Apák az Igazságért Kh. Egyesület

Egyesületünket apák hozták létre. Tevékenységünket tekintve azonban nemcsak apák fordulnak hozzánk, hanem megjelennek elvált, gyermekeiktől külön élő édesanyák, férjüket támogató feleségek, nevelőszülők, nagyszülők és női támogatók.

Hogy miért választottak minket, hogyan találtak ránk és mit kaptak az Egyesülettől? Megkérdeztük őket.

I. rész

„A férjem legkisebb fia még soha, egyetlen percet sem tölthetett el közöttünk, az édesapját csak kétszer látta két órára az elmúlt három évben”- Fehér Katalin, mozaikcsaládban élő édesanya, feleség.

Két házasságomból három lányom született, a férjem négy fiú édesapja és van egy közös gyermekünk. Öt éve alkotunk így együtt egy családot. A válás utáni nehézségek és küzdelmek széles skáláját bejártuk, de eközben egyértelműen jobbá és szebbé tettük egymás életét. Mégsem teljes az egységünk, hiszen férjem legkisebb fia még soha, egyetlen percet sem tölthetett el közöttünk és nem láthatja az édesapját.

Az Egyesület nevével egy gödöllői plakáton találkoztam. Akkoriban úgy gondoltam, hogy a mi esetünk elszigetelt, ezért sem ismerik fel a helyi hatóságok, hogy a férjem kisfiának nem csak a jogai, hanem a személyiségfejlődése, a jelene és jövője is súlyosan sérül. Ma már azt látom, hogy minden hatóság és szakember minden egyes elfordulásával és tétlenségével hozzájárul ehhez.

Az Egyesületbe való belépésemkor egyszerre volt sokkoló és felszabadító azzal szembesülni, hogy nem vagyunk egyedül. Nem mi vagyunk az egyetlen, ahol egy édesapa küzd azért, hogy a gyermekét ne válassza el tőle a másik szülő. Letaglózott a felismerés, hogy milyen sokunknak alakul hasonlóan a sorsa. Rengeteg történetet, bejegyzést elolvastam a csoportban, mazsoláztam a tapasztalatok, tanácsok között, és bombáztam a férjemet minden újdonsággal, információval.

Ugyanakkor minden eset, minden keserű vagy reményt keltő írás formálta a saját gondolkodásomat, a gyerekeimről és a szülőségről alkotott képemet is. Rendszerint, ha egy dogma követésén kapom magamat, igyekszem azt alaposan kétségbe vonni és megvizsgálni. Így változtattam azon a meggyőződésemen is, hogy egy gyereknek elsősorban anyára van szüksége. Ma már csak abban teszek különbséget apa és anya között, hogy mást-mást adnak hozzá a gyermekük teljességéhez - és ez így van jól. Ezzel a szemléletváltással azt látom, hogy a saját esetemben is fordulat következett be és sokat könnyítettem a két nagylányom kapcsolatán az édesapjukkal. Hogy mindezen a folyamaton keresztül tudtam menni, a lányaim édesapjával szembeni sértődöttségemet, rivalizálást és az omnipotens szerepet le tudtam vetkőzni, nagy szerepe van annak a szemléletnek, amit az Ai képvisel.

Az Egyesület azt a célt szolgálja, amit a nevében is megfogalmaz. Elszánt és tisztességes munkát folytat.

„Véleményem szerint mindegy a szülő neme, aki a különélő szülő minőségébe kerül, annak a hatósági oldalról a megítélése általánosan negatív, elítélő, degradáló” - Tógyer Andrea, édesanya.

2018 nyarán lettem az Ai tagja. Hosszú lenne leírni mindazt, amit az elmúlt másfél évben történt velünk. Kisebbik gyermekemmel kapcsolatban szülői felügyelet megváltoztatása iránti bírósági eljárást kezdeményezett az apa 2017-ben, mely jelenleg is tart.

Az eljárás során a bíróság, az igazságügyi szakértés, a hivatalok, ügyvédek, az iskolák részéről tapasztalt elítélés, felkészületlenség, jogszabályok félremagyarázása, a sajátos jogértelmezés, s a gyerek érdekének teljes figyelmen kívül hagyása vezetett oda, hogy elkezdtem a harcomhoz az érdemi segítséget, megoldásokat keresni, megtalálni.

Mindkét szülői minőségbeli oldalt tapasztalom jelenleg (lányom részéről gondozó szülőként, fiam részéről különélő szülőként). Az Ai. fórumai által sok hasonló problémával küzdő sorstársak eseteivel találkozom, ami még inkább megerősít abban, hogy komoly változtatásokra van szükség az "általános bírói gyakorlat" terén.

