Apák az Igazságért Kh. Egyesület

I. rész: Bár már akkor tudtam volna, amit most tudok

A szülői elidegenítés alapját egy nemrégiben megjelent könyv szolgáltatja, „A szülői elidegenítés túlélése - a remény és gyógyulás útja” alcímmel. (A könyv magyar nyelven is megjelent az Apák az Igazságért Egyesület közreműködésével) A kiadvány közvetlenül az érintett (elidegenítő és elidegenített) szülők által felvázolt történetei mentén halad, melyeket bemutatás utána a szerzők kielemeznek és értékelnek azzal a céllal, hogy a szülői elidegenítés jelenségéről egy nagyobb, átfogóbb képet kapjunk. Az első fejezet - „A szülői elidegenítés túlélése” - négy különböző történet leírását és elemzését tartalmazza. Valamennyi történet a kapcsolat korai szakaszától indul, közvetlenül az érintett fél (a jövőbeni elidegenítő szülő), illetve annak házastársa (a jövőbeni elidegenített szülő) szemszögéből. Minden kétséget kizáróan, utólagos bölcsességgel arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a szülői elidegenítés csírái már a kapcsolat kezdetén megmutatkoznak és annak módjai beazonosíthatóak.

Elsőként a jövőbeni elidegenített szülő személyiségjegyeit vizsgáljuk, melyet négy különböző kérdéskörben vitatunk meg:
- a megtévesztés felismerésében való tapasztalatlanság,
- az általános hiszékenység,
- az általános önbecsülés hiánya, és
- a figyelmeztető jelek figyelmen kívül hagyása.
A jövőbeni elidegenített szülő jellemzően fiatal, naiv, romantikus párkapcsolatban él, csekély tapasztalattal rendelkezik, aki nem tudja, vagy nem akarja észrevenni párja tisztességtelen cselekedeteit, szándékait. Ezek a leendő szülők igen hamar képesek kapcsolatfüggővé válni, s abban a hitben élni, hogy megbecsülésük és személyes értékük csak a másik fél elfogadásán alapul. Sokkal fontosabb számukra, hogy párkapcsolatban élnek, mint maga a kapcsolat minősége. Ennek köszönhetően, elkerüli a figyelmüket minden olyan jel, amely arra utal, hogy amiben élnek, az nem egészséges és hiányzik a kapcsolatból számukra is kijáró megbecsülés, előny.

Ezt követően az elidegenítő szülő személyiségjegyeit vizsgáljuk, mely szerint
- a szándékos félrevezetés,
- a hatalmi és ellenőrzési stratégia,
- a családon belüli erőszak, és
- a vitára való hajlam, mint megfigyelhető alap tulajdonság.
Az elidegenített szülővel ellentétben, az elidegenítő szülő lényegesen világiasabb gondolkodású, független karaktert képvisel. Korukat tekintve ők az idősebb korosztályhoz sorolhatók, több és nagyobb élettapasztalattal rendelkeznek. Erőt és hitelességet sugároznak, egyben olyan erős érzelmi kontrollt képesek gyakorolni, hogy ezzel teljesen elnyomják, felülbírálják a másik fél szükségleteit, érzelmeit. Az elidegenítő szülőnek megvan az a képessége, hogy megtalálja és kielégítse szükségleteit, olyan módon, hogy közben összezavarja és tönkreteszi a célzott személyt (az általa később elidegenített szülőt). Töretlenül hisz abban, hogy szükségleteihez joga van, és mindig mindenben neki van igaza.

Végül, a jövőbeni elidegenítő szülő nevelési stílusát boncolgatjuk, melynek fókuszában a következő ismérvek szerepelnek:
- a kizárólagos jogosultság alapértelmezése,
- a gyermekek birtoklása,
- a szülői felsőbbrendűség (szülői fölény) érzése,
- a szülői értékvesztés érzése a másik szülő miatt, és
- néhányuk előtörténetében már meglévő elidegenítési magatartás is.

Mindezen elemek a párok életében már a gyermek megszületésekor jelen voltak.

A megfigyelések szerint, a jövőbeni elidegenítő szülő feljogosítva érezte magát arra, hogy a családi javakból (úgymint vagyon, gyerekkel töltött idő és hasonlók) nagyobb arányban részesedjen, mint házastársa, egyben hitt abban, hogy minden helyzetben, mindenféle cselekvési és döntési jog kizárólag őt illeti. Nem volt példa arra, hogy a másik szülő igényei, véleménye bármiben is számított volna. Annak ellenére, hogy ezek a párok házasságban és elkötelezett kapcsolatban éltek, a jövőbeni elidegenítő szülő már együttélésük során uralta és irányította a másik szülő gyermekkel való kapcsolatát. A kapcsolat megszűnésével, az elidegenítő szülő még kevésbé volt motivált arra, hogy a másik szülőt kellőképpen értékelje vagy alkalmazkodjon hozzá. Az elidegenítés alapjai megteremtődtek.

