Apák az Igazságért Kh. Egyesület

A nőmozgalmak, illetve apaellenes csoportok már hosszú évek óta küzdenek a szülői elidegenítés (PA) és a szülői elidegenítési szindróma (PAS) elméletének elismerése ellen. Ez a küzdelem számos formát öltött az évek folyamán, de leginkább az Amerikai Pszichiáterek Egyesülete (APA) által kiadott Mentális Zavarok Statisztikai Kézikönyve és Diagnosztizálása (DSM) lapjain keresztül éleződik ki. Azok, akik a PAS elismertetése ellen dolgoztak, mindent megtettek azért, hogy a DSM legfrissebb, jelenleg érvényben lévő ötödik kiadásából kimaradjon ez az elmélet.

Vesztettek. A tudomány győzött. Barbara Kay egyik írásában arról informál bennünket, hogy a PAS megnevezés továbbra sem szerepel a DSM-V-ben, azonban a szülői elidegenítés koncepciója amennyire csak lehet belekerült, anélkül hogy konkrétan PAS-nak neveznék.

„Köszönhetően az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által múlt héten kiadott Mentális Zavarok Statisztikai Kézikönyve és Diagnosztizálása ötödik kiadásának (DSM-V), a PAS megközelítőleg bejegyzésre került úgy, mint egyfajta mentális zavar. Azért használom a „megközelítőleg“ kifejezést, mert szándékos és sokat vitatott döntés alapján ez a rendellenesség szó szerint nem található meg a DSM-V-ben. Mindazonáltal a „gyermek lelki bántalmazásának” új, tágabb besorolása úgy van definiálva, mint „szándékos szóbeli vagy tevőleges cselekedetek a gyermek szülője vagy gondviselője által, melyek biztosan vagy valószínűsíthetően a gyermek lelki sérüléséhez vezetnek.”

Ez természetesen sokkal tágabb meghatározás, mint a PAS definíciója, mely arra fókuszál, hogy a gyermeket az egyik szülője a másiktól elidegeníti - még akkor is ha ennek nincs tudatában az elidegenítő szülő - és amely folyamat egyértelműen károsan hat a gyermekre.

„Ebben a bejegyzésben a „szülő-gyermek között jelentkező kapcsolati problémák” jellemzése során egyértelműen a PAS koncepciója köszön vissza. Például, a gyermek az elidegenített szülőjét mások hatására negatív tulajdonságokkal ruházza fel, ellenséges vele szemben vagy bűnbaknak tekinti, továbbá minden különösebb ok nélkül úgy érzi, idegen számára.“

Ahogy Kay akkurátusan megjegyzi, ez nem teljes mértékben a PAS, de nagyon közel áll hozzá. A fenti definíció alapján bármelyik mentális egészségügyi szakértő - aki egyébként megállapítaná a PAS-t - diagnózisában hivatkozhat a „szülő-gyermek között jelentkező kapcsolati problémákra”, mely ebben a formában az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által kiadott DSM-V-nek sem mond ellent. Más szóval: egyetlen ügyvéd sem mondhatja a bíróságon, hogy a diagnózis ütközik az Egyesület szabályaival.

Az ötödik kiadás a meglehetősen hosszú előszavában részletesen kitér a különböző mentális zavarokra, közte a PAS-ra. Annak módja, hogy ezt a jelenséget hogyan publikálják meglehetősen „ingoványos talaj” lett volna, ezért a PAS-t gyakorlatilag a sorok közé rejtették, mellyel a cél egyfajta kompromisszum kötése volt a dogma és a tudomány között.

Igen, voltak olyan mentális egészségügyi szakértők, akik dogmatikus alapon a PAS DSM-V-be helyezése ellen érveltek. Érveik az abszurdtól kezdve az álszenteskedésen át egészen a hazugságig terjedtek. Emellett a mainstream média sem volt kivétel, ahol nem elvi alapokon foglaltak állást. Számukra a PAS nem jelentett mást, mint egyfajta nők elleni támadást, melyben megkérdőjelezik az anyák jogát arra vonatkozóan, hogy váláskor - ha nem is minden esetben, de legtöbbször - őket illeti meg egy gyermek kizárólagos felügyeleti joga. Egyszerűen szólva ez volt a legrosszabb, amit az apa-ellenes csoportok igazságtalanul a gyermekek ellen megtehettek.

