a születés pillanatában? „Csodálat, ámulat, döbbenet, öröm, boldogság, büszkeség, félelem, nehogy valami bajuk legyen az anyjával! Ezek mind kavarogtak bennem. Annyira, hogy még majdnem elfelejtettem fotózni is. :) Úgy érzem ezek az érzések nemhogy elmúltak volna hanem, az idő előre haladtával egyre jobban erősödtek bennem és a mai napig így érzem!”

Zoltán így emlékszik vissza: A fiam császárral született, egy vizsgálatra kellett bemennie a feleségemnek, és bent is tartották. A szülésnél a műtét miatt nem lehettem jelen. A szülőszoba előtt várakoztam, türelmetlenül. Végtelennek tűnt az az idő, míg megpillanthattam egy nővérke kezében Őt. Nagyon örültem neki, de még nem tudtam megnyugodni, mert az anyukája miatt is nagyon aggódtam. Örömöm akkor lett teljes, mikor a gyermekünk anyját is megpillantottam. Szerintem legelőször akkor tudatosult bennem, hogy apa lettem, mikor a kicsit a kórházban először adták át az anyjának. Felemelő érzés volt az, hogy mindkettőjüket egyszerre meg tudtam ölelni. Az akkor készült kép volt nekem a legszebb (igaz volt párom azt a képet sosem szerette, mert azt látta, hogy ő még meggyötört rajta). Nekem az a kép akkor azt jelentette, hogy az a 2 személy van rajta, akiket a legjobban szeretek. Még most is gyakran megnézem ezt a képet. Pedig már elváltunk”.

„Apás szülésünk volt és földöntúli örömet éreztem, de ez nyilván töredékét sem fejezi ki...” – meséli Péter, majd hozzáteszi:
„Imádom Őt az első ultrahang óta. Semmihez nem fogható a felelősség, hogy rám bízta magát és persze megtiszteltetés, hogy engem választott édesapjának. A kislányom az ellenségeimtől is nagyobb tanítómesterem, pedig azok is kitesznek magukért, csak másképp.”

Kevés szülőnek adatik ma még meg, hogy a gyermekeit otthon hozza világra. De van, akinek mindkét gyermeke az akkor még meleg családi fészekben látta meg a szüleit és a napvilágot problémamentesen. „A nagyobbik fiam születésekor anya a könyökére támaszkodva ölembe guggolt háttal, így elmondhatom, hogy a gyermek az ölembe született, akkor egy egység voltunk. Mindhárman.” Aztán elkövetkezett a kisebb gyermek otthonszületése: az övé más volt. „Már "rutinosabban" álltunk az érkezése elé. Amikor elkezdődött a kitolási szak, a nagyobbik felébredt a szobájában és bementem hozzá. Pár perc múlva kijöttünk, és akkor anya a kis öcsivel már be volt takarva, és mohón szopott. Óvatosan tettünk mellé egy kis Thomas mozdonyt, (azt hiszem a Diesel volt) és akkor az elsőszülött nagyon megörült, hogy ajándékot kapott az öccsétől. Mindkét esetben a bábák a helyzet magaslatán voltak és nagyon tisztelték a családot. Anya valamire megkért, nem tudom már mire, és a bába rászólt, hagyd, neki is születik a gyereke. Itt vagyunk, mi segítünk. Apává válni nem egyszerű, de megéri.”

Gyermeket a nők várnak, de mi van a férfiakkal? Megtalálják a várakozás szépségét? Zoltán is nagyon készült a találkozásra: „Csodálatos, semmihez sem hasonlítható érzés. Látni világra jönni a kis csöppséget, akit már annyira vártam. Hónapokig nem aludtam, mert simogattam exem pocakját, beszéltem hozzá és örömmel töltött el, hogy a kis csöppség, akit még nem is láttam odanyomja a kis fejét ahol a kezem van. Megpillantani elsőnek, örömkönnyekkel nézni az élet legdrágább ajándékát felbecsülhetetlen élmény.” Roland is sokat beszélt Hozzá a pocakban. „Éjjel, ha odatettem a kezem...jelzett. Azt hittem véletlen, de mindig így volt. A szülés csoda, ahogy mindannyiunknak az volt. Ez az erős kötelék tart össze, még ha 2 perc. akkor is. Tegnap Vele álmodtam, közben is az IGAZAT (szeretet) mondta. Remélem ma is.’”.