Ennek az elemzésnek nem az a célja, hogy az elidegenített szülőt okolja és elidegenítés felelősségét rá hárítsa. A célja inkább az, hogy megértsük: mindenkinek megvan a saját szerepe az elidegenítési drámában. Ideális esetben a bemutatott információk elsősorban segítik a szülőket, hogy megismerjék, megértsék önmagukat és mások is megértsék őket. Valamint az információk talán arra is használhatóak, hogy az érintett személyek megtanulják felismerni a lehetséges figyelmeztető jeleket - így naivitásuk és tapasztalatlanságuk ellenére még egy pillantást vethetnek a helyzetükre, mielőtt túl késő lenne. Talán azok a szülők, akik önmagukért nem hajlandók olvasni a figyelmeztető jelekből, meggyőzhetőek arról, hogy a gyermekeikért tegyék meg.

II. rész: A szülői elidegenítés fordulópontja

A könyv második fejezete az említett négy történeten keresztül, a kibontakozó elidegenítés drámáját írja le. A történetek rekonstrukciói, az utólagos felismerésekkel kiegészítve segítenek megérteni az események fordulópontjait, a mérsékelttől a súlyos elidegenítésig haladva. Malcolm Gladwella különböző társadalmi jelenségek fordulópontjait kutatja, az ő megközelítését alkalmazták az elidegenítés meghatározására. Az általa kidolgozott keretrendszert használva a szülői elidegenítés fordulópontjait úgy írhatjuk le, mint egy „megbélyegző üzenetet”, egy olyan hatékony közlési módot, amelyet egy befolyásoló és meggyőző elidegenítő szülő használ, és amelyet a társadalom és a családi közeg is támogat.

Ez a fajta üzenet leginkább kényszer gondolatként definiálható, amely az érintett személyt fogva tartja, és nem tud szabadulni tőle. Az üzenet tulajdonképpen átformálja az egyén gondolatvilágát, megértését minden dologról, ami őt és az életét érinti. Arról beszél, mi hogyan működik, mi és miért történik. Ha ez az üzenet elérkezik a célszemélyhez és értelmezésre talál, minden további információ ezen a szűrőn keresztül jut át. Az elidegenítés során az elidegenítő szülő arról beszél, hogy a másik szülő nem szereti a gyermeket, megbízhatatlan és elérhetetlen a gyermek számára.

17 (!!!) különböző szülői elidegenítési stratégiát ismerünk (ilyenek pl. a befeketítés, kapcsolatkorlátozás, stb.). Az üzenet (megbélyegzés) rendszerint be van csomagolva, burkolt üzenetként jelenik meg az elbeszélés (elmesélés) során. Arról beszél, hogy a szülők miért is váltak el, milyen volt a házasság, vagy milyen a távoli szülő. Az üzenet megragad, mert valamilyen módon a gyermek rezonál vele, mintegy saját tapasztalatként éli meg az így távol lévő szülőt. Így az elidegenítő szülő létrehoz és kidolgoz egy burkolt üzenetet, amely épp elég tényelemet tartalmaz ahhoz, hogy a gyermek számára a teljes egész igaz hatást keltsen, még akkor is, ha nem az.

Az elidegenítő szülő összesen hat meggyőzési technikát alkalmaz az üzenet átadása során. Ezek a befolyásolás művészetének alapvető elemei. Az első a kölcsönösség alapelve, miszerint az elidegenítő szülő úgy jelenik meg, mint aki áldozatot hoz a gyermekért, s ennek eredményeként a gyermek adósnak érzi magát a szülő felé. A második az elkötelezettség alapelve, melyben az elidegenítő szülő arra készteti a gyermeket, hogy kezdetben a gyermek kisebb elutasító lépéseket tegyen a másik szülő felé, ami aztán azt eredményezi, hogy a gyermek már ehhez a pozícióhoz kötődik lelkileg. A harmadik a társadalmi jóváhagyás elve. Ez esetben az elidegenítő szülő barátai és családja, valamint minden jogi és mentálhigiénés szakember képezi azt a réteget, amely az elidegenítő szülőt nem tartja elszámoltathatónak, felelősségre vonhatónak. A negyedik fegyver a rokonszenv meggyőző ereje , amely az elidegenítő szülőben a külvilág felé fokozottan jelen van. Az ötödik a tekintély. Az elidegenítő szülők képesek olyan megjelenésre, melyben azt érzékeltetik, hogy ők a mindentudók, a kizárólagos hatalom, akire a gyermekek a végsőkig támaszkodhatnak. S végül a hiány megjelenítése. Amikor az elidegenítő szülő időszakonként megvonja a szeretetét vagy az elismerését a gyermek azon lesz, hogy visszaszerezze a szülő elfogadását és ezáltal még érzékenyebbé válik a számára burkolt üzenet befogadására.

A fordulópont utolsó eleme a társadalmi kontextus, amelyben az elidegenítő szülő fellép. Az elidegenítés nem tud teljessé válni anélkül, hogy a jogi és mentális egészségi közösségek akaratlanul is támogassák és feljogosítsák az elidegenítő szülőt.

