A gyermekelhelyezés és a jogellenes állandóság
BH1996. 480.
A gyermek érdeke nem csupán az, hogy mindennapi ellátása, gondozása megfelelő legyen, hanem az is, hogy benne a mindkét szülőjével szembeni lelki és szellemi kapcsolat és a társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen jogtisztelet kialakuljon. A gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló perben különös súllyal kell értékelni a korábbi jogerős ítélettel való szembehelyezkedést és a kapcsolattartás akadályozását. [Csjt. 76. § (2) bek., a gyermek jogairól szóló New York-i Egyezményt kihirdető 1991. évi LXIV. tv. 12. Cikk 1. pont, a 19. sz. irányelvvel módosított 17. sz. irányelv III. pont].
A peres felek 1978-ban kötött házasságát a bíróság 1990. március 8-án felbontotta, és az 1980. szeptember 17-én született Zsófia, valamint az 1983. november 16-án született Bence nevű gyermekeiket apjuknál, az alperesnél helyezte el, mert megállapította, hogy a felperes - a személyiségében jelentkező neurotikus és hiszteroid tünetek, továbbá a kisfiút módszeresen az alperes ellen nevelő magatartása miatt - az egymáshoz ragaszkodó gyermekek hosszú távú, töretlen, testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítására az alperesnél kevésbé alkalmas.
Az 1991. március 26-án meghozott másodfokú ítélet úgy rendelkezett, hogy a felperes a nála lévő kisfiút az iskolai évzárást követően köteles kiadni az alperesnek.
A gyámhatóságon történt megállapodás értelmében az alperes 1991. június 21-én a gyermekért a felperes lakására ment, ahol a felperes - gyámhatósági tisztviselő jelenlétében - közölte vele, hogy a gyermek egész nyárra a Balatonra utazott, és őt nem hajlandó kiadni. Később, a családterápiás kezelés során a felperes elmondta, hogy a szóban levő esetben a gyermek a lakásban, a szekrényben tartózkodott.
1991. augusztus 30-án az alperes az utcán találkozott a felperessel és a kisfiúval, a peres felek között konfliktus alakult ki, amelynek során rendőri segítséget is igénybe kellett venni. A rendőrök a gyermeket az édesanyjának adták át azzal, hogy a felek másnap a gyermekkel a rendőrségen kötelesek megjelenni. A felperes e felszólításnak nem tett eleget.
1991 szeptemberétől 1992 júliusáig a családdal a családterápiás szolgálat foglalkozott, mert az alperes is beleegyezett abba, hogy míg kapcsolata a kisfiúval normalizálódik, a gyermek az édesanyjánál maradjon. Ezt követően egy ideig a kapcsolattartás az alperes és a gyermek között megvalósult, majd több alkalommal az alperes kísérletei ellenére - a gyermek ellenállása miatt - meghiúsult. A kisfiú így jelenleg is a felperessel el, míg Zsófia az alperesnél nevelkedik.
A felperes az 1993. január 13-án benyújtott keresetében azt kérte, hogy a bíróság Bencét nála helyezze el. Arra hivatkozott, hogy az alperes magatartása miatt a gyermek és az apja kapcsolata megromlott, és az apa is eltávolodott a gyermektől, továbbá a gyermek nem kíván az alpereshez kerülni, és érdeke is azt kívánja, hogy az évek óta megszokott állandó környezetében nevelkedjék tovább.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a jogerős ítélet végrehajtása a felperes önkényes magatartása miatt hiúsult meg, aki a gyermeket fokozatosan elidegenítette az alperestől s ezzel testvérétől is, ami ellentétes a kisfiú érdekeivel. A gyermekelhelyezés megváltoztatásának törvényi feltételei nem állnak fenn.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes a gyermek érdeke ellen cselekedett, amikor a korábbi bírósági határozatoknak nem tett eleget, sőt Bencét - közvetett és közvetlen eszközökkel - az alperes ellen nevelte, és a kapcsolattartást rendszeresen meghiúsította. Ezért - annak ellenére, hogy a felperesnek a kisfiúval harmonikus a kapcsolata, és a gyermek az anyjához jobban kötődik, a felperes körülményei is alkalmasak a gyermek nevelésére, valamint a gyermek hosszabb ideje vele él - a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdésében meghatározott feltételek hiányában a gyermekelhelyezés megváltoztatására nem kerülhet sor.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és Bencét a felperesnél helyezte el. Az ítélet indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróság 19. sz. irányelvével módosított 17. sz. irányelvének III. pontja értelmében a gyermekelhelyezés megváltoztatásánál is döntő szempont a gyermek érdeke. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes jogellenesen járt el, amikor a gyermeket a jogerős ítélet ellenére nem adta ki az alperesnek. Nem vitás továbbá, hogy a felperes kisajátító magatartása s a gyermeket az alperes és annak szülei ellen hangoló tevékenysége károsan hatottak a gyermek érzésvilágára. Az alperes körülményeiben és nevelési képességében sem következett be változás. Perdöntő azonban, hogy a kisfiú kapcsolata az alperessel meglazult, testvérével is ritkán találkozik és - a fellebbezési tárgyaláson történt meghallgatása szerint - határozott kívánsága, hogy édesanyjával éjen abban a környezetben, ahol évek óta nevelkedik, és megfelelően fejlődik. A már serdülőkorban lévő gyermek érzelmeit és nyilatkozatát - az idő múlására és a gyermek érzelmi fejlődésében bekövetkezett változásra is tekintettel - nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért a gyermek érdekében az elhelyezést meg kellett változtatni.