A leginkább égbekiáltó példával valószínűleg az amerikai Nők Országos Szervezete (NOW) hozakodott elő. Az általuk kiadott hivatalos állásfoglalásban alig néhány szó elegendő volt, hogy teljes mértékben tévesen mutassák be a PAS elmélet történetét, a mögötte levő tudományt, valamint a gyermekekre gyakorolt káros hatásokat és azt, hogy a PAS felismerése ténylegesen segítene az anyáknak. A nőjogi szervezet sok mindent tévesen értelmez, legalábbis álláspontjuk meglehetősen elavult, a PAS-sal kapcsolatos nézeteik azonban további mélységeket ölt.

A szülői elidegenítés többnyire az anyákra jellemző. Ez annak köszönhető, hogy leginkább ők azok, akik váláskor a szülői felügyeleti jogot megkapják és mivel hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy az egyik szülő a másiktól elidegenítse a gyermeket, ők azok, akik az elidegenítéshez szükséges idővel rendelkeznek. Könnyű belátni, hogy ha egy gyermek az idejének 80%-át az édesanyával tölti, akkor az édesapának egyszerűen nincs lehetősége elidegeníteni a gyermeket az édesanyától, még akkor sem, ha akarná. Minden igyekezete kárba veszne, hiszen a gyermek idejének a nagy részét az édesanyjával tölti és meglehetősen hamar kiderülne, hogy az anya mégsem olyan rossz, mint amilyennek a másik szülő beállítja.

Természetesen előfordulnak olyan helyzetek is, mikor az apáknak van meg a lehetőségük elidegeníteni a gyermeküket az anyjuktól. Sajnos néhányan élnek is vele. Maga a szülői elidegenítés nemtől független és nem mondható el, hogy az apák ilyet soha nem tesznek.

Legtöbb esetben a NOW és egyéb apaellenes-csoportok nem törődnek a tudománnyal. Ha megtennék, nem küzdenének a PAS elismerése ellen. Ők csak azzal foglalkoznak, hogy az apáknak minél kevesebb joguk legyen családjogi perekben. Nem számít az eszköz, ellene vannak mindennek ami ebben gátolja őket. Nem meglepő módon a PAS elleni kifogásaik meglehetősen bugyuták és szélsőségesek. Szerintük a PAS elméletét az apajogi csoportok terjesztik, azért hogy elvegyék a gyermeket a „védelmet nyújtó édesanyától”. Arra nem térnek ki, hogy az az anya aki úgy neveli a gyermeket, hogy az megutálja és féljen az őt szerető apától, hogyan nevezhető védelmezőnek. Ahogy az sem merül fel, hogy ha a PAS egy összeesküvés-elmélet annak érdekében, hogy az apák az anyjuktól elvegyék a gyermeküket, akkor miért találni olyan eseteket, ahol az apa az elidegenítő fél? Nyilvánvalóan ennek nincs értelme, ezért a NOW és társai abbahagyták a magyarázkodást.

Az is megtörtént, hogy a nőjogi szervezet egyenesen azt állította, hogy a PAS-nak egyáltalán nincs tudományos alapja. Az igazság az, hogy az 1950-es évektől kezdve meglehetősen sok feljegyzés áll rendelkezésre a PAS-sal kapcsolatosan, az 1980-as évektől kezdve kifejezetten ezt vizsgáló is, a világ minden tájáról. Mindez túlságosan jelentős mennyiség ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni. A tény az, hogy ha lenne bizonyíték a PAS ellen, akkor azt már közzétették volna.

