A bűntudat hiánya az elidegenített szülővel való durva vagy érzéketlen viselkedés során - PAS 6. rész
"A szülői elidegenítés nyolc jellemző tünete és kifejtése" cikksorozat hatodik része
A szülői elidegenítés hatodik tünete a bűntudat érzésének hiánya a gyermekben az elidegenített szülővel való durva és érzéketlen viselkedés során.
Ez a tünet a legtöbb esetben a szülői elidegenítés súlyosabb fokozata esetén jelenik meg: az elidegenített gyermek megvetéssel, haraggal és kritizáló hangnemmel fordul az elidegenített szülő felé. A súlyosan elidegenített gyermek lebecsüli a szülőt, bántó és lekezelő megjegyzésekkel árasztja el, miközben nem érez lelkiismeret-furdalást, megbánást ezért a viselkedéséért.
Jól emlékszem egy példára évekkel ezelőttről, melyben egy fiatalember számára a bíróság lehetővé tette, hogy bizonyítsa miért nem szeretne az édesapjával találkozni. Az apa mindössze pár méterre odébb ült a teremben az ügyvédjével és végig hallgatta a gyermekét. A fiatalember azt állította, hogy utálja az apját, őt az apja sohasem szerette és még a temetésére sem menne el, sőt örülne a halálának.
Az apa, aki rengeteg pénzt, időt és energiát fordított arra, hogy a gyermekével találkozzon és a kapcsolatot rendbe hozza, érthetően magába roskadva hallgatta ezeket a kegyetlen szavakat, melyeket fia hideg, utálattal teli szívében mondott el neki. A bíróság meg is jegyezte, hogy a fiatalember szavai és viselkedése mennyire elkeserítőek voltak.
Érdekes módon, néhány hónappal később a fiatalember felnőttkorú lett és elköltözött édesanyja házából. Jelenleg az apjával lakik és vele együtt is dolgozik. Szemben azokkal az kiábrándító szavakkal amit a bíróságon mondott, amint a környezet megváltozott, a fiatalember lényegében újra önmagává tudott válni.
Gyakran mondom a szülőknek, akik hasonló elkeserítő bánásmóddal szembesülnek, hogy mélyen legbelül nagy válószínűséggel egy teljesen más ember lakozik a gyermekben.
Talán az egyik leginkább elgondolkoztató vonása ennek a tünetnek, hogy nagyon meggyőzőnek hat. Sok tekintetben a súlyosan elidegenített gyermek úgy viselkedik, mint aki eksztázisba esett mikor ezeket a szavakat mondja, sőt még maga is elhiszi azokat. Mint ahogy az önkívületi állapotok sem tartanak örökké, ahogy véget ér ez a fajta érzés, a személy visszatér normál állapotába.
Sajnos, szülői elidegenítés esetén ez a fajta normál állapotba való visszatérés annál kevésbé valószínűbb, minél tovább tart az elidegenítő környezetben való nevelkedés, mely a rombolást és ezt az „önkívületi” állapotot előidézi.
Ez az egyik oka annak, hogy az újraegyesítő terápiának nem egy fokozatos és lassú folyamatnak kell lennie, mivel az a megoldás tulajdonképpen segít fenntartani az elidegenítő környezet és az „önkívületi állapotot”.
Néhány évvel ezelőtt volt egy szakértői vita arra vonatkozóan, mennyire fontos, hogy elvárjuk a gyermektől, hogy kérjen bocsánatot amiatt, amiért szörnyű dolgokkal illette a szülőt. Az általános konszenzus az lett, hogy ezt a bocsánatkérést nem szabad elvárni, mivel nagy valószínűséggel csak megerősíti az elidegenítést és nem pedig feloldja. Sokkal inkább úgy kell erre gondolni erre, mint egyfajta rossz álom. Egyszerűen el kell engedni.
Forrás: http://www.jmichaelbone.com/blog1/the-eight-symptoms-of-pa-absence-of-gu...
Szerző: dr. J. Michael Bone, Ph.D
Fordította: Szarka Levente
Lektorálta: Pénzes Ilona
A cikksorozatunk előző része: Az elidegenítő szülő reflex-szerű támogatása a szülők közötti konfliktusban
A cikksorozat következő része: A kölcsönvett szövegkönyv megléte
