A szülő-gyermek kapcsolat romlása
Milyen főbb ismérvei vannak a szülői elidegenítésnek? Hogyan ismerhetjük fel a szülő cselekvéseiből az elidegenítési szándékot? Dr. Michael Bone négy részes cikksorozatban mutatja be azokat a szülőkre jellemző viselkedésmintákat, amelyek leginkább visszaigazolják azt, hogy a család dinamikájában szülői elidegenítés következett be.
Első rész: A kapcsolattartás akadályozása
Második rész: Hamis állítások a bántalmazásról
A szülői elidegenítés harmadik ismérve: a szülő-gyermek kapcsolat romlása
Ezt a kritériumot először abban a cikkben fogalmaztam meg, melyet én és egy családjogi ügyvéd, Michael Wals publikált először a Florida Bar Journal honlapján, majd később a Minnesota Bar Journal vezércikkeként is lehozta. Tudomásom szerint a cikkre az izraeli legfelsőbb bíróság is felfigyelt a szülői elidegenítés kapcsán. Az akkori cikk legfontosabb mondanivalója az volt, hogy mennyire nehéz meghatározni, hogy szülői elidegenítés zajlik-e vagy sem. A mai napig, amikor egy szülő vagy ügyvéd megkeres amiatt, hogy megerősítsek egy feltételezett szülői elidegenítést, még én is erre a négy kritériumra hagyatkozom. Noha az általam használt „séma“ nem olyan egyszerű, mégiscsak valamennyire megbízhatóan segít abban, hogy kizárjuk vagy megerősítsük a szülői elidegenítés jelenlétét egy adott esetben.
Sok tekintetben a szülő-gyermek kapcsolat romlása, mint a szülői elidegenítés jelenlétének egyik kritériuma az előző kettő (a kapcsolattartás akadályozása és a hamis bántalmazás) eredője. Amikor egy gyermek a különélő szülőjével mondvacsinált indokokra hivatkozva nem tud találkozni, és ezeket az indokokat a gyermek előtt hangoztatják (mint ahogy az legtöbbször történik) a gyermek és a mostanra hiányzó szülő közötti kapcsolat elkezd meggyengülni.
Mindez jobban érthetővé válik, ha alaposabban a dolgok mélyére nézünk. Ha egy szülő fizikailag kevésbé van jelen a gyermek mindennapi életében, akkor a róla alkotott kép sokkal sebezhetőbbé válik. Ha a gyermek rendszeres kapcsolatot ápol mindkét szülőjével, azaz személyesen találkozik velük, akkor a gyermekben fennmarad mindkét szülőjéről az általa kialakított kép. Ez a kép a szülővel való együttlét során tapasztalt, látott és érzékelt dolgok alapján jön létre és rögzül a gyermek emlékezetében. Ez nemcsak a gyermekek, de a felnőttek esetében is igaz.
Például, ha van egy barátom, akivel folyamatos és jó kapcsolatom volt, és róla negatív dolgokat hallok mindennap, akkor egyedül a mindennapi kapcsolat teszi lehetővé, hogy objektív szemmel tudjam őt tekinteni és figyelmen kívül hagyjam a különböző negatív véleményeket. Csak így lesz lehetőségem az áskálódásokat kritikus szemmel nézni és saját magam meggyőződni arról, hogy valósak-e. Ha például, ez a barátom elköltözik és elveszítem vele a kapcsolatot, viszont továbbra is ugyanazokat a negatív intrikákat hallom róla, akkor hajlamosabb leszek sokkal nagyobb hangsúlyt adni a külső véleményeknek.
Természetesen, most csak általánosságokról beszélek. A kapcsolat, az együtt töltött idő mennyisége és minősége mind befolyásolja mennyire adunk hitelt a negatív hangoknak.
Most fordítsuk figyelmünket a gyermekre, aki korábban közeli és szerető kapcsolatot tartott fenn a szülőjével, ám mára nem találkozik vele többet. Tételezzük fel azt is, hogy a gyermeknek annyit mondanak, hogy ez azért van, mert a szülője nem akarja őt látni. Egy ilyen információ önmagában is meglehetősen fájdalmas és romboló hatású.