Véleményem szerint mindegy a szülő neme, aki a különélő szülő minőségébe kerül, annak a hatósági oldalról a megítélése általánosan negatív, elítélő, degradáló, s "megfosztják" minden szülői jogától, kompetenciájától saját gyermeke tekintetében, kizárják gyermeke életéből, még ha az ítélet és a jogszabály szerint ez nem is így van, s a legtöbb esetben nem önként kerül ebbe a szerepkörbe a szülő. Azt tapasztalom, hogy még a bíróságok, hivatalok sincsenek tisztában az eljárásaik során a jogszabályok ismeretével, s az egyszerűbb "utat" választják. Mondom ezt 20 év közigazgatási hivatással a hátam mögött. A gyermek érdeke mindig sérül, mivel az ügyintézők, az eljárásban résztvevők úgy érzik, valamelyik szülő mellett kell dönteniük, s elfelejtik, hogy ők a gyermek érdekét kell, hogy nézzék. Sajnos ez nem így van a gyakorlatban. Persze itt a szülők értelmi-, érzelmi fejlettségén, kommunikatív készségén és felelősségén is sok minden múlik.

Az Ai.-nál azt tapasztalom, hogy függetlenül az illető nemétől valódi segítséget nyújtanak a hozzájuk fordulóknak, s érdemi változást szeretnének elérni a gyerekek védelme érdekében a jelenlegi szabályozási rendszerben. Ezért fordultam nőként az egyesülethez, s ezért támogatom célkitűzéseiket. Köszönöm, hogy a tagjaik közé fogadtak.

„Mostanra értem el azt, hogy a totálisan elidegenített kis unokámat felügyelten láthatom egy kapcsolat ügyeleten és újra kell építenem vele ami 6 évig teljesen természetes volt” - Csizmadia Anna, apai nagyszülő.

Amikor már kezdtem feladni, akkor léptem be az Egyesületbe. 3. éve tartott a gyámhivatalnál az ügyünk, amikor a fiam megtalálta az Ai facebook csoportot. (Az ő gyermekelhelyezési pere még nem zárult le, 5 éve folyamatban van.) Ekkor néhányszor rákerestem az Ai. oldalára, tudtam, hogy jó helyen járok, éreztem a csapatszellemet, az egymásra figyelést és segítségnyújtást, az alapítótagok ügyvédeket meghazudtoló felkészültségét, családjogban jártasságát. Tőlük tudtam meg, hogy a nagyszülői kapcsolattartás egy önálló jog és nem vonható össze az apai kapcsolattartással. Ehhez képest a gyámhivataloktól semmilyen segítséget nem kaptam, így visszatekintve meggyőződésem, hogy arra vártak, mikor fáradok bele és adom fel.

Közel 5 éve harcolok azért, hogy a szeretett kis unokámmal egyáltalán találkozhassak. Mostanra értem el azt, hogy a totálisan elidegenített kis unokámat felügyelten láthatom egy kapcsolat ügyeleten, és újra kell építenem vele ami 6 évig teljesen természetes volt: hogy ott volt velem és szinte minden nap örülhettünk egymásnak.

Kíváncsi voltam az "Apa találkozókra" is - hát elmentem. Szívet szaggató volt szembesülni azzal, hogy mennyire sok édesapa kell, hogy küzdjön, a jog, és a gyámhivatalok, a gyermekvédelmi rendszer katasztrofális működése miatt. De találkoztam ott nagyszülőkkel, és párjukat támogató hölgyekkel is. Mind-mind a gyermekeikért voltak ott! Tanácsokért, megoldásokért, ügyük előmozdításáért. Hamarosan megtudtam azt is, hogy az alapító tagok is ezen okokból érintve voltak és vannak, ebben a szomorú élethelyzetben. Igazából ez indokolta ennek az egyesületnek a létrehozását.

Véleményem szerint az Ai jogilag, emberileg maximálisan hitelesen képvisel, hiszen a gyermekek érdekei a legfontosabb céljuk. Ezt számtalanszor megtapasztaltam mások által, de a saját ügyemben is. Képviseltek Törvényszéken, Ítélőtáblán, melyből pernyertesként kerültünk ki. Bármikor lehet kérdésem, megpróbálnak segíteni, és ez megnyugtató érzés számomra. Az eddig eltelt idő alatt sokat tanultam a csoporttól, a családjogban is jobban eligazodom és magabiztosabb lettem! Én sok erőt, kitartást és sok-sok gyermek mosolyt kívánok itt mindenkinek, aki ehhez az Egyesülethez tartozik!

Folytatjuk...