A parentifikált gyermek
A parentifikáció a szülő és a gyermeke közötti szerepcserét jelenti, melyben a szülő olyan mértékű felelősséget tesz a gyermekre, ami a gyermek érettségét és életkorát meghaladja. Szakemberek szerint a szerep-visszafordítás legfőképp azoknál a gyermekeknél figyelhető meg, akiknek elsődleges gondozója nem tud biztonságos bázist nyújtani gyermeke számára a világ megismeréséhez. A jelenség kialakulásának oka közé sorolható a társtalanság és magány megélése, a szövetséges keresése a másik szülővel szemben folytatott hatalmi harcban, félelem a gyermek elvesztésétől, önigazolás, de akár hozott minta vagy személyiségzavar is állhat a háttérben. Eközben a parentifikált gyermek olyan érzelmeket és terheket vesz magához, amelyek túllépnek a gyermekkorán és meghaladják képességeit. Miben nyilvánulhat meg a parentifikáció? Milyen hatást eredményez ez a viselkedésforma? Hogyan védekezik a gyermek, miként védhetjük meg a gyermekeinket?
Erről beszél nekünk Horváth Réka, mentálhigiénés szakember, akinek sorait jelen írásunkban közöljük.
A parentifikáció jelentése
A parentifikáció szülősítést jelent, melynek során - szülői felhatalmazás alapján - a gyermek baráti, partneri, vagy szülői szerepkörbe lép át. Elvált, különélő szülők esetében gyakrabban megfigyelhető ez a jelenség, azonban együtt élő családoknál is előfordulhat. A parentifikációnak számos megnyilvánulási formája létezik, mind lelki, mind fizikai értelemben és gyakran észrevétlenül kúszik a család életébe: a szülő megosztja gyermekével anyagi nehézségeit, munkahelyi gondjait, beszél aktuális házastársi konfliktusáról, akár szexuális problémájáról is, és máris megvalósul a szerep-eltolódás szülő és gyermeke között.
Parentifikáció akkor jön létre, amikor a gyermek belehelyezkedik a felnőtt nézőpontjába, szükségét érzi a szülője iránti támogatásának, megértést tanúsít. Mindeközben a saját érzései, gyermekkori vágyai, a baráti érintkezések és a felszabadult játékok öröme háttérbe szorulnak, vagy végleg meg is szűnnek. A gyermek felelősséget érez és vállal egy olyan életszakaszában, amikor sem az idegrendszere, sem a mentális, értelmi és érzelmi fejlettsége nem elég érett ahhoz, hogy az adott problémát magára vegye és annak feloldására törekedjen.
A gyermekek 5 - 14 éves korára tehető az az időszak, amikor a parentifikáció megjelenhet. Ezen évek alatt tud beépülni a gyermekbe a „ne érezz, ne beszélj, ne bízz” alapprogram. 15 éves kortól viszonylag nehezebben megy végbe a folyamat, mert a kamasz gyakorta lázadó viselkedést vesz fel, azonban még ekkor is érhetik őt olyan érzelmi becsapódások, amelyek hatással vannak a lelki fejlődésére, érzelmei megélésére.
Minden gyermek vágya, hogy önmagáért szeressék, elfogadják és figyeljenek rá. Egy gyermek a parentifikációba azért lép be látszólag könnyedén, mert függőségi viszonyban áll a szülővel, az odatartozás érzése erősen meghatározó számára. A szülő-gyermek kapcsolat egy lefelé irányuló kapcsolat, azonban a gyermekkor a parentifikációval véget ér. Meglehet, hogy a szülő számára ez nem tudatosul és nem veszi észre, de mindig a gyermek megélése számít. A gyerekek bármilyen stratégiát is választanak megéléseik feldolgozásában, alapvetően a fájdalom elől menekülnek, amit a szülő okoz nekik. Még nincsen rá szavuk, hogy odaálljanak a felnőtt elé és elmondják, hogy „drága anyám, apám, ezt ne tedd velem, én még gyerek vagyok, nekem ez nem jó.”
A gyermekek megküzdési stratégiái
A parentifikáció során a gyermek gyakorlatilag elveszíti a gyermekkorát. Figyeljük meg egy szabad gyermek gyermeki világát, amikor elvárások és kötöttség nélkül az őt érdeklő dolgokba merül. A parentifikált gyermek egészen más jellegzetességeket mutat. Szabadságát veszti, mert figyelme tárgyát a szülő állítja be felnőtt szerepbe és arra fókuszál. Nem túl sok lehetséges stratégiát választhat a túlélése érdekében, hiszen az alárendelt függőségi viszony okán nagyon sok esetben az alacsony önbecsülés és kiszolgáltatottság jellemző rá. A gyermek nem a saját sorsát éli, egyfajta sorstévesztésbe kerül. Tekintve, hogy pszichoszociálisan éretlen a rá rótt terhek elviselésére, nem tud megfelelő választ adni, ehelyett - személyiségétől függően - túlélési stratégiákat alkalmaz.
