A Kúria döntése a gyermektartásdíj megváltoztatásáról
Az alábbi döntésében a Kúria rámutat arra, hogy az egyezségen alapuló gyermektartásdíj megváltoztatásánál a jelentős körülményváltozásnak függetlennek kell lennie a felektől. Amennyiben a körülményváltozással a szülők egyezségének megkötése időpontjában a felperes tisztában volt, illetve azzal is, hogy a körülményváltozást maga idézte elő, a gyermektartásdíjat javára nem lehet módosítani.
Az egyezségen alapuló gyermektartásdíj a szülők felelősségén alapszik, ezért annak megváltoztatásának feltétele, hogy a tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, ami miatt a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti. Ezért a felperesnek - vagyis a tartásdíj megváltoztatását kérő félnek - kell bizonyítania azt, hogy a tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése lényeges jogi érdekét sérti. Az alperesnek pedig az kellett igazolnia, hogy a körülmények megváltozása lehetőségével a felperesnek a megállapodás megkötésekor számolni kellett.
Szintén rámutat a Kúria arra, hogy a felek teljesítőképességének a mellőzése jogsértő, és a gyermeket nevelő szülőnek is tartási kötelezettsége van, a saját döntésének következményeit - mellyel a körülményváltozást előidézte - nem háríthatja át a különélő szülőre.
Apák az Igazságért Kh. Egyesület