A külön élő szülő gyermekével kapcsolatos egészségügyi tájékoztatáshoz való jogának az érvényesítése - külön válasz az I. pontra az Emberi Erőforrások Minisztériumától

I.

A Ptk. 4:174. § deklarálja a különélő szülő arra vonatkozó jogát, hogy a gyermekéről a gondozó szülőtől tájékoztatást kapjon. A gondozó szülő számára a törvény e tárgykörben kötelezettséget ír elő.

Az elvált szülők között gyakori vita tárgya akár peren kívül, akár perben, hogy a külön élő szülő fenti jogosultságát miként tudja érvényesíteni, amennyiben a gondozó szülő tájékoztatási kötelezettségének önként nem tesz eleget, azaz részben vagy egészben elzárkózik a kötelező együttműködés elől, illetve a külön élő szülő tájékoztatásától összes vagy valamely, a gyermeket érintő (lényeges) kérdésben.

A Ptk. 1:6. § szerint bírói útra tartozik a Polgári Törvénykönyvben foglalt jogok érvényesítése. Álláspontunk szerint a bírói út jelen jogosultság érvényre juttatásában akadályt jelent, mivel köztudomású, hogy a bírói út lassú, néha már az első kitűzött tárgyalás is késő ahhoz, hogy a szülőt megillető információ megfelelő időtartam alatt a szülő birtokába kerüljön. Mindezek mellett amennyiben a bíróság külön eljárásban hozott döntésében elrendeli a gyermeket gondozó szülő tájékoztatási kötelezettségét, a határozat végrehajtásának az időtartama is hosszabb folyamat, tehát nincs lehetősége a külön élő szülőnek arra, hogy ésszerű időn belül tudomást szerezzen gyermekét érintő kérdéseket illetően.

Hogyan, és milyen úton érvényesítheti a külön élő szülő a Ptk. 4:174. §-ban rögzített jogát?

Tagjaink és a hozzánk forduló külön élő szülők problémáit látva a legtöbb esetben az egészségügyi tájékoztatással van gond, valamint a gyermek iskolai előmenetelével (ideértve az iskolaválasztást, iskolaváltás, pályaválasztást), illetve az iskolai kereteken kívüli egyéb, pl. sport-tevékenységről adott információ is elégtelen.

(A teljes tájékoztatási kérelem megtekinthető itt)

Válaszlevél az Emberi Erőforrások Minisztériumától:


Oldal 1.


Oldal 2.


Oldal 3.

Oszd meg az oldalt!

Légy Ai tag!

- Szeretnél hozzáférni tagjainknak fenntartott tartalmakhoz? (Végzések, állásfoglalások, sablonok)
- Csatlakoznál belső facebook csoportunkhoz?
- Részt vennél a rendszeres apatalálkozókon, ahol gyakorlati tanácsokat kaphatsz tapasztalt tagjainktól?
- Szeretnéd támogatni az egyesület céljait?

Csatlakozz most!

Amy Baker & Paul Fine: A szülői elidegenítésről könyv MEGJELENT


 A szülői elidegenítésről

Megrendelhető az Apák az Igazságért Egyesület gondozásában MEGJELENT könyv: A könyv hatékony stratégiákat vázol fel a szülők számára, akik elidegenített gyermekeikhez szeretnék a visszavezető utat megtalálni.

Apák Az Igazságért

Az egyesületünk célja, hogy a különélő szülő is azonos módon részt vehessen gyermeke életében. Ezen jog hatékony érvényesítéséhez próbálunk segítséget nyújtani tagjainknak.

Tovább...

Ai Ruházat


Ai Ruházat

Vásárolj logónkkal ellátott ruházatot, mely minden helyzetben erőt ad!