Egy ilyen meggyőző erejű (bár valótlan) üzenet egy rábeszélő, elidegenítő szülő által kommunikálva olyan közegben, ahol a barátok, a család, a bíróság nem tartja őt elszámoltathatónak, nagyon könnyen súlyos elidegenítésbe fordulhat át. Ez a keret az elidegenítés felismerését szolgálja, valamint betekintést és iránymutatást kínál a megelőzéshez vagy a beavatkozáshoz.

III. rész: A békülés gyötrelmei és a beteljesülés

Zárásként, maguk az elidegenített szülők írnak az egykor elidegenített gyermekeikkel való újratalálkozásról, a békülésről. Az utólagos bölcsességgel rekonstruált történetek hozadéka, hogy általa megérthetjük az egymásra találás folyamatát. A történetek segítenek annak megértésében, hogy az egymásra találás hogyan is valósul meg, és reményt adnak azoknak az elidegenítésben szenvedő szülőknek, akik még nem békültek ki gyermekeikkel.

A bemutatott esetek sorai között rátalálunk a békülést elősegítő folyamatokra (katalizátorokra), a reménykedés okaira és értelmére, valamint minden jelentőséggel bíró apró dologra, helyes cselekedetre, amelyet az elidegenített szülő visz véghez.

A békülés katalizátora elsőként „A PAS szindróma felnőtt gyerekei: Az összekötő szálak elszakítása” (Baker, 2007.) részben figyelhető meg 40 olyan felnőtt szemszögéből, akik gyermekként átélték a szülői elidegenítés drámáját. A könyvben bemutatott történetek megerősítésül szolgálnak a katalizátorok azonosítására. A 12 ismert katalizátor közül, melyről Baker írt 2007-ben, legalább egy megjelenik minden történetben. Ez jó és rossz hír is egyben. Ami jót jelent, hogy a gyermekek egy része magához tér és visszatalál. Ami kevésbé jót, hogy nem tudjuk, melyik gyermeknél melyik katalizátor és mikor fog működésbe lépni.

Mindazonáltal ezek az esetek számos okot adnak arra, hogy fenntartsuk a reményt. A történetek megerősítik, hogy a gyerekek egy része visszatér és képes arra, hogy újra megnyissa a szívét az egykor megvetett szülő felé. Ideális esetben azok az elidegenített szülők, akik olvassák ezt a könyvet, erőt gyűjtenek és képesek tovább haladni saját elidegenítési drámájuk útján annak tudatában, hogy egy nap újra kapcsolatba kerülhetnek szeretett gyermekükkel. Közben az a jóérzés kíséri őket, hogy a látszólag kicsi tetteik, gyermekeikben nagy értelmet nyernek.

A gyermekektől kapott becsmérlések ellenére ezekből (és más) történetekből is az látszik, hogy az elidegenített gyermekek szívében gyakran ott a vágy, hogy szerethessék a tőlük elidegenített szülőt és ő is szeresse őket. Úgy tűnhet, hogy az elidegenített gyermek ennek ellenkezőjét mutatja, utálja, és nem vágyik szülőre, azonban ez egyszerűen nem igaz.

A történetek azt mutatják, hogy az elidegenített szülők mennyi jó lehetőséggel éltek és mennyi jót tettek, ami végül hozzásegítette őket ahhoz, hogy elvesztett gyermekeikkel újra összekapcsolódhassanak. Például tanultak és ismereteket szereztek az elidegenítés témájáról. Könyveket olvastak, szakemberekkel beszélgettek, kapcsolatba léptek más hasonló helyzetben lévő, elidegenített szülőkkel, hogy amennyire csak lehet, megértsék a helyzetüket. Valamint sohasem adták fel a reményt és a próbálkozást, hogy fenntartsák kapcsolatukat gyermekeikkel. Megjelentek sport rendezvényeken és az iskolában. SMS-eket, e-maileket küldtek nekik. Folyamatosan küldték a feltétlen szeretetükről, elfogadásukról szóló üzenetüket. Próbálták megérteni az elidegenítés jelenségét a gyermekeik szemszögéből. Tették ezt azért, hogy empátiájukat irányukba megtartsák, és gátat vessenek a dühnek és keserűségnek. Annak, hogy a folyamatos fájdalom és megalázottság érzése, amit a gyermekek szemmel láthatóan nekik okoznak, megjelenjen arcukon. Amikor a gyermekük visszatért, a szülők, bármennyire is nehéz volt, nem rohanták le a gyermeket s nem vártak, nem követeltek bocsánatkérést tőlük. Az elidegenített szülők többsége úgy tűnt, megértette és elfogadta, hogy a gyerekek áldozatok voltak a családi drámában és nem voltak felelősek az okozott fájdalomért.

A történetek elolvasása az elidegenített szülők számára adhat reményt, valamint hasznos betekintést, információt tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan haladjanak végig ezeken a végtelenül fájdalmas utazásokon.

Forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/caught-between-parents/201406/survi...
https://www.psychologytoday.com/blog/caught-between-parents/201410/survi...
https://www.psychologytoday.com/blog/caught-between-parents/201502/survi...

Fordította: Apák az Igazságért Egyesület