A jogerős ítélet ellen annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása (helyesen: az elsőfokú ítélet helybenhagyása) érdekében az alperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Csjt. 76. §-ának (2) bekezdését, mert a körülmények nem változtak meg, és a kisfiú fejlődése az alperesi környezetben biztosítva lenne. Egymagában a 11 éves gyermek nyilatkozata alapján nem lehet az elhelyezés megváltoztatása kérdésében megalapozottan dönteni. Az egymáshoz szorosan ragaszkodó testvérek szétválasztása is ellentétes a gyermek érdekével.
A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Nézete szerint az állandóság, valamint a gyermek fokozott kötődése az édesanyjához, amelyet a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata is tükröz, a jogerős ítélet helyállóságát támasztják alá.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság ítéletét döntően a fellebbezési tárgyaláson meghallgatott gyermek véleményére alapította. A gyermek jogairól szóló, New Yorkban 1989. november 20-án kelt - és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett - Egyezmény 12. cikkének 1. pontja szerint az ítélőképessége birtokában lévő gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára kellően tekintetbe kell venni. Ez a rendelkezés nem hagy kétséget afelől, hogy egyrészt a gyermek nyilatkozatát a bíróságnak a per egyéb adataival összefüggésben kell értékelnie, másrészt vizsgálnia kell, hogy a gyermek valóban ítélőképes-e, vagyis képes-e az adott kérdésben önállóan és befolyásolásmentesen véleményt nyilvánítani. A perbeli gyermek sem koránál, sem helyzeténél fogva nem tekinthető az ítélőképessége birtokában lévőnek. A 11 éves gyermeket, akinél a közvetlen környezetéről történő leválás folyamata nem indult meg, a környezetében hangoztatott nézetek, elvárások jelentősen befolyásolják véleménye kialakításánál. A pszichológus szakértői vélemény szerint Bence vizsgálata egyértelműen utal arra, hogy az apa - sőt az apai nagyszülők ellen közvetett és közvetlen eszközökkel befolyásolják (9. sorsz. 6. old.). A per egyéb adatai is arra utalnak, hogy a gyermek nem képes arra, hogy hosszú távú érdekeit megfelelően felismerje. Ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor döntően a gyermek nyilatkozata alapján lehetőséget látott az elhelyezés megváltoztatására.
Helyesen hivatkozik az alperes arra, hogy a gyermekelhelyezés megváltoztatásának a Csjt.-nek a jogerős ítélet meghozatalakor hatályban volt 76. §-a (2) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn. A gyermek érzeleminek változása az anya magatartásának: a gyermek apától történő rendszeres elidegenítésnek a következménye. A felperes nemcsak hogy a korábbi jogerős ítéletben foglalt kötelezettségének nem tett eleget, hanem minden eszközt megragadott arra is, hogy az alperes és a gyermek közötti kapcsolattartást meghiúsítsa. A szülőnek az a magatartása, amellyel a gyermeket a másik szülő ellen neveli, ellentétes a gyermek érdekével.
Nincs döntő jelentősége az állandóságnak sem, mert az hogy a gyermek a bontóperben meghozott ítélet óta a felperessel él együtt, a felperes jogellenes magatartásának eredménye. A felperes a jogerős bírói ítélettel szembeszegülve következetesen megtesz mindent, hogy jogellenesen fennálló helyzetet a maga javára használja fel. Ez is ellentétes a gyermek érdekével, különös tekintettel a szakértői véleménynek arra a megállapítására, hogy a gyermeknek az apai környezetbe helyezése már korábban indokolt és pozitív hatású lett volna (9. sorsz. 6. old.). Az ítélkezési gyakorlat szerint a gyermek érdeke ugyanis nem csupán az, hogy mindennapi ellátása, gondozása megfelelő legyen, hanem az is, hogy benne a mindkét szülőjével szembeni lelki és szellemi kapcsolat és a társadalmi beilleszkedéshez nélkülözhetetlen jogtisztelet kialakuljon. A gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló perben különös súllyal kell értékelni a korábbi jogerős ítélettel való szembehelyezkedést és a kapcsolattartás akadályozását (BH1995. 524. sorszám).
A felperes nemcsak az említett magatartása, hanem a házassági bontóperben és a jelen perben beszerzett szakértői vélemény által feltárt személyisége miatt is kevésbé alkalmas a gyermek megfelelő testi, értelmi és erkölcsi fejlődésének biztosítására, mint az alperes. A felperes diszharmonikus személyiség, egyénisége emocionális labilitást mutat, és annak ellenére, hogy jelenleg kompenzált állapotú, elsősorban a jelen per tárgyával kapcsolatban változatlanul mutatkozik olyan destruktív jellegű interakciós készsége, amely a két gyermek, de főleg Bence személyiségfejlődését hátrányosan érintheti (9. sorsz. 6. old.).
Végül nem hagyható figyelmen kívül, hogy - a ritkább találkozások ellenére - Bence és nővére erősen kötődnek egymáshoz. A testvérek együttnevelkedésének igénye már a házassági bontóperben is fontos szempont volt, és ebben változást - a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben - a jelen perben lefolytatott bizonyítás sem tárt fel.
A per adatai az alperes személyiségében, körülményeiben nem tártak fel olyan negatív változást, amely a két gyermek nevelésére való alkalmasságát kérdésessé tenné. Az alperes mindent megtett annak érdekében, hogy a tőle fokozatosan elidegenített gyermekkel megtalálja a kapcsolatot, és hogy a jogerős ítélet végrehajtása minél kevesebb megrázkódtatást jelentsen a kisfiú számára (a gyermek átadására vonatkozó határidő meghosszabbítása, családterápiás szolgálat igénybevételével a gyermek fokozatos szoktatása a változáshoz).
A kifejtettekre tekintettel jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a gyermek elhelyezését megváltoztatta. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a Pp. 275/B. §-ára tekintettel alkalmazott 253. §-ának (2) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.440/1995. sz.)