A szülői elidegenítés tagadása azonban nem áll meg a pusztán valótlan állításoknál. A kijelentések határozottan gyerekellenesek is egyúttal. A szülői elidegenítés ugyanis nem más, mint gyermekbántalmazás. Olyan gyermekbántalmazás, melynek káros hatásai sokáig érződnek felnőttkorban is. El kell olvasni egy tetszőleges elidegenített gyermekről szóló jellemzést. Például egy könyvet Linda Gottliebtől. Megrendítő szembesülni azzal, hogy egy szülő mit képes tenni a gyermekével és annak milyen hatása van rá. Ennél azonban fontosabb, hogy minden kételkedésünk megszűnik azt illetően, hogy a szülői elidegenítést bármilyen tekintetben a jóindulat vezérli. Egyértelműen gyermekbántalmazás.

Azáltal, hogy a NOW nőjogi szervezet a PAS elismertetése ellen küzd, tulajdonképpen a gyermekek érdeke ellen tesz. Azáltal, hogy megpróbálnak meggyőzni bennünket arról, hogy a PAS nem létezik, azért a szörnyű és romboló folyamat fenntartásáért küzdenek, melynek során a gyermekek sérülnek. Ennél rosszabbat elképzelni sem lehet. Hiszen a PAS elismertetése elleni küzdelemben és a jelenség félremagyarázásával a szervezet az elidegenítő szülőket – többnyire anyákat - támogatja abban, hogy a másik szülő – többnyire az apák – kiszoruljanak a gyermek életéből. Ha ez sikerül nekik, ki az akikre hárul a gyermeknevelés terhe? Igen, az anyákra.

Ha egy anya sikerrel jár az elidegenítő viselkedésével, a gyermek a teljes időt vele tölti. Minden döntés rá hárul, minden éjjel, minden hétvégén ő van „szolgálatban”. A gyermek megbetegszik? Majd ő vigyáz rá. Az iskolának problémája akad a gyermekkel, vagy összeütközésbe kerül a törvénnyel? Majd az anya megoldja. A gyermeknevelés minden terhe rá hárul.

Ez a hozzáállás milyen következményekkel jár az anya fizetésére nézve, vagy arra, hogy jól fizető állást találjon és megállja a helyét? Nyilvánvalóan jelentős kockázatokat jelent és emiatt előfordulhat, hogy ő és a gyermek kevesebb összegből kell, hogy minden hónapban megéljenek, vagy akár az is megtörténhet, hogy nyugdíjas korában pénzügyi problémákkal kell küzdenie. Ez a folyamat meglehetősen ironikus egy olyan szervezettől, mely azt tűzte ki célul, hogy a nők nagyobb hatalommal rendelkezzenek és több nő legyen a munkaerőpiacon.

Milyen következtetést vonhatunk le a fentiekből? Úgy tűnik, hogy a nőjogi szervezetek inkább a férfiak ellen küzdenek, mint a nőkért. Vagyis, kijelenthetjük, hogy jó dolog, hogy a NOW vesztett és a tudomány győzött a szülői elidegenítés elismertetésért vívott hosszú és gyűlölettel teli küzdelemben.

„Beszéltem Bill Bernette-tel, a Vanderbilt Egyetem nyugalmazott pszichiáter professzorával, akiknek a szakterülete a válás és a gyermekelhelyezés hatása a gyermekekre, és aki a szószólója a PAS DSM-ben való elismertetésének. Ő mondta nekem: „Noha nem jutott ez a folyamat annyira messzire mint amennyire reméltük, nagyon boldog vagyok, hogy ez az új meghatározás a DSM-V-be belekerült.“

Bernet professzor vezeti a Szülői Elidegenítést tanulmányozó csoportot, melynek tagjai annak szentelik munkájukat, hogy megismertessék pszichológusokkal, szociális munkásokkal és más szakértőkkel a PAS jellegzetességeit valamint azokat a stratégiákat, amikkel meg lehet vele küzdeni. Ennek a mentális zavarnak DSM-ben való elismertetése remélhetőleg azt is eredményezni fogja, hogy a családjogi bíróságok megismerik ezt a tünetegyüttest és gyorsan reagálnak erre a gyermek érdekében, vagyis hogy megvédjék az elidegenítő szülőjétől.” – Barbara Kay

Úgy legyen.

Forrás: https://nationalparentsorganization.org/blog/20972-limited-definition-of...

Fordította: Szarka Levente
Lektorálta: Pénzes Ilona