A szakemberek 4 féle stratégiát különböztetnek meg, melyek utalhatnak a gyermek parentifikációval szembeni megküzdésére:
- a hős gyermek stratégiája
- a fekete bárány stratégiája
- az elszigetelt gyermek stratégiája
- a bohóc gyermek stratégiája
A hős gyermek minden feladatot elvégez és folyamatos megfelelési kényszerben van. A család - a külső szemlélő - számára ez a viselkedés pozitív, azonban a gyermek nehéz megélésben van: elégtelennek érzi magát, bűntudata van, soha nem felhőtlenül boldog, szomjazik az elismerésre, szeretetre. Felnőttként kezelés nélkül munka alkoholista lehet, nehezen tűri a kudarcot, a visszautasítást és kontrollál. Kezelés esetén kompetens, sikeres, céltudatos felnőtté válhat.
A fekete bárány gyermek a család nehézsége, egy állandó konfliktusforrás. Folyamatosan probléma van vele, amely elmehet a kriminalitás irányába is. Fájdalom, visszautasítottság, elhagyatottság és alacsony önbecsülés jellemzi a gyermek (fiatal) érzelmi életét. Felnőttként szenvedélybetegség, szerhasználat, függő viselkedés jelenik meg. Kezelés esetén kompetenssé válik, képes jól kezelni nehéz helyzeteket, felméri a realitást.
Az elszigetelt gyermek mindig csendes és szófogadó, a család mintaképe, aki mindet megtesz, nem hívja fel magára a figyelmet. Érzelmi életét tekintve alacsony önbecsülés jellemzi és a fájdalom, veszteség érzése uralkodik el rajta. Úgy érzi, hogy senkit nem érdekel mi van vele. Felnőttként passzív, nagyon nehezen tud kapcsolódni, nincs életöröm benne, határozatlanság jellemzi. Kezelés estén kreatív, fantáziadús, ötletes felnőtt válhat belőle, aki képes az önérvényesítésre mások nélkül is.
A bohóc gyermek túláradóan kedves, bájos, aranyos, gyakran vicces, aki kötelességének érzi a szórakoztatást. Hiperaktív gyermek, lehetnek tanulási nehézségei. Érzelmi életében jellemző az alacsony önbecsülés, szorongás, a jelentéktelenség és alkalmatlanság érzése. Legbelül, magányos, szomorú kisgyermek. Felnőttként az éretlen, kényszeres bohóckodás jellemzi. Kezelés esetén megnyerő, sikeres társasági ember válhat belőle.
A túlélési stratégiák természetesen keveredhetnek, nincsenek teljesen tiszta formák. A parentifikált gyermekek közös jellemzője, hogy közösségben sok esetben kívülállóként érzik magukat, hiszen gyermektársaikhoz képest „érettebbek”, felnőtt szerepben vannak. Az alacsony önbecsülés abból az érzésvilágból származik, hogy a gyermek úgy érzi, nem szerethető pusztán önmagáért, csak ha megfelelően végzi a rá bízott feladatokat és felelősséget vállal érte.
Tudni kell, hogy a gyermek számára a kornak megfelelő feladatok és házimunkák elvégzése nem jelent parentifikációt. A parentifikációnál a folyamatos magas szintű megterhelés és teljesítés elvárása, a felnőtt dolgok megbeszélése van jelen. Egy 5 - 14 éves gyermek agya és lelki fejlődése még nem tart ott, hogy felelős döntéseket hozzon. Nincsen felnőtt belátó képessége, az ezért felelős agyi szint, homloklebeny teljes kifejlődése 21 éves korra érhető el.
A parentifikált gyermek tehát egy olyan helyzetben van, amire alapjáraton teljesen alkalmatlan, ezt meg is éli, hasít, disszociált, érzéseiben lefagy, mert a szülői érzéseket veszi át és a sajátját háttérbe szorítja. A folyamatos alacsony önbecsülés később komoly kapcsolódási nehézségeket okoz az életében.
A parentifikáció és a szülői elidegenítés találkozása
A parentifikációt gyakran kíséri szülői elidegenítés. Ha az egyik szülő nem tiszteli a másikat, a gyermek, aki mindkettőjüktől származik, nem fogja szeretni önmagának azt a részét, amely sérül a szülők egymás iránti ellenérzése, gyűlölete által. A szülők háborúja a gyermekben fájdalmat és félelmet okoz, számára nincsenek válaszok a történésekre. Szülői elidegenítés során a szülők bevonják a gyermeket a párkapcsolatba, amihez a családi rend törvénye szerint semmi köze nincsen. Az ő vágya továbbra is gyermeknek maradni és mindkét szülő szeretetét, gondoskodását megélni.