Mindezt tovább mélyíti, ha a gyermek előtt azt kezdik el híresztelni, hogy a különélő szülője egy veszélyes, erőszakos és manipulatív személy. A negatív áskálódás a különélő szülőjével való kapcsolat hiányában még a legerősebb kötődés mellett is gyanakvást kelt a gyermekben. A „megerősítő hajlam“ az, ami ilyenkor előtérbe kerül.
Idegrendszerünk működésének köszönhetően, amikor „rossz” dolgokat hallunk arról a személyről, akit ismerünk, a bennünk rejlő „megerősítő hajlam” kezd el dolgozni. Ha ennek az embernek a viselkedése a legkisebb mértékben is párhuzamot mutat azzal, amit állítanak róla, ez a fajta befolyásolás az, ami egyre inkább hitelt ad a „szóbeszédnek”.
Tegyük fel, hogy egy közeli munkatársról azt kezdik el híresztelni, hogy volt egy titokzatos pszichiátriai rendellenessége, aminek hatására erőszakossá válhat. Egyszer egy üzleti partnere kirabolja őt és ennek következtében koldusbotra jut. Noha az elmúlt hosszú évek során egyszer sem láttuk a munkatársunkat feldúltnak, most azonban, miközben kiadja a teljesen érhető dühét az üzleti partnert illetően, elkezdünk arra gondolni, hogy talán csak az említett pszichiátriai betegség az, ami benne dolgozik. Talán sosem létezett az az üzleti partner. Talán az egész kirablás csak kitaláció. Be kell ismernünk, hogy sosem vettük volna fontolóra ezeket azelőtt, ha az állítólagos pszichiátriai betegségéről nem hallottunk volna.
A helyzet az, hogy ha egyszer ezekről az alternatív értelmezésekről („kitalációkról”) tudomást szerzünk, nagyon nehéz őket az elménkből kitörölni. Talán a végén nem adunk túl sok hitelt nekik, de a gondolatainkban akkor is valamekkora helyet elfoglalnak. Ez különösen akkor igaz, ha nem vagyunk tudatában annak, hogy az előítélet mennyire sérülékennyé tesz bennünket. Egyszerűen mi emberek erre vagyunk programozva.
Noha nem szeretünk magunkra úgy gondolni, mint egy állatcsordára, hajlamosak vagyunk úgy viselkedni. Környeztünk képes befolyásolni bennünket és ez különösen igaz a gyermekekre.
Az első két kritérium következményeként – a kapcsolattartás akadályozása és a hamis bántalmazásról szóló állítások - lényegében bármilyen szülő-gyermek kapcsolat meg fog romlani. Ennek mértéke függ a gyermek vérmérsékletétől, értelmi és érzelmi fejlettségétől, a célszülőhöz fűzött korábbi kapcsolata mélységétől és szorosságától. Függ továbbá attól is, hogy milyen hosszú ideje van távol az elidegenített szülő és milyen mértékben, valamint a gyermek mennyire komoly elidegenítésnek van kitéve.
A szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem vesz el hajlamunk az igazat elhinni. Ebből kifolyólag még az a súlyosan elidegenített gyermek is visszanyerheti a korábbi önmagát, aki gyűlölte az elidegenített szülőjét.
Természetesen vannak olyan esetek, mikor ez nem történik meg, azonban a remény mindig megmarad a tekintetben, hogy valaki minél jobban megérti, mennyire sérülékenyek vagyunk az elidegenítéssel szemben, annál jobban tudjuk ezt kezelni. Remélem, ez némi reményt ad az érintettek számára.
Negyedik rész: Az elidegenítő szülőtől való félelem
Forrás: http://www.jmichaelbone.com/blog1/deterioration-in-the-parent-child-rela...
Fordította: Szarka Levente