Márk saját bevallása szerint már akkor apa szeretett volna lenni, amikor a legtöbb fiatal még csak a világát éli, bulizik felhőtlenül. És az esküvő sajnos sokáig nem sikerült. Hosszú út vezetett a kislányuk megfoganásáig. „Izgatottan néztem a dobogó kis szívet a monitoron a meddőségi központban, vigyorogva, amikor elérte a "pombear maci" állapotot.” – avatott be bennünket a büszke apa emlékeibe. „Irigy voltam az exre, hogy ő mindig érzi, én meg ki vagyok rekesztve. Minden este énekeltem neki Füles mackó elköszönő dalát pocakon keresztül, miközben izgatottan találgattam, hogy a kidudorodás a hason egy kezecske, fejecske vagy lábacska.” És hogy milyen a sors, meg az élet? „A születés napján el kellett utaznom. Útközben telefonon szerveztem azt, hogy ex a kórházba kerüljön. (Nem sok mindenre emlékszem az útból, de aznap senki sem tudta volna gyorsabban megtenni azt az utat.) Odaértem és néztem, ahogy előbukkan a kis fejecske, majd a teste. Hosszú körme volt. A bal kezének kisujját eltartotta, majd oá-oá - hangot adott ki, miközben ujjacskáival kalimpált. Mikor ennivalóhoz jutott mohón szívott, és megnyugodott. Nem tudom van-e valaki rajtam kívül, aki az első szívdobbanáskor is úgy szereti a gyermekét, mint amikor a kezében tartja, csak azt tudom, hogy akkor vagyok igazán boldog, amikor boldognak látom őket.”

Krisztiánnak nem volt ideje felkészülni arra, hogy majd 9 hónap múlva hármasban lesznek. A gyermekvállalás nélküle dőlt el, vegyes érzésekkel éltem meg azt a 7 hónapot, ami kész helyzettel kezdődött. Kissé becsapottnak érezte magát és ez rányomta a bélyeget a gyermeke édesanyjával való kapcsolatára. a legnagyobb bánata, hogy „Megfosztott attól, hogy én döntsem el, kitől szeretnék gyermeket!”. De a gyerek nagy öröm, ezt őszintén beismeri „pont akkora fajdalom, mint amikor nincs velem” – teszi hozzá keserűséggel. „De azt a pillanatot, amikor a kezembe adták és ott ültünk a folyosón fél órát kettesben sose feledem! Egy hangja nem volt csak nézett mintha azt mondaná: én nem tehetek semmiről!” Akkor szembesült azzal, mi is lehet a felhőtlen szerelem!

„Első perctől részese voltam életének – meséli Béla, aki ezért szerebcsésnek mondhatja magát - megtanultam megérteni, a sírásból, hogy mit is akar! Igazi csoda egy gyerek”.

A rózsaszín emlékekbe sokszor vegyülnek könnyek, nemcsak az öröm könnyei. Zoli is ott volt, minden gyermeke születésénél és fogta a kezét az exnek (azt a kezét, amelyik most legszívesebben a szívét tépné ki). Mesélt az ápolónőről, aki nyugtatta, hogy ne izguljon az apuka, a műtős ruháról, amiben úgy nézett ki, mint egy remegő kezű paprikajancsi, a 140 kilós, 2 méter magas szülésznőről, akitől, ha egy pofont kapott volna, még oda is becsönget, ahol „az alapot ássák”. Hosszan mesélt a szülésről, ahogy a gyermeke kócos kis fekete buksiját meglátta, ahogy az orvos, mint egy rongybabát a lábánál fogva lógatta és rácsapott a kis fenekére, az első sírásról, ahogy a kis fejét az anyja hasán felemelte és szétnézett a nagyvilágban. „De az ember tudata nem rögtön ébred, s nem rögtön érzékeled, hogy van valaki, aki a te részed, életed. Nálam ez akkor történt, amikor az első este, már otthon, éjszaka felijedtem arra, hogy valaki ott van és szuszog az ágyunk mellett. Akkor a pillanatnyi pánik hangulatomat felváltotta egy határtalan öröm és megnyugvás. Akkor tudatosult bennem, hogy az a kis szuszogó rózsaszín baba az én babám. Sok nap telt el, és sok éve ezt a babát már nem is láttam, az a kéz, amit akkor szorongattam, ma már a legfeljebb a torkom szorongatja. De az emlék az megmarad, az enyém marad.”

József összegzése az apává válásáról, a gyermeke születéséről mindent elmond érzéseinkről: Földöntúli öröm...azt éreztem, hogy ezért jöttem! Így minden értelmet nyert...

Köszönet azoknak az apáknak, akik feltépték fájó sebeiket és megosztották velünk életük legboldogabb pillanatainak emlékét. Ma már többségük nem találkozhat gyermekével, mert a szeretet és a béke elmúltával a legtöbb helyen a gyerek az elidegenítés és a zsarolás áldozata lett.

A vallomásokat összerendezte: Kálmán Zsuzsanna

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.


 06 80 630155

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!