Ha a gyermek szülői elidegenítés áldozata, az elidegenítő szülő a gyermeket haraggal táplálja, lojalitás-konfliktusba kényszeríti és végeredményben a gyökereitől fosztja meg. Ennek a tehernek a nyomása alatt a gyermek - aki egyébiránt teljesen vétlen - projekciós felületté válik, és úgy lesz belőle áldozat, hogy nem is veszi észre, mert az odatartozás igénye miatt teljesen alárendelődik a szülőnek, aki számára meg kíván felelni. A gyermek sérül, az elidegenítő szülő elégedett, mert a gyermek mindenben vele tart és átvette a szülői érzéseket. Ezek azonban nem az övéi.
Anya csak egy van. Ahogyan apa is. A gyökerek tisztelete miatt nagyon fontos a kooperáció, az együttműködés kialakítása a szülők között, ellenkező esetben a gyermek folyamatos sérülésnek lesz kitéve.
Az anya szerepéről hatalmas mennyiségű szakirodalom áll rendelkezésre, míg az apairól jóval kevesebb, miközben nagyon fontos szerepe van az apának a gyermekek életében. Az apa teszi le a határokat, a lánygyermekre ő nyom pecsétet, a lány az apján keresztül éli meg a férfihoz való kapcsolódást. Ha mindez sérül, akkor a lánynak komoly kötődési nehézségei lesznek. Fiúk esetében az apa a minta, az erő, őt kell legyőzni és aztán együttműködni vele. A jó apa, gyermeke születésekor egy megszeghetetlen ígéretet érez a gyermeke iránt: „mindig Veled leszek”.
Következtetések, a feloldás lehetőségei
Mind a parentifikáció, mind a szülői elidegenítés súlyos bántalmazás a vétlen gyermek felé. Gyermekek esetében nem a felnőtt véleménye a lényeg, hogy szerintük mit kellene éreznie a gyermeknek, hanem a gyermek érzelmi megélése. Minden válásban érintett szülő valamiképpen traumatizálja a gyermekét, ha szeretné, ha nem, mert a válás önmagában trauma egy gyermeknek. A szülő fájdalmával nem tud mit kezdeni a gyerek, az nem az ő dolga, azonban a szülő dönthet arról, hogy ebbe beleveszi-e őt vagy sem.
A projekciós felület az, amikor valakit bántanak és ezt máson vezetik le: egy olyan személyen, aki vétlen és nem résztvevője a konfliktusnak. A kapcsolati dinamikák akkor tudnak megváltozni, ha legalább az egyik fél változik.
A gyermekek számára az ítélkezésmentes, szeretetteljes elfogadás, a jelenlét és az irányukba tanúsított figyelem nyújt biztonságot, melegséget, nyugalmat. Mindezek hiányában a gyermekek önpusztító utakat járnak be, ami hosszú éveken át kíséri őket az életben.
Mentálhigiéniai megközelítésben azt tudom elmondani, hogy minden ember életében vannak nehézségek, fájdalmak. Kavicsok, melyekből azonban utat lehet építeni. Ha arra szükség van, akkor szakmai segítséget kell igénybe venni. Törekedjetek arra, hogy mind kevesebb legyen a sérülés, hogy önmagában bízni tudó, derűs felnőtt lehessen a gyermeketekből, aki képes a biztonságos kötődésre, bármi is volt a szülői minta és a gyermeki megélés. Mindez választható és lehetséges, ha a szülő valóban akarja és a gyermekét helyezi előtérbe.
Jómagam mind a parentifikációt, mind a szülői elidegenítést átéltem, voltam projekciós felülete a szüleimnek, mint gyermek és ezek nem jó emlékek. Sérültem ebben. S mint túlélő, a szülőkhöz fordulok: ne tegyétek ezt a gyermeketekkel!
Írta: Horváth Réka, mentálhigiénés szakember
Felhasznált szakirodalom:
John Bradshaw: Vissza önmagunkhoz - A bennünk élő gyermek...
Feldmár András: Életunalom, élettér, életkedv
Feldmár András: Hogyan lesz a gyerekből felnőtt?
Susan Forward: Mérgező szülők
Bert Hellinger: A forrás nem kérdi, merre visz az útja
Judith Herman: Trauma és gyógyulás - Az erőszak hatása a családon belüli bántalmazástól a politikai terrorig
ACA nagykönyv
